Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. május 1., csütörtök 5. A tála büszkesége a nemrég épült ízléses házsor F urcsa érzések kavarog­nak : az idegenben Gyöngyössolymos ut­cáit járva. Szemmel látha­tóan nem szívesen állnak szóba a máshonnan érke­zettel. Elhárítják a diskur­zust. — Sietek a buszhoz — mondja egy hetven felé kö­zeledő néni és továbbáll. Még annyi ideje azért akad, hogy megjegyezze: — Kérdezze meg a szom­szédasszonyt, hogy hogyan élünk a faluban. De az az ajtó sem nyí­lik meg előttünk. Csupán annyit látunk, hogy csönge­tésünkre a félrehúzott füg­göny mögül egy pillanatra kitekint valaki. Patócs Józsefné, a falu postása igyekszik segíteni rajtunk. — Ilyenkor, napközben csak az idősebbek találha­tók otthon — magyarázza. — A fiatalok dolgoznak, ta­nulnak, de azért akad most is olyan, akit felkereshet­nek. Sok itt a bedolgozó és a kisiparos. Néhány címet diktál, majd folytatja útját. A táskájá­ban sok még a kézbesítésre váró levél és újság. Otthonteremtők Bátor Imre házába csen­getünk. A feleség tessékel be bennünket az emeletes épületbe, amelyet laknak már, de még nem készült el teljesen. A külső vakolás mellett hiányzik még az er­kély és a fűtőtesteket sem szerelték fel mindenütt. A szobák hatalmasak, bú­torozottak. — Gyöngyösön az anyó- soméknál laktunk — meséli a fiatalasszony. — Több évig spóroltunk, készültünk az építkezésre. Az uram haj­danán jó néhány szünidőt töltött is Sólymoson a ro­konainál, ő szorgalmazta, hogy itt vegyünk telket. A konyhaablakhoz vezet bennünket. Látni Kékeste­tőt és a Sárhegy ormait. Le­nyűgöző a kilátás. A kert­ben pedig már bújik a hagy­ma szára, élednek a szőlő­vesszők. — Végül is egy félkész há­zat vettünk — folytatja. — Eddig már legalább 900 ez­ret költöttünk rá, de talán még három-négyszázezerre is szükségünk lenne, hogy tökéletesen rendbe tegyük. Kellene egy melléképület, tyúkokkal. Nem idegen tő­lem a baromfitartás, hiszen gyermekkoromban falun él­tem. Mindhárom szobát ottho­nosan rendezték be, az egyikben lakkozott szobabú­tor és bőrgarnitúra található. Üj iskola — tornaterem nélkül Régebbi házak a domboldalon Új jelleg Terefere virágzó fák alatt — Férjem a mátraderecs- kei tsz visontai kirendeltsé­gének autószerelője — mond­ja. — Én pedig bedolgozó vagyok az Egri Háziipari Szövetkezetnél. Bébiruhákat kötök géppel. Régebben la­boránsként dolgoztam Gyön­gyösön. de miután kiköltöz­tünk, lemondtam erről az állásomról, mert sokat kel­lett utazni. Most az egész napom itthon tölthetem a két kislányommal. Ez na­gyon jó dolog. Igaz, a havi jövedelmem legalább egy ez­ressel kevesebb, de most ez nem érdekel. Az a fontos, hogy itt csend van, nyuga­lom, s a saját fészkünkben élhetünk. A gyermekeket sem kell féltenem az autók­tól. hiszen itt nem olyan ne­héz a közlekedés. A vizet már bevezettük, s hamaro­san elkészül a központi fű­tés is. Tehát otthonra lel­tünk. Előny a községnél? Kíváncsiságból bámészko­dunk be a művelődési ház ajtaján. A nagyterem falán kifeszített háló csüng. Nem véletlenül, így védik a fa­lakat a hozzájuk csapódó lab­dáktól. Merthogy a helyisé­get napközben tornaterem­ként használják az általá­nos iskolások. Az épülettel szemben az általános művelődési köz­„Ofalui” utcarészlet Tóth Józsefné (akit mesze­lés közben zavartunk): A tanács vezetői nagy figyelmet fordítanak a nyugdíjasokra Egy kisiparos a sok közül Egy tanácsi statisztika sze­rint kilencven kisiparos él Gyöngyössolymoson. Az em­ber oszt, szoroz és megálla­pítja, hogy minden 34. em­berre jut egy mester. — Hogy miért váltottuk ki ilyen sokan az engedélyt? — kérdez vissza Kazinczi Mihály asztalos, miközben néhány pillanatig töprengve néz maga elé. — Talán azért is, mert itt Gyöngyös környékén egy­két cégnél az országos át­lag alatt van a dolgozók bé­re. Én például az építő- és szakipari szövetkezetei hagy­tam el 1983-ban. Most már azt mondom, megérte. Igaz, jóval többet kell hajtanom, de kialakult egy üzletkö­röm, s így van mindig mun­kám. A helybelieknek is megéri, nem kell máshová menniük, ha asztalosmun­kát kívánnak végeztetni. Lassan megtaláljuk a han­got az itt élőkkel Bár ne­hezen, de szóba elegyednek velünk. Idegent befogadni az itt élőknek nem is olyan ritka esemény, hiszen mint kide­rül, a mintegy 3100 lelket számláló település több mint fele máshonnan telepedett át ide az utóbbi negyedszá­zadban. — Sokan azért költöztek ki ide Gyöngyösről, mert menekültek a tömbházakból — magyarázza Kerek Tiva­dar a községi tanács vb-tit- kára. — Mi nagy figyelmet fordítunk a telekkialakítás­Patócs Józsefné: Mindenféle újság jár a községbe (Fotó: Perl Márton) ra, legutóbb például 91 ház­helyet készítettünk elő, s ebből hatvan már gazdára lelt. Érdekesség, hogy az értékesített parcellák több mint felét továbbra is a más­hová valók vették meg. E nagyfokú bevándorlás mi­att a község elveszíti zárt­ságát, s ezzel együtt falu­sias jellegét is. A kiköltö­zők hozzák magukkal a vá­rosias magatartást. Egyéb­ként a munkahelyek a leg­több embert továbbra is Gyöngyöshöz kötik. Igaz, itt is akad munkalehetőség, például az ötszörösen kivá­ló tsz-ben, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság erdészetében vagy a kőbá­nyában. Ami az urbanizáló- dást illeti: már tíz éve nincs gondunk az egészséges ivó­vízzel és jelenleg a gázhá­lózat kialakítása, és a szennyvízcsatorna megte­remtése foglalkoztatja a la­kókat. Remélhetőleg mind­két területen sikerül majd lépnünk az elkövetkezők­ben. Nekünk is komolyan kell venni ezeket a kérdé­seket, s erre kötelez ben­nünket az is, hogy a megyé­ben talán a legmagasabb településfejlesztési hozzá­járulást szavaztuk meg. Ez az összeg családonként ezer forintot tesz majd ki. Eb­ből kezdjük el építeni 1988- ban az egészségügyi közpon­tot, amelyben többek között körzeti és szakorvosi rende­lő, anya- és gyermektanács­adó és orvoslakás ás lesz. Ez­zel a létesítménnyel még jobbá válik az ellátás, bí­zunk benne, hogy az elkö­vetkezőkben faluként ugyan, de amennyire lehet, elérjük közművesítési szolgáltatás terén a városi szintet... Koma János pont, melynek igazgatója Nagy Mártonná. Végül is az ő irányításával működik a művelődési ház is. — A fiatalok egy részé­nek bérlete van a gyöngyö­si mozi és színházelőadá­sokra — mondja. — De he­tente négyszer itt is vetí­tünk, és gyakran szerve­zünk nagy rendezvényeket. Ezek mindig telt házat von­zanak. Ha pedig olyat kí­nálnak a városban, amelyet mi képtelenek lennénk itt megrendezni, akkor elme­gyünk és megnézzük. Nem­egyszer utaztunk már be tárlatlátogatásra. Itt nem nyílik mód az úszásra, ezért a kisdiákokat a termelőszö­vetkezet autóbuszával szál­lítjuk be, hogy megismer­hessék e sportág alapele­meit. — Megnevezné valamilyen hátrányát annak, hogy fa­luban élnek? — Nem nagyon tudnék — válaszolja. — Buszjárat 55 percenként közlekedik Gyön­gyösre. Jó az élelmiszer- ellátás, igaz az iparcikke­kért be kell utazni, de rend­kívül nagy előnyként em­líthetem, hogy e község tisz­tább és csendesebb, mint a mátraalji város. Sőt arra is büszke vagyok, hogy isko­lánk személyi ellátottsága is nagyszerű, csupán egyetlen képesítés nélküli nevelőt alkalmazunk egy gyesen lé­vő helyén. GYÖNGYÖSSOLYMOSI MOZAIK Falu a város szélén Próbálkozások Bátor Imréné: Gyöngyösről költöztünk ide Kerek Tivadar: Ezer forint településfejlesztési hozzájá­rulást szavaztunk meg csa­ládonként

Next

/
Oldalképek
Tartalom