Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 301. szám ÁRA: 1985. december 24., kedd 2,20 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kérdezzék csak meg Európát: mikor unatkozott utoljára?” A kérdést Bálint György tette fel, idestova fél évszázada, de hát faggathatnánk ma is földrészünket. Európa izgatottan figyelt Genfre, Európa izgatottan figyel a Szovjetunióra, Európa izgatottan figyel az Egyesült Államokra... Megéltünk már véresebb és kegyetlenebb izgalmakat, szegény jó mesterünk a hírlapirásban, Bálint György ott is veszett a nagy pusztulásban, ám — sajnos — ritkán adódó reményteli pillanataink ugyancsak feszültek. Félünk. Talán nem is a legborzalmasabbtól, attól a már csillagokig nyújtózó, egyetemes véggel fenyegető háborútól, mert azért bízunk abban: a történelem mégsem ismétli meg önmagát, és ez a négy évtizedes viszonylagos béke, melynek jubileumát éppen az idén ültük meg, hozott annyi értéket, hogy legyen mit féltenünk, és ez a közös felelősség összekapcsol bennünket. Félünk. A terroristáktól is, persze, mert ki tudja, mikor kerülhet reánk a sor: repülőre szállunk, mert gyorsan szeretnénk otthon lenni, s megeshet, aljas politikai játékok eszközei, netán áldozatai leszünk. Félünk. A félelemnek van nemes fajtája is, olyan, amely Igazán méltó az emberhez, mert voltaképpen bizakodást fejez ki. Félünk, hogy lemaradunk. Nincs Európában nemzet és állam, közösség és egyén, ahol ne tapasztalhatnánk azt a félelmet, hogy a gazdaság, a tudomány, a kultúra versenyében rosszabb helyre szorul, nem tudja pozícióit megvédeni, esélytelenebb lesz a konkurrenciában. Bizony, Európa ma sem unatkozik. Európa bizakodik is. Igaz, kétségek között vergődve, előítéletektől megverten, örökös bizalmatlansággal, nem is beszélve a felhalmozott fegyverekről... Európa mégis bizakodik, mert tárgyal és kereskedni akar, mert ismeri a béke remélhető hasznait. Nem is olyan régen, éppen Budapesten lehettünk tanúi annak, hogy milyen nehéz szót értenünk nekünk, európaiaknak, még akár olyan problémában is, mint a kultúra. Mert ki vitatná, hogy világnézeti és politikai megosztottságban élő földrészünket egyesítenie kell közös tradícióinknak? Homérosz egyformán mindannyiunké. És Thomas Mann is egyformán azoké, akik — József Attila rendkívül pontos meghatározásával élve — vállalják a fehérek közötti európaiak rangját. Ügy látszik azonban, hogy nem egyformán értünk egyet, de azért láttuk a sok-sok akaratot is: tegyük hasznossá egymás számára magunkat, mindannyiunkat. Még vitatkozni is tanulnunk kell, az együtt töltött néhány ezer esztendő még kevés volt ehhez. Budapesten is láthattuk, hogy nem adtuk fel a reményt, egyszer majd megértjük egymást akkor is, ha tudjuk, hogy kinek-ki- nek más az istene, s vannak, akik hitüket nem a túlvilágra bízzák, hanem az emberekre, a munkára. Stockholmban is reménykedtünk. Mint ahogyan reménykedtünk Madridban is, hogy a korábbi évekre is hivatkozzam. Helsinki adta ezt az új bizakodást számunkra, hogy lám, Európa alapérdekeit — mindennek dacára — fölismerheti. Mennyire igaza volt Bálint Györgynek! Igenis, Európának „egységes világra volna szüksége és egységes Világképre. Nagy tömegeknek megint egyöntetűen kellene jónak és rossznak, szépnek és csúnyának ítélniök bizonyos dolgokat. Svédországtól Görögországig megint mindenütt egyformán kellene reagálni egyforma behatásokra.” Dehogyis kell ehhez feladni egyéniségünket, világnézetünket! A világkép egysége azt is jelentheti: az euVannak dolgok, amelyek kizárják egymást. Például a fasizmus és a demokrácia. Gondoljuk csak el, hogy milyen szerencséje van ennek a mi mai Európánknak: földrészünkön most nincs fasiszta diktatúra! Tíz-húsz esztendővel ezelőtt Portugáliára kellett néznünk aggódva, meg Franco generális még mindig betilthatta Garda Lorcát, meg a görög ezredesek rémtettei tartották sakkban képzeletünket. Különböző rendszerekben élünk, s ugyan miért tagadnánk: a különböző rendszerekben sokféle veszélyek leselkednek reánk. Akadnak, akiket egy háború és az utána következő négy évtized sem tanított meg arra, hogy ki volt Hitler, ki volt Mussolini, ki volt Horthy, ki volt Antonescu, ki volt Salazar, ki volt Pétain. Ébereknek kell lennünk, mert katolikusnak és lu- teránusnak, pravoszlávnak és zsidónak, reformátusnak és jehovistának közös érdeke, hogy a múlt ne ismétlődjék meg. Közös érdeke ez a szocialistának és a kapitalistának is. De azért örüljünk egy kicsit félelmeink, bizonytalanságaink közepette: addig már eljutottunk, hogy a fasiszta ország nincsen Európánkban. Sokan élünk Európában. Különböző nyelveken beszélünk és kinek-kinek mást jelent Adam Mickiewicz, Heinrich Heine, Victor Hugo, Petőfi Sándor, Mihail Eminescu, avagy Alekszandr Puskin. Közös akaratra vágyott Ady Endre, a magyar jakobinus és a szlovák poéta, Hviez- dosláv válaszolta néki, hogy forrjon hát egy akarattá a vágy. Tudjuk, hogy messze vagyunk ettől a szép álomtól. A fegyvereket letettük, s még azt se mindenhol — gondoljunk csak Ciprusra, meg az írekre —, de az indulatok és előítéletek lépten-nyomon szembekerülnek egymással. Méltatlanul Európához, méltatlanul a humanizmushoz. A türelem erényére lenne szükség, annak a fölismerésnek győzelmére, hogy gazdagítanunk kell egymást, és nem öncsonkítással foglalkozni. Mily rengeteg munka vár még reánk ezen a terepen! A munka, egyébként, közös programunk kellene hogy legyen. Mennyien kiszámolták már, hogy mi mindent lehetne csinálni abból a summából, amelyet pillanatnyilag fegyverekre költünk, amelyet pillanatnyilag — bizalmatlanságaink áldozataiként — biztonságunkra kell fordítanunk. Ennek ellenére: Európa viszonylagos jólétben él. Egyes országokban jobban, sőt sokkal jobban, másutt tűrhetően, de sehol sem fenyeget az éhínség. A munka- nélküliek millióiról sem elfeledkezve, az ellátási gondokat is tudva bizonyos helyeken, szóval, mindennel együtt, még mindig elégedettek lehetünk. Európán kívül azonban vannak Európának további kötelezettségei: azokon a helyeken, ahol az éhínség megszokott renddé lett, ahol még nem tanultak meg dolgozni, és azokon a helyeken, ahol a természet mostohán bánt az emberrel. Ezt a kötelességet különböző módokon értelmezhetjük. Vannak, akik okosan felfogott gazdasági érdekként kezelik, vannak, akik a humanizmust tartják cselekedeteik mozgatórugójának. Akár így, akár úgy, Európa felelőssége a világért kétségtelen. A felelősség nemcsak a miénk, osztozunk rajta más földrészekkel, de a magunk részéről sohasem feledkezhetünk meg. A közös munka, a közös béke tehát nem csak a mi érdekünk. De a mi felelősségünk is. Jól tudta Bálint György, hogy „a szabadság és a rend korszakára vágyunk”. Messze vagyunk még ettől a céltól, de azért közelebb, mint akkor, amikor ő leírta ezeket a szavakat. S legyünk bármily türelmetlenek, azért a haladás tényeiről se feledkezzünk meg! önelégültségre Kérdezzük meg Európát! rópai egyformán tudja, hogy a háború — rossz és a béke — jó. Svédországtól Görögországig egyformán kellene reagálni arra, ha nem tisztelik az embert, ha nem tisztelik a másik véleményét, egyformán kellene minősíteni az erőszakot. Egyébként pedig meg kellene őrizni Európa sokszínűségét. Mert így szép Európa és így kerek a világ. Ha tanulunk egymástól, ha vitatkozunk egymással, és közben tiszteljük és szeretjük egymást. nincsen oka Európának, Európa egyetlen zónájának sem. Igen, félünk, szorongunk, bizalmatlanok vagyunk és bizakodunk, gyanakszunk, holott még szívósabb, még ered. ményesebb munkára lenne szükségünk. Igen, vitatkozunk, s még nem mindenkor ismerjük a disputa nemes törvényeit. Igazán nem unatkozunk, nem unatkozhatunk. A reményről azonban nem mondhatunk le. Mi lenne a világból, ha már Európa is lemondana a reményről?? Napirenden az 1986. évi fejlesztés Ülésezett Hatvan Város Tanácsa Tegnap délelőtt tartotta idei utolsó ülését Angeli József elnökletével Hatvan Város Tanácsa, amely kiemelt napirendként az 1986. évi működési, költségvetési és fejlesztési terv előkészítésével, annak megállapításával foglalkozott. Kovács Imre osztályvezető előterjesztése nyomán megtudhattuk, hogy a tervezett egységes tanácsi pénzalapból a meglévő intézmények működtetésére, fenntartására jövőre 278 millió forintot használhat fel a tanácsvezetés, az összes kiadások értéke pedig 373 millió forint felett lesz. Legdöntőbb tételként az egészségügyi és szociális feladatok megvalósításá szerepel a költségvetés tervezetében. A maga 142 millió forintjával, de az oktatási, kulturális feladatok kiadása is megközelíti a 100 millió forintot. Ez utóbbi kapcsán jegyezzük meg: jövő ősszel üzembe szeretnék helyezni a város hatodik általános iskoláját, továbbá ugyancsak 1986. második felében kívánják megkezdeni a Damjanich Szakmunkásképző Intézet nyolc tantermmel való bővítését. Az is említést érdemel, hogy a tanács bevételi forrásai tekintetében döntő tétel lesz a vállalatok hozzájárulása, illetve a béradó, az előirányzott állami támogatás pedig 192 millió forintot tesz ki. A tanácsülés jóváhagyta még a testület 1986. évi munkatervét, megvitatta a városi népi ellenőrzési bizottság 1985-ös vizsgálatairól, illetve az 1986. évi ellenőrzéseinek tervéről készített tájékoztatót, majd a tanácstagok interpellációira válaszoltak az apparátus vezetői. Minden Kedves Olvasónknak kellemes karácsonyt kívánunk! Megújulás és korszerűsítés előtt Munkásgyűlés a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál Világos jövőkép rajzolódhat a Gagarin Hőerőmű Vállalat dolgozói elé, amelyben anyagi boldogulásukat is megtalálhatják: ez volt az alapgondolata annak a munkásgyűlésnek, amelyet — némileg eltérve a hagyománytól — hétfőn délelőtt rendeztek meg. Szokás itt, hogy az év utolsó munkanapján ad számot a vállalat vezetése a végzett munkáról, kikérve a dolgozók véleményét is. Ez alkalom volt arra is, hogy beszámoljanak a VI. ötéves terv eredményeiről és a VII. ciklus várható fejleményeiről. A megjelenteket — a kollektívák képviselőit — Rajki Sándorné, az üzemi párt- bizottság titkára köszöntötte, külön üdvözölve dr. Asztalos Miklóst, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Markovics Ferencet, a megyei tanács elnökét, Sós Tamást, a megyei KISZ-bi- zottság első titkárát. Farkas Sándort, az SZMT vezető titkárát és Pusztai János ezredest, a magasabb egység képviselőjét. (Folytatás a 2. oldalon) Az üzemfenntartási főosztály dolgozóinak jutalmát Ludányi György főosztályvezetőnek adja át Bódi Béla vezérigazgató
