Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-13 / 292. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. december 13., péntek FIATALSÁG, ILLETVE BŐSÉGES TAPASZTALAT Küldötteink a népfront kongresszusán Ma délelőtt kezdődik Budapesten, a MÉMOSZ szék­házában, a Hazafias Népfront VIII. kongresszusa. A tömegmozgalom elmúlt öt esztendei sokszínű munká­járól számot adó, s az elkövetkező teendőket meg­határozó jeles fórumon huszonötén képviselik me­gyénket. A küldöttek soraiban helyet foglalók mind­egyikével nem volt módunk beszélgetni, ezért válasz­tottunk ki közülük kettőt. A véletlen úgy hozta, hogy egyikük még csak most kóstolt bele igazán ebbe a széles körű tevékenységbe, másikuk viszont már igen gazdag tapasztalatokat mondhat magáénak. A pétervásári áfész deko­ratőre, Szántóné Ivády Er­zsébet ifjú kora ellenére je­lentős mozgalmi múlttal bír, elsősorban a fiatalok érde­kének képviseletében. — KISZ-tagként, majd szö­vetkezetünk ifjúsági bizott­ságának elnökeként min­denekelőtt a különféle meg­mozdulások, rendezvények, békeakciók szervezéséből, lebonyolításából vettem ki a részemet — meséli bemu­tatkozásul. — Megtisztelő volt, amikor az idén meg­kértek, kapcsolódjak be a népfront munkájába. Itt sem tagadom meg magam, továbbra is súlyozottan kí­vánok tenni korosztályom tagjaiért. — Melyek a főbb észrevé­telei, amelyekben, mint nép­frontaktíva is előrelépést vár ? — A falusi fiatalok hely­zete még ma is meglehető­sen egy szinten van, ha pél­dául az utóbbi öt évet te­kintem. A lakáshoz jutás, a munkahelyi beilleszkedés, a nők elhelyezkedési kor­látái mind olyan kérdések, amelyek nálunk is továbblé­pést sürgetnek. De a szóra­kozási lehetőségek szélesíté­se is várat még magára. Pétervásárán sajnos nem jellemző, hogy ifjaink a ko­rábbiaknál jobban töreked­nének szabad idejük mind hasznosabb eltöltésére. Ám, jó példa is akad közigazga­tási körzetünkben: Váraszó. Ott klubokba tömörülnek szinte valamennyien, s va­lóban azt teszik, amihez ér­tenek, amit szeretnek. Ért­hetően igencsak foglalkoztat a kereskedelemben dolgo­zók körülményeinek alaku­lása is. Nálunk 80 százalék a nő, s bizony gyakran kel) nekik nehéz fizikai mun­kát végezni. A béreink ugyanakkor elmaradnak a más ágazatokban meglévők­től. Érdekes téma még, a hozzánk tartozó . 14 község mindennapi ellátása. Igé­nyesek az emberek, falun is azt szeretnek megkapni, amit a városban. — A családja hogyan fo­gadja még sűrűbb közéleti szereplését? — Édesanyám sokat segít ötéves kislányom nevelésé­ben. Már csak azért is, mert férjem kamionos, így ritkán lehet otthon. Jelenleg is Hamburg felé igyekszik, gáz­tűzhelyeket szállít. — Izgul a kongresszus előtt? — Először veszek részt ilyen nagy eseményen, épp ezért a várakozásom is nagy. Kétségtelen, jókora izgalom van bennem, de a várható élmények bizonyára feledtetik ezt velem... ★ A Mátravidéki Cukorgyá­rak selypi gyárának gépla­katosa, Nyári József már kevésbé sorolható az izgu- lós emberek közé. A köz­életben már eddig is sokat tett. — 1963-ban tanácstagnak választottak meg — mond­ja magáról. — Ugyanakkor, miután a kétféle tevékeny­ség szorosan összefügg egv­Szántóné Ivády Erzsébet mással, szinte minden tár­sadalmi munkára való moz­gósításban részt vettem. Leg­alább húsz évig a lőrinci nagyközségi tanács végrehaj­tó bizottságának tagja is voltam. — Mire emlékszik vissza szívesen, mint sikeres szer­vezésre, az elmúlt két évti­zedből? — Elsősorban arra, hogy községünkben a befejezés felé közeledik a vízhálózat kialakítása. Sokat kellett fá­radozni azért, hogy meg­győzzük a lakosságot, igen­is szükség van rá. Még a befizetendő 17 ezer forinttal együtt is. Továbbá a múlt évben a központi szemétszál­lítás gondját kellett meg­oldanunk, ezt azonban csak részben sikerült megvalósí­tani, elsősorban rajtunk kí­vülálló okok miatt. — Tudomásom szerint ön résztvevője volt az öt év­vel ezelőtti, VII. népfront- kongresszusnak is. Kérhe­tünk egy rövid összevetést az előkészületekről? — Akkor lehettem először jelen ilyen országos rendez­vényen, s kétségtelenül óriá­si élményeket gyűjtöttem. A szervezés is csodálatos volt, s módom volt annak is ré­szese lenni, hogy az ott el­hangzottak miként válnak Nyári József valóra, pontosabban váltak valóra napjainkig. A mos­tani fórumtól azt várom; hogy még nyíltabban, őszin­tébben napvilágra kerülje­nek a megoldandó feladatok, s akkor ez még jobb lesz, mint az előző. — Ha szót kap a kong­resszuson. mi lenne az, amit elsősorban elmondani sze­retne? — Ügy gondolom, a nép­front munkája rendkívül sokrétű ahhoz, hogy abból egyetlen pontot kiragadjon az ember. Általánosságban fogalmaznék, természetesen főképp a nagyközség jel-' lemzőit számba véve. — S melyek ezek? — Mindenekelőtt egy kis ABC-áruházra volna szük­ség Zagyvaszántón. Az is a falubeliek kívánsága, hogy javítani kellene az utak mi­nőségét, s kialakítani a te­lefonhálózatot. Jelenleg ugyanis csak egy helyen ta­lálható nyilvános telefon, a postán. Gondolom, az is találkozik az ott lakók vé­leményével, hogy a meglévő általános iskolához még két tantermet hozzá kellene tol­dani. Ennek az alapjait ugyan már lerakták, dé még a mai napig nem épült fel, s nagyon hiányzik. Igaz, hogy nemrégiben festették a kultúrotthont, de a felsze­reltségét is ehhez kellene igazítani. A településfej.esz- tést illetően kétségtelen igé­nyük a gáz bevezetése, il­letve a szennyvízhálózat ki­építése. Azt is nagyon jól tudom azonban, hogy ez egyik napról a másikra nem megy könnyen. .. Szalay Zoltán Egyszer mindenre lesz idíí Csurom vizesen ébredt. Tétován simította végig a homlokát, fülében még min­dig ott csengett a gonoszko­dó nevetés. Csak a megszo­kott éjszakai neszek térítet­ték egészen magához. A pi­ci békésen szuszogott a kis­ágyban, a másik szobából áthallatszott a nagyobbak mocorgása. Kínosan elmo­solyodott az álmán. Hát ez már a tömény idegbaj — motyogta magában, Egy idő óta vissza-vissza tért ez az álom : nagyon gondosan megformált írásával, beko­pogott a főnökhöz. Érezte, ez lesz az igazi, s kíváncsi­an leste annak arcát, míg lapozza a kéziratot. Az meg belenéz, és harsány neve­tésre fakad. Ö elképedve te­kint rá, aztán a válla fe­lett bepillantva a papírba, rettenve olvassa : Péterké­nek cipőre 260 Ft,... kihív­ni a szerelőt a boylerhez ... Sírva tépi ki a lapokat a főnök kezéből és szalad, sza­lad, amíg ki nem fogy a lé­legzete. Erre szokott feléb. redni. Megpróbált újra elfészke. lődni, hogy tovább aludjon. De nem ment. Már század­szar fordította meg a feje alatt a gombóccá gyűrt kis­párnát. Elviselhetetlenül me­leg volt a paplan és égette bőrét a lepedő. Kikecmer- gett az ágyból, magára húz­ta a kopott fürdőköpenyt, s csendesen kiosont a konyhá­ba. Ivott egy pohár vizet, aztán letelepedett a zsámoly­ra. Ideggyógyászati eset — gú­nyolódott kesernyésen. — Valahogy rendet kellene te­remteni önmagámban. El­dönteni, végre mit akarok? De hát hogyan? Ha szakít egy délutánt, hogy csak a gyerekekkel le­gyen, szinte viszket a keze a toll, a papír után, úgy ér­zi, épp most szalasztotta el azt a pillanatot. Ha meg le­ül az asztal mellé, egyre az jár az eszébe, nem került-e a kicsi kezébe gyufa, elzár­ták-e jól a gázcsapot, nem maradt-e nyitva a lakás, mikor leszaladtak az utcá­ra játszani. És minden értel­mes gondolat elfut előle. így se jó, meg úgy se, egyálta­lán meddig lehet így élni? Hagyja ott a munkáját? Hát, ez nem olyan egyszerű. Hiszen úgy érzi, mind a két dologra született. Arra is, hogy krónikása legyen a mindennapoknak, s arra is, hogy gyereket pátyolgasson. Olykor vad irigységgel né. zett a kolléganőjére, Ágira. Mennyivel könnyebb neki. Tőle senki sem kéri szá­mon, miért ért későn haza, neki nem kell a jóízű be­szélgetések közepén felug­rani, hogy szent isten, men­ni kell az oviba. Rá nem néznek néma szemrehá­nyással, hogy hiányzik egy inggomb, s nem kell szabad­koznia a főnökénél, hogy úgy lehet, a jövő héten nem számíthattok rám, nagyon náthás a kicsi. Aztán inigyli a fiúkat! De mennyire! Mikor elegáns hanyagsággal beleszólnak a telefonba: fiam, ma ne szá­míts rám. A hét végére ne csinálj nagy programot, dol­gozom. Persze ők: dolgozók! Neki meg az örök készenlét marad, megosztja önrnagát, hogy itt se, ott se érhesse szó a ház elejét. Tegnap is! Sírni tudott volna a dühös irigységtől, mikor az egyik kolléga ösz- székapta a holmiját, hogy megy haza, mert itt képte­lenség nyugodtan dolgozni. Te jó ég! Mikor éri meg, hogy ő is leülhessen otthon az írógép mellé? Egyszer megpróbálta, de két értel­mes mondatig sem jutott el. A kicsinek ki kellett men­ni, a lányka pont akkor akarta elmesélni, mi történt az osztályban, a legnagyobb­nak meg az áprilisi ünnep­séghez kellett valami vers. Pedig neki is lenne témá­ja. Ott volt például az a mátraalji Pénelopé. A fér­jéről, az öreg spanyolosról kellett írnia, pedig az igazi téma az asszony volt. Aki két évtizeden át várta haza a férjét, pedig azt sem tud­ták él-e még. Mit is mondott boldogult anyja, amikor annak ide­jén lelkendezve mesélte, hogy az újsághoz került? Te tudod lányom, de attól félek, nem lesz az neked olyan jó. Fiatalon önbizalommal le­gyintett, s dagályosan sza­valta: anyu, nekem így lesz teljes az életem. Teljesség? Van olyan? És egyáltalán mi dolog az az élettől, hogy őt mindig válaszút elé állítja? Miért hajlandó mindig csak vala­miért adni valamit? És egy­általán hogyan lehet válasz­tani, miikor neki mind a két dolog az élete. Hiszen most tizenvalahány év után is ép­pen olyan forró örömmel dobban meg a szíve ami­kor a nevét meglátja a cikk alatt, mint azon az el­ső napon. És hogy mondhatna már le a piciről, aki repesve sza. lad elé az oviban. Vagy a lányáról, akinek cserfes kis szája be nem áll. Vagy le­hetne élni a nagyfia nél­kül, aki kamaszos szemé­remmel restell már a nya­kába ugrani, pedig szíve szerint azt tenné. Ücsörgött a zsámolyon, töprengve a megoldhatatla- non. Tulajdonképpen miért nem adatott meg az ember­nek, hogy ne kelljen mind­untalan feláldoznia valamit. Üldögélt, s alig vette ész­re, hogy a hajnali derengés belopakodott a konyhába. Megborzongott. Visszain­dult a szobába. Megszokott mozdulatokkal igazította meg a takarókat a gyereke­ken, aztán visszabújt az ágyba, mely még őrzött va­lamit melegéből. Elnyújtóz­va eltöprengett még egy ki­csit azon, hogy holnap cipőt kell néznie, el kellene men­nie egy értekezletre, s hogy estig megint csak alig jut ideje valamire. De hát, nem is érdemes ezen ölnie ma­gát. Mert egyszer biztosan lesz olyan, hogy világos nappal leülhet az írógépe mellé, s zavartalanul szövö­getheti történeteinek szálait. Talán ha nyugdíjas leszek motyogta, s elaludt. És ál­mába írt... írt... írt... Deák Rózsi A Mozgó Világ 1985. novemberi száma Berend T. Iván és Baló György beszélgetését közli. Ez bevallottan a folytatása annak az interjúnak, amely a novemberi Kortársban je­lent meg (a riporter Hanák Gábor volt) és amelyről tá- tékoztatott e rovat is. Most A felzárkózás esélyei című témakör köré csoportosulnak a kérdések és válaszok. A kiindulópont az egyén magatartásának kettős kö­töttsége, amely minden gon­dolkodó ember számára a konfliktusok forrása lehet: „saját magam akarok ma­radni, gátak, kompromisz- szumok, korlátok nélkül ki­mondani, amit igaznak gon­dolok, illetve az, hogy gya­korlati hatásra törekszem”, s eközben kompromisszu­mokra van szükség. Innét a tudományos ku­tatás mai magyarországi helyzetére terelődik a szó, aminek katasztrofálissá vált technikai bázisa jelzés is: azt mutatja, hogy az élenjá­ró országoktól bennünket elválasztó rés miként mé­lyül szakadékká. Logikus fordulattal szélesedik itt ki a beszélgetés és kezdődik a magyar gazdasági-társadal- mi-politikai reformfolya­mat elemzése. Berend T. Iván sokoldalúan mutatja be a problémakört. Egy-két kérdést lehet itt felvillanta­ni csupán. így például a re-, form politikai „kényessé­gét”: „A szocialista országok­kal való gazdasági kapcsola­tok esetében túlzottan is hozzászoktunk a kölcsönös eufémisztikus fogalmazás­hoz, udvariaskodó felsőfok­hoz, a nyílt önvizsgálat hiá­nyához. Pedig itt gyökeresen újra lenne szükség, többre, mint ami jelenleg van.” Vagy a kiszolgáltatottsággal kapcsolatban éppen a mosta­ni helyzetünk említése: „Tudunk-e visszafizetni hol­nap, meglesz-e az ehhez szükséges kereskedelmi, kül­kereskedelmi többletünk? .. Ez >az igazi kiszolgáltatott­ság. De a Istabilan működő gazdaságban a bevont külső erőforrások nem jelentenek kiszolgáltatottságot, ha ma­ga a gazdasági, társadalmi és politikai rendszer szilárd, márpedig éppen a gazdasá­gi prosperitás által lehet szilárd.” Ennek érdekében a „gya­korlatban radikális fordulat­ra van szükség”, hogy ki tud­junk lábalni a tíz éve hú­zódó válságból, amelyet egyébként a világgazdaság gyökeres átrendeződése tett láthatóvá a magyar gazda­ságban. A reform elkötele­zett híveként is látja a fo­lyamat nehézségeit Berend T. Iván : „kompromisszumo­kon keresztül, tudatosan vállalt vagy kényszerűen alakult félmegoldások ré­vén is, de kialakult, helye­sebben kialakulóban van a gazdaság működésének egy sajátos típusa”. Végül az egyik legfájóbb, legritkábban emlegetett hi­ányról esik néhány szó: a nyilvánosságéról. Pedig egy ;,reformpárti közvélemény" erős bázisa lehetne a meg­újulásnak, hatóereje annak, hogy túlhaladjunk végre azon a helyzeten, amit igen kifejezően jellemzett a nyi. latkozó: „futunk magunk után, anélkül, hogy utolér­hetnénk magunkat”. A Nagyvilág 1985. decemberi számában jelent meg Marguerite Duras regénye, A szerető, amely a tekintélyes francia Gon- cóürt-díj kitüntetettje. A regény cselekményének háttere egy gyarmat utolsó évtizede; túlérett, túlbur­jánzó hangulatok; a Me- kong-delta mocsarainak, In­dokína őserdeinek a világa. Itt tárul fel előttünk egy széthulló család története: francia gyarmati tisztviselő, tanárnő és gyermekeinek közönybe fulladó élete. A legjellemzőbb, hogy nincs mélysége ennek az életnek, nincsenek kapcsolatok a családtagok között, nem is tudnak semmit sem mondani és kezdeni egymással. Ezért csak a felszínt tudja meg­ragadni a főhős visszaemlé­kezése. Távlatok nélkül mú­ló napok, pusztulásba zuha­nó életek; még a tragédia nagyszerűségét is megtagad­ja tőlük a sors. Az előtérben egy roman­tikus, erotikus szerelem: a férfi kínai, a lány a francia család legkisebb gyermeke. A visszaemlékezés, amely­ben megformálódik a tör­ténet egyszerre teszi idilli­kussá és színezi érzékivé a képet, pedig kegyetlen és embertelen kapcsolat rajzo­lódik itt ki. A kínai férfi szerelme miatt kiszolgálta­tott a lánynak, helyzete, származása miatt tehetetlen az apjával szemben. A fran­cia lány hideg eltökéltsége révén uralkodik a férfin és szakít vele, hideg fővel, ri­deg értelemmel, kamaszos kegyetlenséggel. Mintha lebegne a történet túlfűtöttsége és felszínessé­ge, színei és hangulatai, a hősök vágyai és emberte­lensége, az események si­vár minden napisága és a visszaemlékezés félhomálya melankolikussá formálja a regény kegyetlen, közönyös világát. Riasztó, elszomorító és fájdalmas olvasmány. Töröcsik Miklós KARÁCSONY ESTE JÖJJ EL MÁR ... Halász Judit Egerben Halász Judit és a Bojtor­ján együttes műsora úgy volt gyerekeknek szóló, hogy közben elkerülte a gyerek- dedség minden buktatóját. December 8—9-én öt alka­lommal találkoztak az egri közönséggel, de úgy tűnt, még egyszer ennyi előadás­nak is lett volna nézője. A hatalmas csillagszórós ka­rácsonyfával díszített szín­pad már önmagában is elő­legezte a közelgő ünnep ben- sőségességét, nemkülönben a míves szövegű dalok, s a közben elhangzó versrészie­tek. Halász Judit a kará­csony betlehemi történetét úgy tudta mesévé varázsol­ni, hogy a kicsikből álló publikum rögtön megértet­te a bibliai eseményeket. Kedves ötlet volt a három királyok „megjelenítése” a színpadon, amelyhez József Attila verse adta az apro­pót. Természetesen elhang­zottak a lemezekről régen ismert gyermekdalok is, így alkalom volt közös éneklés­re. A családias karácsonyi koncert épp annyi ideig tar­tott, ameddig az apróságok figyelme leköthető, bár ők az előadás végén nem so­kallták a ráadásokat sem. (ji)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom