Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-11 / 35. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1986. február 11., kedd Hazánk vendége: Pefar Mladenov Petar Mladenov bolgár külügyminiszter 1936. au­gusztus 22-én született, a Vi- din megyei Tosevci faluban. Felsőfokú iskolai tanulmá­nyait a szófiai Kliment Oh- ridszki Tudományegyetem fi­lozófiai szakán kezdte meg, majd — 1963-ban —Moszk­vában, a Nemzetközi Kap­csolatok Intézetében fejezte be. Ezt követően az ifjúsági mozgalomban töltött be kü­lönböző funkciókat: a Dimit- rovi Kommunista Ifjúsági Szövetség Vidin megyei tit­kára, majd első titkára volt. 1966-tól a DKISZ Központi Bizottsága nemzetközi kap­csolatok osztályának vezető­je, később az ifjúsági szö­vetség központi bizottságá­nak titkára lett. Petar Mladenovot 1969- ben a Bolgár Kommunista Párt Vidin Megyei Bizottsá­gának első titkárává válasz­tották; e funkciót két évig töltötte be; 1911-ben kül­ügyminiszterré nevezték ki. Hosszú évek óta élvezi a bolgár kommunisták bizalmát: a BKP X. kongresszusán a központi bizottság tagjává választották, 1974-től a BKP KB Politikai Bizottságának póttagja, s 1911 decemberé­től a politikai bizottság tag­ja. Petar Mladenov a Bolgár Nemzetgyűlés képviselője. (MTI) Firenzei merénylet Hétfőn délután Firenzé­ben a nyílt utcán, gépko­csijában agyonlőtték Lando Contit, a város volt poLgár- ■mesterét. A merényletet két férfi követte el. A holttest mellett megtalálták a ,.vörös brigádok” terrorszervezet „20. számú határozatának” egyik példányát. Fülöp-szigetek Szavazatszámlálás a 7. flotta árnyékában Hétfő este összeült a Fülöp-szigeteki kép­viselőház, amely újrakezdi a szavazatok összeszámlálását. A parlament ennek alap­ján 15 munkanapon, azaz három héten be­lül hirdethet győztest. Az ülésszak megkez­désével egy időben a parlament épülete előtt tüntetések folytak. A South China Morning Post című lap szerint a Fülöp-szigetek közelébe vezényel­ték az amerikai hadsereg egyik különleges alakulatát, amely annak idején a Grenada elleni inváziót végrehajtotta. Az USA 7. flottájának fő erői hetek óta Manila mel­lett állomásoznak. A bizonytalan helyzetben a helyi peso értéke tovább romlott, az árak jelentősen növekedni kezdtek. Az ellenzéki lapok sze­rint a vasárnap-hétfői zavargásokban tizen­öt ember halt meg; a híreket hivatalosan nem erősitették meg. A képen: az ellenzéki Corason Aquino asz szony híveinek egy csoportja Marcos elnök vereségét hirdeti (Népújság-telefotó: AP — MTI — KS) Maffia-per Palermóban Palermóban hétfőn meg­kezdődött a szicíliai szerve­zett alvilág, a maffia 474 tagja elleni minden korábbi­nál nagyobb méretű per. A másfél évig tartó esemény a tárgyalás számára külön felépített, csaknem nyolc­ezer négyzetméter területű, bunkerszerű teremben zaj­lik. A 474 vádlott közül alig több mint kétszáz van le­tartóztatásban, csaknem negyvenen háziőrizetükbő] érkeztek a tárgyalásra, és 112-en szabadlábon van­nak, így vesznek részt a ki­hallgatásokon. 119 vádlott­nak nincs nyoma, ügyüket távollétükben tárgyalják. Több mint 400 ember jele. nik meg tanúként a bíró­ság előtt, négyszáz ügyvéd vesz részt a tárgyaláson. A vádiratok több mint nyolc­ezer oldalt tesznek ki. A legfontosabb vádlott Luciano Liggio, akit a maffia főnökének tekintenek; több száz bűntettért, gyilkossá­gért keli a bírák elé állnia. Két „helytartója” Bernardo Provenzano és Salvatore is­meretlen helyen bujkál, de rejtekhelyükről tovább irá­nyítják a Liggio által kez­dett tevékenységet. A má­sik fő vádlott Pippo Calo, a maffia „pénztárosa”, akinek a nevéhez fűződik, hogy ki­terjedt érdekhálózatot épí­tett ki a maffia, a római al­világ és a félfasiszta szélső­séges elemek között. Calo egy másik perben — a ta­valyelőtt végrehajtott kará­csonyi vonatrobbantás ügyé. ben — is vádlottként sze. repel. A szicíliai per fontos résztvevője Tommaso Buscet- ta maffiavezér, aki a „nagy bűnbánó” szerepét tölti be; az ő vallomásai segítették hozzá a hatóságokat, hogy felgöngyölítsék számos bűn­eset hátterét, és betekintést nyerjenek a maffia szerke­zeti felépítésébe. Az első hónap már eltelt (Folytatás az 1. oldaliról) Hajdúszoboszlón. Itt renge­teg ruhaipari gyártó cég képviselőivel találkoztak, amelynek nyomán további partnereket szerezhettek éves tervük teljesítéséhez. Így új .megrendelőik sorá­ba lépett a Salgótarjáni Ru­hagyár, a Konzumex pedig a magyar szakemberek ál­tal Vietnamban létesített, X—10-es Ruhagyár teljes gombszükségletének a leszál­lítását juttatta a hatvani­aknak. Ez utóbbi valutáris szempontból sem érdekte­len, hiszen a Konzumex ed­dig a vietnami gombigé- nyékről cseh import közbe­iktatásával gondoskodott. A Hevesi Háziipari Sző. vetkezettől is olyan híreket kaptunk, ami szerint zökke­nőmentesen indult az idei esztendő. Sikerült már az első hónapra biztosítani nemcsak a megfelelő rende. léseket, hanem a szükséges alapanyagokat is. A lányok, asszonyok az év elején első­sorban a nőnapra dolgoznak. A szövők januárban, febru­árban mintegy két-három- ezer darab futót, térítőt ké­szítenek, munkát adva ezzel természetesen a rojtozó be­dolgozóknak is. Január vé­gén egyébként több mint egymillió forint értékben indítottak árut a hevesiek Ausztriába is. pásztoringe­ket és női blúzokat. Jelen­tős tételt jelent ez. hiszen év végéig húszmilliós ex­portot szeretnének lebonyo. Hajdú Józsefné a cigaretta­gyártó gépel ellenőrzi Utáni a tőkés országokba. A szövetkezet összes terve 74 millió forintnyi. A filc- és kézimunkarész­leg dolgozói szintén kive­szik részüket az—elképzelé­sek megvalósításából, ök is március 8-na termelnek. Pil­lanatnyilag nesszeszereket, kulcstartókat, zsehkendőtar. tókat várnak tőlük elsősor­ban a megrendelők mintegy másfél millió forint érték­ben. E mennyiség — soha nem volt még ilyen — ak­kora, hogy kooperációs part­nereket is bevonnak a mun­kába. Minden jelentősebb alap- és segédanyag a termelés zökkenőmentes indulásához rendelkezésre állt az Egri Dohánygyárban is. Az év elejétől eltelt időszak alatt termelésük lényegében programszerű volt. Mint azt Molnár Jenő igazgatóhelyet, tes elmondta, a tervek sze­rint 6,3 milliárd darab ci­garettát és 14 millió darab szivart kell az idén előállí­taniuk. Ebből januárra 560 millió volt tervezve cigaret­tából, amit viszont jelentő­sen túlteljesítettek. Az év első hónapjának zárásakor ugyanis 631 .millió darab ci­garetta és közel kétmillió da­rab szivar készült el. Nem mellékes ugyanakkor az anyagfelhasználás kedvező alakulása. A legnagyobb költ­séget kitevő • dohánynál 18,7 tonna a szigorított nor­mához viszonyított megtaka­rításuk, amelynek értéke meghaladja a 2,5 millió forintot. UJ.DEL.Hl; II. János Pál pápa hétfőn befejezte tíznapos látogatá­sát Indiában és Bombaybő! hazarepült Rómába. A kato­likus egyházfő állami meg­hívásnak tett eleget. Láto­gatása kezdetén Új-Delhi­ben az indiai vezetőkkel nemzetközi kérdéseket vita­tott meg. majd tizenhárom városban pontifikáit miséket, és találkozott az országban honos vallások képviselői­vel. WASHINGTON: A Contadora-csoport kül­ügyminisztereivel kezdett megbeszélést George Shultz amerikai külügyminiszter Washingtonban. A csoport tagjai átnyújtották ameri­kai kollégájuknak legújabb javaslataikat a közép-ameri­kai feszültség megoldására. PORT-AU-PRINCE: Közvetlen és általános vá­lasztójog alapján elnökvá­lasztást tartanak Haitin — közölte hétfőn Henry Nam. phy tábornok, a karibi or­szágot — Duvalier diktátor távozása óta — kormányzó katonai tanács nevében. Az elnökválasztás után a katonai tanács a hatalmat egy demokratikusan meg­választott kormányzatnak adja át — mondta Namphy, és hozzátette: ugyancsak tervbe vették egy új, sza­badelvű alkotmány kidolgo­zását. Az alkotmány helyre, állítaná a törvényhozó tes­tület jogkörét. rC Külpolitikai kommentárunk II káosz kísértető NEM VOLT NEHÉZ MEGJÖVENDÖLNI, hogy az elnökválasztások lebonyolítása zajos és zűrös lesz a Füiöp-szigeteken. A hétezer szigetből álló ország államfője, Ferdinand Miarcos vagy másfél évtizede alkotmányellenesen hosszabbította meg magas hiva­talát és most — engedve a hazai és amerikai nyo­másnak — szeretné legalizálni., orszáig-világ előtt szalonképesebbé tennli hatalmát. Mivel vetélyítársa az egykori ellenzéki vezér özvegye, férjének meggyil­kolásával éppen az elnök hadseregét vádolják, és mi­vel a Füiöp-szigeteken óriásira duzzadt a feszültség, várható volt, hogy a választások emlékezetessé vál­nak. Ami történt, az a legborúlátóbb várakozásokat is felülmúlta. Hiába állott az illetékesek rendelkezésé­re a legmodernebb elektronika, hiába utazott a hely­színre az amerikai törvényhozás megbízottja, hiába működött összesen öt (!) voksszámláló hálózat (a hivatalos, az ellenzéké és három sajtóorgánumé), a helyzet pillanatnyilag az, hogy eredmény nincs, sőt, az is kezd kérdésessé válni, hogy valaha lesz-e. Fél­reértés ne essék: az eseményt nem az teszi rendha­gyóvá, hogy az igencsak hosszan húzódó hétezer szi­getről amúgy is nehéz begyűjteni az adatokat. Az adatok, hála a technikának, viszonylag gyorsan gyűl­ték — csak éppen minden számlálóközpontban egé­szen más képet mutattak. Méghozzá csodálatoskép­pen olyan képet, amit egy-egy centrumban látni szeretnének. Az elnök által kinevezett számlálótes- tülélj. a Comelec érdékes módon az államfő „masszív előnyéről” ad ki örvendező jelentéseket, az ellenzék sikerét kívánó Namfrel nevű oentrum viszont már régen „egyértelmű győztesnek” nyilvánította Cora­son Aquino asszonyt. A kölcsönös vádaskodások összecsapásokhoz, az összecsapások eddig hetven em­ber halálához vezették. Majd bekövetkezett a világ­viszonylatban példátlan fejlemény: három viharos nap után hivatalosan félbeszakították a számlálást és be jelent ették, hogy a parlament „saját számláidé bizottságot” hoz létre, amely hétfőn látott munkához. ABBAN AZ ORSZÁGBAN, amelynek területén van az Egyesült Államok két legnagyobb távol-keleti katonai bázisa, és amelyet ezer szál fűz az amerikai „nagy testvérhez”, a dolgok alakulása Washington számára is komoly tétet jelent. Lugar szenátor, ame­rikai főmegbízott „keserű szájízzel” hagyta el Mani­lát és aligha csak a Marcost támogató, adott eset­ben talán a puccsig is elmerészkedő Fülöp-szigeteki hadsereg van riadókészültsógben, de nyilvánvalóan a State Department és a Pentagon egész apparátusa is. A Potomac partján jól tudják, hogy ez a választás az amerikai befolyás megőrzéséneik utolsó eszköze lehet, mert ez a befolyás (némi anyagi és egyéb ál­dozattal) bármelyik jelölt legalizált győzelme esetén megőrizhető. Ha azonban a küzdelemnek nem lesz győztese, ha a nagy erőpróba anarchiába fullad, ak­kor nemcsak a fdlippimók milliói, de az USA számára is elkövetkezik a teljes kiszámíthatatlanság kora. Harmat Endre Közfiletek, intézmények, vállalatok részére gyorsmásolás, sokszorosítás, kicsinyítés. A/3 4,50 Ft/ív, A/4 3,— Ft ív, A/5 1,50 Ft/ív. SZÖVADAT XEROX VGMK Eger, Dobó tér 8. Telefon: 10-166 C7 A Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat ^3 □ □ azonnali kivitelezésre vagy a megrendelő által j—j I I kéri időpontban vállal festő., mázoló-, tapétázó., □ □ j—| fapadlozó- és müanyagburkoló-munkákat, beleértve |—| □ ENGEDMÉNYES PVC-, pulóver-, Puma és Wembley melegítővásár az egri EZERMESTER boltban. Egészségház u. 9—11. a parkettaburkolatok felújítási munkáit is. a megye egész területén és a szomszédos megyékben. j—| vállalatok, közületek és magánosok részére egyaránt. □ A megrendeléseket kérjük a Szakipari Építés. □ vezetőségünk címére Eger, Sas úl 91. I. emelet 123. 1—I írásban megküldeni. □ . □ | | Az érdeklődőknek a 10.622 telefonon a 202 mellék- j—j r \ állomáson állunk rendelkezésükre. /y 1986. FEBRUAR 1-ÉN ÚJ AUTÓSBOLT NYfLT EGER KERTÉSZ U. 159. Telefon: 15-914

Next

/
Oldalképek
Tartalom