Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-07 / 287. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. december 7., srombot MŰVÉSZET ÉS IRODALOM F Elmúlt ez is, a napok egy­másba rohantak, s egy ja­nuári fagyotthomlokú va­sárnapon a szovjetek elfog­lalták a krematórium terü­letét, a haláltábor felszaba­dult. A szatócs közelről néz­te, amikor bulldózerekkel kiásták az elgázosított, ko­paszra nyírt hullákat, a ka­tonák fényképfelvételeket csináltak a hullákról, mert mint mondták, a háborús bűnösök elítéltetéséhez ezek lesznek a bizonyítékok. Az életben maradt fog­lyok sem tétlenkedtek: azo­kat a németeket, akiket el tudtak kapni, meglincselték. A szatócs messziről nézte, de ő nem vett részt a lin- cselésben. Aztán minden fogoly ka­pott egy öltözet ruhát, papí­rokat, s egy január végi délutánon a szatócs is el­hagyta a tábort. Visszané­zett még a krematórium­kéményekre, most vadgalam­bok ültek a kéménylyukakon, még biztosan érezni lehetett az egykori meleget, ötmillió ember elgázosításának me­legét. .. A szatócs visszané­zett a fákra is, gyermekei sötét haját látta lengeni a fákon, s ekkor megfogant benne valami. Rumot kért az egyik szovjet katonától, s felszállt a hazafelé induló tehervonatra... II. A szatócs február első va­sárnapján ért haza a falu­jába, Pest már felszabadult, de a Dunántúlon még foly­tak a harcok, a fasiszták minden erővel védekeztek (a németek), a magyar nyilasok meg ész nélkül menekültek Nyugat felé. A szatócs egy ideig ten- gett-lengett, az életben ma­radt rokonokat kereste — aztán cipészetet nyitott, (a fűszerbolttal most éhen le­hetett halni) az embereknek cipő, csizma kellett, lóhúst ettek, s ittak-ittak rendület­lenül. .. Aztán a szatócsot meg­választották tanácselnök­nek. Iskolai végzettsége egyenlő volt a nullával, de számolni azt jól tudott. Minden reggel sorba állíts tatta a falu rendőrével a tanácsháza előtt a kuláko- kat, a volt csendőröket, vé­gigsétált előttük a ragyogó napfényben, s egyenként le- köpdöste és seggberugdosta mindegyiket. Aki a napi adagját megkapta mehetett a fenébe, illetve a tégla­gyárba, a cigányokkal föl­det hordani, meg a kemen­cét fűteni, de inkább a vályogvetésben foglalkoz­tatta a tanácselnök az osz­tályellenséget. .. A tanácselnök nem ivott most sem, úgy gondolta, gyermekeit már nem hoz­hatja vissza a gázkamrából, szép feleségét sem ölelheti többé. Nőre a felesége óta nem nézett, s csak rugdos­ta minden reggel a kuláko- kat, meg a volt csendőrö­ket, s várta, hogy azok mi­kor fognak már ebbe a bá­násmódba belebolondulni. De a kulákok, meg a volt csendőrök szívós magyarok voltak, meg a végén már nem is vették komolyan az egészet. Szóval semmi sem történt. 1954-ben aztán leváltották a tanácselnököt, „önkényes- kedéséért”. A szatócs kivet­te a tanácsházán a fiókjá­ból a munkakönyvét, a „ta­nácselnök” foglalkozást át­húzta, s odaírta: hivatalse­géd, s elment Pestre egy épí­tőipari vállalathoz — segéd­munkásnak. Innen is ment el nyug­díjba, s álmatlan éjszakáin még sokszor hallja Mengele zongorajátékát, s dudolgat- ja magában Bach polifóniá­it, s kislányai hajára gon­dol, amint ott lengenek Men­gele kivilágított szobájának ablakán... Aczél György: Szocializmus, nemzet, kultúra A számos értékes, gon­dolatgazdag kötettel rendel­kező szerző elmúlt évi em­lékezetes egri látogatása al­kalmával többek között ar­ról szólt, hogy őt elsősorban a változó ember, és annak fejlődése foglalkoztatja. A Kossuth Kiadónál rendkívül rövid idő alatt megjelent — az 1985-ös írásokat is tar­talmazza! — újabb kötet is jó bizonysága e nyilatkozat­nak. A 26,5 íves művet szer­kesztő Szigeti Györgyné na­gyon szerencsésen, előszó helyett azt az 1981 októbe­rében készült interjút köz­li, amit Frencis Cohennek adott a szerző. Arra a kér­désre, hogy mi Aczél György hitvallása, milyen elvek ve­zérlik, a következőket mond­ta: ......Nincs más jövőmodell a z emberiség számára, mint amelyet a szocializmus útja­it keresve küzd ki magának. Nem tudok részletező jós­latokba bocsátkozni a jövő társadalmát illetően, de a marxizmus évszázadokra szóló történelmi perspektí­vát nyújtott az emberiség­nek. Az ebbe vetett hit jelenik meg érzékelhetően a szerző minden — e kötetben ta­lálható — 1979 és 1985 kö­zött készült nyilatkozatában, beszédében, tanulmányában is, melyeket a kiadvány idő­rendben tartalmaz. A Nemzetközi Gyermekév Nemzetközi Fórumán 1979 júniusában Budapesten el­mondott beszédében a gyer­mekekkel kapcsolatban je­lenünkről és jövőnkről fo­galmazta meg gondolatait. Utalt korunk szélsőséges el­lentmondásosságára, mely­nek jellemzője „egyfelől a kibontakozó tudományos­technikai forradalom: a gyors iramú fejlődés, a koz­mikus magasságokat meg­hódító szellemi gyarapodás, másfelől az elmaradottság, az ínség, az elemi feltételek hiánya”. Megfogalmazza vi­szont azt is, hogy „olyan vi­lágban élünk, ahol már min­den jó megtörténhet”. Op­timistán vallja, hogy a „nemzetközi együttműködés, béke, biztonság és bizalom biztosítéka annak, hogy az emberi értékek fennmarad­nak, s hogy az utánuk jö­vő nemzedékek teljesebb és boldogabb birtokosai lesz­nek egy mainál boldogabb, emberibb és szebb világnak”. A mostani, a magyar tár­sadalomról alkotott kiváló elemzés Paul Lendvai ter­jedelmes interjújával kap­csolódik össze, melyet a Va­lóság 1980. 12. számában már olvashattunk. Aczél György őszintén tárta fel itt problémáinkat, és mutatott rá eredményeinkre. Szocia­lista vívmányunknak tekint­ve a létbiztonságot és a tel­jes foglalkoztatottság meg­teremtését. Eredményként könyvelhető el, hogy „ez az ország megtanulta értékeit, ha szerényen is, de becsülni, megtanult a fejlődésért küz­deni, a hibákkal szembenéz­ni. . . Mi hiszünk az embe­ri értelemben és nagyság­ban és abban, hogy a mi tár­sadalmunk vonzó, történel­mileg egyetlen alternatívája a fenyegetettség nélküli em­beri fejlődésnek.” Jövőnkkel foglalkozik a Politika és közgazdaság, a Megújulás és műszaki fej­lődés, de A magyar tudo­mány társadalmi felelősség­ről szóló írás éppen úgy, mint az Egyetlen alternatíva — a béke” cimű mű. Olvashatunk továbbá a kötetben Bartók útjairól, Széchenyi példájáról, a bi­zalom és felelősség, a kultú­ra és felelősség, a szocializ­mus és demokrácia, a művé­szet és társadalom kapcsola­táról, az újságírás megnö­vekedett szerepéről és fele­lősségéről, a szó hatalmáról, a jó vitáról. Természetes, hogy a ne­veléstudománnyal foglalko­zó olvasó megkülönböztetett figyelemmel érdeklődött a neveléssel, a pedagógusok­kal, az iskolával foglalkozó írások iránt, amelyekből szintén bőven akad a kötet­ben. Ezekben is elsősorban a jövőért felelős személyiség alakja bontakozik ki előt­tünk. „A tudás nemcsak a természet feletti hatalom­nak, hanem a társadalom boldogulásának is előfeltéte­le és még inkább az lesz hol­nap. Ebből fakad mély meg­győződésünk, hogy minden felelős kormánynak, amely népe érdekeit kívánja szol­gálni, minden felelős ember­nek meg kell teremtenie minden gyermek sokoldalú, minél teljesebb képzésének, oktatásának és nevelésének feltételeit.” — fogalmazza meg Gyermekeink és jövőnk című beszédében. Az emberségben, a munká­ban, a nevelésben, minden korszerűsítésben érdekeltté kell tenni a nevelőket, illetve Az iskolareform nemzeti ügy című írások címei magukért beszélnek. Hangsúlyozza: „A pedagógusok képzésével s még inkább továbbképzésével kapcsolatban nagyon sok feladatunk van, nem lehe­tünk a jelenlegi helyzettel elégedettek.” Örömmel ol­vashatunk ugyanitt a „hosz- szú távon megtérülő” nagy beruházásról : az iskola ügyé­nek távlati fejlesztésére irá­nyuló nemzeti programról, a legfontosabbnak ítélt ne­velési feladatokról, a peda­gógusok megnövekedett fe­lelősségteljes, példaadó sze­repéről, a gyermekekről,, mint végtelen lehetőségről. Az ideológus, tudós, peda­gógus, nyelvművelő, esztéta, szociológus, művelődéspoli­tikus Aczél György véle­ményt mond, bizonyít, vitá­zik, cáfol, hivatkozik. . . Ér­vei maguk is meggyőzőek, mégis gyakori nála a hivat­kozás. A legszembetűnőbb ez esetben is „nemzetünk világirodalmi rangú művé­szének, elveinkben társunk­nak”, József Attilának idé­zése, de szívesen hivatkozik a klasszikusok közül Marxra is. Szerepel nála gróf Szé­chenyi és Kádár János, Brecht és Makarenko, Lu­kács György és Katona Jó­zsef, Eötvös és Petőfi, Kosz­tolányi és Illyés, Ady és Tolsztoj stb. A szerző mondanivalója nyelvi megformálásán egy­általán nem érződik, hogy a kötet jórészt előadásokat, in­terjúkat tartalmaz, jóllehet közismert a különbség a be­szélt és az írott nyelv kö­zött. Aczél György újabb köte­te nagyszerű olvasmány, j<y lehetőséget ad — amint azt a korábbiak is tették — ön­képzésünkhöz. Nagy Andor Jóslat és remény (B-nok) CSEH KÁROLY Férfikor elpergett bűzaszemek elherdált napjaid Ariadne-fonalán ha visszatalálsz a fényig sötéthez szoktatott szemed belevakulhat — vigyázz *— a hirtelen ragyogásba Kard és falevél Elpattan a számról elszállt szó mint fűélen a szappanbuborék cseppjeire fröccsen, a csoda szeplős lesz minden tiszta tett —■ Damoklész kardjaként függ már a falevél is lejem felett IVféhzsongás tölti be az elhagyott bunkert mint templomot az orgonaszó zúgnak a lombok harangjai de aligha hallja már Európa — ahogy zihálásodra sem figyel — Egyre fárasztóbbak a kaptatok errefelé töredezett vonalak az utak a táj tenyerében Jövőnkön jóslat és remény osztozkodik Tűzliliom Nofretéte-ívű nyakad át nem menti a váza holnapi napra nekem Győztek a tények íme Hús-vér lesz két fényteli combod: a csoda bilincse s nem metafora neved Hervad a tűzliliom

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom