Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. február 22., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM

„Nagyon tiszteletre méltó ember

Több száz dokumentum őrzője a szimferopoli múzeum

Sok látogatója van a múzeumnak

Nemrég a Szovjetunió csodálatosan szép Krím területének tájaiban gyönyörködve, városaival, kisebb településeivel ismerkedve időt szakítottunk a Kun Béla Múzeum megtekintésére, egyebek között azért is hogy lássuk, miként készülnek ott a nagy forradalmár születésének közelgő századik évfordulójára.

— Merre találjuk az egy. kori Krími Forradalmi Bizottság elnökének múzeumát? — kérdeztük vendéglátónktól, a terület székhelyén, Szimferopolban, a vá_- rosi pártbizottságon.

— Innen elég méssze van a 34_es számú iskola, ahol a múzeum helyet kapott de gépkocsival nincs fél óra. jöjjenek — hangzott a válasz. s egyben az invitálás.

Az iskola igazgatója, Ana- tolij Andrejevics Szolod- csenkó készségesen vállalkozott kalauzolásunkra. s közben elmondta, hogy oktatási intézményük nem tartozik a legkorszerűbbek közé hiszen már negyedszázados. de folyamatosan fejlesztik, s igyekeznek lépést tartani a követelményekkel. Az iskola 39 osztályában ta_ nuló ezernégyszáz diákot nyolcvanöt tanár oktatja.

Azok a fiatalok, akik a nyolcadik osztály után itt befejezik tanulmányaikat, szakközépiskolába mehetnek, akik viszont a 34-es. ben tíz osztályt végeznek, valamelyik felsőoktatási intézményben képezhetik tovább magukat.

— Büszkék vagyunk arra. hogy három emlékhely is van iskolánkban: Leniné, az 1905-ös forradalomé, és itt

pedig Kun Béla Múzeuma — mondta az igazgató. — Nézzük meg.

Tágas szobába nyitottunk. A falakon körös-körül korabeli fényképek, tablók, hirdetmények, jelszók. s a megszámlálhatatlan dokumentum. levél, különböző irat, könyv, mind szépen elrendezve. Középkorú asz- szony, s gyerekek jöttek elénk.

— L arissza Nyikolajevna Szimanszkaja vagyok a múzeum vezetője — nyújtót, ta kezét, s hellyel kínált. — A történelemtudomány

egyik műhelyébe érkeztek önök, s ezt is. mint a többi múzeumunkat, a gyerekek hazafias internacionalista nevelésére használjuk. Tizennyolc évvel ezelőtt egy történelmi konferenciát tartottak iskolánkban, s erre az itteni tanárok is gyűjteni kezdték a huszadik századbeli főként munkásmozgalmi dokumentumokat. A levéltárakban, archívumokban, könyvtárakban, a pártbizottságok irattáraiban Kun Béla munkásságával kapcsolatban számunkra meglepően sok anyagot találtunk. Innen a múzeum ötlete, s íme a kivitelezés jelenlegi állapota.

A múzeum vezetője, aki egyben az iskola angol szakos tanárnője js elmondta, hogy a gyűjtés kezdetekor a szimferopoli városi párt- bizottság első titkára megkereste levélben Kun Béla lányát. s arra kérte, hogy segítse a múzeum anyagának bővítését, amit több tucat, nyi érdekes dokumentum eljuttatásával meg is tett. A levelek, vitairatok, tanulmányok, fotók felkutatásában nagyon sokat segített a kecskeméti Katona Gyula.

Szímferopol díszpolgára is. Jelenleg több mint kétszáz dokumentumunk van Kun Béla munkásságával kapcsolatban.

— Az anyaggyűjtéssel természetesen nem állhatunk le — folytatta Larissza Nyikolajevna Szimanszkaja. — Rendszeres kapcsolatunk van a moszkvai Lenin Múzeummal, ahonnan ha nem is folyamatosan, de érdekes anyagokat kapunk. És gyűjtőmunkánk során több más magyar internacionalista levelére bukkantunk.

— Név szerint?

— Ligeti Károlytól Mün- nich Ferenctöl, Szamuely Ti. bortól őrzünk leveleket, fényképeket a múzeumban.

— A gyerekek segítenek?

— Hogyne. Huszonkét diák rendszeresen részt vesz a múzeum munkájában. Rendszerezik, archiválják a beérkezett anyagokat, és ők rendezték el a teremben Magyarország felszabadítá. sáról készített fotóösszeállí- tásókat. Nagyon sokat segít a nyolcadik osztályos Andre j Szolodcsenkó, s az ugyancsak nyolcadikos A lek. szandr Leszkó — mutatott rájuk a múzeum vezetője.

— Andrej miért van Szimferopolban Kun Béla Múzeuma?

— Nagyon tiszteletre méltó ember volt. együtt harcolt a krími katonákkal. hogy az ellenséget leverjék.

— Kitől hdllottál először a nagy forradalmárról?

— Szüleim sokat meséltek róla.

— Mit?

— Azt, hogy nagyszerű dolog, ,ha egy idegen ember segíteni igyekszik más népeken, ha bajba kerülnek. S ez azt jelenti hogy már nem idegen, hanem igaz barát. Ilyen volt Kun Béla. Aztán, amikor nagyobb lettem, sokat olvastam életéről, munkásságáról. Innen tudom, hogy nálunk a Krímben a fehérgárdisták elleni harcot ő vezette ...

— A katonai bizottság élén állt s nagy tehetséggel irányította a harcot — vette át a szót Alékszandr.

— Te ihogyan „ismerkedtél meg" Kun Bélával?

— Itt az iskolában, törté, nelemórán. Azóta vagyok a múzeum gyakori látogatója, s az itteni munka segítője.

— Mit segítetek?

— Az anyagokat rendezzük, és a délutánonkénti goik látogatót kalauzoljuk a múzeumban. Mert több mindent el kell magyarázni az idegeneknek.

— S hogyan készültök a századik születésnapra?

— összegezzük Kun Béla itt lévő anyagait. Nem kevés munkánk van vele.

— Sok sikert hozzá — búcsúztunk el a kis de máris hozzáértő muzeológusoktól.

Tárnái László

mert azt mondom, hogy becstelenség a burzsoáziának igazat mondani, hogyha ez az igazság árt a proletariátusnak. De én, elvtársaim, a proletariátusnak nem fogok hazudni. Nem hazudtam eddig sem, most sem akarok hazudni, és ezentúl sem fogok hazudni. Azt is elmondom önöknek, hogy a munkászászlóaljakban sincs meg az a harckészség, amilyen iharokészséget látni kellene, hogy Budapest megmentésére gondolhassunk.

Kétféle felfogás van, elv. társaim. Az egyik felfogás az, amely a diktatúráról való ideiglenes lemondást javasolja, a másik felfogás az, amely azt mondja, hogy küzdjünk az utolsó csepp vérig, (Ügy van! Ügy van!) iKüzdjünk addig, ameddig egy talpalatnyi föld marad

Szov jet-iMagya rország b ól. (Lelkes taps.) Ne tapsoljunk (Taps. Zaj.) Ne tapsoljanak, elvtársaim nincs semmj értelme a tapsnak. A köabe- szólásokra sem sokat hederi- tek. Tanújelét adtam annak, hogy sem a tapsra, sem a •gyalázkodásra, sem a köz- beszólásra nem adok akkor, amikor mi, kis csoport a munkásmozgalom többsége ellenére kezdtük el a harcot a diktatúráért. Elkezdtük, elvtársaiim, azzal a tudattal, hogy ennek jönnie kell. Jött is, és újból jönni fog még akkor is, hogyha leverik ma Szovjet-Magyarországot, mert a szocializmushoz. a kommunizmushoz az út csak a proletariátus diktatúráján keresztül vezethet. és a szocializmus, a kommunizmus el fog jönni. Nem tapsokkal csináljuk meg, nem szavalattal, de ez a példa mutat, ja, elvtársaim a mi példánk, hogy ezt csak fegyverrel és kizárólag fegyverrel lehet megcsinálni. (Ügy van! Ügy

van!) Én nem vagyok babonás, de azt mondom, hogy szinte valami babonás érzés van bennem, hogy ha most elpusztulhat a diktatúra, csak azért pusztulhat el, mert kevés vérébe került a proletariátusnak (Ügy van! Ügy van!), igen olcsó volt, ingyen adták neki. Ha talán több vérbe, több fegyverbe, több küzdelembe került volna, ha több becstelenség lett volna azokban, akik velünk szemben állottak a munkásmozgalomban, ha itt is akadtak volna noskék, ha Itt is lettek volna schei- demannok, akik végletekig kitartottak volna a noskeiz. mus, scheidemannizmgs mellett, akkor azt mondom, talán több áldozat árán szereztük volna meg a diktatúrát de akkor nem is történt volna az, amj most történt, elvtársaim, hogy vannak egész gyárak, amelyekben úgy nézik ma ezt a diktatúrát mint hogyha ez nekik semmi sem volna.

Elvtársak! Én azt mondom, amíg van mód rá, küzdenj kell minden erővel a proletariátus diktatúrájának fenntartásáért. Küzdeni egész/en addig, amíg egyetlen lehetőség van arra, hogy egy fegyvert elsüthessünk. De a küzdelem a fegyver elsütésében, a szu- nonydobamban áll. elvtársaim, az organ Izálásban és nem a szavalatban, nem a tapsban, nem az éljenzésben és nem a fogadkozásokban.

Fogadkozást, elvtársaim, kaptunk eleget és én nem félek a kritikától sem. Én tudom azt, hogy mi is követtünk el hibákat, tudom azt, hogy ezek a hibák szűk- ségsaerűek is voltak, mert ezeken a hibákon kellett hogy keresztülhaladjon a proletariátus forradalmi diktatúrájának az útja. Tehát a

kritikától nem félek, csak azt kérem az elvtársaktól hogy a kritikát úgy gyakorolják, hogy nézzen mindenki magamagába is bele, nézzen, különösen most magamagába bele, hogy az a kritika most is nem szavalat, szófecsérlés, szájtépés-e mint ahogy ki kell jelentenem, volt nagyon sok esetben a diktatúra alatt: szájtépés a Munkásta. nács ülésein és egyéb munkástestületek ülésein.

Most még a külpolitikai helyzetet akarom konkrétan az elvtársak elé tárni a következőkben :

A Forradalmi Kormányzó- tanács, látva azt. hogy nincs mód rá, hogy katonailag erőteljes, eredményes el. lenállást fejthessünk ki, megkísérelte mindenáron a bresztj békét elérni, megkísérli és megkísérelte azt, hogy megmentsen egy területet, ahol a tagadás megvetheti a lábát a kapitalizmussal szemben, és nemcsak megdöntheti a kapitalista világot itt Magyarországon, hanem majd kiindulópontja lehet a nemzetközi proletárforradalomnak tovább a Nyugatra. Megkíséreltük ezt abban a tudatban, hogy lesznek emberek, akik azt mondják hogy nem szabad lemondani a területi integritásról, megkíséreltük abban a tudatban, hogy lesznek emberek, akik azt mondják, hogy nem szabad szóba állni az imperialistákkal.

Kiküldtünk parlamentereket is, elvtársaim. Sok jót nem jósolhatok. Ha az antant le akar bennünket tiporni — mint ahogy valószínűleg ez a szándéka, hogy itt, ahol neki olcsóbb lesz,, mint Oroszországban, Rt végez a bolsevizmussal, az ő hitük szerint örökre, a mi hitünk szerint azonban nagyon rövid időre —, ha az

antant végezni akar velünk végezzen. Én nem tehetek róla, elvtársak, énbennem még mindig él a remény, én úgy érzem, hogy lehetséges, megtörténhetik olyan eset is, hogy tényleg sikerül békét csinálni, megtörténhetik az is, hogy olyan gyenge az az imperializmus, amely velünk szemben áll, annyira szétzüttött hogy ta_ lán-talán ezt a békét is sikerülni fog megcsinálni. Ez azt jelentené, amit sokszor hángoztattunk Lenin nyomán, hogy lélegzetvételhez jutunk. Enélkül a béke nélkül lélegzetvétel szocializmust teremtő, kommunizmust építő munkára nincsen.

Ha békét nem sikerül elérnünk, imj a feladat, elv. társaim?

Abból a két felfogásból, amelyet lát az ember, nem a Forradalmi Kormányzótanácsban, hanem a munkásság között, abból, ismétlem két irányzat állapítható meg. Az egyik irányzat, mondhatom — amiként egy mai értekezletünkön a munkászászlóaljakkal való tárgya, lás közben kiderült —, körülbelül a többségé, s azt mondja, hogy nem védjük Budapestet, nem megyünk ki, mert a helyzet az ő véleményük szerint reménytelen és nem hajlandók feles, leges áldozatokra.

A másik: ez a kisebbségé, elvtársaim, a kisebbségé az egységes munkásmozgalom, ban. amelyik egységes elvi alapon áll, mondhatom, törpe katonailag jelentéktelen kisebbségé: hogy védjük Budapestet, védjük a diktatúrát Budapest előtt, és védjük a diktatúrát a Bakony on keresztül, egészen Wiener Neustadtig (Ügy van!)

Elvtársaim! Ez a másik állásfoglalás. Én — megmondom őszintén — az én egyéni, nem is katonailag megindokolt, talán még politikailag sem megindokolható, hanem már a múltamból kifolyólag az az álláspontom, hogyha lehet, elvtársaim, védjük Wiener Neustadtig. (Ügy van! Ügy van!)

De, elvtársaiim, azzal én tisztában vagyok hogy itt akkor védekezni kell. Meny. nyi emberrel védjük meg a diktatúrát? Mert a hatalomról lemondani nem szabad, nem lehet. A hatalomról való lemondás gyalázat volna (Felkiáltás: öngyilkosság!),

aljas volna, öngyilkosság csak azért nem, mert a pro- letáriátus sohasem gyilkolhatja meg önmagát, és a burzsoázia sem gyilkolhatja meg a proletariátust, mert ezáltal saját élősdj létének feltételeit gyilkolja le. amint Marx mondja. Nem lemondani a hatalomról, ez az első, amit én nem javaslok, mert én javaslatot nem teszek. Nem azért, mintha nem akarnék javasolni, nem akarnék másokat kapacitálni de még egyszer azt mondom: választás elé állítjuk ezt a Munkástanácsot, amelyiknek sajnos, nincs olyan nagy száma, hogyha egyhangúlag ki is mondaná, hogy Budapestet megvédi, maga meg is tudná védeni.

Tisztelt elvtársaim! Én azt mondom önöknek: Budapes. tét meg kell védeni Budapestet meg kell védeni mindenáron; meg kell védeni bármibe is kerül, mért meg kell védeni Magyarország munkásmozgalmát, ezt az igazán dicsőséges ágát a nemzetközi proletárforradalomnak. Csak azt kell megállapítanunk. hogyan, miként védjük meg ezt a magyarországi munkásmozgalmat, mert mondanom sem kell. elvtársaim, hogy a

proletárdiktatúrát és a munkásmozgalmat ne tekintsék valami két külörtálló dolognak, mert munkásmozgalom csák egy van. Csak egy becsületes munkásmozgalom van. Csak egy becsületes munkásmozgalom van, amelyik a proletárdiktatúra felé tör, akiarja vinni a prole- táriátust, és megteremteni a proletárdiktatúrát. (Ügy van! Ügy van!)

Ez az, amit máma önök elé terjesztünk! Az a kérdés: hogyan védjük meg Budapestet? Mi az önök véleménye s mit tehetünk ebben az irányban? Nyilatkozzék meg Budapest Munkástanácsa, mely önkormányzati szerve Budapest proletariátusának, amely szerve a budapesti proletariátus diktatúrájának. Nyilatkozzanak meg az elvtársak. Csak egyre kérem önöket! Nem arra, hogy ne kritizáljanak, csak arra, elvtársak, hogy úgy kri. tizáljaraak és úgy tegyenek javaslatot, hogy mindenki nézzen magamagába, és ezékben a súlyos időkben, amelyek nem kétségbeesettek, mert a munkásmozgalom sorsa, a proletariátus felszabadulása sosem lehet kétséges, ne csináljunk olyan gyűlést, mint amilyen a múltkori volt, hanem igyekezzünk tényleg dolgozó, harcoló testületet alkotni, legalább ezekben a napokban.

A kérdés az: mi a Budapesti Munkástanács véleménye arról, hogy az általam vázolt katonai és külpolitikai helyzetben hogyan védhető meg Budapest a Szovjet-Magyarország számára? (Élénk éljenzés.)

Megjelent, Kun Béla: Válogatott írások és beszédek. Kossuth IKönyrvkiadó, 1966.