Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-15 / 113. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. május 15., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM um 1 „CSUPÁNCSAK DOLGOZOM . ..” Egy ifjú mester — önmagáról Első ránézésre olyan, mint akárhány huszonéves. Mosolygós, életvidám, mozgékony fiatalember. Nyoma sincs benne a bizalmatlanságnak, néhány pil­lanat alatt tökéletesen feloldódik. Am Nagy Tibor, az egri Finomszerelvény- gyár gépi forgácsolója egy doloigban mégis különbözik hasonló korú társai többségétől: ő ugyanis egy ideje a Szakma Ifjú Mestere cím tulajdonosa. Megnyílik a Szemlöhegyi barlang A budai hegyvidék új természeti látványossággal gazdago­dik. Az évekkel ezelőtt felfedezett Szemlöhegyi barlang ki­építése rövidesen befejeződik, a természetjárók már a nyár folyamán látogathatják a cseppkövekben gazdag járatokat. A képen: a barlang bejárati homlokzata (MTI-fotó — Fényes Tamás felvétele — KS) — Mikor kapta meg ezt az elismerést? — A munka ünnepe al­kalmából rendezett értékelő nagygyűlésen adták át. Szá­mítottam-e rá? Hallottam valami ilyesfélét rebesget­ni, de azért Így is kellemes meglepetés volt. Nálam bol­dogabb már csak a felesé­gem volt, amikor átadtam neki a borítékot. Mert az oklevél mellett kétezer fo­rintot is hazavihettem. — Kérnék egy rövid — adatlapszerű — bemutatko­zást. — 26 éves múltam, nős vagyok. Bükkszéken szület­tem. A szüleim még ma is ott élnek. Édesapám hegesz­tő, édesanyám háztartásbeli. Igaz, neki is van bőven el­foglaltsága, hiszen rajtam kívül még van két gyerek a családunkban. — Nem szólt a tanulmá­nyairól. .. A Bükkszéki Általános Is­kolába jártam. Azt követően az Egri 212. Számú ^Szak­munkásképző Intézetbe ke­rültem, mint ipari tanuló. Eredetileg nem ez volt az elképzelésem, ugyanis Sal­gótarjánba akartam menni, hogy elsajátítsam a karosz- szérialakatosság fortélyait. Ott, akkortájt túljelentkezés volt, így nem sikerült a ter­vem. De — utólag vissza­nézve — nem bántam meg, hogy ekként alakult a sor­som. 1977-ben kaptam meg a szakmunkás-bizonyítványt. Nem töprengtem, azonnal a jelenlegi munkahelyemre jöt­tem. Annál is inkább, mi­vel már a tanulóéveimet is itt töltöttem. — Milyenek voltak az is­kolai eredményei? — Jók. Sohasem kerültem a 4-es szint alá. A kedvenc tantárgyam a matematika volt. A tanárok többször megdicsértek a szorgalma­mért, bár én ezt sokszor másképpen láttam. — Mivel érdemelte ki ezt a mostani kitüntetést? — Ez egy szép példája volt annak, hogy vezetőim elismerik a tevékenysége­met. Különben pedig nem kellett semmi különöset ten­nem, csupán rendesen, tisz­tességesen dolgozni, ponto­san bejárni, meg aztán foly- ton-folyvást gyarapítani a szakmai ismereteimet. Eze­ket megkönnyítette, hogy már valamelyest túljutottam a szeleburdi korszakon, az­az komolyabban veszem a dolgokat. A megbecsülést jel­zi továbbá az is, hogy na­gyobb feladatokkal is rend­szeresen megbíznak. — Hallottam, hogy egyéb elfoglaltságai is vannak... — Igen, két éve KISZ-tit- kári teendőket is ellátok, 1984-től pedig párttag va­gyok. Kezdetben nem na­gyon voltak efféle — veze­tői — ambícióim, de mostan­ra belerázódtam. Igaz, nem könnyű. Nálunk ugyanis a húsz és huszonöt év közötti fiatalokból hiány van. Az említett határ alattiak nem érdeklődnek a KISZ iránt, az a fölöttiek viszont már — többségük családos — nem érnek rá ilyesmire. Ne­héz hát összefogni a tagsá­got. Ha egy-egy rendezvé­nyen a fele jelen van, az már siker. — A fizetéssel elégedett? — Tizenegy forintos óra­bérrel vettek fel, ma kis híján huszonkilencet kere­sek. Ez átlagosan havi 5000- re jön ki. Az emelkedés ugyan elég számottevő, de az árak sem maradtak „érin­tetlenek”, így a pénz csak az életnívó megtartásához ele­gendő. — Mire mennek el a fo­rintok? — Albérletben lakunk: er­re havonta 1500-at, plusz a rezsit fizetjük ki. Ez kitesz összesen két darab ezrest, tehát majdnem egy fél fi­zetést. Ráadásul a feleségem most nem dolgozik, mert nemsokára szül majd. Jó lenne, ha kisfiú lenne... —’ önálló lakásra semmi remény? — Csak fokozatosan. Igé­nyeltünk egy vállalati gar­zont, s — úgy tűnik — ha­marosan költözhetünk oda. Ez csupán havi 600 forint­ba kerül, azaz kisebbek lesz­nek a terheink. Később gon­dolkodhatunk azon, hogy vala­hol Eger környékén vegyünk egy kis családi házat. Per­sze, ez is iszonyúan drága mulatság lenne, s minket a szülők nem tudnak támo­gatni. Talán a kölcsönök­kel. .. — KISZ-titkárként a fia­talok nevében is fel kell lépnie.. . — Igen. Az üzemi négy­szögön belül én képviselem az érdekeiket. Szükség van erre, mert az idősebbek csak nem úgy látják a történése­ket, ahogyan mi. Többnyire — igaz, nem mindig — ha­tásosak az érveim. Mosta­nában főként a pénzkérdé­(Fotó: Pesti Erzsébet) seknél hallattam a hangom. Az volt a célom, hogy úgy osszák el a rendelkezésre ál­ló összeget, hogy az ifjab- bakat se érje csalódás. Te­hát ne az évek száma le­gyen a mérvadó, hanem az, hogy ki mennyit tett le az asztalra. — A szabadidőt mivel töl­ti el? — Nem sok van, mert géemkázom. De nagyon sze­retek olvasni, s a mozit sem vetem meg. Mindkét „mű­fajban” a vidám, humoros sztorikat kedvelem. — Tegyük fel, hogy egy tündér teljesítené három kí­vánságát. Mik lennének azok? — Egy lakás. Aztán az, hogy továbbra is ilyen ki­egyensúlyozott legyen a csa­ládi életem. A harmadik? Hm... Hát, egy lottó ötös se ártana... Nem tudom, Fortuna ol­vassa-e ezt a beszélgetést. Ha nem, az se baj. Mert partnerem bizonyára nélkü­le is megleli a boldogulás­hoz vezető utat. Sárhegyi István Több étolaj Az idén a tavalyinál 4—5 százalékkal több étolajat ál­lítanak elő a hazai fogyasz­tók számára a Növényolaj- ipari és Mosószergyártó Vál­lalatnál. Azt ígérik. hogy ezen a nyáron folyamatos lesz az ellátás a napraforgó­étolajból, s repceolajból is legyártják a kereskedelem által igényelt mennyiséget. A növényolajipar hat gyá­rának kapacitása jelenleg arra elégi hogy étolajból a megnövekedett hazai szük­ségleteknek megfelelő meny- nyiséget előállítsák, napra­forgó-étolajat nem exportál­nak. Külföldre — a többéves gyakorlatnak megfelelően — csak az itthon feleslegesnek bizonyuló, finomítás előtt álló nyers növényi olaj ke­rül. Kollár Lajos, a vállalat ke­reskedelmi igazgatója el­mondotta, hogy gyáraik rö­videsen befejezik a tavaly felvásárolt 600 ezer tonna napraforgó feldolgozását. Az idén több termény átvételé­re készülnek fel. Megfelelő termés esetén 640 ezer ton­na napraforgót és 110 ezer tonna repcét,' szóját és len­magot vesznek meg a nagy­üzemektől. A nagyobb mennyiség raktározását segíti, hogy győri, kőbányai, martfűi és rákospalotai gyárukban együttvéve 32 ezer tonna terménynek építenek tároló­teret a betakarítás kezdeté­ig. Az idén palackos nap­raforgó-étolajból 46 ezer tonnát gyártanak. Megjelent a Béke és Szocializmus 4-es száma A folyóiratnak az SZKP XXVII. kongresszusán részt vett küldöttsége beszámol a tanácskozásról. A delegáció hangsúlyozza: az SZKP XXVII. kongresszusa minő­ségileg új szakasz a Szov­jetunió fejlődésének útján. Anthony Vassalo, a Mál­tai Kommunista Párt főtit­kára a Földközi-tenger tér­ségében folytatott amerikai „ágyúnaszád-diplomáciával” foglalkozik. Megállapítja: azok, akik most újra kiéle­zik a feszültséget a Földkö­zi-tenger térségében, egy­általán nem a terrorizmus elleni harc megszállottjai. Valójában mindmáig nem tudták megbocsátani Líbiá­nak, hogy 1970-ben támasz­pontjaik felszámolására kényszerítette az amerikaia­kat és a briteket, három év múlva pedig 51 százaléko­san államosította gyakorlati­lag valamennyi külföldi olajtársaságot. Az utóbbi években a pol­gári tömegtájékoztatás so­kat beszélt a nyugati „kon­zervatív hullámról”. Azt bi­zonygatják, hogy Európa és Észak-Amerika iparilag fej­lett tőkés országaiban radi­kális jobbratolódás történt a közhangulatban. Armand Magnin, a Svájci Munkapárt főtitkára kimutatja, hogy ez a megközelítés hamis. A Reagan-kormány politikájá­nak hatásával magyarázha­tó, hogy Nyugat-Európában is kíméletlenebbé vált a mo­nopoltőke politikai straté­giája. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára a nemzetközi kommu­nista mozgalom néhány idő­szerű kérdésével foglalkozik. A többi között megállapít­ja: a nemzetközi kommunis­ta mozgalmat fő tendenciá­jában a fejlődés, az előre­törés jellemzi, de helyzete az utóbbi évtizedben bonyo­lulttá, ellentmondásossá vált. Döntő fontosságú körül­mény, hogy az egyes pár­tok miként tudnak alkal­mazkodni a globális és egy­idejűleg a regionális, illet­ve a nemzeti, helyi feltéte­lek módosulásához. Mi' a lényege a nyolcva­nas évek eleje óta Latin- Amerikát sújtó mély válság­nak? Ezt a kérdést tárgyal­ták meg annak a nemzet­közi kerekasztal-konferen- ciának a résztvevői, amelyet a folyóirat rendezett. A szer­kesztőség összefoglalót ké­szített a vitáról. Guillermo Ungo, a Salvadort Forradal­mi Demokratikus Front el­nöke, a Szocialista Interna- cionálé alelnöke megvilágít­ja a salvadori hazafias erők öt éve folyó felszabadító harcát. Az utóbbi években foko­zódott az imperiálizmus, mindenekelőtt az amerikai imperializmus aktivitása Ázsiában és a Csendes- óceánon, többek között Dél- kelet-Ázsiában. Thomas Si- nuraya, Indonézia Kommu­nista Pártja Vezetőségének tagja arra a kérdésre vála­szol, miért törekszik Wa­shington „amerikai érdek­szférává” változtatni ezt a térséget. 0 társadalmi munka változásai ,.Ónként kötelező" ‘ Ifjúságom idején, a hatvanas években a társadalmi munkának nagyobb volt a be­csülete — és a hírverése is. Manapság in­kább különböző kötvények kibocsátása és jegyzése a jellemző, s az önkéntességiben jóval nagyobb szerepet játszik az érdek, mint a politika. De azért még számtalan helyen megfigyelhető az. ami engem húsz évvel ezelőtt is bosszantott: az úgyneve­zett „ómként kötelező” dolgok teljesítése. Olyan társadalmi munkákról van szó, ame­lyeket nem illik vagy nem lehet elháríta­ni, mert szervezőik úgy tesznek, mintha valamiféle demokratikus közmegegyezés hatalmazta volna fel Őket a szóban forgó munikálait végehajtására. Ilyenkor szoktuk mi annák idején közölni egymással, le­mondó vigyorgás kíséretében, hogy a mun­ka „önként kötelező”. Az ilyen „önként kötelező” dolgok mos­tanság nem tengernek túl. Akik húsz évvel ezelőtt a legnagyobb hévvel toborozták az embereket, ma saját telkükön, kisvállalko­zásokban élik ki inkább magukat, igaz, még néhány éve is részt vettem olyan író— Olvasó találkozón, .ahol a kirendelt szocia­lista brigádok csak a brigádnaplójuk alá­írásáért epekedtek, teljes joggal, hiszen munkaidejük már régen lejárt, és minden elhangzott szó csökkentette annak esélyét, hogy elérik még az éppen induló buszt vagy vonatot. Működnék a régi beidegződések egy-egy ünnepi alkalommal ma is „önként kötele­ző” tapssal honoráljuk a semmitmondó szónoklatot, restelkedve aláírjuk a gyűjtési ívet az éppen esedékes közügyben, oda- pislantva, hogy mit ajánlottak, mennyit jegyeztek az előttünk aláírók. Arra nem nagyon futja a bátorságunkból, hogy kér­dést is feltegyünk, pontosan mire és hová megy a mi pénzünk, felajánlott munkánk, s ha félénken fel is tesszük a kérdést, majdnem bizonyos, hogy a pénzbeszedő, aláírásgyűjtő szervező mosolyogva széttár­ja karját, mintegy jelezve, 5 sem tudja pontosan, őt is csak megbízták, jobb, ha nem firtatjuk. Jómagam is havonta többször cinkos­ságba kerülök értelmetlen és indokolatlan felhívásokkal, körlevelekkel „önként kö­telező” elvárásokkal, amelyekre ugyan le­gyintek, de aláírom tudomásulvételüket, és a megfelelő pillanatban fizetek és válla­lom. amit éppen kell, mert senki sem akar kilógni a sorból, senki sem akar felesle­gesen kérdezősködni, kellemetlenkedni. Ma már nem vonulok ki a repülőtérre „önként kötelezően”, mint húsz évvel ez­előtt, nem ajánlom fel munkabéremet va­lami számomra teljesen ismeretlen és ész- szerűtlen okból, de azért valahol mélyen — akárcsak polgártársaim ezrei — ösztö­nösen aláírok, jegyzek, nehogy kilógjak a sorból, s ritkán kérdezősködöm. Pedig mostanában, amikor a pénzviszonyok egy­re erőteljesebben átveszik a főszerepet, ta­lán illenék világosan félteiméin a kérdést: önkéntes-e a dolog vagy pedig kötelező. És persze ugyanilyen világos választ is kellene mindig kapnunk a kérdésünkre. Sz. Sz. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom