Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-31 / 306. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. december 31., keda „Pici" nagy napja Magyar rockzenészek az afrikai éhezőkért Mecky-alias Kóbor János, a Tízen Túliak Társaságából Vikidál Gyula énekelteti a Radies Béla emlékéi idéző közönséget Hazel O’ Connor már nem tör üveget... szó? Es lehet kilóra számolni az emberi sorsokat, mint a krumplit? Ha csak egyetlen szenvedőn segítettünk, már megérte. De ennél itt jóval többről van szó. Három-ötmillió forint körüli összeget tudunk majd átutalni a december 28-i második koncert után a FAO- nak, az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetének, és ezt azért nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni! Nem volt köny- nyű meló, de végül is örülök, hogy megcsináltuk, és remélem így van ezzel mindenki, aki részt vett ezen az estén. Mennyit ér egy falat kenyér — kérdezi az LGT és HBB erre az alkalomra írt dala. A kérdésre adott válasz aszerint változik, hogy kinek a helyzetét vizsgáljuk. Mert, nekünk itt Európában sokszor eszünkbe sem jut, hogy ezen morfondírozzunk, miközben tele a kamránk és a hűtőszekrényünk. De ott, ahol egyre terjed a sivatag és a repedezett, csontszáraz földeken alig terem valami, ott ez a falat kenyér maga lehet az — élet. Köszönjük! Kép és szöveg: Koncz János A nagy magyar sámán: Deák Bili Gyula dalait. David Bowie szaxofonosát is elhozta — a csinos fiatal hölgy akkorát fúj, hogy tátva marad az emberek szája, még az ortodox rockra éhes „csápoló" ifjaké is. Akik persze a tizenkétez- res közönségnek csak egy részét alkotják. Hiszen, szinte minden réteg kíváncsi a nagy eseményre. Jönnek családok kisgyermekekkel, szi- pózó csövesek és jól szituált mintagimnazisták, szakállas értelmiségiek és kérges kezű favágók, rokkantakat hoznak tolókocsiban és itt vannak a miskolciak, a debreceniek, a szegediek — egyszóval mindenki. A fotósok kedvence mégis egy legalább negyvenéves asszony, aki az első sorban ugrál teljes extázisbán, kezében egy Ómega-zászló. .. Az öltözőfolyosón ott az egész popszakma. Zenészek hörpölik fáradtan narancsléjüket. feleségek és szeretők rendeznek alkalmi divatbemutatót, műszakiak és rendezők szaladgálnak a dolguk után. A koncert a végéhez közeledik. Minden simán ment, példás szervezettséggel, gördülékenyen, profi módra. S ebben épp úgy része van a Budapest Sportcsarnok gárdájának, mint a százmillió forint értékű hang- és fényberendezéseket kezelő negyvenegy- néhány fős technikai személyzetnek. S természetesen, a művészeknek, akik miatt végül is megtelt a nézőtér. Csaknem hétszáz ember ösz- szehangolt munkája nyomán lett emlékezetes ez az este, s többségük teljesen ingyen vállalkozott a rászabott feladatra. Azért, hogy ezzel is több pénz juthasson el oda, ahol talán a legnagyobb szükség van most rá. A koncert után Presser „Piciben" is oldódik a feszültség, megkönnyebbült arckifejezéssel jár-kel a folyosón. — Néhány an azzal „cikiztek” bennünket — mondja —, hogy lekoppintjuk a nyári Live Aid-koncert ötletét. Egy újságíró pedig kiszámolta, hány éhezőt menthet meg a mi adományunk! Nem tagadom, nagyon felhúztam magam. Fontos ott a koppintásról elmélkedni, ahol emberek életéről van Japán tudósok a mesterséges intelligencia kifejlesztésén fáradoznak, miközben a brazil őserdőkben még kőkorszaki viszonyok között élő törzsek küzdenek a létfenntartásért. Gyermekeink komputerekkel játszanak, ugyanakkor Afrikában és Ázsiában milliónyi társuk pusztul el vérforraló és értelmetlen éhhalállal, hisz még elemi létszükségleteit sem tudja kielégíteni. A sors iróniája, hogy a naponta fegyverkezésre fordított ösz- szegekből egy évig jól lehetne lakatni minden éhezőt. A fegyverre költött milliók ekképp ölnek meg milliókat — háború nélkül is. Nemzetközi összefogás alakult ki az éhínségtől sújtottak megsegítésére. Élelmiszer. és gyógyszerszállítmányok érkeztek a szárazságtól gyötört vidékekre. Ez persze csak tüneti kezelés. Nem segít az alapvető problémákon: a gazdasági elmaradottságon, az alacsonyfokú termelési kultúrán, de így is sok-sok életet mentett ' és ment meg. A segélyprogramból a nagy tömegeket mozgósító könnyűzene sztárjai is kivették a részüket: Bob Geldof hívó szavára egy emberként mozdult meg a szakma, és így született meg az emlékezetes angol—amerikai mam- mutkoncert, amelyre a Lokomotív GT-t is meghívták, de ők egyéb szerződéseik miatt már nem tudták vállalni a fellépést. Így aztán nem volt magyar résztvevője a „Munkásoperett" — extázisbán A rockszakma nagy bolyongója, a villámujjú Tátrai Tibor nyári Live Aid-nek. Presser Gábort viszont nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy itthon is lehet, és kell rendezni egy ilyent. — Amikor belevágtam, még nem gondoltam, hogy milyen nehéz dolgom lesz — mondja már a Budapest Sportcsarnokban a december 27-i koncert ideje alatt, miközben percenként hozzá rohan valaki valamilyen fontos üggyel, keresik a rádiósok és a tévések, ismerősök és ismeretlenek üdvözlik kedélyesen. — Az intézmények: a Magyar Média és a Vöröskereszt hamar az ügy mellé állt, és a kollégák között is akadtak segítőtársaim: Benkő László, Erkel András, Zorán, de a fellépőket már kicsit nehezebb volt megszervezni. Időegyeztetési problémák, de kicsinyes ellentétek is akadályozták a munkát, ám végül sikerült jó programot összehozni. Nézz körül, itt van szinte a teljes hazai élvonal! Valóban: karácsony másnapján a rock krémjét láthatjuk a színpadon. Délután 3-kor a P. Box kezd, majd sorra színpadra lép a Kormoran és Deák Bili Gyula, a Varga Miklós Band, a Satöbbi, a Prognózis, az Új East. Hatóra tájban az LGT és a Hobo Blues Band, illetve Révész Sándor közös produkciója következik, aztán a Beatrice, a Skorpió, a V’Moto-Rock, a P. Mobil, a Mini Tátrai Tiborral és az Edda. Megérkezik az utolsó pillanatban Hazel O' Connor is, akit a KFT kísér, és végül — nőmén est omen — az Omega zárja a sort. A több mint nyolcórás maratoni koncert kiemelkedő pillanatai az LGT—HBB— Révész csapat, a P. Mobil és Hazel O’ Connor nevéhez fűződnek. Földes „monológjai”, grimaszai. Révész kristályosán tiszta énekhangja, a zenészek erőteljes, felszabadult, mégis intelligens játéka vitán felül a legjobb produkcióvá avatja ezt a blokkot. A P. Mobil jól szerkesztett, rendkívüli energiával előadott műsorral lép színpadra és a show sem marad el. Schuszter Lóránt a főnök, mint Miss Magyarország lejt táncot, aztán megszervezi az „első magyar műholdas közvetítést”, végül — miután hajmeresztő figurákat produkál a hangfalhegyek ingó tetején, eltűnik a sötétben. Az utolsó szám playback-röl szól, miközben a zenészek sorbaállnak és mozdulatlanul néznek a közönségre. A torokszorító pillanat okát Lóri mondja el utóbb: az örökmozgó megáll. . . A P. Mobil — igazi színfolt a rock palettáján — december 29-én feloszlik. Hazel O’ Connor, aki mostanában többször is járt Magyarországon, hihetetlen szuggesztivitással adja elő új számait és az Üvegtörők című film öt évvel ezelőtti Tízből — kettő Hogy ez a kis eset megtörtént-e ne firtassuk; hogy így történt e ne (bolygassuk. Hogy mikor történt arról csak any- nyit, hogy akkor már — és még — forint volt a forint. Ennyit elöljáróban és most a szereplőké a szó. A poktoré, aki éppúgy lehet orvos, mint ügyvéd, de lehet a tudományok és az irodalmárok doktora is. (Gondolkozzon, tippeljen és ne csak találgasson az olvasó.) A másik szereplő, a gazda, akiről elárulhatjuk, hogy ért a szőlőhöz, az oltványhoz, és nemcsak a zsebe van tele, hanem a falu is első emberei között tiszteli. Vagyonilag is, emberségből, igazságszeretetből és tiszteletből is. „Nézze — szólt első találkozásukkor a Doktor —, én mindent megteszek, hogy a dolog jól végződjék. De tudja, nem vagyunk istenek, nemcsak rajtam múlik, ebbe mások is beleszólhatnak.” „Tudom — bólintott a gazda. — De, mint már az előbb is említettem, azt szeretném, ha ön foglalkozna a kérésemmel, nem adná azt ki albérletbe, mert abban biztos vagyok, hogy ha segít, ha megtesz mindent, amire képes, amit csak lehet, akkor nyert ügyünk van és én nem leszek hálátlan.” „Jó ember hagyja már — így a Doktor. — Nekem egyébként is kötelességem annak az elvégzése, amit kér, Én egyáltalán nem tartok igényt az ön hálájára. Engem kielégít az a sikerélmény is, hogy győztem, hogy nekem volt igazam, hogy sikerült, nyertem és nem vesztettem, szóval mindaz elég nekem, amit egy ilyen nagy dolog végén érez az ember...” Ebben maradtak, kölcsönösen vállon veregették egymást és parolázva elváltak. A gazda ezután gyakran bekopogtatott a Doktorhoz és soha nem érkezett üres kézzel. Hol egy kanna bor, hol egy pár rántanivaló csirke, hol egy kosár gyümölcs vagy tojás, hol pedig meleg pogácsa volt a kísérője. Napok múltak, hetek teltek aztán végül is lezárult az ügyük. Mégpedig úgy, ahogy mindketten kívánták. szerették volna. Az öröm a Doktor úrnál éppen úgy, mint a gazda portáján tetőfokára hágott. Másnap ragyogó arccal és egy csinos kis táskával állított be a gazda és miután ismételten megköszönte a Doktor fáradozását, kipakolt a táskából az asztalra egy dohányzókészletet, majd örökké tartó hálájáról bizto_ sította a Dokit és búcsúzóra nyújtotta a kezét. A Doktor félreütötte a feléje nyújtott jobbot és visszafojtott indulattal sziszegte: „Hát ennyi a maga örökkétartó hálája? Ennyit ér a maga ígérete? Egy dohányos szelencét? Nézze mennyi van nekem ebből — mutatott szét a szobában — még el is adnék belőle, ha volna olyan állat, aki ezért pénzt ad. Menjen, ne is lássam!” Felkapta a vizet a gazda, nem szokta- Ö meg az ilyen hangot és kivöröslő arccal tapadt a Doktorra: „Nem értem, egyszerűen nem értem és visszautasítom ezt a hangot, Hát mit vár tőlem, és mennyit?” „Mit és mennyit? Semeny- nyit — így a Doktor. — De gondoltam, hogy ha már annyit mászkált a nyakamra, hogy segítsek, legalább egykét ezerrel szúrja ki a szemem és nem ilyen bazári vacakkal!” „Értem, nagyon is értem — derül fel a gazda arca. — Hát ennyi, hát csak ez a baj?" Odalépett az asztalhoz, kibontotta a fehér selyem papírból a szelencét. leemel_ te a tetejét és kivett belőle egy köteg, azaz száz darab száz forintost. Ebből leszámolt húszat az asztalra, a többit pedig visszatette a szelencébe. Gondosan becsomagolta az egész készletet, visszatette a táskájába és egy biccentéssel elköszönt. A Doktor — ahogy mondani szokták — se köpni, se nyelni nem tudott. A titkárnője szerint azóta szedi kap_ kodva a levegőt, amióta az a gazdálkodó rácsapta a/ ajtót. Papp János \ Egy „elveszett", aki megkerült: Somló Tamás
