Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-13 / 292. szám

Három újonccal Is biztos győzelem Monterrey-ben magyar idő szerint csütörtökön hajnal­ban játszotta második mér­kőzését a labdarúgó-váloga­tott a mexikói négyes tor­nán. Ezúttal Algéria volt az ellenfél, s a találkozóra Mezey György szövetségi ka­pitány újabb három újon­cot vetett be, a 31 éves Szendrei először állt a csa­pat kapujában, s ugyancsak először kapott bizalmat a nála fiatalabb Nagy J. és Fitos. A mérkőzést megelő­ző eső miatt nagyon gyér volt az érdeklődés, a 90 perc alatt viszont már nem hul­lott az égi áldás, ami zavar­hatta volna a játékosokat. A magyarok meggyőző tel­jesítménnyel biztos győzel­met arattak, amit a tribü­nökön helyet foglaló több külföldi szakember is elis­mert. Magyarország—Algéria 3—1 (2—0) Monterrey, 3000 néző. V : Urrea (mexikói). Góllövők: Péter, Kovács, Bognár, illetve Pentajev. A magyar válogatott eb­ben az összeállításban sze­repelt: Szendrei — Sallai, Róth, Garaba (Nagy A. a szünetben), Péter — Nagy J. (Hajszán 60. p.). Bognár, Kardos, Fitos — Kiprich (Détári a szünetben), Ko­vács. Fitos és Kovács kísérlete­zése után Péter biztató hely­zetbe került, de mellé lőtt. Hamar kitűnt, hogy a táma­dó taktikát alkalmazó ma­gyarok ellen az algériai csa­pat jóformán csak a véde­kezésre törekszik, s kevés ellentámadást tervez. Ezt mutatja, hogy az első játék­részben Szendreinek jófor­mán semmi dolga sem volt. Fölényben játszott a ma­A zalaegerszegi Péter szerez­te az első gólt gyár válogatott, de a rossz talajon nem volt könnyű mozogni, pontosan adogatni. A 16. percben Fitos lábáról lecsúszott a labda, így lö­vése célt tévesztett. Aztán Kiprich bombájába léptek be az algériai védők. Szög­letek is jelezték a magyar fölényt, s a 18. percben meg­született az első gól. Jobb oldali szabadrúgást Bognár Péterhez gurított, aki ballal 22 méterről hatalmas lövést küldött a hálóba (1—0). Cse­réltek az algériaiak, de ez sem mentette meg őket a hét perc múlva esett má­sodik magyar góltól. Bognár remek labdát adott Kovács­nak, ő egy csellel becsapta védőjét, s aztán a bal sa­rokba lőtt (2—0). A 30. percben 16 méteres szabad­rúgáshoz jutott az algériai csapat, de csak két szöglet lett belőle. Magabiztosan játszott a magyar váloga­tott, a félidő hátralévő per­ceiben is több helyzete akadt, de az eredmény nem változott. A második félidőre két cserét határozott Mezey ka­pitány, a játék képe viszont nem változott, fölényben volt a magyar együttes. Bog­nár átadását Nagy J. ke­csegtető helyzetben kapta, de a játékvezető lest ítélt. Egy algériai szabadrúgást védett Szendrei, majd az 56. percben 3—0-ra nőtt a ma­gyarok előnye. Ezúttal Ko­vács adott jó labdát Bognár­nak, aki ezt értékesítette (3—0). A 61. percben szépí­tett az afrikai együttes, szög­letrúgás után a szabadon ha­gyott Pentajev fejelt ka­pura, Szendrei elnézte a lab­dát, s így lett 3—1. A félidő derekán kisebb izgalmat okozott, hogy egy összecsa­pás után az utóbbi időben derékbántalmakra panasz­kodó Róth a földön maradt, de rövid ápolás után foly­tatta a játékot. Az utolsó húsz percben kissé fáradtan mozgott már a magyar együttes, ami érthető, hi­szen a mexikói körülménye­ket nem könnyű megszokni. Az algériaiak ebben az idő­szakban bátrabban kezdemé­nyeztek, de eredménytelenül. A 77. percben esély volt az előny növelésére, de Haj­szán átadása nyomán Dé­tári 7 méteres lövése a ka­pusban akadt el. A torna állása: 1—2. Magyarország 2 2 - - 4-1 4 Mexikó 2 2 - - t-1 4 3. Dél-Korea 2 - - 2 1-3 ­4. Algéria 2 - - 2 1-5 ­A tornán még két mér­kőzés van hátra, pénteken magyar idő szerint 22 óra­kor Nezában Dél-Korea és Algéria, szombaton pedig budapesti 19 órakor Tolu- cában Mexikó és Magyaror­szág játszik. „Zajlik” az élet Mexikóvárosban TEREMTORNA - SZABADSÁG ELŐTT Röplabda NB I. Szolnokon a tavalyi védő Az Eger SE NB Il-es lab­darúgócsapata a héten még levezető edzésen vett részt, s a hétfőn kezdődő szabad­ság előtt az idénytől terem­tornán búcsúznak. A piros­kékek Szolnokra, a tiszali- geti sportcsarnokba kaptak ismételten meghívást. Ta­valy, hasonló időben ugyan­is az együttes bizonyult a legjobbnak. Ezúttal is erős mezőnyben szerepelnek, szombaton 10 órakor, a so­rozat nyitányán a SZEOL- Délép lesz az ellenfelük. Vasárnap előbb a H. Szabó L. SE-vel, majd a tornazá­rón a házigazda Szolnoki MÁV-MTE-vel mérkőznek. Péntektől vasárnapig Mis­kolcon bonyolítják le az MLSZ III. téli teremlabda­rúgó-tornájának négyes döntőjét. A műsor: péntek: PMSC —ZTE (18 óra), Tatabánya —DMVSC (19); szombat: PMSC—Tatabánya (15), DMVSC—ZTE (16) ; vasár­nap 10 órától a végső győ­zelemre kevésbé esélyes két együttes lép fel, majd 11 órától azok következnek, akik az első két nap alap­ján a legtöbb reménnyel pályáznak az aranyéremre. Bravúr a Kőér utcában Eger SE—Bp. Spartacus 3—1 (—5, 13, 13,16) Kőér utca: V.: Takács, Kiss K. Jók: Király, Simon, Héri ill. Lengyel I. Vaskos meglepetéssel vég­ződött a találkozó. Az egri­ek Király révén már a kez­déskor nagy gondot okoztak a szövetkezetieknek. Később az is kiderült, hogy a vendé­gek minden tekintetben jobban felkészültek a mér­kőzésre. A hajrát is jobban bírták és teljesen megérde­melten győztek. SZUPER LIGA Csapatunk ötödik Kosárlabda NB I. Lublinban szerda este fe­jeződött be a Lengyelország —Csehszlovákia asztalite­nisz Szuper Liga-mérkőzés. A lengyelek meglepetésre 5—2 arányú biztos győzel­met arattak, és ez2el veret­lenül vezetnek a nagy eu­rópai tornán. A magyar együttes a jugoszlávoktól el­szenvedett 4—3-as vereség után az ötödik helyen áll. Négy forduló után az ál­lás: 1. Lengyelország 2. Svédország 3. Csehszlovákia 4. Jugoszlávia 5. Magyarország 6. NSZK 7. Hollandia 8. Franciaország 4 4 - 19: 9 4 4 3 1 19: 9 3 431 18:10 3 4 2 2 14:14 2 4 1 3 12:16 1 4 1 3 11:17 1 4 1 3 10:18 1 4 13 9:19 1 Erősít a Brabham A Brabham brit Forma—1- es csapat két olasz nagy­ágyút igazolt le: 1986-ban már ezt az „istállót” erő­síti Elio de Angelis és Ric- cardo Patrese. A két itáliai autóversenyző a brazil Nel­son Piquet, illetve a svájci Marc Surer helyére lép. A változásokról Bernie Eccles­tone számolt be a Brabham képviseletében. — Ügy hiszem, hogy de Angelis és Patrese személyé­ben olyan pilóták álltak a szolgálatunkba, akikre ép­pen szükségünk volt — így kommentált Ecclestone. Az 1985-ös szezonban de Angelis a VB-összetettben az ötödik helyen végzett (Lotus színekben), míg Pet- rese (Alfa Rómeóval) lénye­gesen kevesebb sikerrel sze­repelt. Ami pedig a Brabhamtől búcsúzokat illeti: az egy­kori kétszeres világbajnok Piquet a Williams csapatá­ban folytatja, Marc Surer pedig még új szerződésre vár. Gyenge játék EGRI TANÉP—AR ÉPÍTŐ 105—64 (47—33) NB I-es férfi kosárlabda­mérkőzés, Székesfehérvár, 100 néző. V.: Major, El­mauer. Tanép: Korepta 13, Sipeki 13, Molnár I. 5, Frankovics 7, Nádai 5. Cs.: Káló, Tari, Molnár J. 21. Edző: Komen- czi Lajos. Az egriek kérésére hozták előre egy nappal a találko­zót. A tegnap esti mérkő­zésen a vendégek nem re­mekeltek, de mint a klub képviselői elmondták, a já­tékvezetők sem. Ennyi kü­lönbség nincs a két együt­tes között. CSELGÁNCS Kovács Péter ismét bajnok Veszprémben a Lendület Az országos női labdarú­gó-bajnokság őszi idényé­nek befejezése után sem tért pihenőre az Egri Len­dület SE csapata, mivel a hét végén részt vesz Veszp­rémben egy nagyszabású nemzetközi teremtornán. A rendező Femina és a házi­gazda Veszprémi Afész mel­lett a torna további részt­vevői rangos külföldi csa­patok, így a csehszlovák baj­nokság egyik élcsapata, a So­kol Prága, a lengyel bajnok Katowice, az osztrák Graz, a jugoszláv LOTO Zagreb és a nemrég Egerben is lá­tott Borussia Friedenstal. A torna két csoportban pén­teken kezdődik, a döntőket vasárnap játsszák le, re­mélhetőleg az egriék rész­vételével. Doppingvizsgálat sorshúzással Már fél év sincs hátra a mexikói labdarúgó VB-dön- tő rajtjáig, és a „fociláz” egyre inkább eluralkodik Mexikóvárosban. Ez érthe­tő, hiszen vasárnap elké­szítik a döntő csoportbe­osztását. Ismeretes, hogy a 24 válogatottat hat, egyen­ként négy válogatottat ma­gába foglaló kvalifikációs csoportba osztják. Míg korábban csak hí­resztelések szóltak róla, most már végleges, hogy melyik az a hat válogatott, amelyet e csoportok élére kiemeltek. Eldőlt az is, hogy talán a legkedvezőtlenebbül Lengyelország járt, hiszen a sokak által kritizált klí- májú, környezetszennye­zett Monterrey-ben „vezeti” az F-csoport mezőnyét. Monterrey mindössze 600 méterrel fekszik a tenger­szint felett, minden többi rendező városnál alacso­nyabban. Ezzel kapcsolatos volt Bobby Robson angol szövetségi kapitány ironi­kus megjegyzése, melyet még Londonban tett. A szi­getországi szakvezető ugyan­is úgy vélekedett, hogy Mon­terrey teljes mértékben al­kalmatlan a nagy meleg, s Az Egri 6. Számú Általá­nos Iskolában nyolc alsófo­kú oktatási intézmény csa­patának részvételével ren­dezték meg a Zalka Máté kispályás labdarúgótornát. A kupa döntőjében a két veretlen együttes, a 6-os és a 4-es számú iskola mér­hette össze erejét. Nagy küz­delemben végül is 5—3 arányban a házigazdák bi­zonyultak jobbnak. A har­madik helyért játszott mér­a hatalmas gyárak szűnni nem akaró füstfelhője mi­att a sportra ... Jelentések szerint emiatt azután Frederick Millichip, az Angol Labdarúgó Szö­vetség elnöke egy sa j tóér - tékezleten bocsánatot kért a mexikóiaktól. Szerinte Robson nyilatkozatát min­den bizonnyal félre értet­ték, fordítási hiba történt, és Anglia természetesen haj­landó majd abban a város­ban játszani, ahová beso­rolják. (Ugyanakkor. Mil- lichip közölte: az Angol Labdarúgó Szövetség 30 ezer dollárnak megfelelő össze­get ajánl fel a mexikói földrengés károsultjainak megsegítésére.) A vasárnapi sorsolás előt­ti végleges tények: A-csoport: kiemeltje a címvédő Olaszország (Pueb­la); B-csoport: a rendező Mexikó (Mexikóváros, To­luca); C-csoport: az Euró- pa-ibajnok Franciaország (León, Irapuato); D-csoport: Brazília (Guadalajara) ; E- csoport: NSZK (Queretaro) ; F-csoport: Lengyelország (Monterrey). A további 18 válogatott három urnába sorolása né­kőzésen a 10-es számú is­kola 5—1-re verte a 9-es számú iskola csapatát. A torna végeredménye: 1. 6-os Számú Ált. Isk. (test­nevelő: Holló Tivadar), 2. 4-es Számú Ált. Isk. (T: Aranyosi Gábor), 3. 10-es Számú Ált. Isk. (T: Rüll Csaba), 4. 9-es Számú Ált. Isk. (T: Bordásné). A torna legeredményesebb játékosa 16 góllal Bajkó Csaba (6-os Ált. Isk.) lett. A legjobb me­rni vitát váltott ki. Egy saj- tóértökezleten Hermann Neufoergert, a FIFA világ- bajnoki szervezéséért fele­lős bizottságának vezető­jét megkérdezték : vajon miért törekedtek arra, hogy a dél-amerikaiak (Argentí­na, Uruguay, Paraguay) el­kerüljék egymást az első selejtező körben? A nyugat­német vezető válasza sze­rint a 24 együttes között mindössze négy dél-ameri­kai szerepel, így nem lenne célirányos, ha azok már na­gyon korán szembekerül­nének egymással. így azután például alig­ha elképzelhető, hogy a há­rom említett dél-amerikai csapat közül valamelyik is a D-csoportba, tehát Bra­zília mellé kerülne. Erre viszont néhány európai vá­logatott képviselője adott hangot kritikájának. Sze­rintük ugyanilyen alapon a brit csapatokat (Anglia, Észak-lrország, Skócia) is hasonló, előnyös megkülön­böztetésben részesíthették * volna. Neuberger erre így vála­szolt: — Európai csapatból van tizennégy... zőnyjátékos címet Huszár Zoltán (4-es Ált. Isk.), a legjobb kapus elismerést Bencze Péter (4-es Ált. Isk.) érdemelte ki. A tornagyőztes csapat tag­jai: Guba Zoltán, Kőműves Zoltán, Bajkó Csaba, Zvara Zsolt, Bánhegyi Tamás, La­katos Péter, Bercsényi Zsolt, Sütő Zsolt, Gulyás Kriszti­án. A Zalka-kupa egyben a január 11-én, ugyancsak a 6-os iskolában megrendezés­re kerülő, már hagyományos MÉH-kupa területi döntő fő­próbája is volt. Az orszá­gos döntőbe való kerülésért három egri és három vidéki csapat küzd majd. Indianapolisban idén utoljára ülésezett az Egye­sült Államok Atlétikai Szö­vetsége, az „Athletic Cong­ress". Amint arra számíta­ni lehetett, új szabályt al­kotott a doppingvizsgála­tokkal kacsolatban. Az ame­rikai atlétika vezetői úgy döntöttek, hogy 1986-tól minden, amerikai földön megrendezésre kerülő ha­zai és nemzetközi atlétikai­versenyen legalább egy dop­pingvizsgálatot végeznek el — mégpedig sorshúzással, azaz nem az ott született eredmények, vagy az elért helyezések ismeretében. Az új doppingszabályra Willie Banks, a hármasug­rás világcsúcstartója, az amerikai atléták bizottságá­nak elnöke tett javaslatot, amelyet a nemzeti szövet­ség nagy szótöbbséggel el is fogadott . Amint az ülés­ről kiadott közleményből kiderül, az új doppingsza- ibály már a januári fedett pályás szezonban életbe lép, s minden olyan készítmény­re vonatkozik, amely a Nemzetközi Atlétikai Szö­vetség tilalmi listáján sze­repel. Debrecenben került sor a cselgáncsozók országos if­júsági bajnokságára, ahol újabb nagyszerű egri siker született. A 75 kg-os súly­csoportban — itt indultak a legtöbben — Kovács Péter, az Eger SE válogatottja ma­gabiztosan szerezte meg az első helyet. Kovács ezzel harmadik bajnoki címét nyerte, s jó formáját bizo­nyítja, hogy a döntőben az MVSC versenyzőjét fél perc után ipponnal győzte le. Rajta kívüi^ a 68 kg-os Horváth Sándorral is elége­dett lehetett Nagy József edző, aki a harmadik he­lyen végzett a legrangosabb hazai versenyen. Heves Megyei Közlekedési Felügyelet értesíti ügyfeleit, hogy a vizsgáló, állomás karbantartása miatt a műszaki vizsgáztatásokat 1985. december 21. és 1986. január 02. között szünetelteti. Az ez évi utolsó műszaki vizsganap december 20. 1985. december 14-én és december 18-án, valamint 1986. január—február hónap valamennyi szerdáján jármű-diagnosztikai vizsgálati napokat tartunk. Ezeken a napokon a műszaki vizsgálati technológia szerint történik a járművek átvizsgálása. A vizsgálat jogkövetkez­mény nélküli, díja azonos a műszaki vizsgáéval, és megfelelő minősítés esetén kérhető a forgalmi engedély érvényeségének meghosszabbítása is. Az OTP Heves Megyei Igazgatósága felvételt hirdet ELŐADÓI és GYORS- ËS GÉPÍRÓ munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet a személyzeti főelőadónál, EGER. Lenin tér 5. A Heves Megyei Állat­egészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás pályázatot hirdet a pétervásári KÖRZETI ÁLLATORVOSI ÁLLÁSRA. Feltétel: állatorvosi dip­loma. A pályázatot az állomás igazgatójához kell benyújtani, 1985. dec. 20-ig. A MÉH-kupa főpróbája

Next

/
Oldalképek
Tartalom