Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-07 / 106. szám

1986. május 7., szerda Száz évvel ezelőtt született Rybar István fizikus, geofizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja A budapesti Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet, majd a göttingai egyetemen képezte tovább magát, s 1911-ben ott doktorált. 1908-ban bekapcsoló­dott Eötvös Loránd munkálatai­ba. s néhány év múlva a tudós tanársegédje, később adjunktu­sa lett. 1913-től a budapesti egyetem magántanára. Eötvös betegsége idején, illetve halála után mint megbízott folytatta annak egyetemi előadásait. 1922- ben nevezték ki a budapesti Tudományegyetem gyakorlati fizika tanszékére professzorrá. 1940—1949 között pedig a kísér­leti fizika tanszékén oktatott 1950-től 1962-ben történt nyuga­lomba vonulásáig a Magyar Ál­lami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet tudományos munkatársa volt. Munkássága nagy területet ölel fel. Kezdetben a spektrál- analízis és a fényvisszaverődés terén végzett vizsgálatokat, ké­sőbb — Eötvös hagyományait követve — főként a torziós in­ga korszerűsitése és továbbfej­lesztése foglalkoztatta. Az álta­la szerkesztett, kisméretű, köny- nyen kezelhető torziós inga a két világháború között külföl­dön is elterjedt. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon Grand Prix-el tüntették ki. s elnyerte az Eötvös-emlékérmet is (1951) A Nap két: 5.19 órakor, nyugszik: 20.03 órakor. A Hold kél: 1.41 órakor, nyugszik: 18.45 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GIZELLA nevű kedves olvasóinkat! A Gizella ógermán eredetű név és benne a mai német nyelv ..Geisel”, azaz ..túsz" szava rej­tőzik Időjárás Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan napos idő, csupán a délutáni órákban növekszik meg a gomolyfelhőzet és főként a délnyugati országrészben alakulhat ki helyi zápor, eset­leg zivatar. A délkeleti, déli szél általában mérsékelt lesz, napközben időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 22 és 21 fok között várható. Megszívlelendő Egy angol „zeneszerző” John Cage — olvasom a hírt — merőben új zenedarabot „komponált”, Az if­jú zseni felállt a pódiumra, intett a karmesteri pál­cával, és ekkor nem történt semmi. A fúvósok, vo- , nősök, a dobos és a hárfás csak ültek a helyükön, hangszereik négy perc 33 másodpercen át egyetlen hangot sem adtak. A „hang nélküli versenyre" hivatalos volt a híres orosz származású zeneszerző. Igor Sztravinszkij. „Remek volt fiatalember. Alig várom, hogy hasonló művet alkosson, akár hosszab- bat is.” — gratulált a világhírű művész. Ó, milyen jó lenne, ha egy-egy tanácskozáson ha­sonlóképpen adná elő mondandóját a felszólaló ...! (mikes) — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Erdőtelken, a községi tanács hivatali helyiségében Barcsik János országgyűlési képviselő fogadónapot tart május 9-én. délután 2—4 óráig. — KUTATÓDIÁKOK KON­FERENCIÁJA. Tegnap tar­tották meg Egerben, a Gép- és Műszeripari Szakközépis­kolában a kutatódiákok vá­rosi konferenciáját. Három szekcióban — szakmai, ter­mészettudományi és társada­lomtudományi — kerültek ismertetésre a dolgozatok, amelyeket ezt követően a zsűri értékelt. A legjobbak készítői és konzulenseik ní­vódíjban és tárgyjutalom­ban részesültek. — AZ LGT ÉS A SKORPIÓ. Május 14-én, szerdán, este 8 órakor, Révész Sándor és Karácsony János koncertjét rendezik meg Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Köz­pontban. Kísér az LGT és a Skorpió együttes. — NEMZETKÖZI REKTO­RI TANÁCSKOZÁS. Az eg­ri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola külföldi partnerin­tézményeinek részvételével, május 8—11-ig rektori, fö­EGERBEN: felnöltbetiguk ré­szére 18 órától másnap reggel a óráig, az l-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. Nap közi rendelés: hétközna­pokon hétfőtől péntekig, 11-től 16.30 óráig. AZ ÜGYELET HELYE: az l-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a pa­takparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. ÜGYELET HELYE: a kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi igazgatói konferenciát és a tanárképzés korszerűsítésé­ről szóló tudományos tanács­kozást rendez. Többek között csehszlovák, szovjet, német, és lengyel rektorok, dékánok vesznek részt a rangos ese­ményen. — FOGADÓNAP A ME­GYEI RENDÖR-FÖKAPI- TANYSÁGON. A Heves Me­gyei Rendőr-főkapitányság vezetője értesíti a megye la­kosságát, hogy május 8-án, délelőtt 9 órától 12-ig, a rendőrség hatáskörébe tar­tozó ügyekkel kapcsolatos fogadónapot tart a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság épületében, Egerben, a Szabadság tér 1—3. szám alatt. — ÜJ IDŐPONTBAN. A Balázs Béla Stúdió május 8- ra tervezett filmbemutatója, technikai okok miatt elma­rad az Egri Ifjúsági Házban. Helyette május 20-án kerül sor a vetítésekre. — ÁTRIUMI ESTÉK. Ma, délután 6 órakor, Egerben, az Ifjúsági Házban, a nép­szerű Átriumi esték rendez­vénysorozat keretében „Tö­megkommunikáció, nyilvá­nosság. demokrácia” címmel Lázár Guy tart előadást u. 1. szám alant rendelőben. Rendelések között napi ügyelet. 12—tői 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: Hatvan város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjsza­kai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó köz­ségek lakossága részére, 17 órá­tól holnap reggel 8 óráig. ÜGYELET HELYE: kórház. ,,faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet, 19 órától holnap reg­gel 7 óráig, az egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. -Telefon: 125. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától, holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. A legjobbakat hívják meg Tábor — képzőművészeknek Hobbi? Az országos ifjúsági kép­zőművésztábort XXI. alka­lommal rendezi meg Márté- lyon a KISZ Csongrád Me­gyei Bizottsága 1986. augusz­tus 2—16. között. Erre azo­kat a 18 és 35 év közötti egyéni alkotókat, szakköri tagokat várják, akik elsősor­ban festészettel és grafiká­val foglalkoznak. Pályázni rövid önéletrajz­zal lehet, amelyhez mellé­kelni kell 3—5 grafikáról, il­letve ugyanennyi szoborról papírképet, a festményekről pedig színes, keretezett dia- pozitívokat. A költségekhez 700 forint az egyéni hozzá­járulás. Mindezeket legké­sőbb 1986. június 3-ig kérik beküldeni a KISZ Csongrád 'Megyei Bizottságára: Sze­ged, Rákóczi tér 2., irányitó- szám: 6722. A művésztanárok döntése alapján a leendő hallgatók június 25-ig megkapják meg­hívólevelüket és a részletes programot. Az elutasítottak- nak június 30-ig küldik visz- sza a dokumentumokat. A pályaudvarok köztisztaságától - az egészségügyi intézmények müszerellátásáig Megyei NEB-vizsgálatok Mi az oka annak, hogy megyénkben néhány terme­lőszövetkezet évek óta ala­csony jövedelmezőséggel gazdálkodik? Mit tesznek a gazdálkodó szervezetek azért, hogy meg­feleljenek a határozatokban előírt energiatakarékossági követelményeknek? Többek között ilyen és ehhez has- sonló kiemelt témakörökkel foglalkozik vizsgálataiban az idei évben a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. 1985-ben egyebek mellett arra keresték a választ, hogy milyen a tankötelezettségi törvény végrehajtása sző­kébb hazánkban. Az utób­bi esztendőkben ugyanis egyre többen vannak olya­nok, akik 16. életévük be­töltéséig nem fejezik be az általános iskolát. A tavalyi felmérést követően javasolt intézkedések végrehajtásáról számoltatják majd be a me­gyei tanács vb művelődési osztályának vezetőjét. Egy másik utóvizsgálat té­mája: javult-e az állami el­lenőrző szervek együttmű­ködése és munkájuk haté­konysága. Kiemelt a NEB ez évi feladatai között a tö­megközlekedés kulturáltsá­gának elemzése, a vasúti pá­lyaudvarok, megállóhelyek köztisztaságának ellenőrzése. Felmérik a személyi tu­lajdonú lakásépítések hely­zetét. Arról is informálód­nak a népi ellenőrök, hogy az építkezések feltételei mennyire adottak Heves me­gyében. A Központi Népi El­lenőrzési Bizottság javasla­tára ellenőrzik az egészség- ügyi intézmények műszerel­látottságát. Széles körű vizs­gálatban tájékozódnak ar­ról, hogy a vállalatok, szö­vetkezetek, érdekképviseleti szervek hogyan reagálnak a lakosság közérdekű panaszai­ra. Hilf ja, várja ax NDK Mint ahogy a jó házigaz­dához illik, igyekezett min­den jó tulajdonságát a ven­dég elé tárni az NDK, az utazási irodája segítségével. Tette ezt pedig úgy, hogy tegnap délelőtt kiállításra hívta meg Gyöngyösnek út­ra készülődő lakóit, a hely­őrségi művelődési otthonba. Az épület emeletén színes tablók sorakoznak, amelyek valóságos körképet adnak a baráti ország szemet gyö­nyörködtető tájairól és tele­püléseiről. Drezdából a Zwinger hívja fel magára a figyelmet, de az^Elba sok­színű partja is megfogja az ember tekintetét. Berlin, a főváros, ezernyi élményt kí­nál. Thüringiában Erfurt, Wartburg és Jena után Wei­mar kínál sok látnivalót. Az Érchegység vadregényes tá­járól „csak egy ugrás” a Ke­leti-tenger üdülőkörzetébe eljutnunk — a tablók segít­ségével. Warnemünde, Stral­sund és a felejthetetlen Rü­gen szigete és a tengerésze­ti múzeum érdekes gyűjte­ménye is felkelti a figyel­münket. Greifswald történel­mi városát a világháború nem pusztította el. mert ak­kori parancsnoka átadta a települést a szovjet hadse­regnek. Aki pedig arról szeretne tudni bővebbet, hogyan jut­hat el az NDK egyik vagy másik vidékére, hol kaphat szállást, mit érdemes meg­néznie, annak a bőségben kínált katalógusok nyújta­nak felvilágosítást, illetve élőszóban is tájékoztatják. A kiállítás május 15-ig tart nyitva. Terveink megvalósulásáért — NAPKÖZIST ÁBOR. Jú­nius 16-tól 27-ig, a hatvani TIT az általános iskolások felső tagozatosai számára napközis csoportos foglalko­zást szervez a 4. Számú Ál­talános Iskolában. A fakul­tatív csoportos foglalkozások között lesz számítástechnika, idegen nyelv, ének-zene és versmondás. A napközistá­borba május 15-ig lehet je­lentkezni a hatvani TIT-nél Rendőrségi felhívás! A hatvani rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tet­tes ellen, aki 1986. május l-re virradóra betört a hatvani MHSZ-klub Szövetkezet utcában levő létesítményébe, s eltulaj-. donftott 5 liter metilalkoholt, amely emberi fogyasztásra al­kalmatlan, veszélyes méreg Az illetékesek kérik, hogy a lakosság fokozott figyelemmel járjon el a nem közületi forga­lomból származó szeszes italok vásárlásakor és fogyasztásakor, mivel feltételezhető, hogy az el­tulajdonított metilalkoholt az ismeretlen elkövető vásárlásra is felkínálhatja. Kérik a lakosságot, hogy aki az üggyel kapcsolatban bármi­lyen Jellegű Információ birtoká­ba Jut, jelentkezzen a hatvani rendőrkapitányságon, a Balassi Bálint utca I. szám alatt vagy telefonon, a l2-244.es számon, il. tetve a legközelebbi rendőri szervnél A Magyar Iparvédelmi Egyesület Heves Megyei Szervezete felkérésére a Li­cencia Találmányokat Érté­kesítő és Innovációs Külke­reskedelmi Vállalat Egerben, a Technika Házában teg­nap délután nagy érdeklő­désre számot tartó előadá­sokat tartott. Nem kisebb jelentőségű témákról volt szó, mint a műszaki-szelle­mi termékek magyarorszá­gi és nemzetközi védelmé­nek lehetőségei, illetve ezek jelentősége. Szóba került az oly sok éve problémaként felvetődő szabadalmaz tatá­si eljárás meggyorsítása is. A Mohosz és az Eger és Vi­déke Horgászegyesület koráb­ban közölte, hogy május 5—10 kö­zött Egerszalókon, a víztározón és az erdőtelki sóderbányatavakon horgászati tilalmat rendelt el. A rövid tiltás a halak védelmé­ben történt volna Köztudottan nagy értéket képviselnek az úgynevezett szellemi termékek. A szak­emberek gzek értékesítéséről is véleményt cseréltek. Az összejövetel külön je­lentőségét adta, hogy pár­tunk XIII. kongresszusa, va­lamint népgazdaságunk VII. ötéves terve kiemelt szere­pet szánt a műszaki fej­lesztésnek, ugyanakkor meg­különböztetett figyelmet for­dít az innovációs tevékeny­ség meggyorsítására, ezen belül a hazai iparjogvédel­mi kultúra színvonalának emelésére. Ez a fórum ezen célok megvalósításának biz­tosított teret. Halbetegség miatt a telepítés mindkét vizen elmarad, ezért a tiltást feloldották. További in­tézkedésekig a szokásos hor­gászrend mellett lehet halat fogni A telepítés megkezdésé­ről újból értesítik a horgászo­kat. Nincs horgászati tilalom Bábszínházi május Mint lapunkban hírül ad­tuk, április 20-án mutatta be az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszín­háza Tömöry Márta Hófe­hérke című bábjátékát. Az előadást Hollós R. László rendezte, a bábokat pedig Lovassy László tervezte. Tolcsvay László szerezte a darab zenéjét. A májusi me­netrend az előzőekben ki­adottakhoz képest módosult, mivel a társulat meghívást kapott egy lengyelországi fesztiválra. Ezért ma dél­után 2 órára hívják kis közönségüket az egri Hámán Kató Megyei Üttörőházba -majd holnap, május 8-án délelőtt 10 és délután 2 óra­kor gördül föl a függöny ezen kívül láthatják a me­sét az érdeklődők még má­jus 11-én, 15-én, és 29-én délelőtt 10 és délután 2 órakor. Pedagógusok és a béke Csütörtökön délelőtt fé! 10-től pedagógusok számára békenapot szervez a Peda­gógus Szakszervezet megyei vezetősége, és a megyei ta­nács művelődési osztálya. Mint ismeretes, a SZOT szorgalmazza az ilyen jel­legű rendezvények szervezé­sét, amikor a tisztségviselők egy-egy fontos gondolatkör­rel, illetve ismert személyi­séggel találkozhatnak. Ebbe a sorba illeszkedik bele az a rendezvény, melynek so­rán fellép a Megyei Műve­lődési Központban a helyi pedagóguskórus, majd ár Köpf Lászlónét, a Pedagó­gus Szakszervezet Központi Vezetőségének a titkárát hallhatják megyénk oktatá­si intézményeinek képvise­lői. Előadásának címe: Pe­dagógusok a békéért Késő délutáni félfogadás a bíróságon alkalmazkodva a lakossághoz Szabályozták a munkaidőn túli félfogadás rendjét a Heves Megyei Bíróság ve­zetői. így Egerben, valamint Hevesen szerdánként, Gyön­gyösön csütörtökönként. Hatvanban pedig hétfőnként —, e napokon mindenütt 16 és 18 óra között — várják ezután a városi bíróságokon az ügyfeleket. Ekként igyekeznek elejét venni az állampolgárok imunkaidő alatti eltávozásá­nak, de ezzel azoknak is se­gítséget nyújtanak, akik sza­badságot vettek ki ügyeik intézésére. Valuta­árfolyamok Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egységre Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a) Holland forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár ECU (Közös Piac) 6 710,95 7 126,06 3 208,29 3 406,75 97,74 103,78 539,70 573,08 878,81 933,11 626,02 664,74 31,90 33,88 1 769,74 1 879,20 262,08 278,30 12,67 13,45 3 174,71 3 371,09 15 146,77 16 083,169 627.19 665,99 1 994,89 2 118,29 29,08 30,88 283,61 301,15 29,62 31,46 31,33 33,21 2 382,98 2 530,38 620.20 658,5b 4 366,81 4,636,93 4 287,07 4 552,25 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-a9. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő - helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. —Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. (Fotó: Köhidi Imre)

Next

/
Oldalképek
Tartalom