Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-27 / 49. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam. 49. szám ÁRA: 1988. február 21.. csütörtök 1.80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA KÁDÁR JÁNOS FELSZÓLALÁSA Elsőrendű nemzeti érdekünk a magyar-szovjet barátság további erősítése Folytatja munkáját az SZKP XXVII. kongresszusa Az SZKP kedden megnyílt kongresszusának szerda délelőtti ülésén megkezdődött a párt Köz­ponti Bizottsága politikai beszámolójának és a Központi Revíziós Bizottság jelentésének vitája. A tanácskozás első felszólalója Vitalij Vorotnyi- kov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió legnagyobb tagköztársasága, az Oroszországi Föderáció Minisztertanácsának elnö­ke volt. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Központi Bizottság, politikai beszámolója méltó a teljes és egyértelmű támogatásra. M p rw Kádár János, az MSZMP főtitkára kongresszusi beszédét tartja (Népújság-telefotó — MTI — KS) nizmus kísérleti eredménye A politikai beszámoló fe­letti vitában Vorotnyikov kiemelte, hogy a szovjet társadalom és az egész em­beriség egyaránt forduló­ponthoz érkezett. Az impe­rializmus bűnéből Földün­ket nukleáris katasztrófa fenyegeti. A militarizmus értelmetlenségével a Szov­jetunió és a testvéri szo­cialista országok megfontolt, realista külpolitikája áll szemben. Az Oroszországi Föderáció — a legnagyobb szovjet szö­vetségi köztársaság — fejlő­désének kérdéseiről szólva Vorotnyikov megállapítot­ta, hogy bár több népgaz­dasági mutató tekintetében elmaradás mutatkozik, de az Oroszországi Föderáció az elmúlt öt évben jelentős haladást ért el. Jó ered­ménnyel sikerült zárni a ta­valyi évet, idén januárban- februárban pedig az ipari termelés növekedése majd­nem 7 százalékos volt. Je­lentős javulás mutatkozott a mezőgazdaságban is: az ágazat össztermékének nö­vekedése három év alatt 11 százalékot ért el. Jól tudjuk, a szocialista rendszernek hatalmas elő­nye, hogy lehetőség van a társadalmi folyamatok tu­datos és tervszerű irányí­tására, e törvényszerűségek alapos ismerete alapján. Ugyanakkor bármiféle el­térés e törvényszerűségektől megbosszulja magát, meg­zavarja az alkotói ritmust — mondta a felszólaló. így történt többek között a nyolcvanas évek fordulóján, amikor a gazdasági veze­tésben egyre erősebben je­lentkezett az objektív gaz­dasági törvények lebecsülé­se. Ez megfigyelhető volt az Oroszországi Föderáció­ban is — tette hozzá. Az SZKP Központi Bi­zottságának 1985. áprilisi ülése után a párt levonta a megfelelő tanulságokat a múlt hibáiból. A politikai beszámolóban teljes meg­alapozottsággal került kifej­tésre az ország társadalmi­gazdasági fejlesztésének meggyorsítására kidolgozott stratégia. A felszólaló meg­elégedéssel állapította meg, hogy a párt és az ország életében egyre jobban érvé­nyesül a Központi Bizott­ságnak és a KB Politikai Bizottságának újító szelle­mű, hatékony irányvonala. Szilárdan bízunk abban, hogy a párt által kitűzött célokat megvalósítjuk — mondta végezetül az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Oroszországi Föde­ráció minisztertanácsának elnöke. Az Oroszországi Föderá­ció miniszterelnökét Vla­gyimir Scserbickij, ugyan­csak a Politikai Bizottság tagja, az Ukrán Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának első titkára követ­te a szónoki emelvényen. A moszkvai pártszervezet problémáiról és terveiről szólt a szerda délelőtti ülé­sen Borisz Jelcin, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a főváros pártbi­zottságának első titkára. Hangsúlyozta, hogy Moszk­va kommunistái hisznek az előadói beszédben kitűzött feladatok megvalósítható­ságában. a pártban és az or­szágban végbemenő válto­zások törvényszerűségében. Rámutatott, hogy az új szö­vegezésű pártprogramnak és a módosított szervezeti szabályzatnak a tervezetét a moszkvai kommunisták ak­tívan megvitatták és mara­déktalanul helyeselték párt- értekezletükön. A moszkvai pártértekezleten a küldöttek az új követelményekből ki­indulva szóltak a munka eredményeiről, de elsősor­ban annak a nyugtalansá­guknak adtak hangot, hogy túlságosan sokáig váratott magára ez az igényes esz­mecsere, hogy a város gaz­daságában itt-ott a pangás jelei tapasztalhatók, fel­halmozódtak bizonyos vá­rosgazdálkodási problémák, elmaradt a szociális intéz­mények, a tömegközlekedés fejlődése. Borisz Jelcin elmondta, hogy a most kezdődő öt­éves tervidőszakban a jelen­leginek 1,6-szorosára kelt növelni a főváros ipari ter­melésének átlagos növeke­dési ütemét, miközben az eszközfelhasználás csak 30 százalékkal növekedhet, öt­ven százalékkal nőnek a szo­ciális beruházások. Tisztáb­bá, kulturáltabbá, lakályo­sabbá kell tenni a várost — hangoztatta Borisz Jel­cin, rámutatva, hogy a bo­nyolult, de megoldható fel­adatok teljesítéséhez gyö­keresen szakítani kell a meg­szokott szemlélettel és mód­szerekkel. Nyikolaj Szljunykov, a Belorusz KP KB első tit­kára beszámolt a köztársa­ság ötéves tervének mara­déktalan teljesítéséről. de kívánalmakat fogalmazott meg a munka termelékeny­ségének emelésével, a mű­szaki fejlesztéssel és a köz­társaságban előállított ter­mékek minőségével szem­ben. A köztársasági első titká­rok felszólalásának soroza­tát Gyinmuhamed Kunajev, a Kazah Kommunista Párt KB első titkára folytatta. Dzsumber Patiasvili, a Grúz Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titkáré e soknemzetiségű, Kaukázuson túli szovjet köztársaság életéről adott képet. Az SZKP lenini nem­zetiségi politikájának helyi eredményeiről szólva el­mondta, hogy Grúziában kö­zel száz nemzet és népcso­port képviselői élnek. A köztársaság iskoláiban hat nyelven folyik az oktatás, könyvek és folyóiratok hét nyelven jelennek meg Grú­ziában. Anatolij Alekszandrov, a Szovjet Tudományos Aka­démia elnöke felszólalásá­ban ironikusan szólt az aka­démia és intézetei által ki­dolgozott eljárásokról, a ku­tatási eredményekről, a ta­lálmányokról, amelyek száz­számra várják, hogy az iparban és más népgazdasá­gi ágakban meghonosításra kerüljenek. „Egy tudós szá­mára nincs fájdalmasabb do­log — mondotta —, mint azt látni, hogy fontosnak tűnő munkájának eredmé­nyei a polcokon hevernek". Alekszandrov akadémikus rámutatott: a szovjet tudo­mány dolgozói nagyon jól el tudják képzelni egy eset­leges nukleáris katasztrófa ,következményeit, ezért is nagyra becsülik a szovjet vezetés békekezdeményezé­seit. Mihail Skabardnya auto­matizálási és műszeripari miniszter arról számolt be a kongresszus nyilvánossága előtt, hogy a most lezárult 5 éves időszakban a szov­jet számítógépipar termelése 40 százalékkal nőtt. A mos­tani 5 éves tervben az ága zat iránt megkülönbözteteli állami érdeklődés nyilvánul meg, s ez reálissá teszi a tervezett 70 százalékos to­vábbi termelésnövekedést» Az SZKP XXV11. kong­resszusának szerda délelőtti ülésén megkezdődtek a test­vérpártok küldöttségvezetöi- nek felszólalásai. Egymás után üdvözölte a szovjet kommunisták fórumát Fi­del Castro, a Kubai KP PB első titkára, a köztársaság államtanácsának és minisz­tertanácsának elnöke, Le Duan, a Vietnami Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára és Woj- ciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, a lengyel államta­nács elnöke. A pártkongresszus . dél-' utáni ülésének első felében folytatódtak a szovjet kül* döttek felszólalásai, máso­dik felében további külföldi küldöttségvezetők — közöt­tük Kádár János — kaptak szót. A délutáni ülés első szó­noka Andrej Gromiko. az SZKP KB PB tagja, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségé­nek elnöke volt. A volt szovjet külügymi­niszter beszédét .követően egy kosztromai szövőnő szenvedélyes hangú felszó­lalásban bírálta azokat a ve­zetőket, akik szavakban a korszerűsítés hívei, valójá­ban azonban régi módon dolgoznak. Gennagyij Ve- gyernyikov, a cseljabinszki területi pártbizottság első titkára egyebek között an­nak a kívánságának adott hangot, hogy az SZKP KB vezetői, egyebek között tit­kárai gyakrabban keressék fel a helyi pártszervezete két. Inamzson U szmanhodzsa- jev, az Üzbég Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak első titkára a közép­ázsiai köztársaság gazdasá­gi, társadalmi és kulturális életének irányításában fel­tárt torzulások helyreigazí­tásáról adott tájékoztatást. Beszámolt arról, hogy máris sikerült aktivizálni Üzbe­gisztán hatalmas termelési és tudományos-műszaki po­tenciálját, s a köztársaság 100 ezer tonnával több gya­potot termelt 1985-ben, mint amennyi az előző évek át­laga volt. , Ugyancsak gazdasági si­kerékről adott számot Kar- lo Vajno, az Észt KP KB első titkára, aki az észtor­szági új gazdasági mecha­Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége ne­vében tisztelettel köszöntőm a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVll. kongresszu­sának küldötteit és minden résztvevőjét. Átadom Önök, it elemezte. A balti köz­társaságban — egyebek között más szocialista or­szágok tapasztalatainak fel- használásával — szorosabb kapcsolatot igyekszenek te­remteni a termelés és a ke­reskedelem között. Ezután Erich Honecker, a Német Szocialista Egység- párt Központi Bizottságá­nak főtitkára, az NDK ál­lamtanácsának elnöke üd­vözölte a kongresszust, majd Gustáv Husák, Cseh­szlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági el - nők emelkedett szólásra. Az SZKP XXVII. kongresszusa szerdán este hallgatta meg a magyar pártküldöttség ve­zetőjét, Kádár Jánost, az MSZMP főtitkárát. nek és személyükben min­den szovjet kommunistának, a Szovjetunió népeinek a magyar kommunisták, né­pünk forró üdvözletét és leg­jobb kívánságait. Elv társak! A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának XXVII. kong­resszusa, amely kiemelkedő fontosságú az egész szovjet nép életében, egyben nagy nemzetközi jelentőségű poli­tikai esemény is. Mindenki, aki a valóságosnak megfe­lelően látja a Szovjetunió szerepét a világhelyzet ala­kulásában, érti azt is, hogy a kongresszus állásfoglalá - sai nemcsak e hatalmas or. szág további fejlődését fog­ják meghatározni, hanem sokféle módon hatni • fog­nak nemzetközileg is, nem utolsósorban az egész em­beriség számára legfonto­sabb kérdés, a béke megőr­zése szempontjából. A magyar kommunisták, a magyar dolgozók élénk ér­deklődéssel követték a kóitg- resszus előkészítésének me­netét. Megismerkedtünk a kongresszusi dokumentu­mokkal, és . küldöttségünk áagy figyelemmel hallgatta meg a Központi Bizottság politikai beszámolóját, ame­lyet Mihail Gorbacsov fő. titkár elvtárs terjesztett elő. Felelősen kijelenthetjük: a szocialista eszmék minden magyar híve a legmelegeb­(Folytatás a 2. oldalon) Tanácskozik a kongresszus (Tv-fotó: Kóhidi Imre) Hz MSZMP főtitkárának beszéde

Next

/
Oldalképek
Tartalom