Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-03 / 78. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1986. április 3., csütörtök Kanál és kultúra EGY TSZ - HÁROM KÖZSÉG Mezőgazdasági dolgozók és a művelődés Nagy Miklós: A volt három tsz huszonöt éves jubileu­mára adtuk ki a „Három falu, egy tsz a Mátra alján” című könyvet. Fotó: Szántó György Szakmunkástanuló? Gim­nazista? Nézem a választé­kosán, ízléssel fölterített ét­termi asztalnál feszengő fia­talembert, aki mielőtt evő­eszközhöz, pohárhoz, papír- szalvétához nyúlna, előbb lopva körbejártatja tekinte­tét a szomszédos asztalok vendégein: ki, mihez, mi­ért, s hogyan is nyúl. Pár nappal később diplomás ba­rátom meséli, hogy város­széli munkáscsaládból ki- növekedvén, mennyi ideig küzdött gátlásokkal, mire úgy-ahogy elfogadható mó­don étkezhetett, szórakozha­tott hasonszőrű barátokkal Pest, máskor Buda valamely hangulatos kisvendéglőjében, ha lehetősége nyílt némi köl­tekezésre. Merthogy otthon mindaddig egyetlen szentség, a kanál uralkodott a hét­köznapok terített asztala­in. Majd nagynéném, az ik- tatóságig „avanzsált” kis- tiszviselőnő dereng föl a tu­datomban, amint a kés, vil­la, kanál használatára, más­kor a különböző öblű po­harak rendeltetésére okít, nem feledkezve meg arról sem, hogy időnként egy- egy könyvet dugjon a hó­nom alá, mondván: ha ebédidő alatt nem csúszik ki a hónod alól, akkor fe- lényi helyet foglalsz el az asztalnál, s könyököddel senki kezéből nem vered ki a leveses kanalat. Etikett? Étkezési kultúra? Társasági magatartás? Min­degy hogyan nevezzük, mit mondunk az ebédlő-, a va­csorázóasztalnál eltöltött fél óráról. Itt a lényegen van a hangsúly: generációk, fia­talok százezrei növekszenek fel évek, évtizedek óta úgy, hogy egy-egy nyilvános ét­kezőhelyen, egy-egy külön­böző alkalomból rendezett ebéden, banketten verítékez- ve fogyasztják el a feltálalt étkeket, vagy éppen lemon­danak róluk, merthogy re­ménytelennek vélik az ilyen­olyan fogásokkal, italokkal való megbirkózást. Mond­hatja erre valaki: nem az úri világban, a hercegek, bá­rók idejében élünk, minek a flanc? Mondom én: a her­cegek, bárók, táblabírák ko­ra valóban lejárt, de szü­letett egy új társadalom, amelynek ugyanolyan joga, ismérve a művelt magatar­tás, az új renddel együtt fejlődő embermilliójc „sza­lonképes” viselkedése, mint a négy évtizede múltba süly- lyedt világé. A kultúra, bár­milyen vonatkozású is: mű­velőjét, a vele élőt minősíti. A munkást, a mérnököt, a földművelőt éppen úgy, mint a hivatalok emberét. Mire föl hozakodom elő ilyesféle „megváltó” elvek­kel, nevelési gondokkal ? Merthogy sajnálom az em­legetett fiatalt, aki késsel lapátolja a pörkölt garní­rungját. Együtt szorongom végig közgazdász barátom fölidézett fiatalkori emléke­it, midőn a pincérhez fo­lyamodik a fogpiszkálót, az őrölt borsot, ecetet rejtő szelencék, üvegcsék titká­nak megfejtése végett. To­vábbá hálás vagyok sír­kertben nyugvó nagynéném- nek, a hajdan volt iktató­kisasszonynak, mivel „hazai pályán” szerzett rutinommal olyan föl terí tett asztal ol­dalán sem kell szoronga- nom kilencedikként, amely­hez csak nyolc széket ké­szített a házigazda. Hej, azok a könyvek a hónom alatt.: Az ilyetén számadásból pedig következnék mon­dandóm — ábrándom? — lényege, miszerint: mamák, papák, nagyszülék, KISZ és az iskola összefognak a su­taság, a bumfordiság, a gát­lásosság ellen, s uram bo­csáss, a lehető alkalmakat nem csak az ifjak szellemi, fizikális pallérozására hasz­nálják fel, hanem azt is kimódolják, hogy miként lehetne a legújabb, a most feltörő generációkat „visel­kedésre” nevelni, megtaní­tani. Maximalizmus ez az űrhajózás, a tv-főzőcskézés és a társadalmi méreteket öltő turizmus, a víkendhá- zasdi világában? Ügy vélem, hogy inkább szükségszerű jó, amely vélt, > vagy valós korlátokat rombol, s az em­bert tovább erősíti ember- mivoltában. Persze jócskán túl vagyunk a „kritikai rea­lizmus” korszakán. És il­lő: ha valaki bírál, mu­tassa meg a jobbat, a to­vább vezető utat is: Tehát. Tanító nénik, tanár bá­csik! Nem lehetne kicsit több figyelmet fordítani a gyermekek étkezési, társasá­gi kultúrájára például a napközikben, a menzákon ? Avagy: évente három-négy közösen, az osztállyal együtt elfogyasztott éttermi ebéd alkalmából, amikor is min­den az „etikett” szerint zaj­lik, s a vendéglátó vállalat éppen úgy belead apait­anyait a szervír ozásba, mi­ként a pincérek, főurak a diákot eligazítják az étkész­let és tartozékai illő hasz­nálatában? Mondhatják er­re: túl drága lecke. Mire én: nem drágább egy ma­napság dívó osztálykirán­dulás fejkvótájánál. És meg­térül. Nem rögtön, persze, hanem az életbe kerülvén, amely bőven szolgál várat­lan szituációkkal, amikor az illem, a viselkedni tudás is próbára tétetik. Persze, mo­solyognak rajtam. Ne sies­sék el! Inkább gondolják végig még egyszer mondan­dóm lényegét, nehogy az a mosoly valaha az arcukra fagyjon. Moldvay Győző Több mint egy. évtizede annak, hogy a három ter­melőszövetkezet egyesült: Gyöngyöspata, Gyöngyös­tarján és Szűcsi. Működési területük központja Gyön­gyöspatán van, így, amikor ellátogattunk a Mátrai Egyesült Termelőszövetke­zetbe, hogy érdeklődjünk a dolgozók közművelődésé­ről, egyszerre három köz­ség életét tekinthettük át. Ebben elsősorban Nagy Miklós, a szövetkezet köz- művelődési és versenybi­zottságának elnöke volt se­gítségünkre. — Hovatovább általános, hogy a tsz-ek segítik a köz­ségbeli művelődési házak tevékenységét. Azonban úgy tudjuk, az önök háza tá­ján a megszokottnál is szo­rosabb a kapcsolat. — Valóban így van, — helyeselt Nagy Miklós —, az együttműködés már ré­gi, biztos alapokon nyug­szik. El kell, hogy mond­jam: mindhárom község­ben szép, korszerű műve­Boros Sándor elemzi ideo­lógiai munkánk tartalmát, követelményeit. Többek kö­zött rámutat: Viták — ter­mészetesen — a demokrati­kus fórumbkon a szocializ­mus hívei (kommunisták és szövetségeseik) között is vannak, amelyek nélkül nem lehet az érdekeket és a né­zeteket közelíteni, a dönté­seket a különböző oldalak­ról mérlegelve javítani. Eh­hez türelem, megértési fel- készültség, meggyőzőképes­ség és vitakultúra szüksé­ges. Az MSZiMP-ben a párttag­gá nevelésnek jelentős ha­gyományai vannak, amelyek lődési házat találni, Gyön- gyöstarjánban pedig már megvalósult az általános művelődési központ is. — Hogyan jellemezné a kapcsolat lényegét? — A legfontosabb talán, hogy a dolgozók otthono­sak e művelődési intézmé­nyekben. Akár társadalmi ünnepségek ;megrendezésé- ről, akár színházi előadá­sokról vagy rétegtalálkozók - ról legyen szó. Termelőszö­vetkezetünk évente tíz-tíz­ezer forinttal támogatja mindhárom házat, méghoz­zá olyan formában, hogy a szocialista brigádjainknak ilyen pénzösszegben kötünk le színházi előadásokra je­gyeket. S hogy ez manap­ság miért segítség? Köztu­dott, hogy a falvakat járó társulatok, csoportok egyre nagyobb összegért vállal­nak fellépést. A kisebb in­tézmények nehezen tudnák vállalni egy-egy műsor le­kötését. — Máris egy olyan prob­lémát vetett fel, amellyel manapság országszerte ta­főbb alapelveit a Politikai Bizottság 1983. június 21-i, a tagfelvételi munkáról szó. ló határozata megerősítette. A testület néhány kérdést ugyanakkor újszerűén fo­galmazott meg. Ezekkel fog­lalkozik Bíró József cikke. A folyóirat több folytatás­ban közli Bogyó Tibornak a gazdasági növekedés főbb kérdéseit áttekintő írását. A „hazai marxista filozó­fia, társadalomelmélet, tár­sadalomtörténet-elmélet, struktúraelemzés, módszer- kutatás szélcsendjéről” fej. tett ki szenvedélyes gondo­latokat Papp Zsolt az Élet lálkozni. Ezen a vidéken megalkusznak az alacso­nyabb színvonallal? — Szó sincs róla. Az úgynevezett „olcsóbb” mű­sorokra el sem mennek a tagok, tehát az intézmé­nyeknek sem éri meg ilye­neket lekötni. — Miért, hát annyira szá­mottevő a tsz-dolgozók rész­vétele a művelődési házak programjában? — érdek­lődtem Kovács János párt­titkártól, aki időközben be­kapcsolódott beszélgeté­sünkbe. — Hatszáznyolcvan dol­gozónk közül 395 a szocia­lista brigádtag. Tizenkilenc közösségben tevékenyked­nek. Szeretik az igazán jó színházi estéket. Ám emel­lett társadalmi munkát is végeznek mindhárom köz­ség intézményében. • Legyen szó akár villanyszerelésről, asztalosmunkákról... Tu­lajdonképpen így érhettük el, hogy magukénak érez­zék a művelődés otthonát. Természetesen, ha nőnapot vagy öregek napját rende­zünk, nyitva állnak előt­tünk az ajtók. Igen hangu­latosak ezek az összejöve­telek : sütési-főzés, minden lehetséges. A közgyűlése­inkre műsort is biztosíta­nak, Gyöngyöstarjánban például néptánc- és citera- együttes szórakoztatta leg­utóbb a tagokat. De író-ol­vasó találkozóra is hívták dolgozóinkat. Beszélgetésünk közben az is kiderül, hogy az egye­sült termelőszövetkezet szo­ciális, jóléti alapja évente mintegy kétmillió forint. S hogy ebből mennyi jut művelődési célra? Nos, elég osak elárulni: a tsz hat au­tóbusza gyakorta indul Bu­dapestre, hogy színházi elő­adásokra vigye a tagokat. Majdhogynem szerződéses viszonyban állnak a Thália, az Erkel és az Operett Színházzai. Február 9-én például a Kongresszusi Pa­lotába látogattak, ugyanak­kor akik másra voltak kí­váncsiak, a József Attila és Irodalomban. A cikk vi­haros vitát váltott ki. A fo­lyóirat közli N. Sándor László hozzászólását. Az egészségügyi ellátás helyzetéről beszélget Hor­váth Ottó egészségügyi mi­niszterhelyettessel és Vi- dou szky Kálmánnal, az MSZMP KB alosztályvezető­jével Dolecskó Kornélia. Szerdahelyi István megvi­lágítja az írók és az iroda­lom társadalmi szerepét. Hangsúlyozza: „Ha a magyar írótársadalom úgy érzékeli, hogy társadalmi szerepe, az alkotásai iránt megnyilvá­nuló közfigyelem csökkenő­Színház előadását láthat­ták. — Ha már az utazások­nál tartunk, említsük meg a kirándulásokat is —, fűz­te tovább a szót Nagy Mik­lós. — Ebben is értünk el eredményeket. Régebben té­len nem is igényelték az emberek az autóbuszos uta­kat, nyáron pedig csak a fürdőhelyek voltak vonzó­ak. Ma már a kellemes pi­henés mellett nem hagy­nák ki a történelmi neve­zetességek, a múzeumok lá­togatását sem —, s ez min­denképpen figyelemre mél­tó változás. Tavaly több mint ötezren indulhattak kisebbfajta országjárásra. Nemcsak a tagokat segítet­te ebben a tsz, hanem a működési területünkön lé­vő dolgozókat, sportolókat, iskolásakat, óvodásokat. El­mondom azt is: szeretnénk, ha a gyöngyöstarjáni és a szűcsi gyermekintézmények vezetői is élnének azzal a lehetőséggel, hogy mátrai kirándulásra vagy egy-egy matinéelőadásra vigyük a kicsiket. Hordós Józsefnétól, a közművelődési és verseny- bizottság titkárától megtu­dom, hogy kilenc taggal munkálkodnak a testület­ben a dolgozók szellemi épülésén. A pártalapszerve- zet vezetőségével egyetér­tésben fontosnak tartják a politikai és szakmai tovább­képzést is. Jelenleg négyen felsőfokú, illetve középfo­kú iskolát végeznek, és az ösztöndíjas tanulók száma tizenkettő. Huszonnégyen szakmai továbbképzésre jár­nak. S amit semmiképp sem szabad kifelejteni: a Nem­zeti Színház felépítéséhez a szocialista brigádtagok 35 ezer 250 forinttal járultak hozzá, a termelőszövetkezet többi dolgozója pedig ösz- szesen 27 ezer 570 forintot fizetett be a számlára ... Mikes Márta ben van, mindenekelőtt raj­ta múlik, hogy e folyama­tok megváltozzanak”. Gergely Jenő a magyar- országi Tanácsköztársaság­ról ír, Botos János Kun Bé­la életútját méltatja. Szabó Sándor a szocialis­ta német állam nemzetközi tevékenységét ismerteti, Ba­logh András feltárja, mit értünk szocialista orientá­ciójú fejlődés alatt. Palánkat Tibor áttekintést ad arról, hogyan alakult a foglalkoztatottság a fejlett tőkés országokban, milyen tényezők befolyásolják a munkanélküliség szintjét. Megjelent a Propagandista 2-es száma DIMITAR BEZSANSZKI: Láz á PRÓBÁK A BÁBSZÍNHÁZBAN A Hófehérkére készül a Harlekin Egész éjjel rettenetes láz- álom gyötört. Azt álmod­tam, hogy húsz évvel meg­fiatalodtam! Joggal kérdez­hetnék, mi vám ebben olyan nyomasztó? ■ Eleinte én is azt gondol­tam, hogy ez nagyszerű do­log, még örvendeztem is ál­momban: — Nézd csak! — mond­tam magamnak. — Milyen jó, milyen nagyszerű! Nincs kopasz fejtető, nincsenek táskák a szemem alatt, nincs cukor a vizeletemben! Ezután azonban nemcsak kellemetlenségeim támad­tak, hanem egyenesen ki- bírhatatlanná vált a dolog. Először is az intézetben. Igazgatóhelyettesből pálya­kezdő tudományos munka­társsá léptettek hátra. Nem volt lehetőség arra, hogy az én koromban magasabb be­osztást foglaljak el. Ezt követően visszaküld­ték a kéziratomat a kiadó­ból. Valamilyen egyetemi docens elmarasztaló bírála­tot írt. — Do-o-cens! — tajték­zom és csikorgatom a fo­gam. — Majd megmutatom én neked! Csak docensek­kel ne kezdjen az ember! Rögtön eszembe jut, hogy megfiatalodtam, úgy hogy elhallgatok,' a hónom alá csapom a kéziratot és bá­natomban leiszom magam. Vigye el az ördög, csak­hogy elhagyott a feleségem. Férjhez ment egy öregúr­hoz. Az új igazgatóhelyet­tes vette el, aki a helyem­re került. Fanni is faképnél hagyott. Ó, a céda! ,0 is olyannal állt össze, aki harminc évvel idő­sebb nála! Ráadásul (ugye, ez csak álom?) egyszer csak lakás és autó nélkül maradtam, és albérletbe kerültem. Az albérlet pedig egy pályakez­dő tudományos munkatárs fizetését figyelembe véve ... Fölébredtem. Olyan nehéz a fejem, mint a vasaló. És olyan tüzes is. Fölkelek, ki­megyek a fürdőszobába bo­rotválkozni, megnézem ma­gam a tükörben, s majd hogy nem hanyatt esem: el­tűnt a kopaszságom, eltűn­tek i a táskák a szemem alól... Rémülten felkiáltok, és ez­úttal, hála istennek, való­ban fölébredek . . . Fordította: Adamecz Kálmán önálló bemutatóra készül az egri Gárdonyi Géza Szín­ház Harlekin Bábszínháza. Az újabb produkció a Hó­fehérke és a hét törpe me­séje alapján készült, Tömö­ri/ Márta alkalmazta báb­színpadra. A rendező Hollós László, a televízió munka­társa, akit régi jó kapcsolat fűz az együtteshez. A zenét ismét Tolcsvay László sze­rezte. A csoport túl van már a beállítópróbákon, most a műhelyekben szorgoskod­nak, a bábuk végső areukat kapják meg. Az alakok Lo- vasy László tervei alapján készülnek. A következő hét­től intenzív előkészületi sza­kasz kezdődik, egészen a premierig, amely április 20- án lesz. Egyébként mario­nett-figurákkal játsszák el az előadást, amelyben ma­guk a mozgatók is szerepet kapnak. Ismét összetett, ér­dekes vállalkozásba fogott tehát a Harlekin.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom