Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-14 / 11. szám

NÉPÚJSÁG, 1986., január 14., kedd 1 Árrendezés — változásokkal Itt szakmunkások nevelkednek Varrólányok Hevesen Janu—ár — tréfálkozott az egyik humoristánk, arra cé­lozva, hogy nálunk az év kezdetére szokták időzíteni a központi árintézkedéseket, amelyek persze, legnagyobb­részt áremelkedéseket jelen­tettek. Ezért több-kevesebb szorongással szoktuk várni a janu—árokat és febru—áro- kat, tüzetesen tanulmányoz­ni az árhivatal közleménye­it, azt számolgatva, latolgat­va: hogyan hatnak ki ezek a családi költségvetésünkre, egyéni terveinkre. Az Országos Anyag- és Árhivatal ezúttal is január­ban jelentette be, mire szá­míthatunk. A szokás szerint, megint gondterhelten olvas­tuk a közlemény sorait, de — jó néhány év után elő­ször — egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében tettük ma­gunk elé az újságot. Az ok: más ez a híradás, mint amik az elmúlt évek­ben ilyen idő tájt megjelen­tek. Több észrevehető, sőt szembetűnő változást tükröz a korábbi időszak árintézke­déseihez képest. Az első, igencsak eltérő vonás: az idei, központi ár- intézkedések mindössze 0,4 százalékkal növelik a fo­gyasztói árszínvonalat. Ez igencsak örvendetes fejle­mény az elmúlt évekhez vi­szonyítva. Nem kevesebbet jelent, mint hogy még az idei évre áthúzódó, központilag elhatározott árszínvonal-nö­vekedést is beszámítva, csak nem egészen egy százalékkal nőnek az árak. A hátralevő 4 százalék — ami persze, nem elhanyagolható — már a szabadáras kategóriába tartozik. A másik, szembeötlő vál­tozás: a legtöbb ármozgás nem érintette az alapvető fogyasztási cikkeket, vagyis a kenyér, a hús, a tej stb. ára nem változott. Kétség­telen persze, hogy az ázta­tó-, mosó- és mosogatósze­rek növekvő árai is érzéke­nyen érintenek bennünket. A harmadik nagy változás­ról még a párt Központi Bi­zottsága decemberi ülését követő, írásos közleményből, majd pedig az azután meg­jelent kormányzati doku­mentumokból értesültünk: az idén a tervek szerint 5 szá­zalékkal nő a fogyasztói ár­színvonal ... Az 5 százalék persze, nem kevés, több, ma­gasabb, mint jó néhány, tő­lünk fejlettebb, gazdagabb ország elmúlt évi tényszáma volt, viszont észrevehetően kevesebb annál, mint amiket az elmúlt esztendőkben át­éltünk. Csak emlékeztetőül: volt olyan év is, amikor — az árhivatal számításai sze­rint — 8,3 százalékkal emel­kedtek az árak. Ez az átlag igen nagy „szórást” takart, esetenként úgy éreztük, mintha megbokrosodtak vol­na az árak. Ehhez képest haladás, méghozzá nem cse­kély haladás, hogy 1986-ban — a kormány elhatározott szándékához, a mind erőtel­jesebben kibontakozó, anti­inflációs politikához híven — nem akarjuk meghaladni azt a bizonyos 5 százalékot. A párt és a kormány egész gazdaságpolitikájának az az egyik legfőbb célja, hogy mindezt elérjük. S eb­ben nem is az ismétlődő és mind szigorúbb árellenőrzé­sek játsszák a főszerepet, meg az például, hogy a sza­bad árak sem egészen szaba­dok, hiszen, ha egy vállalat­nak áremelési szándéka van, először az árhivatalhoz kell fordulnia jóváhagyás vé­gett ... ezek valóban mind nagyon fontos mozzanatok. De a legfontosabb mégiscsak az, hogy eredményesebben, jobban dolgozzunk, mint idáig tettük, mert a már többször említett, nálunk gazdagabb és fejlettebb or­szágok is „csak” azért tud­tak nagyobb eredményt el­érni az árügyekben, mert több versenyképes, olcsóbb és jobb minőségű áruval tudnak megjelenni a világ­piacon, mint amire mi most képesek vagyunk. Tudjuk, hogy ezzel nem mondunk újat, de nem le­het elég nyomatékosan alá­húzni ezt a nagy igazságot. S hogy mennyire valós hely­zetet tükröznek e mondatok, bizonyítékként hadd utal­junk az Ipari Szemle folyó­irat legújabb számának egyik tanulmányára, amely „A fogyasztási cikkek minő­sége” címmel jelent meg. Ebben nem kevesebbet tár­nak fel, meggyőző adatok, tények sokaságával a szer­zők, mint azt, hogy a mi ipa­ri vállalataink — tisztelet a kivételnek — jobb minősé­gűnek tartják a gyártmá­nyaikat, mint ahogy azokat a valóságban megítélik. Jó, meg kiváló áruk sokaságáról beszélnek ott, ahol a világ­piac csak közepes, meg gyenge mércével minősít. Ismeretes, hogy a minőség a versenyképesség egyik leg­fontosabb kritériuma, s szo­ros összefüggésben van az exportkilátásokkal, az pedig a gazdasági növekedés üte­mével, általában a gazdaság helyzetével. Van tehát min töprengnünk az árügyek kapcsán — s még több a tennivalónk. Magyar László Látogatóban a tanműhelyben A lányok egymásra mosolyognak, aztán maguk elé kuncognak. Aztán vi- horásznak, ami végül is annyiból érthető, hogy mindketten 17 évesek, de egyébként.. . ? Márti szedi össze hama­rább magát: — Szóval, az úgy volt. hogy mi szakmunkástanuló lényeik levelet írtunk az el- nökasszenynak, hogy bennün­ket nem lenne szabad 8 és fél órán át dolgoztatni, hisz az iskolai házirendben is benne van, hoigy az utcán csak tízig tartózkodhatunk és különben is, miért ka­punk mi csak ösztöndíjat, miért nem dolgozhatunk tel­jesítményben? — És mi történt? Nevetnek. — összehívtak bennünket, ott volt Bandi bácsi is, Gizi néni is, az elnökasszony is, Teri néni is és elmagyaráz­ták: arról megfeledkeztünk, hogy az ebédidőt is számíta­ni kell, meg azt, hogy pén­Márti a legújabb modellt készíti (Fotó: Szántó György) Mónika még az alapoknál tart teken hamarabb hazamehe- tümk és teljesítménybérben nyugodtan dolgozhatunk, ha akarunk, mert szerencsénk­re úgy szól a törvény, hogy­ha még nem megy a mun­ka, akkor mégis a maga­sabb ösztöndíjat kapjuk kéz­hez ... Most már én is Varga Mártával és Magyar Ágnes­sel derülök. Hiszen végül is nem mindennapos dolog, hogy az egymást ok nélkül fölcukkoló bakfisok ügyét oly szeretetteljesen, komo­lyan veszik, hogy külön gyű­lést rendeznek miattuk. De az sem, amit később taná­ruk, Grabecz Istvánná em­lít: elgondolkodtak az okta­tók és a vezetők azon, hogy talán a még oly apró részle­teket is lehetett volna ko­rábban tisztázni a gyerekek­kel. De nem sűrűn fordul elő az sem, hogy a diákok oly megtorlás nélkülien, jó hangulatban adhassák elő kellemetlenségeket okozó melléfogásukat... A hevesi háziipari szövet­kezetben beszélgettünk ar­ról, mit jelent a lányok szá­mára itt tanulónak lenni, a szakmunkás életre felkészül­ni. A tanulságos esetet is emiatt idéztük. Nos, a sorsok persze még kialakulatlanok Egy-egy jö­vendőbeli arc csak felvillan a vakuk fényében. Az utol­só éves, kitűnő kezű Már­tié, aki nővére példája nyo­mán választotta e pályát, de most már nem cserélné el semmiért. Ágié, aki bár büszke arra, hogy könnye­dén megvarr mindent a csa­ládnak, mégis a továbbtanu­lás gondolatával kacérkodik, hisz legkedvesebb hobbija a matekfeladatok megoldása. És itt van Magos Mónika is, aki még épp csak kóstol­gatja a tudnivalókat, de mi­közben a hólozó-, a boszor­kány-, a behúzóöltéseket, a pikírozást, a sodrást, az azsú- rozást tanulja, az motoszkál a fejében, mennyit lehet majd ezzel keresni. A var­rás, a munka szeretete még ezután kell. hogy kialakul­jon benne. S az is, hogy számítson számára, milyen közösségben telnek el min­dennapjai. Grabecz Istvánná immár harmadik esztendeje fára­dozik azon, hogy e tanmű­hely látogatóiból vérbeli var­rónők és igazi munkások le­gyenek. Nincsenek illúziói. — Tény, hogy ide a gyen­gébb tanulmányi eredményű- ek jönnek. De az is, hogy annyi a jelentkező, hogy tu­dunk közülük válogatni. Vé­gül mégis azt kell monda­Ágnes igazit a gépen nőm, elég vegyes a kép a gyerekek képességeiről. Van. aki vígan megbirkózik az el­mélettel, van aki mindent jól megcsinál, de semmit sem ért. Az NDK-ból Magyaror­szágra férjhez jött fiatal- asszonynak nap mint nap küzdenie kell. Ezért is. meg hát mert egyelőre nem jók a „tárgyi feltételek'', szűkös a tanterem, na meg azért is. mert tanítania kell az isko­lában is és oly kevés idő marad az önképzésre, nem is beszélve a családról ... Ne is soroljuk tovább az igazán elhivatottak, a mindent ma­ximálisan tenni akarók gond­jait. Ha a lányok szavaiból nem éreztem volna meg fe­léjük irányuló, okos szerete- tét — mely általában jel­lemző az itteni légkörre —, megtudhattam volna abból, ahogy róluk beszél. — összefogva a szövetke­zet vezetőségével, jobban kell majd figyelnem arra, hogyan illeszkednek be a végzősök az itteni közösség­be, a felnőttek mellé a sza­lagba — ráncolja a homlo­kát. amikor megemlítem a korábban hallott konfliktust. — De, persze nem dédel­vetésről van szó, a szakmán kívül az önfegyelmet is meg kell tanítani... Még egyszer végigsétálunk a tanműhelyen a fotós kol­légával. A lányok komoly- iiyá válnak a fénykép ked­véért Aztán megfeledkeznek a kameráról, s ez már a fel­adat adta komolyság Szá­momra érthetetlen szavak röpködnek. Kattognak a varrógépek, fura ábrákat rajzolva egy-egy textildarab­ra, majdani csinos ruhára. iÉs sétánk véget ér a jövő munkásainak egyik nevelő- otthonában ... Németi Zsuzsa Mennyibe kerül a forrásvíz? — A fűrészek fiatal áldozatai Táj- és természet- védelmi tervek 1990-ig Nem szükséges különösebb prófétai képesség ahhoz, hogy belássuk: a motorizáció és a kémia korszakát csak akker élhetjük túl, ha képesek leszünk megóvni a minket körül, vevő élettereket. Bízva abban, hogy napjainkban, amikor egyre kevesebb az iható víz, s hovatovább lassan már el­fogy a szusszantásnyi tiszta levegő, egyre többen támogat­ják a táj. és természetvédők, a honi „zöldek” korántsem csak a természetbarátok, hanem mindnyájunk létét óvó törekvéseit. Amit néhány évvel ezelőtt egy kézlegyintéssel elintéz, tünk: mondván, hogy ez a bogarászok és barlangászok, botanikusok vesszőparipája. ma már fenyegető valóság lett. A természet bebizonyí­totta: aki pisztollyal lövöl­döz rá, annak ö ágyúval fe­lel ... Amikor V. Szabó Ferenc- cél, a Bükki Nemzeti Park igazgatóhelyettesével a jövő terveiről beszélgetek, önkén­telenül is kicsúszik a szá­mon a gondolat, hogy ha manapság környezetvédel­mi gondokról esik szó, ak­kor egyre többen vagyunk •azok, akiknek a szervezetük jut eszünkbe, s ez már ma­ga is eredmény. — Valóban, ez már egy kicsit biztató jelenség a jö­vőt illetően — adja meg a választ az igazgatóhelyettes, — bár az ide vezető út leg­inkább a sziszifuszi hős küz­delmeire emlékeztet. S azt hiszem, még jócskán van ad­dig is tennivalónk, amíg a mi céljaink mindnyájunk közös ügyévé válik. Az el­következendő öt évre elké­szítettük tervezetünket, oly módon, hogy az az országos egészbe is beleilleszkedjen. — Melyek a leghamarabb orvoslásra váró gondok? — Megyénkben súlyos problémát jelent az ivóvíz kérdése. így fokozottan fi­gyelünk a karsztvíz védel­mére. Sokan nem is gondol­nák, hogy milyen kárt je_ lent az, ha bepiszkítják a tiszta bükki források vizét, ugyanis a szakemberek egy köbméter karsztvíz árát 2 forintban határozták meg. Most tekintettel arra, hogy majdnem félmillió ember él a Bükk hegység környékén, alapvető fontossággal bír a szemét elhelyezése. így meg­kezdjük mindenfajta ház­tartási hulladék elszállítását erről a területről. Szó esik arról is, hogy mintegy két­ezer hektárral nagyobb lesz a védett területünk. Előre­láthatólag a Bükk-hegység Kisgyőr felőli része tartozik majd hozzánk, a megnöve­kedett terület több tenniva­lót kíván. Az a koncepció, amelyet munkatársaimmal együtt elkészítettünk, először társadalmi vitára lesz bo­csátva. majd az érintett két megyei tanács dönt végre­hajtásáról. — Nem lesz ez túlságosan liberális? Hisz, korántsem mondhatjuk azt még, hogy ,,nagykorúak” lettünk a tér. mészetvédelem ügyében. — Igen, aggályok bennünk is vannak. De a védelem ügye már korábban csorbát szenvedett: akkor, amikor hegyvidékeink feltáró útjai, ra engedélyezték az autós forgalmat. Ez a helytelen döntés azóta komoly lég- szennyező forrás. — Várható-e a következő ötéves tervben az, hogy el­várásaiknak megfelelően ki­tiltják la hétszáz méternél magasabb fennsíkokról, te, rületekről a gépjármű-for­galmat. Ugyanis, egy ismert biológus véleménye szermt egy-egy hétvégi kirándulás alkalmával olyan benzinko­szorú fonja át a Bükköt, mint a bibliai festményeken a glória a szentek fejét. — Igen. Biztosan állítha­tom, az ötéves terv vége fe­lé megszűnik az autókázás. ám addig jócskán van ten­nivaló a hegyi közlekedés­ben. Szeretnénk megépíteni egy lanovkát a tervidőszak végére vagy Szilvásvárad, vagy pedig Bánkút térségé­ben. S mindenképpen támo, gátjuk és fejlesztjük addig is az erdei vasúti közleke­dést. A cél az volna, a gőz_ mozdony vontatta szerelvé­nyeken eljuthassanak a Sza- lajkától Lillafüredig s on­nan a turistáknak már csak át kellene szállni a helyi közlekedési eszközre, hogy a miskolci pályaudvarig eljus­sanak. — Többeket aggaszt a túl­ságosan is korai „facsemete­halál”. Van-e remény arra, hogy egyeztetik a természet, védelem, és a gazdasági cé­lokat a MÉM-mel? — Mindemképp. Ugyanis elriasztó véleményt tükröz dr. Jakucs professzor felmé­rése, amely szerint hazánk­ban alig haladják meg az 59 éves kort erdőségeink. A ku, tatók véleménye szerint a bükkösök legalább nyolc­van, míg a tölgyesek kilenc­ven évig kellene, hogy lábon maradjanak. Gazdaságilag, közjólétileg, sőt természetvé- delmileg is ez felelne meg az ideálisnak. Annál is in­kább, mivel sajnos kipusz­tulóban vannak Magyaror, szágon a tölgyesek, amely­nek alapvető oka a túlságos légszennyezettség. Egy ilyen hullám a múlt század nyolc­vanas, kilencvenes éveiben volt utoljára. — A szigorú előírások tud­juk a mi érdekünket is szol­gálják. De az aktiv védel­met folytató nemzeti park. úgy pélem, a jövőben is szívesen látja a kulturált turizmust. — A miskolci Herman Ottó-emlékpark mintájára fogadóközpontokat létesí­tünk Szilvásváradon és Fel~ sőtárkányban, az utóbbi he, lyen tájvédelmi és erdésze­ti tanösvényt is kialakí­tunk, ahová a tárkányi kis csühögő szállítja majd a pihenni vágyókat. A lillafü­redi Palota Szálló alatt, a Színva völgyében az Anna Barlangmúzeum is látogatha­tó lesz. De számítani lehet arra is, hogy a Leány- és az Ablakos-völgy a fokozottan és szigorúan védett területek számát bővíti. Soós Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom