Népújság, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-30 / 25. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1986. január 30., csütörtök Hatvani Galéria-naptár Kurucz D. István festményei, Szabó Iván szobrai — Farsang Haumann Péterékkel — Tóth Árpád-matiné — Busz a Chicagóra — Lukács Sándor új műsora -r Színházi esték Liszt Ferenc emlékezete A Hatvani Galéria tér, meiiben nagy érdeklődés iközepette tart nyitva a hód. mezővásárhelyi Tornyai János Múzeuim 32. őszi tárlatának anyagából válogatott festészeti, szobrászati anyag, amelyet február 16-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezrt követően a mai magyar képzőművészeti kultúra két kiemelkedő mestere, Kurucz D. István Kos. suth-díjias festőművész és Szabó Iván szobrász, Mun. kácsy-díjas, kiváló művész mutatkozik be gyűjteményes kiállítással a hatvani közönségnek. Tárlatukat február 22-én, szombaton délelőtt fél tizenkettő órakor dr. Romhány Pál, az MSZMP KB tagja, a Báes-Kiskun Megyei Pártbizottság első titkára nyitja meg, aki évtizedek óta figyelemmel kíséri a két alkotó munkásságát. A Galéria-Játékszín februári programjából először a pódiumműsorokat ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. Február 10-én, hétfőn este 7 órakor, a szakmunkásképző sportcsarnokában farsangi vidám est lesz Galambos Erzsi, Haumann Péter, Schütz fia, Balázs Péter, Kertész Zsuzsa és Makiári László felléptével. Február 22-én sZ3mt,aton, délelőtt fél tízkor a galéria emeleti termében Tóth Árpád-matinéra kerül sor a kiváló magyar költő születésének 100. évfordulóra a>- kalmából Kürti Papp László előadóművész és Kosztász Topctlidisz görög gitárművész közreműködésével. Ugyanott február 28-án, pénteken, fél hat és 7 órai kezdettel Lukács Sándor Azt mondják, az újságírás jórészt az egynapos halhatatlanság műfaja. Van benne valami, ám e küldetés mégis nemes feladatkör, hiszen e szakma művelői tájékoztatják a nagyközönséget a legfontosabb hazai és külföldi eseményekről. Természetesen nem elégszenek meg a korrekt informálással, hanem a közvélemény alakítására is vállalkoznak, érvelnek, felvilágosítanak, vitatkoznak, ekként is szolgálva a tisztán látást. Az igényesebbek, a valóban elkötelezettek, a hivatásérzettől vezéreltek azonban ennél is többet tesznek: rávilágítanak az eredmények okaira, s feltárják a hibák összetevőit. Az utóbbiaktól akkor sem riadnak vissza, ha kockázatot kell vállalniuk. Ilyen riporter, szerkesztő Ilkei Csaba, akinek nemrég jelent meg — a Népszava Lap- és könyvkiadónál Nem hallgathatunk! Avagy: a Sü- di-jelenség című könyve, amely frappáns példázatát nyújtja e tisztes alapállásnak, e dicséretes, e követésre méltó elkötelezettségnek. A társadalmi jelenségek iránt fogékony, a visszásságokra érzékenyen reagáló nézők emlékeznek még arra az adásra, amely Südi Bertalan, jánoshalmi sajtólevelező kálváriáját tömörítette, azét, aki napjaink szellemének megfelelően óhajtott, akart élni, aki hitt abban, hogy a világ csak úgy változik, ha akadnak olyanok, akik cselekszenek, ütköznek. küzdenek ezért. VeszéJászai-dí jas, a Vígszínház művésze mutatja be Szökés című új műsorát, amelyen zongonakísérőkónt, az előadott verseik zeneszerzőiéként Szentirmai Ákos lép közönség elé. A galériabusz február 23- án vasárnap, délután 2 órakor Budapestre indul, ahol az utasok előbb a Nemzeti Galériába látogatnak, hogy Munkácsy Mihály, illetve a nagybányai festőiskola legjobb mestereinek kiállítását tekintsék meg, majd részt vegyenek a Fővárosi Operettszínháziban John Kander Chicago című musicaljének előadását, amelynek főbb szerepeit L ehoczky Zsuzsa, Felföldi Anikó, Farkas Bálint, Németh Sándor, Csongrádi Kata és Hadics László alakítják. A Galéria-Játékszínnek két színházi előadása lesz február folyamán: 12-én, szerdán, délután 5 órakor a cukorgyári kult'úrházban Strindberg Julie kisasszony című darabja kerül közönség elé Tóth Éva, Baikay Géza, Sándor Erzsi fellépté, vei, 26-án, szerdán este pedig a petőfibányai művelődési házban Prokofjeva Tanúk nélkül című érdekfeszítő művét mutatják be Andai Györgyi Beregi Péter felléptével. Itt jegyezzük meg továbbá, hogy február 15-ig lehet jelentkezni a galériában a nyári, június 27-től 30-ig tartó, négynapos erdélyi útra, amelynek során Kolozsvár, Marosvásárhely és a környék egyéb műemlékeivel, tájaival ismerkedhetnek meg a különbusz utasai. lyeztetve olykor jövőjüket is. Nem véletlenül találkozott zsurnalisztapartnerével, s az se meglepő, hogy oly sok újság tévékritikusa reagált erre a produkcióra. Mindannyiunkat egy szándék mozgatott, azt hangsúlyoztuk, nyomatékoltuk — vérmérsékletünktől függően —, hogy a gyávák százszor halnak meg. A mű előszavában más oldalról közelítve ugyanezt, emeli ki az előszóíró Pozsgay Imre, aki így sűrít: „Azt tartják, a demokrácia annyit tesz: félelem nélkül élni". A hajdani produkció „karmestere” továbblépett. Ügy gondolta — méghozzá igen helyesen —, hogy a témát kár lenne félretenni. Főhőse sorsát követte, vele együtt örült annak, hogy ország- gyűlési képviselővé választ- tották. Most már nyomtatásban is bizonyítani kívánták, hogy a visszahúzódó hallgatás vétek, igazolni óhajtották, hogy a nyilvánvaló igazságok maradéktalan érvényesüléséért mind több embernek illene „csatasorba” állnia. Aki elolvassa ezt a kötetet, nemcsak két megnyerő karakterű személyiséget ismer meg, hanem az is tudatosul benne, hogy a közéle- tiség porondján nemcsak gyógyuló sebeket lehet kapni, de sikerélmények is szerezhetők. A kiadvány gödülékeny, élvezetes, olvasmányos, átlagon felüli toliforgatóra valló stílusa külön ajándék valamennyiünknek. Pécsi István II1/3, Amikor Kossuth a börtönből szabadulva 1840. július 9-én az országgyűlésen szót kap a nemzeti egységről mint az előbbrelépés egyetlen lehetőségéről beszél. Még hivatkozik Széchenyire s idézi Vörösmarty Szózatát: „még jőni fog egy jobb kor”, de benne is felsejlik a „nagyszerű halál” víziója. Érzi a korszak sokféle ellentmondását, tudja, hogy a múltba fogódzkodás és a jövőbe kapaszkodás egyaránt jellemzi legjobbjaink nem. zeti szemléletét. — Vörösmarty költészetének ezekben az években lesz kibontakozó jellemzője az egy akaratot valló emberiség, az egy célért küzdő embertömegek minderthatóságáha vetett hit. Amikor a politikai forradalom gyakorlata, a radikális változások lehetőségének még a körvonalai is alig látszanak, amikor csak reformok útján képzelhető el az előbbre jutás, s maga a reformmozgalom is ellentmondásos, az ellentmondásoknak felismerése, tudatosítása, a cselekedni akarás erifcölcsj parancsának meghirdetése — politika. És mozgósító erő. Vörösmarty. ban a nehézségek ellenére elevenen élt azok megoldhatóságának biztos tudata, a társadalom mozgósíthatóságának és meggyőzésének mély hite. a küzdelmekre való felkészülés és felkészítés optimista izgalma. — Széchenyi érdemeinek e'is. merése mellett is Kossuth oldalán állt, ő is csak akkor tartotta erősnek és alkotó- képesnek az embereket, ha egység, egy gondolat és cél tartja össze őket. Liszt 1839. december 23- án érkezik Pestre. Utjai diadalmenetek, hangversenyei valóságos mámoros ünnepélyek, itt lép fel először mint karmester, a főváros díszpolgárrá választja s nemességre terjesztik fel. Az 1840/41. évforduló az ő egyéni életében is forduló: ekkor érlelődik meg benne a nagy elhatározás, hogy virtuóz előadóművészből alkotó legyen, s (majd Wagnerrel együtt) megteremtse a romantika. s a század nagy zenei szintézisét. Vörösmarty Liszt Ferenchez c. ódája eszmeileg folytatása a Szózat nagyvilághoz, a népek hazájához forduló kiáltásának. Úgy érzi, hogy Liszt személyében az européer magyar ideálja valósult meg; benne a magyar egyen. rangúsodás beteljesedett példáját ünnepelték, s a ha. ladott nemzetek előtt kivívott, újfajta magyar dicsőség hirdetőjének érezte és tudta őt a reformkori közvélemény. A vers az alkalomszerűségen keresztül is a történelmileg újat fejezi ki: immár mód nyílt arra, hogy a nagyvilághoz jntézett szavainkat közülünk való hallgassa, értse és másokkal is értesse meg, („Hírhedt zenésze a világnak. Bárhová juss, mindig rokon”) Lisztben Vörösmarty nemcsak a „nagy tanár”-t látja meg, de a „nagy tanítványt” is: a forradalmon átesett, a béke műveit rakó Franciaország tanítványát js tiszteli benne. — Méltán nevezi Sőtér István e verset Vörösmarty ars poéticájának. Mintha a költő a maga művének indításait és hatását kérné számon és igazoltatná a zenével és zenésszel. Dalt kér a múlt napjairól, melyben a harc menny dörög, diiadalmi éneket, amelynek erejétől az ősök vissza. szállnák az unokákba, Mohácsra emlékeztető fájdalmas elégiát, honszeretet ébresztő lírát, mely a hűség szép emlékezetével „Csügg a múlton és jövőt teremt”. Vörösmarty mindenkinél jobban merít a romantika ihiletforrásaiból, s éppen ezért jár nála legmélyebb válsággal a kibontakozás ebből a sokarcú romantikából, s az elindulás abba az irányba, amelyet a 40-es évek, valósága jelölt k; számára parancsolón. A nagy roman, tikus zeneköltő portréja adott neki alkalmat arra, hogy hozzá szólva és öt kérdezve voltaképpen a maga 1841-ig megtett útját olvassa bele Liszt zenéjébe, programjába. A romantika amely korábban az álom. s később a szenvedély romantikája volt, egyre jobban felolvad a 40-es évek haladó politikai harcait serkentő költészetté és valósággá. Érthető ezek után, miért szerette Liszt maga is ezt a verset, s nemcsak köszönetét mondott érte 1843. március 17-én írt levelében, de maga számára is kérte a költő barátságát. Gyulai Pál szerint a hazafias líra nemzeti történelmünknek legőszintébb tükre. — Vörösmarty élete derekán megírta második nemzeti imánkat, a Szózatot, legszentebb kötelességünkre, a hazai földhöz kötő hűségre figyelmeztetve bennünket; a ,,vén cigány" egy vesztett csata után is meri hinni: „Lesz még egyszer ünnep a világon ..." — S ehhez a biztatást a Liszt-óda utolsó sora adja meg: „Még van lelke Árpád nemzetének." (Vége) Abrakovits Endre SZÁNTÓ PÉTER: árdagasztok 11/2. A nyúlós sáron át kiballagtak az emésztőhöz. Ahol fű nőtt, ott még, úgy-ahogy, lehetett járni. A kuncsaft elsápadt, amikor megtudta, hogy föl kell emelni az emésztő betonfödelét, az a minimum. — Ez, persze megdrágítja a dolgot — susogta Lépőid mester. A nehéz betonfödelet a kuncsaft és Dzsimi emelte el a gödörről. A mester csak itt-ott segített; ha nagyon szükség volt rá. A mester megkérdezte, hogyan működik ez a gödör Óraszerkezettel, gondolta magában Dzsimi, és a vicctől hangosan fölnyerített. Az óraszerkezet holdfénynél bekapcsolja a lépcsőmosást. — Te miit röhögsz? — nézett rá Lépőid szaki. — Már akkora pofád van, mintha te lennél a mester! Inkább tanulnál, mert ilyen hülyén semmire se viszed! A kuncsaft zavartan magyarázta, hogy nagyon vizes az altalaj, ezért valami szelep vagy zsilip, vagy mi az isten van alui a gödörben, s csak szakaszosan engedi elszivárogni, ami benne van. — Hát uram, akkor mi nem zavarnánk tovább — mondta Lépőid mester. — Hogy-hogy nem ... ? Mi az, hogy most itt hagynak? — Kérem szépen, ha ez a bizgentyű rossz, azt csak alulról lehet megcsinálni. Én pedig nem vagyok nehézbúvár. Elindultak kifelé. Dzsimi megint fölnyerített. Elképzelte a 'kuncsaftot, amint; egymaga próbálja helyre tenni az emésztő betonfödelét. — Mester úr — kiáltotta a kuncsaft —. várjon! Várjon már! Nem hallja! ötezer forint. Lépőid úgy torpanj meg, mint akinek tüske ment a lábába. — Hatezer. Mire a kuncsaft bólintott, a mester már a gödör szélén hasalt. Azt ordította az ipsének, hogy fogja meg a lábát, de el ne engedje, mert akkor nagyon nagy baj lesz. Dzsimitől egy hosszú botot kért. A fiú jól hátrahúzódott, hogy ne érje semmi szag. Most odanyújtotta a botot. Lépőid mester még jobban a gödörbe hajolt. — Hosz- szabb botot! — üvöltötte. Dzsimi odaadta neki. — Fogót! Dzsimi arra gondolt: ha kicsit ímegcsiklandozná a kuncsaftot, lenne itt lubickolás. — Kombinátot, te marha! Lehet-e hasznukra ilyen lekvárban a mentőöv, tűnődött vigyorogva. — Harapót! A medence .szintje hirtelen apadni kezdett. Lépőid mester élégedetten fölállt. Jobb karja vállig, meg a feje búbja is, csupa szutyok volt, csöpögött belőle a trágya. Ha most megszórnám fűmaggal, gondolta Dzsimi, egy hét alatt olyan rét nőne a karján, amiilyen csak az angolkertefcben. Nem mert fölröhögni, mert ha most ezzel a kézzel kap egy fejbe verést, két hétig nem mehet a diszkóba. A kuncsaft savanyú pofával kifizette a pénzt. Elindultak. Lépőid mester odalökött Dzsiminek egy ötvenest. — Ne! Vegyél rajta valamit. Dzsimj arra gondolt, minél előbb ki kell adnia, mert ezzel a szaggal patkányt lehet irtani. — Látod — morfondírozott Lépőid mester —, ezt se tudtad volna megcsinálni. Mióta mondom, hogv okosodj, tanulj, mert ha nem tanulsz, életed végéig adogathatod nekem a szerszámokat Dzsámi kivillantotta széles lófogait. Hány iskolia kelll ahhoz, hogy valaki ne essen a gödörbe, gondolta. Mentek, dagasztották a sarat. A gyávák százszor halnak meg Ilkei Csaba könyve a Südi-jelenségről VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Liszt Ferenchez (1841 Hírhedt zenésze a világnak Bárhová juss, mindig hű rokon * Van-e hangod e beteg hazának A velőket rázó húrokon? Van-e 'hangod, szív háborgatója. Van-e hangod bánat altatója? Jobb korunk jött. Üjra visszaszállnak. Rég óhajtott hajnal keletén, Édes kínja közt a gyógyulásnak, A kihalt vágy s elpártolt remény: Üjra égünk őseink honáért, Üjra készek adni életet s vért. Zengj nekünk dalt, hangok nagy tanára. És ha zengesz a múlt napiról, Légyen hangod a vész zongorája, Melyben a harc mennydörgése szól, S árja közben a szilaj zenének Riadozzon diadalmi ének. — Részlet) Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban Őseink is megmozduljanak, És az unokákba halhatatlan Lelkeikkel visszaszálljanak, Hozva áldást a magyar hazára, Szégyent, átkot áruló fiára. És ha honszerelmet költenél fel, Mely ölelve tartja a jelent, Mely a hűség szép emlékezetével Csügg a múlton és jövőt teremt, Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal, Hogy szívekbe menjen által a dal. S a felébredt tiszta szenvedélyen Nagy fiákban tettek érjenek, És a gyenge és erős serényen Tenni, tűrni egyesüljenek, És a nemzet, mint egy férfi álljon Érckarokkal győzni a viszályon. És ha hallod, zengő húrjaiddal Mint riad föl e hon a falon, Melyet a nép millió ajakkal Zeng utánad bátor hangokon, Állj közénk és mondjuk: hála égnek! Még van lelke Árpád nemzetének.
