Népújság, 1986. március (37. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-21 / 68. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. március 21., péntek ORSZÁGOS PREMIER A PRIZMÁBAN Kaland, szerelem a mozik vásznán Mire új regénye végére ér az ifjú 'írónő, már a zokogás rázza. Legelső és igen hálás olvasója önmagának. Vad-romantikus westerntörténete tele fennkölt érzelemmel, akárcsak az ő lelke. Mert bár Jean Wilder egyedül él macskája társaságában, s egyetlen barátnője Glória, aki egyszersmind kiadója is, szívét áthatja a szeretet és a gyengédség. Alkalmatlannak tűnik arra a veszélyes feladatra, amire váratlanul rákényszerül... A smaragd románca című színes, szinkronizált amerikai filmet az Egri Vörös Csillag moziban tekinthetik meg. A főbb szerepekben: Michael Douglas és Kathleen Turner. IV. Henrik Magyarországon először az egri Prizma moziban vetítik szombaton és vasárnap délután 3 órakor a ÍV. Henrik című színes, olasz filmet. Az érdekes történet világsztárok parádés játékával ígér emlékezetes élményt. A sztori dióhéjban: Enrico húsz évvel ezelőtt lángolóan szerette Matildot. A lány kikosarazta, majd a fiút titokzatos baleset érte, s ezután őrültként élt egy kastélyban. Teljesen elvesztetté-e ép elméjét vagy csak „játssza” az eszelőst? Bélyegújdonságok Az Egyesült Nemzetek Szervezetének postája, a világszervezet fejlesztési munkájáról való megemlékezésül március 14-én négyszer 22 amerikai cent, négyszer 0,35 svájci frank és négyszer 4,50 osztrák schilling névértékben, négyesével összefüggő bélyegsort bocsátott ki. A Magyar Posta a mexikói labdarúgó-világbajnokság előhírnökéül április 2-án 400 ezer 300 fogazott és 6800 vágott példányban hatcímletű, összesen 22 forint névértékű sort, továbbá 255 ezer 300 fogazott és 7800 vágott példányban húszforintos blokkot ad ki, Svindt Ferenc grafikusművész terve alapján az Állami Nyomdában készültek, és a megjelenéskor elsőnapi bélyegzés lesz. Alkalmi bélyegzések: III. 21. Százéves a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, Miskolc. Hivatal a helyszínen. III. 22. A Karikás Frigyes Postaforgalmi Szakközépiskola iskolanap. ja, Fonyód. III. 23. Budafi- la. Az úttörőmozgalom fennállásának 40. évfordulója. Várkonyi György Úttörő és Ifjúsági Ház, Budapest. Hivatal a rendezvény helyszínén. III. 27. Törődj egészségeddel, amíg nem késő! Vác. Bélyegzés a művelődési házban. Programbörze KIÁLLÍTÁSOK, TÁRLATOK. Kepes György, az USA- ban élő, Heves megyében született festőművész fotogram- jai e hét végéig láthatók a Megyei Művelődési Központ kisgalériájában. O Mesél a múlt... ez a címe annak a mozgalomtörténeti kiállításnak, amelynek a Hámán Kató Megyei Űttörőház adott otthont. O Ugyanitt a dekorációs, grafika-, régész, és fotószakkörök munkáit nézhetik meg a kisdobosok és úttörők. O Grafikai tárlat gazdája a Megyei Könyvtár. O Lóránt János Munkácsy-díjas festőművész alkotásait a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban tekinthetik meg az érdeklődők. O Ugyanitt „Lesz-e gyümölcs a fán” címmel Urbán Tamás szociofotói mutatják be deviáns, úgynevezett perifériára szorult fiatalok életét. O Kurucz D. István Kossuth-díjas és Szabó István Munkácsy-díjas szobrászművészek közös tárlatát a Hatvani Galéria tárja a látogatók elé. O 1848—49 eseményeit eleveníti fel az az összeállítás, melyet a Hatvány Lajos Múzeumban nézhetnek meg a történelmi dokumentumok kedvelői. O Rendhagyó természetrajzi órát szervez a gyöngyösi Mátra Múzeum kicsinyeknek és nagyoknak. Az első foglalkozás, amelynek címe: „Ébred a természet”, szombat délelőtt 10-kor kezdődik. O El Kazovszkij kiállítása az egri IH Galériájában látható. SZÓRAKOZTATÓ, ISMERETTERJESZTŐ RENDEZVÉNYEK. Ausztriában barangolhatnak diaképek segítségével a gyöngyösi ország-világjárók klub tagjai ma délután fél 6-tól. Az útibeszámolót Sóti Ottó tanártól hallhatják a résztvevők. O Szőlőmetszési és -oltási módokat mutat Erdős Ferenc főiskolai adjunktus a gyöngyösi kertbarát kör szombat reggel 9-kor kezdődő programjában. Az elméletben elsajátított tudnivalókat a gyakorlatban is kipróbálhatják a jelenlevők. O Ugyancsak az úttörőházban, a gyermek-vigadóban népi hagyományokat és játékokat elevenítenek fel a kicsinyek. Szombat délelőtt 10 órától. O Diszkóba invitálják a fiatalokat szombat délután 6 órától a Petőfibányai Művelődési Házba. A PANORÁMA DICSÉRETES KEZDEMÉNYEZÉSE Népi zenekarok területi vetélkedője Egy jó ötlet, dicséretes kezdeményezés válik valóra ma délután és este Eger. ben, a Gárdonyi Géza Színházban és a Kazamata étteremben. A dicséret pedig ezúttal a kezdeményezőt, a Panoráma Szálloda- és Vendéglátó Vállalatot illeti. Felhívással fordultak ugyanis Észak-Magyarország vendéglátással foglalkozó vállalataihoz az ott dolgozó népi zenekarok versenyére. A vetélkedőre hét zenekar nevezett, és mutatja be a színházban az OSZK kirendeltségeiben dolgozó magas szintű szakmai zsűri előtt 15—20 perces produkcióját. A végső rangsor eldöntése után 20 órától újra közönség elé léphetnek a zenekarok, méghozzá a Kazamata étteremben rendezendő gálaesten. Ennek a műsornak a házigazdája Vá- radi Sándor lesz, s egyebek mellett fellép Pécsi Kiss Ágnes, valamint Pere János is. Akár maga a vetélkedő, akár az azt követő gálaest remek szórakozást ígér a népi zenét kedvelők körében. Emléktúrák a Mátrába és a Bükkbe Az Eger Városi Természetbarát Szövetség Ifjúsággal a Bükkben címmel felszabadulási emléktúrát szervez szombaton. A szakosztályoknak, ODK-nak fél 11-ig kell a Nagy-Eged Dobó István kilátójához, az ünnepség színhelyéhez érkezniük. Az érdeklődőket reggel 8 órakor várják az Egervár vasúti állomáson. Az ajánlott útvonalak a következők: Egervár vmh.— Vécsey-völgy—Téglagyár— Ostoros-patak—Nagy-Eged a piros sávos turistaúton, 5 kilométer. Egervár vmh.— Donét út—Hergyimó—Ti_ bakútig a kék sávps turistaúton, innen a Nagy-Egedre a piros kör jelzésen, 8,5 kilométer. Végül a harmadik: Egervár vmh.—Vécsey- völgy—Borgazdaság telepén át a jelzés nélküli úton 5 kilométer. A Gyöngyös Városi Természetbarát Szövetség az SZMT sportbizottságával vasárnap Mátraházán és környékén tart felszabadulási emléktúraversenyt. Az eseményre jelentkezni fél 9- től 9-ig lehet Mátraházán, a Népstadion sporttelep beT járatánál. Négyfős csapatok . nevezhetnek: felnőtt férfi (vegyes csapat is), felnőtt női, ifjúsági és családi kategóriában. A távolság 6 kilométer. Koncert, játékdélelott az MMK-ban Ma este 7-től, ahogy már előzőleg jeleztük, ünnepi hangversennyel tiszteleg a város a nyolcvanéves Farkas Ferenc zeneszerző előtt. Az idős mesterrel személyesen is találkozhat a közönség. Másnap, szombaton délelőtt 10.30 órától „Kar- nagyi továbbképzés” címen tart foglalkozást az ünnepelt a megye zenepedagógusai részére azzal a céllal, hogy a kortársi zenei alkotások — főleg kórusművek — interpretációs lehetőségeit közösen föltárják. Egy érdekesnek ígérkező gyermekprograrm Várja a szombat délelőtt szabad, fogékony óvodás és kisiskolás gyerekeket. Játszóház kezdődik 10 órától „Makk Marcival egészségünkért” címmel és változatos, színes programmal. Angol operák VÍZSZINTES: 1. John Blow, neves angol zeneszerző operája 7. Tojás alakú, zárt fuvola. 13. Pravoszláv szentkép. 14. Színművész, utónevének kezdőbetűjével. 15. Fővárosa: Bagdad. 16. Irattárba helyez. 18. Női név. 19. Egy határátkelőhely lakója. 20. Iskola, a diákok nyelvén. 21. Fényit. 23. Tova. 24. Sürgetés. 25. Ázsiai nagyhatalom. 26. A volt királyi palota Belgrádban 29. Horgany. 30. A jelzett időtől fogva. 31. Csőfurat belső átmérője. 33. Fordított görög betű. 34. Kínai hosszmérték. 35. A szobába. 36. Bizony, a régi magyarok nyelvén. 37. Csakhogy 39. Annyi mint, röviden. 40. Egyetemi karral kapcsolatos. 42. Taktus. 55. A Hawaii-szigeteken használatos gitár. 45. Mese . . . cárról (Puskin). 46. Középkori lándzsa. 48. Trójai hercegnő, az Idomeneo című Mozart-operá- ban. 49. Zenemű rövidített jelzése. 51. Tiltás. 52. Pápa része! 54. Gödröt készít. 55. Adós egynemű betűi. 56. Névnapja Péterével egybeesik. 58. Kapával gyomot irt. 61. Farmernadrágmárka. 62. Tenorszerep A bolygó hollandi című operában. 64. Távolról megjelöl. 65. ... doktor anatómiája (Rembrandt festménye). 66. Elutasító. 68. Berlin része! 69. Ércréteg. 70. Anglia legnagyobb zeneszerzője. Henry Purcell operája. FÜGGŐLEGES: 1. Becézett férfinév. 2. Fényesebb a láncnál a kard, jobban ... a kart (Petőfi). 3. Szopránszerep a Don Pasquale című operában. 4. A Száva mellékvize Jugoszláviában. 5. Ceruzavég! 6. Lehár- operett. 7. Időegység. 8. A szabadba. 9. Könnyeit hullajtja (ford.). 10. Gúny. 11. Mindennap. 12. Benjamin Britten operája. 17. Régi pénzünk rövidítése. 19. Kis űrmérnék rövidítése. 22. Pelle János: A diplomák inflációja A csaknem naponta ránk záporozó könyvújdonságok között válogatva gyakran töprengünk el azon, mit is érdemes igazán ajánlani a mai közönségnek. Hiszen annyira kevés ideje akad az elmélyült olvasásra és inkább szórakozni akar, megpihenni, mintsem a napi gondokat még a lelkiismeretes író vívódásaival is megtetézni. Pelle János könyv címe csak félig árulja el azt a tömör gondolatmenetet, amely öt tanulmányán végigvonul. Aki az idősebb nemzedékhez tartozik, tudja, nem túlzás, amikor PeL le az egyetemi felvételek kapcsán felhúzott sorompókról beszél, amiket 1963-ban távolítottak el. De reálisan éles kritika tárgyává teszi a felvételi rendszert, amelynél jobb is akadhatna. „Állíthatjuk, hogy egyetlen egyetemi vagy főiskolai szigorlaton, államvizsgán, egyetemi vagy tudományos fokozatért vállalt minősítő vizsgán sem olyan kiszolgáltatott a jelentkező, mint a felvételin” — írja. Hogy hány oka — és a szükségesnél hánnyal több —, indoka van a diplomák inflációjának, csak érintőlegesen, mégis meggyőzően veszi számba az író. „Az értelmiség autonómiája vagy egy illúzió realitása” című tanulmányában, egyáltalán a kérdésfeltevésében benne rejlik a nagy dilemma: milyen célt is tűzzön ki az a magyar állampolgár 1986-ban önmaga elé, aki meg akar felelni annak az igénynek, amit a társadalom támaszt vele szemben? Vagy mit gondoljon a megszerezhető tudásról, amikor otthagyja az egyetemet? Vagy egyáltalán az iskolapadot? Most fogjunk keszeget! A víz felmelegedése után számos hal elhagyja téli szállását. Ismét a horgászoké a terep. Felhívjuk azonban a figyelmüket arra, hogy ebben a hónapban már tilalmi előírás védi a csukát, a süllőt, a kősüllőt, a balint, a kecsegét és a pisztrángot. Mégis érdemes elővenni a felszereléseket és odaállni a jégpáncéltól megszabadult vizek partjaira és figyelni az úszó rezdülését. Keszeget vagy kárászt zsákmányolhatnak, a ponty kapása ugyanis ilyenkor még ritka. A keszegezés rendkívül szórakoztató, mert ha megfelelő csalival és jó felszereléssel horgászunk, kora tavaszon is gyakoriak a kapások. Ennek azonban egyik alapvető feltétele, hogy a lehető legfinomabb, de a célnak megfelelő eszközt használjunk. Minél vékonyabb a zsinór, annál kevésbé kelti fel a halak gyanakvását, vagyis több eredménnyel járhatunk. A keszeg szálkás hal, de húsuk jóízű és beirdalva, paprikás lisztben megforgatva, majd ropogósra sütve a legjobb falatok közé tartozik. Nem véletlen, hogy évről évre mind többen horgásznak rá. Előidézője. 23. Mezőgazdasági szerszám. 25. B. Britten operája (a témát más is. feldolgozta). 27. Férfi és női becenév egyaránt. 28. Durva posztó. 31. Kútfajta. 32. Meglel. 35. Haszonhal.. 38. . Kossuth-díjas operaénekes (György). 40. Mértani test. 41. Női becenév. 42. • Kergeti. 43. Legfőbb tudományos szervünk. 47. Ezt a jugoszláviai helységet a vízállásjelentésekből is ismerhetjük. 50. Pápai . . . Ferenc, orvos, egyházi és szótáríró. 52. Áruba bocsátá. 53. Pénzintézet, névelővel. 55. Könnyű, női ruhakelme. 57. Női becenév. 59. Mint a 39. számú sor. 60. Botvég! 61. A Theseus című opera szerzője. 63. Zsíroz. 65. Teázó része! 67. A gadolinium vegy- jele. 69. Telerekording rövidítése. — ★ — Beküldendő: a négy angol opera címe. — ★ — A megfejtéseket március 27-ig küldjék el. A múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak — megmarad! A helyes megfejtést beküldők közül a következők nyertek könyvutalványt, amit postán küldünk el: Ivanovics Kálmán (Eger), Veres Erika (Eger), Morvái János (Rózsaszentmár- ton), Kőműves Sándorné (Hatvan) és Szikszai Lászlóné (TarE. B. naméra). Gratulálunk!