Népújság, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-14 / 38. szám
4. ÉL NÉPÚJSÁG, 1986. február 14., péntek Jó start vagy kudarc ...? Egri főiskolások— tanítási gyakorlaton A képzés ellentmondásai és a szakemberhiány nemcsak az oktatáspolitikánkat, a szakszervezetet, hanem magukat a pedagógusokat is évek óta foglalkoztatják. A Pedagógusok Lapja, a Köznevelés és napilapjaink is újra és újra, de egyre kritikusabban vizsgálják a meghatározó tényezőket a felelősségtől a pálya presztízséig. Különösen felélénkültek a viták a szakágazatok szakszervezeti kongresszusainak idején, ami természetes és szükségszerű is. A több évtizedet végigdolgozó tanítók, tanárok helyzetének értékelése mellett megkülönböztetett figyelmet kell fordítani — különösen most — a végzősökre, akik egy szűk félév múlva, a diploma megszerzése után indulnak el a pálya meglehetősen rögös útjain. Nem mindegy, hogy a kanyarok vételénél hogyan kezelik a „kormányt”, látják-e a távlatokat, ismerik-e a „jelzőtáblákat”, s azok hitelét hogyan fogadják, egyszóval hivatástudatuk minősége, az abba vetett hit hogyan érvényesül az élet gyakorlatában. Rembrandt: Tanulmány tej Frans Hals: Férfiportré A Rijksmuseum száz éve Több évtizedes tapasztalatokat felidézve beszélget, tem az egri tanárképző főiskola utolsó éveseivel, akiknek a tanterv előírása szerint február l-től négyhetes ■iskolai gyakorlatot kell lefolytatniuk a főiskola által (kijelölt külső, lehetőleg vi. déki általános iskolában. A társalgásunk őszinte nyílt volt, mert fiataljaink csak így hajlandók ma már megnyilatkozni. Higgadtságuk, nak, nyugalmuknak két alapvető meghatározója volt. Egyik az a tény, hogy túl varrnak a félévi kollokviumokon, szigorlatokon, a másik, hogy akarnak és szeretnek a gyermekekkel foglalkozni, nevelni tanítani. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindegyikük az általános iskolában vállalja majd az oktatást. Visszatérve az egyhónapos gyakorlatra: vá. rakozásaik színesek, változatosak. A pedagógusszemélyiség kialakulása szem. pontjából fontos gondolatot egyforma intenzitással fogalmaztak meg, nevezetesen az önállóság elvét. A négyhetes gyakorlaton kérték annak a lehetőségét, hogy saját elképzeléseik alapján szeretnének áfákat tartani. Ezek tapasztalatait felhasználva a gyermekek számára is érdekes foglalkozások megtervezésének igénye került az első és legfontosabb helyre. Ez — véleményem szerint — az önállóan gon. dolkodó, kreatív fiatal tiszteletreméltó szándéka. Érthető vágy: a tanítási gyakorlatok tantervi folyamatában az indulásnál és a folytatásnál is kell tapasztalat, s az idősebb pedagógus jó szándékú segítsége, szakmai kontrollja, a nevelésben szerzett hasznos ismeretei, nék átadása. A szakmai, pedagógiai felelősség kötelezi a gyakorlóiskolai pedagógusokat, a szakvezető tanáro. kát is erre a munkára, két féléven keresztül a gyakorló általános iskoláinkban. A most következő egy hónap során is lesz segítője a tanárjelöltnek, de e kötöttségek már nem olyan feszesek. A hallgatókat irányítók ezt a munkát végzik évek óta, intézményük a főiskolánk háziiskolájaként szerepel. Szalkmai, pedagógiai felkészültségük garancia, hogy felelősséget vállalnak azért, hogy bölcsen, okosan, kollegálisan együttműködjenek a fiatal tanárjelöltekkel. Engedjék meg, hogy itt ezen a helyen is köszönetét mondjunk ezért az önzetlen, a hivatás kialakítását célzó szolgálatért, melynek anyagi dotálását talán meg sem szabad említeni olyan szerény összeg miatt. Meggyőződésem, hogy a kollégák nem is ezért csinálják pedig egy hónapon át igen szerteágazó, szak. mai, pedagógiai szempontból igen értékes munkát kell végezniük. Az ilyen tevékenységnek a hatása és a felelőssége hatványozottan jelentkezik a tanárjelöltek életében. Tudjuk mindany- nyian, mit jelent egy jó „start” és mit egy kegyetlen kudarc. Vagy a pálya iránti elkötelezettséget vagy az eltávolodást, esetleg menekülést. Az utóbbinak viszont további társadalmi következményeivel kell szá. molnunk, hiszen a pedagógushiány egyre fokozódik. Hiába vállalják a képzőintézmények a megkétszerező, dött hallgatói létszámot a nappali és levelező tagozaton. ha a pályaelhagyás okait nem szüntetjük meg. Az elmúlt másfél évtized tapasztalLatai igen jók és elmondhatjuk, hogy a háziis- kola-rendszer nélkül aligha lehetne elképzelni is a gyakorlatok lebonyolítását. Sok segítséget kapnak a Heves. Borsod, Nógrád, Szolrtok, Pest megye tanácsi szerveitől, az iskolák igazgatóitól, melyet itt is megköszönünk. A felsorolt megyék iskolái próbaidőnek is tekintik a négyhetes gyakorlatot amikor alkalom nyílik arra, hogy személyes és konkrét tapasztalatot is szerezhetnek egy-egy fiatal, kezdő tanárjelölt oktató-nevelő munkájának minőségéről, és pedagógushiányuk pótlásánál ezt a tapasztalatot felhasználják. Végzős hallgatóinknak mintegy 50— 60 százaléka abba a megyébe nyer kinevezést, ame. lyikben a gyakorlatait végezte. Érdemes tehát fogadni az egri főiskolásokat a pedagógus-utánpótlás szem. pontjából is. A beszélgetés során a hallgatók felvetettek egy másik kívánságot is: az órán kívüli nevelési formákban szeretnének egy sor újat kipróbálni azért, hogy megtudják; miként lehet közel kerülni az általános iskolás korú gyermekekhez. Ez az igény nem véletlenül merült fel, mert a képzés folyamán erre igen kevés alkdlom volt. Csak két éve került bevezetésre az egyéni pedagógiai-pszichológiai gyakorlat, amely során közvetlen, személyes kapcsolatot alakíthat ki a tanárje. lölt egy-két gyermekkel. Az elmúlt évek tapasztalatai igazolták, hogy a hallgatók a nevelési lehetőségek sokféle formáját és változa. tosságát helyesen ismerték fel. Igazolják ezen állításunkat a meglehetősen nagy számban érkező levelek, amelyeket a négyhetes gyakorlat után kapunk a 'kis tanítványoktól, nem ritkán szerény és egyszerű, saját maguk készítette kis ajándék kíséretében. Ezeket büszkén mutogatták a tanárjelöltek egymásnak, de a főiskolai oktatóknak is. Izgdlmas} felüdítő. feszültséggel terhes és szívde. ritő napok, hetek ezek. Reméljük úgy mint az eddigiek során kellemes, szép. igazi emberi kapcsolatokkal, az oktatás-nevelés megtermékenyítő élményeivel térnek vissza a főiskolára, olyanokkal, melyek meghatározóvá válnak életükben hivatásvállalásukban. Kívánjuk őszintén, hogy így legyen. Dr. Gál István az egri Ho Si Mirth Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettese Bármennyire is hihetetlen, még csupán százesztendős Hollandia szépművészeti múzeuma. Azé a Hollandiáé, amely az egykori Németalföld részeként a festészet, az építészet, az iparművészet egyik bölcsője volt A világnak ez a páratlanul értékes gyűjteménye öt nagy, korábban már meglévő tárgyegyüttes anyagából keletkezett. Volt miből válogatni a neoreneszánsz és neogótikus elemeket ötvöző — mellesleg Amszterdam központi pályaudvarára kísértetiesen hasonlító — intézmény számára! Hogyne, hiszen egyebek között már 1800 májusában megnyílt a hollandok Nemzeti Művészeti Galériája, amelynek műtárgyait a hajdani helytartók szedegették össze. Napóleon testvére, Louis Bonaparte — ő 1806 és 1810 között ült a holland trónon — aztán még megtetézte az addig kiválogatott kincseket és példáját követve utódai is kötelességüknek érezték a vásárlással együtt járó műpártolást. Az 1860-as évek elején döntött úgy Amszterdam elöljárósága, hogy egy vadonatúj épületben kell az időközben már világhírre emelkedett képeket, szobrokat — sőt ötvöstárgyakat, bútorokat — láthatóvá tenni. P. J. H. Cuypers 1876-ban kapta a megbízatást, és alig egy év múlva el is készült a Rijksmuseum terveivel. A múzeum építkezése nyolc évig tartott, és amikor száz éve befejezték a sok-sok érték áttelepítését, valóban világcsodára nyithattak ajtót a látogatók. Remekművek: Frans Hals pompás arcképei, amelyek a XVII. század végének fla- mand polgárságát „írják le” a maguk hétköznapias fenn- ségében, Jan Steen életképei, ezek a szinte fénykép- szérűén valósághű, de jelké- piségükkel örökérvényűnek bizonyuló pozíciók. Az említett két .művész a haarlemi iskolához tartozott. (Haarlem hollandiai város; Frans Hals alapított ott hajdan híres festőiskolát.) A másik, szintén Német - alföldön alapított defti iskolát ismét csak festőóriá- sok művei képviselik. iVfi- chiel Jansz Miervelt volt ezek egyike; ő leginkább a portréfestésben jeleskedett Hanem az igazi remeklések az antwerpeni műhelyből kerültek ki! Ott dolgozott többek között Peter Paul Rubens, aki az európai uralkodók és fejedelmek királyi festője volt, vagy az a „paraszt" Brueghel, aki meg éppen a legegyszerűbb nép fiait, lányait választotta modelljéül. Mindezek után is elkülönül ebben az intézményben még egy-két jellegzetes műhely: a hágai például — ennek egyik nálunk kevésbé ismert, de annál jelesebb képviselője Johannes-Mij- tens volt —, vagy az utrech- ti, ahol szinte kézzelfoghatóan érzékletes életképek készültek. Az említett — és hely híján nem említett — iskolák, mesterek gazdag életműveit a múzeum megnyitásától kezdve rengetegen látogatták. Az érdeklődők hada egészen a második világháború zivataros hónapjaiig váltotta egymást a termek sokaságában. Ám, amikor Amszterdam is veszélybe került, a sok-sok művet leszedték a falakról és Heems- kerk, valamint Zandvoort helységek körzetében titkos és bombabiztos óvóhelyeken rejtették el. Ott vészelték át a gyújtogatást, a lövöldözést, és csak amikor elvonult a vihar, akkor kerültek vissza régi helyükre. A Rijksmuseum igazgatósága hamar felismerte, hogy a haarlemi, az antwerpeni, a hágai meg a többi mester- iskola vászonra festett remekei csak úgy örökíthetők át az utókorra, ha megfelelő védelemben részesülnek. Rubens, Brueghel és a még nem is említett Rembrandt alkotásai légkondicionált vitrinbe kerültek A. L. Brueghel: A Háromkirályok imádása Koloh Elek: A csúfulás fokozatai II/2. Magyar katonalevél a török világból — És van egy másik ellentmondás. ami ezzel ösz- szefügg — mosolyog üdén a népművelő — mégpedig a kultúra fokozatos drágulása. A művészi produktumok, kulturális szolgáltatások iránt az értelmiség affinitása a legnagyobb, viszont e társadalmi réteg jövedelme — különösen a fiataloké! — igen gyérecske. Tehát ez is arra inspirálja őket, hogy különböző maszek munkákat vállaljanak, ami előbb-utóbb valóban faramuci helyzetet idézhet elő, gondoljon csak bele! Lesarkítva: ilyen fizetések mellett hiába van szabadidejük a kulturálódás- ra, pénz nem jut rá az igényeinek megfelelően elég; a könyvek, a színház-, koncert- és mozijegyek drágulása miatt, hogy csak néhány példát említsek. Ha viszont mellékállásokkal próbálnak javítani szűkös anyagi helyzetükön, idejük nem marad a kulturálódásra elegendő. Mj ez, ha nem csapda ?... — Persze, hogy emelni kell a kulturális szolgáltatások, művészi produktumok árát, hiszen napjainkban az államkassza nincs degeszre tömve, s ha ezen a területen ugyancsak meg akarjuk tartani a fejlődési ütem dinamizmusát, a fogyasztóknak a jövőben nagyobb terhet kell vállalniuk a kulturális költségekből — mondta Hivatalnok, és olyan szépnek. tömörnek és hivatalosnak érezte közbevetését, hogy kezdett megnyugodni. — Különben is, nézzen csak körül: ma már ami olcsó, arra azt mondják az emberek, hogy jó nem is lehet... — Mármint a nyafogó sznobok — bólintja Klárika, kedvesen mosolyogva. — Lényegében ezzel a szöveggel is aládúcolható ez az egész, hiszen minden attól függ, milyen aspektusból nézzük. Akár a kultúra drágulását, akár a fiatal értelmiség helyzetét. Eleddig ugyan az a mese járta, hogy a kultúra legyen ingyenes, vagy majdhogynem ingye. nes, s ezáltal könnyen hozzáférhető mindenki számára. Legyem olcsó nehogy anyagiasságból „fogyókúráz. ni” kezdjenek az emberek, hiszen elsődleges célja a társadalmunknak, hogy tagjai tájékozottakká, műveltekké váljanak, és így tovább. Vagy nem így van? — Igen de ... — Hivatalnok homlokán izzadság- cseppek. Szemidegei egyre gyorsabb táncba kezdenek, mint mindig, ha nem tud válaszolni valamire. S már biztos abban, hogy Klárika nem is olyan üde jelenség, sőt a keblei sem annyira teltek... — Magyarázkodni tehát sokféleképpen lehet — csapja hátra szőke fürtjeit Klárika, kivillantva ismét ragyogó fogsorát. — De nem ez a lényeg. Nézzen körül a mi kis városunkban, a milliomos negyedben. Ami egyre bővül. S kérdezze meg, hány pedagógus, könyvtáros. népművelő vagy mérnök van közöttük. Még vezető beosztású káder is csak egy-ket. tő! S én attól félek leginkább, hogy ha az értelmiség fizetése — beleértve a vezető | beosztásúnkét is — ennyire \ lemarad, a gyér anyagi megbecsülés miatt fokozatosan j felélj ez a társadalmi réteg ; erkölcsi tartalékait. Vagyis oda jutunk, mint a dzsentri I világban: hatalmuk — a ve- zető beosztásúaknak — ;i van, pénzük viszont kevés, így tálcán kínálja magát a korrupció. No, de hagyjuk a csudába az egészet! Kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy ilyesmin polemizáljunk ... Te, anyukám, te vagy kicsi! — sziszegi magában Hivatalnok. — A fene ebbe a sok hülye zagyvaságba! És ráadásul mosolyog, pedig nem is áll jól neki az örökös | vigyorgás. Biztosan van jó { néhány fogtömése! Lassan feltápászkodik és elköszön. Amikor kezet nyújt, megállapítja hogy Klárika termete inkább kicsit molett, miint sudár, s a haja valójában nem is any- nyira szőke ... (Vége) Egy csaknem négyszáz esztendős magyar katonalevelet talált az egyik bécsi levéltárban Tóth István pécsi kutató, aki évtizedek óta munkálkodik középkori szövegeink feltárásán, feldolgozásán. A hódoltság idején — 1593 tavaszán — Kanizsa várában készült dokumentum időszerűségét adja, hogy az idén ünnepeljük fontos váraink (Buda, Pécs, Siklós) török alóli fel- szabadulásának 300. évfordulóját. Érdekes baranyai vonatkozása is van a levélnek: küldője Zrínyi Miklós egyik vitéze, aki Szigetvár eleste után életben maradt. Kevesen tudják, hogy az 1566-os hősi várvédelem utolsó kitörésekor Zrínyi néhány katonája nem hullott el a csatamezőn, hanem fogságba. esett. Köztük volt Geréczy Bertalan, akit ezután társaival együtt — a szigeti hős fia, Zrínyi György kiváltott a török rabságból. A tapasztalt harcost később kinevezték a kanizsai vár parancsnokává. Szigetvár eleste után Kanizsa lett a délvidék legfontosabb védőbástyája a török ellen. Az erősséget két hasszán is fenyegette abban az időben: — a vobzniai basa és a szigeti bég. Geréczy Bertalan mindent elkövetett tehát, a vár védelmének fejlesztéséért, ugyanakkor'nem mulasztotta el felhívni a császári hadvezetés figyelmét a török veszélyre. Igyekezetének dokumentuma a Bécsben fellelt levél, amelyet a fővezérnek, Mátyás főhercegnek írt. A 170 szavas írás azért is érdekes, mert bepillantást nyújt a korabeli hadviselés módszereibe. A történethez tartozik a sajnálatos tény: hiába volt az egykori szigetvári katona, a későbbi kanizsai kapitány minden erőfeszítése, a török 1600 őszén — jórészt az idegen származású parancsnok gyávasága miatt — bevette a kulcsfontosságú várat. (MTI)
