Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-08 / 33. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. február 8., szombat Terpesszajla vagy Szajlaterpes? Szomszédvárak—egyesülés előtt Kétmillió forintba került az új posta, imelyet jövőre szerei nének a crossbar-hálózatba is bekapcsolni Az új házsorok bizonyítják: van mit a tejbe aprítaniuk a két község lakóinak A tájékozatlan utazó egy települést lát a Sírokról leágazó miiül utolsó kanyara után kibukkanni egy domb takarásából. Csak akkor jön rá, hogy valójában két községgel van dolga, amikor a Szajla kéz detét jelző tábla után beljebb, a házak között egy Terpes felirattal is találkozik. A gyakorlatlan szem már nem tudja felfedezni az egyko ri határokat, ám a falujukra büszke szajlaiak és terpesiek gondosan számon tartják hol végződik az egyik, s hol kezdődik a másik telepi! lés. Ebből az összenövésből egyébként olyan furcsaságok is szármáz nak, hogy a két falu találkozásánál levő utca tcrpcsi oldalát Rákóczi útnak, a szajlai oldalát Táncsics útnak nevezik, vagy hogy a terjeszkedés következtében az egykor a határban fekvő temető belterületre került, s a halottak békés birodalmával átellenben a földi örömök tanyája, a helyi bisztró kapott helyet. is, mely Medveczki Istvánék kerítése mögül száll ki a jár. da fölé. Hajnalban áldozatául esett a téli falusi szokásnak az egyik hízó, s most maga a fiatal gazda kavargatja a sercegve sülő tepertőt, — Nem volt túl nagy a malac — közli szerényen —, mindössze 170—180 kiló... Míg azon mélázom, meny. nyi finom falat kerül majd a családi asztalra, elérünk a nemsokára átadásra kerülő óvodához, melyet egy régi házból alakítanak ;ki. Harminc kisgyerek otthona lesz majd, ha elkészül. Jelenleg éppen a falakat festi Nagy Sándor kisiparos, az egyszemélyes alvállalkozó. Pihentető, világoszöld és barátságos sárga szín kerül a szürke vakolatra, s a hatalmas ablakokon beáradó fényben nem nehéz elképzelni a majdan itt játszadozó ovisokat, — A körzetesítés miatt óvodába, bölcsődébe a szomszédos Bükkszékre kell áthordani a gyerekeket — mondja a mester. — Az általános iskolások nagy része szintén oda buszozik, ami bizony törődéssel, fáradtsággal jár. Ha ez az épület elkészül, legalább a picinyek egy része itt marad. Köny. nyebb lesz nekik is, a szülőknek is. VLsszaúton a tanácsháza felé, megemlíti még az elnök az elmúlt évek egyéb beruházásait is. Megtudom, hogy számos utat aszfaltburkolattal látták el — nincs is sár semerre! —, hogy felújították a szajlai kultúrtiá- zat, a volt tanácsházát, tetőt cseréltek a (terpesi művelődési otthonon és kétszeresére bővítették az orvosi rendelőt, s még egy motoros fecskendőt is vásároltak a tűzoltóegyletnek. Eredményekben, tenniakarásban tehát nincs hiány, s ha a költségvetés takarója hosszabb lenne, tovább tudnának nyújtózkodni a Tárná völgyi településeken is. De hát, itt megint olyan országos problémához értünk, mely nemcsak Terpest és Száj lát érinti. A VII. ötéves tervben a vízmű kiépítését tekintik legfontosabbnak a községbeli. ek, hiszen a Köjál magas nitráttartalma miatt az ivóvizet egészségtelennek minősítette. Emellett természetesen a kisebb horderejű, de ugyancsak fontos feladatokról sem feledkeznek meg a következő években a vezetők. Szeretnének bekapcso. lódni az idegenforgalomba is. S hogy .nem megalapozatlan ez a törekvésük, máris bizonyítja, hogy egyre többen érdeklődnek eladó házak iránt Budapestről és az Alföldről. Az adottságok pedig igazán kedvezőek, hiszen közel van a bükkszéfci strand, s a település körül ott magasodnak a Mátra erdővel borított vonulatai; kellemes látványként, friss levegőt árasztó „gyógyszerként”, kirándulásra, testmozgásra csábítva a hétköznapok egyhangú hajszájába belefáradt tesitet.lelket. Remélhetőleg valóra válik majd az elnöknek és a vele egyetértő, mindkét falubelieknek az a törekvése is, hogy igazából egyesíthessék erejüket. Hiszen együtt könnyebb — ősi igazság ez. És lehet, hogy túl egyszerű ítélkezni az ügyben végül is nem érintett, felületesen tájékozott idegennek, de olyan fölöslegesnek tűnnek azok a helységnévjelző táblák a település közepén. Hiszen, he — már távozóban — visszanézünk az ófalúi templomdombról. ákárhogyan me- resztgetjük is a szemünket, csak egy községet látunk a kiszélesedő völgyben, s nem érzékeLjiük azokat a határokat, melyeket a terpesiek és a szajlaiak egy része oly makacsul fejében tart. Kép és szöveg Koncz János Medveczki István, a fiatal gazda kavargatja az ínycsiklandó tepertőt „Viszek egy kis friss almot a nyulak alá” — mondja Vitéz Mihályné Délelőtti séta: mind nagyobb szükség lenne az öregek napközijére Ezek persze, csak kuriózumok, s nem is miattuk fáj igazán a közös tanács elnökének, Horuczí Flóriánnak a feje. Sokkal inkább amiatt, hogy már második éve nem tudják véghez vinni a két falu egyesítését. Azaz: nem sikerült papíron is hitelesíteni azt, ami az életben már úgyis magától megtörtént. Sokat halltunk mostanában a társközségek közötti vitákról, huzivonákról, ám ezek többnyire annak a következményei, hogy a sokszor nyolc-tíz kilométerre levő települések közül az egyik (többnyire az, ahonnan elköltözött a hivatal) óhatatlanul hátrányos helyzetbe kerül. A kívülálló azonban nem nagyon érti, hogy itt, ahol már tulajdonképpen egy község a két község, milyen félelmek tarthatják vissza az embereket az egyesítéstől, ami pedig sók mindent még egyszerűbbé tenne. — Mindig is volt a két falu között valami versen, gésféle, amit azonban lassanként el kéne felejteni és inkább az összefogást helyezni előtérbe — mondja az elnök. — Az emberek jó része ezt meg is értette, hiszen a falugyűléseken megszavazták az egyesülést és csak azon kerekedett vita, ■melyik név kerüljön előre, mert gondolták, hogy amelyik az összevont név végére kerül, az előbb-utóbb lekopik majd. Pedig ez nem szükségszerű. — Miután a lakosság megszavazta, mi annak rendje és módja szerint elküldtük az egyesítési kérelmünket a megyei elöljáróinknak, ők pedig továbbították a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának. S bár azóta ez a testület már megtárgyalta a hasonló kéréseket, eddig mi sem elutasító, sem igenlő választ nem kaptunk. így hát tovább húzódik ez az áldatlan helyzet. A fő gond ecsetelése után a már testet öltött, illetve megvalósításra váró tervekre terelődik a szó, s oldódik az elnök rosszkedve is. Mivel éppen szabadságon van, szívesen végigkalauzol „birodalmán”. Otthagyjuk hát az ii;oda melegét, s a nedves téli hidegben falujárásra indulunk. Alig lépünk néhányat, máris egy Ikarus körül várakozó társaságra leszünk figyelmesek: a köz. ség büszkesége, a hagyományőrző csoport indul éppen Egerbe, hogy betlehe- mes játékot mutasson be a kórház nyugdíjasainak. A Nagy Sándorné tanárnő által vezetett, s a tanács támogatásával működő együttes szép sikereket mondhat magáénak. Felléptek többször is a pusztavacsi békefesztiválon, a Mezőgazdasági Múzeumban, de hallhattuk láthattuk őket éppen most, karácsonykor a rádióban, televízióban is. Továbbmenve egy idős, szemre is legalább 70 éves nénikével találkozunk, aki egy nálánál is nagyobb batyut apró, gyom léptekkel visz lefelé az utcán. míg meg nem állítom. — özvegy Vitéz Mihályné vagyok, lelkem — néz rám élénk szemekkel a zizegő szalma alól. — A gye. rekeimhez megyek, viszek egy kis friss almot a nyula- ik dlá. A kisunokám van csak ilyenkor itthon. ö segít takarítani az ólakat, merthogy a felnőttek nappal odavannak dolgozni. Ez más családok esetében is így van, s szinte természetes, hogy a sziámi ikrek, ként összenőtt két falu délelőttönként csöndes, szinte már kihalt. Néhány gyesen levő anyuka levegőzteti a kicsinyét, nyugdíjasak ballagnak hazafelé a bevásárlásból, néha egy-egy traktor zúg el mellettünk. — Több mint háromszázan járnak el dolgozni a környékbeli üzemekbe, főleg a Mátravidéki Fémművekbe — tájékoztat a tanácselnök. — Sokan dolgoznak a Búzakalász Tsz-ben is, illetve itt-ott a helyi intéz, ményeköen. Nekik ebédet a bisztró biztosít, méghozzá — ha mindig úgy főznek mint ott. jártamkor — finomalt. Ba- romfiaprólék-leves gőzölög a tálban, utána lekváros fánk következik. — Nemcsak az előfizetőknek, de a betérő vendégnek is tudunk meleg ételt adni — mondja az üzlet vezető, je. Juhász Gábor, akinek szemmel láthatóan jólesik a dicséret. — Március óta szerződéses formában üzemelünk, és ez több gonddal jár. De — ne vegye dicsekvésnek —, elég jól sikerült megszervezni az utánpótlást. Még a szomszéd községekből is átruccannak hozzánk. Ami igaz, igaz: igyekszem is csa. lógatni őket, elvégre zsebre megy a játék■ Mióta itt vagyok, kitapéláztattam, asztalifocit, rexasztalt hozattam Szilveszterkor mulatságot rendezünk vacsorával, zené. vei, tombolával, ahogy illik, hagy flancoljanak a terpesiek, a szajlaiak is, ne csak a városi emberek! Megnézzük később a faluszéli szántót, ahol ötven telket parcelláz majd ki a tanács a házépítő fiatalok segítődére, ezzel is növelve a község megtartó erejét. Mert bár a léiekszám nem csökkent, s ez már önmagában is örvendetes, az elöregedés országos tendenciája itt is érvényesül. Szükség lenne egy öregek napközi otthoná. ra, hely hiányában egyelőre ezt nem lehet megvalósítani. A tanács így segélyekkel, olcsó ebéddel és a szociális gondozóinak munkájával segít a rászorulókon — akik sajnos, mind többen vannak. Sétánkat folytatva megnézzük az új postát, melyet 1987-ben szeretnének bekapcsolni a crossbar-telefonhálózatba is. Megmutatja az, elnök a két gázcseretelepet, melyeket társadalmi munkában készítettek el a községbeliek. Bármerre járunk is — vadonatúj, többszintes vagy a régi időket őrző árkádos házak között —. feltűnő rend van mindenütt. Nincs eldobott papír a járdán vagy az útszélen, az árkok gondosan kitakarítva, a sövények megnyírva. s a portákon is példás tisztaság honol. Jólesik látni, hogy ennyire törődnek környezetükkel az itt élők, s ez biztató jel lehet a jövőre nézve. Igencsak jóleső az illat Egri fellépésre indul a lassan országos hírű terpesi hagyományőrző asszonykórus
