Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-10 / 58. szám

4c NÉPÚJSÁG, 1986. március 10., hétfő r-----------------­­E gy hét... —i Tolnay bravúrja Tradíció az, hogy kritiká­inkban az elmúlt hét kíná­latából válogatunk, s az ál­talunk figyelemre méltónak tartott produkciók közül ér­tékeljük valamelyiket. Most hagyományszegők lettünk. Ennek oka az, hogy március elsején, szombaton este egy olyan ritka érté­kekben bővelkedő mű került képernyőre, amelyről külön kell, érdemes írni. Hubay Miklós tapasztalt lélekbúvár, avatott tollfor­gató, aki ismeri a szó nemes értelmében vett színpadi ha­táskeltés titkait. Ok tudják, mi a szerelem című munká­jának tévéváltozata önmagá­ban is bizonyítja ezt. Meg­győződésem — e célból mi­ni közvélemény-kutatásra is vállalkoztam, hiszen városi és falusi riportalanyokat kértem véleményalkotásra —, hogy milliók tetszését nyerte meg. Ráadásul előál­lítása — ez se mellékes szempont pénzszegény vilá­gunkban — aligha igényelt túl sok forintot, mint számos érdektelen, unalmas, jelleg­telen, időt rabló tévés vállal­kozás. A szerző valamennyiünket foglalkoztató, egyszer majd mindnyájunkat — legalább­is valamilyen változatban — személy szerint is érinthető témát ragadott meg, s ezt formálta míves ajándékká, örök emberi motívumokban bővelkedő, bennünk tovább­élő^ élményanyaggá. A bármikor, bárkiivei meg­történhet érzése uralt min­ket, amikor nyomon követ­tük az idősen is zseniális zeneszerző, Berlioz, s a ná­lánál néhány esztendővel ko­rosabb polgárasszony ifjú­ként be nem teljesült sze­relmének kései fellobbaná- sát. A főszerepeket alakító Sinkovits Imre és Tolnay Klári a tőlük megszokott magas szintnél is nívósáé­ban oldották meg a karak­termegjelenítés egyszer sem könnyű teendőit. A pálmát mégis az általam különösképp nagyra becsült művésznő vitte el. Örülök, hogy legutóbbi telefonbeszél­getésünkkor, majd találko­zásunkkor ezt rögvest el is mondhattam neki. Áradoztam — pedig ez egyáltalán nem szokásom — visszafogottságában is lenyű­göző játékáról, mimikájának eredetiségéről, mozdulatai­nak jellemidéző varázsáról, tekintetének elbűvölő erejé­ről, arról, hogy mindezek a tündökletes adottságok — külön tanulmányt lehetne írni róluk — Estella alakjá­nak hitelesítését szolgálták. Méghozzá folyvást tökéletes arányban ötvözve, egyetlen mozzanatot sem túladagol­va. Rámnézett, kávéval ked­veskedett és csodálkozott. A legnagyobbak nemes egysze­rűségével, s megjegyezte: csak hite, humánuma szerint munkálkodott, s eszébe sem ötlött, hogy kincsekkel ör­vendeztetett meg minket. Köszönet érte. Most már nyilvánosan is... Pécsi István Néznivalók Nem szeretjük már az „üres perceket”. Leszoktunk arról, hogy .egyedül vagy társakkal leüljünk, s hall­gassunk vagy csak csépeljük a szót, látszólag értelem, di­rekt cél nélkül. Csupán azért, hogy egy kis időre csak örüljünk önmagunknak és másoknak. Amikor némi szünet áll be lassan már tűrhetetlenül gyors életünk­ben. akkor is lázas semmit­tevéssel űzzük el a „lesel­kedő unalmat", nehogy vé­letlenül elmélyedjünk saját dolgainkban vagy keressünk valamit a jelenségek mögött. Sokszor az ilyen pótcse­lekvések közé tartozik a té­vénézés is. Nagyon gyakran úgy ülünk a készülék elé, mint ahogy „nassolgatunk": az egymás után következő képeket úgy „fogyasztjuk”, mint az aprósüteményt. Egybemosódnak arcok és mozdulatok, különösebb ér­telem nélkül figyeljük, amit elénk tesznek. Ez a szemlé­letmód kísért még a legjobb műsorösszeállításnál is. Ha le tud roskadni az ember a fotelba, akkor nyomja be a kapcsológombot lettlégyen szó akár a vadméhek nászi táncáról vagy a sivatagi ku­tyák sajátos szokásairól. Számtalan kis informáci­ót begyűjtöttem már az ismeretterjesztő filmecskék­ből, tudom, hogy a házilégy miként mászkál az ablak­üvegen, s a pingvin milyen körülmények között úszik a leggyorsabban. Olyan rétege is van az üres „néznivalóknak”, amely történet formájában jelenik meg. Hogy pontosabb le­gyek, cselekményesnek ál­cázza magát. Holott például a Starsky és Hutch jószeri­vel semmiről sem szól, de arról annál inkább. Gondol­janak csak bele! Két nyo­mozó barátunk féltékenyke- dett a legutóbbi részben egymásra, s orruknál fogva vezette őket egy gyönyörű nő. De a háttérben álló ösz- szecsapásról, s magáról a bűnügyről édeskeveset tud meg. Persze mi is férne be­le 50 percbe, semmi komoly lélekábrázolás, emberi hát­tér nem futja a szűk órából, még rossz is volna, ha azzal kísérleteznének, hogy jelle­meket, sorsokat zanzásíta- nának. így azonban a dolog épp hogy arról nem szól, ami volna: a bűnügyi filmhez hozzátartozik igazság szerint a rejtőzés mozzanata, a nyo­mozás aprólékossága és a ti­tok, ami a végén kipattan. Enélkül a műfaj csak afféle összecsapott pótlék, amit egyéb híján fogyaszt a nagy­érdemű. Hagy az előző szó- használatra visszatérjek, szemelget, csipegeti az „ap­rósüteményt”, amely sok esetben egyre szárazabb, rá- gósabb. Már sok bőrt lehúz­tak Starsky és Hutch bará­tunk viselt dolgainak „róká­járól”, így hát nem sok meg­lepő várja a nézőt históriá­ik láttán. Ülünk és bámu­lunk valami szertartásos módon, mert éppen úgy ala­kult ki a családi szokás­rendben, meg aztán profi módon összehozott sztorik­kal állunk szemben. Az ak­ciók gyorsak, egy pillanat alatt végbemegy minden, nincs megállás. Így aztán valóban azt érezhetjük, hogy valami történik, pedig hát erről igazán nem beszélhe­tünk. De ugyanez a helyzet az Akciócsoport című újabb sorozattal is. Gyorsasággal, kíméletlenséggel álcázzák a felszínességet. Nincs mese, kezd kimen­ni a divatból a mélyebb áb­rázolás, helyette csak a pusz­ta váz marad meg, semmi más. Ezt a sajátos televíziós gondolkodás hozta magával, amely minden pozitívuma mellett tartalmaz kedvezőt­len jelenségeket is. Mert ab­ban a vizuális egyvelegben, ami nap, mint nap zánk zú­dul, egybemosódik számta­lan össze nem illő látvány és tartalom. S ha zúg a fe­jünk már a képsorok 'áttán, már jöhetnek a „bűnügyi filmek”: magunk sem tud­juk, hogy tulajdonképpen mi tartott meg a lendületességen kívül bennünket a képernyő előtt. ■„ Gábor László A Cziffra-alapítvány díjazottjai Hangverseny Egerben Iván Ildikó / Szelecsényi Norbert Szecsődi Ferenc A világhírű magyar származású Cziffra György, aki 1921-ben született, a het­venes évek elején hozott létre egy alapítványt. A Párizshoz közel fekvő kö­zépkori kisvárosban, Senlisben van a központja. Itt koronázták meg az első francia királyt. A koronázás helye, a királyi kápolna sokáig elhanyagolt ál­lapotban volt, tulajdonosa fizető autóparkolónak használta. A neves francia író és művészettörténész, André Maira ux tanácsára Cziffra György megvásá­rolta az épületet, s jórészt saját erőből rendbehozatta. Itt rendezik az alapít­ványi ösztöndíjasok hangversenyeit, s maga a mester is gyakran zongorázik itt. Az alapítvány a fiatal te­hetségeik támogatását, a pá- lyaikezdő művészek útjának egyengetését tartja fő fel­adatának. Lehetőséget kap­nak arra is, hogy más vá­rosokban, sőt Párizsban is bizonyságot tegyenek tudá­sukról. A támogatottak kö­zött képzőművészek is van­nak számukra kiállításokat szerveznek. Az Országos Filharmónia hatodik bérleti hangverse­nye már ma, hétfőn a díja­zottak közül mutat be né­gyet. Elsőként egy francia vendégről: Jean Ferrandis fuvolaművész, adottságai, felkészültsége, eddigi művé­szi sikerei alapján sok re­ményre jogosít. Iván Ildikó énekesnő 1959- ben született Budapesten. Matuz István hallgatójaként szerezte meg a diplomát 1980-ban. A debreceni Cso­konai Színházban kezdte pá­lyafutását, ahol tovább csi­szolta énektudását a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kolán. Első nagy sikere a Karlovy Vary Dvorák- énekversenyen született: el­ső helyezést ért el. Még szá­mos szép eredményt köny- velhetett el. Ezek után lett a Cziffra-alapítvány ösztön­díjasa. Majd a Szegedi Nem­zeti Színházba került, s más társulatokban is vendégsze­repeit. Fellépett a Magyar Állami Operaházban, ahol Mozart Cosi fan tutte-jéiben nyújtott emlékezetes alakí­tást. Szecsődi Ferenc hegedű- művész 1954-ben született Budapesten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolá­ban kezdte tanulmányait, diplomáját 1977-ben szerez­te meg, s elnyerte az aka­démiai nagydíjat. Azóta Sze­geden él, a Zeneművészeti Főiskola ottani tagozatának tanára. Sókat hangversenye­zik itthon és külföldön, fel­lépett Spanyolországban, Franciaországban, Svájcban, Ausztriában, NSZK-ban és a szocialista országokban. A Cziffra-alapítvány ösztöndí­ját 1984-iben nyerte el. Szelecsényi Norbert zon­goraművész 1949-ben Debre­cenben született. Diplomáját Zempléni Kornél tanítvá­nyaként 1972-toen szerezte meg. Még egy évvel azelőtt — 1971-ben — a Liszt—Bar­tók nemzetközi zongoraver­senyen a zsűri különdíját kapta. Ugyanebben az esz­tendőben a vereailles-i Cziff­ra György zongoraverse­nyen harmadik helyezést ért el. Négyükkel találkozhat te­hát az egri közönség hét­főn este 7 órakor. Kábeltelevízió Győrött A Győri Városi Televízió február 17-én kezdte első adá­sát. Kéthetenként, hétfő este jelentkeznek műsorukkal, amely egyenlőre 10 ezer lakásban lesz látható. Képünkön: Száraz Lajos stúdióvezető és Kovács Attila technikus a szerkesztői asztalnál (MTI-fotó: Matusz Károly) Farsang Szomszédom fia és lánya szerint egész évben farsang van (hetente többször meg­fordulnak a diszkóban), s most hogy velünk vettek részt egy szakmai bálon, azt mondták hazafelé a saját stílusukban: „hülyét kaptunk tőletek”, mivel felettébb unalmasnak tartották asztal- társaságunkat, asszonyaink estélyi ruháit, a táncokat, saját maguk öltözetét, főleg a fiúét, mert egész éjjel a fulladás határán volt élete első nyakkendőjében, melyet póráznak nevezett. Hajnali, évszázadokat idé­ző botorkálásunk közben megpróbáltuk tekintélyünket némileg helyreállítani. Tör­ténész és filológus barátom­mal együtt a XVII. századot idéztük, amikor jókedvű, tán­cos, mulatós eleinkre hivat­koztunk, meg a hajdan volt diákéletre. Történész barátom (ezért történész) egyből a török idők végén kezdte, amikor táncoltak farsangban, böjt­ben, keresztelőn és kará­csonykor, esküvőkön. Vala­hogy úgy, ahogy ma is gyak­ran emlegetjük, mi magya­rok hajlamosak vagyunk ar­ra, hogy jókedvünkben és bánatunkban is mulassunk. A református egyházat .a filológus idézte az 1576-os nagyszőllősi zsinatról (hogyan jutott eszébe hajnali 4-kor?) „Az táncz miképpen hogy keresztény és tisztességes emberhez nem illik, ezen­képpen senkinek szabaddá nem hagyatik, hanem in­kább azt akarjuk, hogy minden tanító közönséges­képpen tiltsa. A tanítóknak pedig, ha valamellik önma­ga vagy házanépe táncoland, tíztitűl fosztatik meg.” A nagy mulatozó kedv­ben közrejátszott az is, hogy a XVII. században népi til­tották a kollégiumokban a borfogyasztást. Az akkori or­vostudomány szerint a szesz a különböző betegségek el­len a gyógyszer rangjára emelkedett. Ennek mégolyán feltételei is adottak voltak, hogy a kollégiumok szőlőte­rülettel rendelkeztek, ahol a diákok mezei munkát végez­tek, másutt viszont borala­mizsnát is gyűjtöttek a szü­ret idején. Mennyit ihattak? Ugyancsak debreceni fel­jegyzés szerint hetenként 2—3 meszely (0,7—1 liter­nyi) járt az egészség védel­mére. Az ital, a tánc nemcsak a diákság körében terjedt. Bethlen Miklós naplójából való (1666), ahol leírja láto­gatását a Thököly családnál. „Késmárkra menőnk Gróf Thököly Istvánhoz, akinek Telékyvel igen szoros barát­sága volt. Szörnyű vendég­ség, részegség, tánc, ’vadá­szat, mulatság telék el to­vább egy hétnél: mert Thö­köly István ebből a rosszból Magyarországban minden urakat, sőt egyéb rendeket is meghaladott. Józanok is voltunk ugyan néha én és Thököly Mihály: de a gaz­da és a többi vendég kivű- lörttünk minden istenadta nap részeg volt és gyakrab­ban kétszer is napjában.” A főurakat azonban nem büntették dorbézolásaikért. Nehéz volt már akkor is az alkoholizmus ellen küzdeni, mert például a debreceni költségvetés 72 százalékát a városban működő csapszé­kek biztosították. Jegyző- könyvi idézet ennek bizony­ságául: „Mivel annyi sok kí­vánságunk között Isten után a borkorcsmák a városban nagy segítségünkre vannak.” Nehéz volna ehhez kom­mentárt fűzni, most, 1986- ban. Időközben hazaértünk. A búcsúzásnál jutott eszembe: egyáltalában megmagyaráz­tunk-e valamit a gyerekek­nek, vagy csupán mente­gettük előttük magunkat,, eleinket? Míg el nem felejtem, a „gyerekek” egész éjjel kólát ittak, s a táncDarkettet csu­pán a keringőnél hagyták ott... Benkő Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom