Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. március 22., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Ni ****ar. ... amiben nagy része van az embrióbárány áttetsző bőrére festett iniciáléknak is. A lap két oldalára ugyanazon motívum tükörképeit festették, hogy ne üssön át __ M átyás udvari csillagásza. Királyhegyi János tulajdona volt ez a XII. századi kódex, a Sferae Mundi, amely az arisztote- lészi világképet őrzi- ' PBI ilSfe" Mozart apjához írt leveléből a nagy zeneszerző aláírása Az 1985-ös évet akár hagy termésbetakarításnak is kinevezhette Abody Béla, hiszen a múlt évben gyors egymásutánban jelent meg két kötete. Igaz, formában és tartalomban, hangsúlyokban, hangvételben, netán hanghordozásban, a 'lélektani szemöldökfelvonások és időközi görcsök miatt, vagy egyszerűen a kötetben eljátszott szerep miatt más ez a Szervusztok, mint az eddigi. Mert a Nyomozásban — 1970-ben jelent meg majdnem ötszáz oldalon — minden témában mintha nagyobb lélegzetvétellel, egy fergeteges írói rohamra induló, kimeríthetetlen erőtartalékokkal rendelkező magyar állampolgár róná a sorokat, vesződne pletykákkal és gondolatokkal, Mil- tényivel, nyomozással, \ a nyomozás eredményével, vallva és bevallva mindig is önmagát, erénynek megírt bűnöcskéket, meggondolatlanságait, félreértéseit Amikből számunkra mindig önálló ez a világ. Csaknem mindenki számára. Legalábbis könnyű ezt hinni akkor, ha a végső számla végső számait mindenképpen saját javunkra akarjuk fordítani. Vagy legalábbis úgy leírni, hogy a számok kétségbevonhatatlanul bizonyítsák: mi mindig is az eszünknél voltunk, csak a csatában, a percek közteseiben és egyéb nyomorító körülmények között beszállnak ellenünk dolgozni a meglepetések is. Nos, ez a Szervusztok című kötet a fintorokkal teli korábbi kötettől, az Arcok, képek, arcképek beszámolóitól igen sokban különbözik. Elköszön az író. Nem megérkezik, de az elején már el akar búcsúzni. Bizonyára elegendő oka van rá. S ezt a köszönést nem felkiáltójellel írja le, hanem csak úgy; hagyja a bizalmas megszólítást magában; a mattfekete cím- lopon a téglavörös betűk alá sárga zsinórra, sárga csíptetővel felakasztat két piros ajakból és egy hibátlanul fehér, szabályos, mondjuk, liliomfehér fogsorból álló ábrázolatot, amely azl mintázza, hogyan is kell látnia a reménybeli olvadónak ezt az elköszönést. 'Aztán jön a szöveg. Két vonal között a cím: Szervusztok. Majd folytatódik, a folyószöveg fölött vastagabb betűtípussal: „Még egyszer: Szervusztok”. Majd új bekezdés és most már indul az alkotói közlés, a szöveg, amikor az író nekiveselkedik a baráti gyónásnak, hiszen titkait akarja közhírré tenni, kifecsegni. elpletykálni. Ahogyan tette is sokszor zaklatott élete folyamán: „Ez a könyv búcsú. Búcsúzom magamtól, Béla bácsitól, a nemzeti nyerítőgépétől, az örökvidámtól. S búcsúzom tőled, nyájas olvasó. Nem tudom, milyen ez a könyv. Valószínűleg nagyon jó, csak talán nem venni rajta észre. De ez mindegy; elég, ha én tudom és úri becsületszavamat adom rá. S hogy mitől búcsú? Életem első és utolsó gyűjteményes humorkötete.” Közlés és jóslás. Innen aztán már megy az a bizonyos mesélés, amikor is az alkotó belejön az önmaga által hosszú ideje gyakorolt elbeszélő ritmusba, másrészt az olvasó is érzi, hogy most, túl a meghökkenté- sen, valami véresen tragikus játék történik vele, az íróval; de az olvasóval is, akit humorra hívnak, humorral. Aztán kiderül, hogy ez a gyors mozdulatokkal összesöpört sok-sok vidám, ság tragikus vallomások sorozata. Az írott szózatok és a humor heves étvágyú felfalója a kötet közepe táján kezd imbolyogva tájékozódni, mi is jöhet még itt? Aztán rászánja magát, hogy maga is nyomozni kezd ebben a kötetbén; visszamegy az elejére, hátha sok mindent nem jól olvasott idáig. Az indító mondatokat azért idéztük, mert az író — ha elcsukló hangon is — meg akarja nyerni az olvasó bizalmát. Ezt a bekezdést, ezt a szándékot hívták még a régies, ántivilágban, amikor Magyar- országon még az elegánsabb irodalmi fogalmakat latinul is fel tudták emlegetni — captatio benevolentiaenek. Az író az olvasó kegyeibe ajánlotta magát és szerény alázattal csaknem semminek tekintette magát és művét. (A reneszánsz, a barokk idők cirkalmait most nem emlegetjük.) Abody Béla nem hajbókol, nem lengeti meg írói kalapját, nem hízeleg, kiszolgáltatottságában is egyenrangúnak érzi magát az olvasóval. Sőt! Ez kiderül a megszólításból. De mintha zavarban lenne, mert nem szóltak neki visz- sza? Mintha nem jól értetik volna a választ?! De ő folytatja. Talán megsértő- dötten, talán a csendtől felháborodottan, mert hogy az írógép kopogása közben nem hallott semmit, se belül, se kívül; nsim -közöltek vele semmit, sem az álmai — igen gyakran álmodja a valóságot álomnak, az álmot valóságnak —, de rögvest felébreszti imagát és olvasóját egv meghökkentő bejelentéssel. Neki ez a nyilvánosság kell, ötvenezer példányban, saját költségén, saját felelősségére kinyomtatva a Borsodi Nyomdában, 1985-ben, Dunai Imre rajzaival fűszerezve! Annak ellenére, vagy épp ezért kell, mert minden méreten alul vagy felülminősíti egyéniségét, jellemét, vállalt, játszott és megélt szerepét. Ha tehetné, ő magát is magázná, Béla bácsizná, mert mások ítéleteinek görbe tükrébe belesandítva a nemzet nyerítőgépének képzelte magát. Meg örökvi- dámnak. Ezekkel a lényegre mutató epitheton ornan- sokkal, tehát díszítő jelzőkkel kínálja magát Abody Béla. Magát! De főleg könyvét, mit becsületszóval minősít jónak. Aki a bevezető mondatokat, ezt a kétoldalas búcsúszöveget elolvassa, s ha nem fárad ki tőle, és újból és hangosan is elolvassa, netán a mondatokban, olykor a szavakban is külön-külön felfedezhető ízekre, érzelmekre, minősítésekre, gondolatokra utalásokra, megfontolt hebe- hurgyaságokra is ügyelve, rádöbben: itt valami kegyetlenül komoly elszámolás folyik. A vámnál vagyunk, a révnél, ahonnan komolykodó bajaink, felejtett mitológiánk utalgatá- sai szerint sem hazudni, sem viccelni nincs kedve már az embereknek. Ebben a kíméletlen és végső zavarban előkotorjuk még talán megszeppent önmagun ■ kát, olcsóvá fonnyadt érveinket, de mindenesetre azt az egyéniségünket, akit már majdnem elfelejtettünk, Akiről tudjuk, hogy létezett, hogy létezik, de sokáig nem tudunk vele mit és főleg hogyan-mit kezdeni? Cinikusnak kell ahhoz lennünk, hogy a magánkiadásban kihozott ötvenezer példány (á. 42 forint) jö védelmét, a várható hova- fordítást kérdezzük a kitűnő írótól. Csak sejtjük, végigolvasván „apróit” és nagyobb vallomásait, mi minden lelki megpróbáltatás fekszik fedezetként az írások mögött. Szenvedélyek, átkos pillanatok, a megsemmisülésnek olykor másodpercekre kiszabott lehetőségei, elárultatások, kálváriák, remények és szeretetek felnégy elése, játékok pocsolyába taposása, gerinctörések, öngyilkosságok végiggondolása; az érvek és ellenérvek érvényességének észbeli gondokkal körülrakott számbavétele? Miközben „a világ csak megy valahogy előbbre”. Az olvasó újból és újból beleolvas a hatvanegy címet hordozó írástömegbe Bárhol kezdi, mindig ugyanoda lyukad ki; az író kegyetlen gyónással építi fel magát — a világ számára Farkas András PÉTER KATALIN: Esterházy Miklós életrajz moly realitás vetődik föl, kénytelen ő is megadni magát. A Kedv, remények, Lillák aztán végigköveti Csokonai életét, mindvégig igazolva, hogy az életrajzírások létjogosultak: ismeretük közelebb vihet a művekhez. Csokonai útja meg különösen alkalmas arra, hogy a róla beszélő kiemelve egy-egy pontját, arra nyomatékot téve, láttassa egyszerre az egészet. (Talán ez lehet egyik oka annak, hogy Móricz a róla írt drámáját oly nagyon szerette, hogy mikor kedvezőtlen véleményt hallott róla, megsemmisítette. A szövegből így épp csak néhány jelenet maradt, melyekből az írói szándékokról kevés következtetést vonhatunk le.) Kiss Tamás regényének bizonyosan legnagyobb erénye a korabeli viszonyok elénk vetítése mellett az, hogy miközben megmutatja a költő életének valamennyi fontos fordulópontját, számos kevésbé ismert müvére is odavonja figyelmünket. Ez a legszerencsésebb módszer annak elérésére, hogy az olvasó előkeresse, föllapozza Csokonai- kötetét. Klasszikusokhoz kalauzolni olyan színvonalas, jó atmoszférájú könyvvel, melynek szereplői közt szinte ott érezzük magunkat, a legnemesebb feladatok közül való. (A Debreceni Városi Tanács kiadása.) Csontos Sándor Az ellentmondásos tizen, hetedik század a magyar történelemnek nem kevéssé tragikus korszaka is. A három részre szakadt ország sorsát idiegen hatalmak és érdekek kormányozzák. Nyugaton a Habsburgok Magyarországot tekintik ameg- megújuló török támadások fielfogósávjának, keleten pedig az erdélyi fejedelemség vívja önmentő és az ország függetlenségét visz- szaállitani akaró mozgalom harcát. S mint a korábbiakban is néhányszor, a későbbi időszakokban mind többször, az ország függetlenségének kérdését most sem lehet önerőből megoldani. Ez a kényszerszülte helyzet éppen úgy lav írozásra kényszeríti á korszak politikusait a királyi Magyarország területén, mint Erdélyben. A helyzet talán mégis bonyolultabb az előbbi területen hiszen a térség politikusainak nemcsak a török elleni harc kérdésében kellett egyértelmű állásfoglalást kinyil- vánítaniok, hanem abban is, hogy a Habsburg-dinasztia törökellenes törekvései mögött valójában abszolutisztikus törekvések rejlenek, s hogy Erdély fejedelmeinek fegyveres fellépései egyaránt hordoznak függetlenségte. remtő s azt veszélyeztető mozzanatokat. Péter Katalin igen jó stílusban megírt könyve az ellentmondásos korszak egy magyar szereplőjének útját s politikai küzdelmeit mutatja be. Mint minden fontos történelmi korszak, természetesen ez is, eltérő és ellentmondásos életutú politikusi pályákat teremt. A magyar ellen- reformáció legnagyobb alakja Pázmány Péter is, a kor sajátos figurája. Kettejük harca, vívódásai, akár a korszak szélső pólusait is jelenthetik. Pázmány föltétlenül Habsburg hű, a korszak válságaiból szintén kiutat kereső politikus, míg Esterházy Miklós, a Habsburgok magyarországi királyságát a törölkelleni fenyegetettség következtében kényszerűen vállaló taktikázó politikus. A könyv ebben az ellentmondásos miliőben vezeti végig Esterházy útját. Hősében egy barokk típusú fö- urat mintáz. Nagyvilági embert, mondhatni világfit, aki otthonosan imozog a korszak főúri világában. Habsburg szimpátiája mögött nemcsak társadalmi helyzetéből fakadó kényszer rejlik, hanem egyfajta tartózkodás is. Családja sorsáért aggódó morális felelősségérzet vezérli tetteit, de azt is világosan látja, az ország sorsa szinte megköveteli; a Habsburgokkal taktikázni kell. Ez az ambivalens magatartása a körülmények pontos ismeretében rejlik. A török magyarországi jelenlétét, noha annak katonai erőnléte még elegendő egy hosszabb távú magyarországi tartózkodásra, mégis .ideiglenesnek tartja, s csak a Habsburgokkal történő megegyezés jelentheti az egyetlen kiutat. Fő szemrehányást nem is a császárral szemben fogalmaz meg, hanem az udvar magyar ügyekben tájékozatlan intézményeivel elégedetlen. Leggyakrabban az udvari haditanács és az udvari bürokrácia lépéseinek magyar- ellenes irányai bosszantják Politikájának homlokterében az a megvalósítandó cél lebegett, hogyan lehetne egy hatékonyan működő magyar kormányzatot létrehozni a korabeli Magyarországon. Ennek érdekében rendeli alá nádori tevékenységét is. Politikai elveiben a ma- chiavellizmus tételeit követi: a eél szentesíti az eszközt. A cél az integratív egység elérése, mint láttuk, valóban megköveteli tőle a taktikázást. De ugyanakkor azt is jól tudja, a korszak rendi állama és kormányzata mögött rengeteg kibúvó rejlik. A kezdeményező a király, ugyan, de egyéb fórumokkal, a megyék, a rendi érdekek nagyban befolyásolják a döntések megvalósítását: Ilyen szituációban a nádornak lavíroznia kell a király és a rendek között. Esterházy politikai törekvéseiben ezt a bonyolult, tölblb tényezős érdekviszonyt kívánta érvényesíteni az önálló magyar kormányzat megteremtésével. Péter Katalin könyve nemcsak a szakszerű tájé koztatás igényével ábrázolja a kort. Maga a szerző az Annales iskola történetírói elveit vallva, azt is kutatja, egy politikai szerepkört is vállaló történelmi személyiségnek milyen családi, személyi, mentalitásbeli motivációk alakítják szerepkörét. A szerző plasztikus képet fest arról is, hogy egy rnág- más atrisztokratacsalád mi lyen miliőben él, milyen etikai értékelvek alapján rendezi be személyes és családi életét. A könyv egy fejezete, a 13,, egy szociográfiai leírásnak is megfelelne. A divat, az étkezési szokások és a társa' viselkedési normák leírása jól érzékelteti azt a mozgal- másságot amiben az Esterházy család él. A Magyar História sorozatban napvilágot látott kötet szemléletesen érzékelteti, hogy mennyi gazdag és megismerésre érdemes történelmi személyiséggel kell még megismerkednünk ahhoz, hogy egy bonyolult kor képe kirajzolódjék az utókor előtt. Érdeme ez mindenek előtt a szerzőnek, de nem utolsósorban a kiadónak is. (Gondolat, 85.) Szőke Domonkos
