Népújság, 1986. április (37. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1986. április 12., szombot Csillagháborús tévhitek Kérdésekre válaszol Jevgenyij Velihov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke — Az ön vezetésével szovjet tudósok kutatásokat folytatnak a nemzetközi biztonságról. A kutatások mely területeire hívná fel a figyelmet azzal kapcsolatban, hogy az amerikai kormányzat nem hajlandó lemondani a csapásméró úr- fegyverekról? — A vizsgálatok az Egyesült Államok legújabb fegyverének kidolgozásával kapcsolatos tudományos-technikai és katonai-hadászati stabilitásra, paritásra és a nemzetközi biztonságra. Az elemzés egyik fő következtetése, hogy a Szovjetuniónak a saját és a szövetségesei biztonságát érintő fenyegetés elhárítására egész sor lehetséges és hozzáférhető, viszonylag nem drága eszköz és intézkedés áll rendelkezésére. E fenyegetés az amerikai űrfegyverkezési tervekben fejeződik ki. Az amerikai elnök ragaszkodik a csillagháborús program kidolgozásához, így a világ közvéleménye szembekerült azzal a ténnyel, hogy az amerikai fél nem hajlandó megérteni: az atomúrkorszakban a biztonságot nem lehet megerősíteni atom- és űrfegyverek segítségével. Mint az SZKP KB-nak a kongresszuson elhangzott politikai beszámolója rámutatott, a biztonság csakis kölcsönös és csakis átfogó lehet, amelyelet kizárólag politikai eszközökkel lehet szavatolni. Egyébiránt a Pentagonnak nem ártana tudomásul vennie, hogy az SDI-vel szemben álló eszközök — mint rendszer — a maguk összességében sokkal kevésbé sebezhetőek és sokkal szilárdabbak, mint az amerikaiak. Az SDI nemcsak hogy nem szavatolja az Egyesült Államok biztonságát, hanem növeli egy atomháború kirobbanásának a kockázatát is, annak következtében, hogy a kozmikus lépcsők esetleg önmaguktól mozgásba jönnek és alrendszereiben hibák léphetnek fel. Sőt mi több, az SDI a minimumra csökkenti a katonai-hadászati egyensúly stabilitását. Ha a Szovjetunió követné Washington példáját, és egy hasonló rendszert kezdene el kifejleszteni, akkor a világban' hadászati bizonytalanság alakulna ki, s a világűrbe telepített elsőcsapás- mérő rakétavédelmi harceszközök a másik fél hasonló eszközeit iktatnák ki. — ön említette annak a lehetőségét, hogy az átfogó rakétavédelmi rendszer kozmikus lépcsői önmaguktól működésbe léphetnek és hibák keletkezhetnek az alrendszerekben. Nem foglalkozna részletesebben ezekkel a tényezőkkel? — A szovjet tudósok által végzett számítások megmutatták: annak érdekében, hogy biztosítsák a kozmikus lépcsők áthatolhatat- lanságát, állandóan figyelemmel kell kísérni azt a területet, ahol a rakéta elrepülhet. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak nem kevesebb, mint 200-300 megfigyelő állomással kell rendelkeznie, és ennek megfelelően mintegy 10 közbülső irányító állomással. Az irányító rendszer efféle felépítése sebezhetőségének további fokozódásához vezet. Először is túlságosan alacsony a felismerő rendszer adatfeldolgozási küszöbe, s ebből fakadóan a rendszer olyan jelzésekre is válaszol, amelyeknek semmi közük egy atomrakétákkal intézett támadáshoz. Másodszor a teljesen automata vezérlésű készülékek néhány perc alatt meghozzák döntésüket — a rendszer mesterséges intellektusa így bizonyos helyzetben végzetes szerepet játszhat. Például a természeti környezet akár legcsekélyebb jelenségeinek hatására a rendszer váratlanul mozgásba hozhatja a Föld körüli pályán elhelyezett állomásokat. Eközben pedig arra kényszeríti az embereket, hogy mintegy fél percen belül máris döntéseket hozzanak. Mindehhez hozzá kell még fűznünk, hogy az SDI makró-rendszerében hozott téves utasítások valószínűsége sokkal nagyobb lesz, mint a hagyományosan automatizált rendszerekben. A szovjet tudósok ezen és más következtetései lehetővé teszik számunkra, hogy teljes bizonyossággal kijelentsük: az SDI kifejlesztésével aligha történik technikai csoda. Ha azonban mégis, ugyanilyen valószínűséggel arra is lehet számítani, hogy a szóban forgó csoda az ellenintézkedésekre ugyanolyan vagy még nagyobb hatással lesz. V. OSZTROVSZKIJ A Mars jegyében Az erőszakos megoldásokra való hajlam, a katonai elem sohasem volt hiánycikk a Reagan-kormány- zat külpolitikájában, de mintha az utóbbi hetekben már minden mást kiszorított volna. A legfrappánsabb példa erre a legutóbbi, fegyveres összecsapásokba torkolló flottatüntetés a Szidra-öbölben, ám említhetnénk még a „prés megszorítását” Nicaragua esetében, a szovjet és a bolgár területi vizek megsértését és a legutóbbi nevadai atomrobbantást. Vagy az olyan baljóslatú híreket, hogy Reagan személyesen fogadta a nicaraguai és az angolai ellenforradalmárok vezetőit és nyíltan a két ország törvényes kormányának megbuktatására biztatta őket. Es nem maradt a puszta biztatásnál. Washingtonban nemrégiben különbizottságot alakítottak titkos akciók összehangolására, melyek célja nem egyéb, mint több, Washington által is hivatalosan elismert kormányzat megdöntése. Bár Reagan és „csapata” mindig is az amerikai politikacsináló elit agresszívabb, jobboldali szárnyának reprezentánsa volt, az utóbbi hetek erőfitogtatása e vonalon belül is egyértelmű „ke- ményedést” jelez. Mintha az elnök visszatérne az öt év előtti kezdet harsány és „szuperradikális” erőpolitikájához. Nem mintha az erőtényező időközben elvesztette volna becsét a Fehér Házban, de — különösen a genfi csúcs táján — Reagan vonala rugalmasabbá, saját, változatlan törekvései szempontjából is célszerűbbé vált. Miért újult hát fel olyan brutálisan az erőszak kultusza Washingtonban? A válasz egyik fele minden bizonnyal az, hogy a Reagan-kormányzat „nem adhat mást, mint lényege”. Ez a kormányzat a vietnami vereségtől az iráni túszügyig tartó amerikai kudarcsorozat „gyermeke”, mellyel veleszületett a törekvés a revansra, az „ellenséggel” szembeni visszavágásra. De természetesen vannak más okok is. Ha például az arab világot tekintjük, nyilvánvaló, hogy Szíria legalább annyira, vagy még inkább keresztezi a washingtoni törekvéseket, mint Líbia. Mégis ez utóbbi lett a „bűnbak”, mivel a közel-keleti konfliktus központjában levő Szíria elleni akciók sokkal veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb következményekkel járnának, mint a térség peremén elhelyezkedő Líbia célbavétele. (Szíria hatókörében, Libanonban az amerikaiak egyszer már „megégették az ujjúkat”) Bár nyilvánvalóan nem kívánja katonai erővel elfoglalni Líbiát, Washington az északafrikai ország partjai előtt valamilyen „könnyű babért” óhajtott learatni. A külső erőszak felértékelését az a fokozódó ellenállás is kiválthatta, amelyet az amerikai társadalom tanúsít az amúgy is gigantikus katonai költségvetés növelésével szemben. Jelzés értékű, hogy március 14-én a képviselőház elutasította az elnök által beterjesztett 1987-es költségvetés-tervezetet — mégpedig elsősorban azért, mert sokal- lotta a katonai célra szánt összegeket. Március 20- án a képviselők nem voltak hajlandók megszavazni a nicaraguai kontráknak szánt száz millió dollárt. De éppen, mert a kérdés még mindkét esetben függőben van, a kormányzat, különösen a Pentagon jónak láthatta valahol kissé „puskaporossá tenni a levegőt”. Fegyverzajban ugyanis könnyebb elhallgattatni azokat, akik ágyú helyett inkább vajat szeretnének. Washingtont talán az a remény is bátorítja, hogy a Szovjetunió a Genf utáni, viszonylag eny- hültebb légkört féltve és saját belső fejlődésének felgyorsítására összpontosítva a korábbiaknál kevesebb eltökéltséggel száll szembe az Egyesült Államokkal és kel barátai védelmére. Kétségtelen, hogy Moszkva higgadtnak bizonyult, hiszen például a Líbia elleni amerikai provokáció után Mihail Gorbacsov nem ellenlépéseket jelentett be, hanem kölcsönös flottakivonási javaslatot tett Washingtonnak. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem adja meg a szükséges segítséget barátainak: Vlagyimir Lo- mejko szovjet külügyi szóvivő nyilatkozata nem hagyott kétséget az ügyben. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az „erőre felesküdött” Reagan-kormányzatot csak egy másik erő kényszerítheti mérsékletre. KEPECSFERENC Szavak háborúja Ön változatlanul válságkancellár - hangzott a Sinowatz osztrák kormányfővel interjút készítő újságírónak inkább állítása, mintsem kérdése. Mire a riport alanya tüstént közbevágott „. . . mindenesetre sikeres válság-kancellár!” Valóban, meglehetősen feszült a belpolitikai hangulat Ausztriában. Nem holmi kormányválság erejéig, ilyesmi aligha fenyegeti a szocia- lista-szabadpárti együttest, inkább a „szavak háborúja” jelző illik a helyzetre. S ha a (többségükben jobboldali) lapok kiáltó címeit nézzük, immár hónapok óta meglehetősen riasztó kép bontakozik ki. Maga Fred Sinowatz hányta nemrég az említett sajtó szemére: őket olvasván az a benyomása támad az embernek, hogy az országban lépten-nyo- mon törvénytelenségek mennek végbe, virágzik a korrupció, a munkanélküliség soha nem látott méreteket öltött, az embereket az állam mindjobban kizsákmányolja, tehát szinte rendkívüli állapotok uralkodnak. De ha a főcímek mögé, tehát a valós helyzetre nézünk, kiderül, hosszú idő óta a legjobb gazdasági évet tudhatják maguk mögött. S az előrejelzések szerint 1986-ban tovább j avul a helyzet : a növekedés három százalékos, a pénzügyi mérleg pozitív, az áremelkedés mindössze két százalékos lesz, és ha a munka- nélküliek száma — náluk szokatlan mértékben — meg is haladja a négy százalékot, a munkahe lyek száma nő, és a reálbérek magas szintet érnek el. De hát akkor miért olyan rossz a politikai légkör, legalábbis ami a pártok viszonyát illeti? Egy újság kissé körülményesen fogalmazva „a pártok párbeszédhajlandóságának drámai csökkenéséről” írt: s a hangnem, amelyet egyik-másik politikus használ, enyhén szólva érdes. Az ellenzéki Néppárt emberei „tékozlónak”, „a keleti tömb felé hajlónak” nevezik az ellenfeleket, míg a koalíció kisebbik tagjának egyik vezetője a Néppárt titkárát „kútmérgezőnek” titulálta. A szocialisták azt mondják, hogy az ellenzék rágalomhadjáratot folytat ellenük. Vajon miért, s éppen most? Kétségtelen, a múlt esztendő (s az idei éppen úgy) nem nélkülözte a bajokat, sőt a botrányokat. Az államosított acélipar, az osztrák gazdaság fellegvára, Akik az elnöki székre pályáznak: Kun Waldheim, Kurt Steyrer (felső sor balról jobbra), Freda Meissner-Blau, Otto Scrinzi (alsó sor balról jobbra) (Foto: AP-MTI Külföldi Kép- szerkesztőség-KS) súlyos pénzügyi és politikai válságba került, s a kormánynak meglehetős mély önbírálat közepette meg kellett ígérnie, hogy átfogó reformot hajt végre e területen. Fel-felütötték a fejüket korrupciós jelenségek: fölmelegítették a volt alkancellárnak és pénzügyminiszternek, jelenleg az állami bank vezérigazgatójának állítólagos adóelhallgatási és kétes tanuvallomási ügyeit. A szenvedélyek azonban most a Waldheim ügy körül sűrűsödnek. Ausztria május 4-én új köz- társasági elnököt választ. A szocialisták jelöltje Kurt Steyrer, míg a jobboldalé Kurt Waldheim, aki egyébként ENSZ-főtit- kár korában nemzetközi tiszteletet vívott ki magának. A New York Times azonban nemrég azt írta róla, hogy a nád rohamosztag SA tagja volt. Ez az állítás — hogy diákkorában esetleg hová sodródhatott — máig sem teljesen tisztázott, de nem is ez a lényeg. A különös módon először Amerikában kiszivárogtatott feltevésnek, és bizonyos tényeknek rendkívüli volt a hatása, és igen feszültté tette az osztrák választási kampányt. A Néppárt egyenesen azzal vádolja a szocialistákat, hogy ők vették elő célzatosan e régi és soha közszájon nem forgott ügyet, hogy ezzel is saját jelöltjük esélyeit növeljék. A szocialisták ezt határozottan cáfolják: nem nyúltak és soha nem is nyúlnak ilyen eszközökhöz, a jövő érdekli őket és nem a múlt, nem Waldheim-ellenes, hanem Steyrer melletti kampányt folytatnak. Egy hónap és ez a vihar elül. Akit megválasztanak, a köztársaság első közjogi méltóságát viseli majd és e címnek kijáró tisztelet fogja övezni. Ettől elte-. kintve és remélhetően a „sikeres válság-kancellár” megnevezésből a középső szó végülis kimarad szomszédunknál. TATÁR IMRE AUSZTRIA Készült a Linotype fényszedő rendszerével, amelyet az osztrák Berthold & Stempel kereskedő cég mutatott be a Révai Nyomda Egri Gyáregységében. Középfokú műszaki végzettségű szakembert vezető beosztásba alkalmazunk a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat Hatvani Kenyérgyárában Jelentkezni lehet részletes szakmai önéletrajzzal írásban és személyesen a személyzeti és oktatási osztályon Eger, Sas út 60/a. A Mátrai Állami Gyógyintézet Kékestetői Egysége felvételre keres nyugdíjazás folytán megüresedő egy műszakos munkabeosztással fizikotherápiás asszisztenst. Az intézet orvos-nővérszállóján összkomfortos garzonelhelyezést biztosítunk. Bérezés szakképesítésnek és az érvényben lévő rendeleteknek megfelelően. Jelentkezés: a Mátrai Állami Gyógyintézet Kékestetői Egység, egységvezető főnővérnél. Valóban „válságkancellár" Fred Sinowatz ?
