Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. november 30., szómból MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Mirigy: Légy figyelmes Mint mondám, az éj, ha jö. Érni kezd a fán az alma. S mint egy most szült lánykafő, Oly arannyá duzzad halma. Mégis ebben agg apádnak És anyádnak haszna nincsen. Mert bár mennyien vigyáznak. Báj szellő kél éj felében, Melytől a szemek lehunynak, S reggel a szedett fa áll. Mint a puszta tüskeszál. S mert legaggabb én vagyok. Legtovább virraszthatok, Azt beszélték, s ide köttek A fatőhöz, s megnevettek. Engem is pedig lesújt a Bűvös álom ón hatalma. És ez harmad éje már. Étien, szomjan, hogy vigyázok. Csongor: Mily nem ösmert gondolat. Új kívánat, új remény ez. Mely mint vert hab tengerén Vándor éji villanat, Háborús eszembe hat? Mirigy: Hogy pusztuljon a kegyetlen! Még sem old el láncaimtól. Vallanom kell többet is, Vallanom kell a valót. — Halljad úrfi, mely gyanúm van : Innen tündér szép leányzó, Aki e fát ülteté tán, Hordja vissza, mint sajátját, Az arany gyümölcsöt is. Csongor: (Mirigy láncait leveri). Menj, siess el; láncaidtól Megmentett karom, de menj el. Merre lábad visz, szemed lát, Mert ha még e szent helyen Itt talállak, eltemetlek. Mirigy: Áldjon Isten — megbosszullak — E jótétedért — megfojtalak/ Csak tehetném! — légy szerencsés — Mint -az ördög pap süvegben. Csongor: Menj, menj, menj, ne lássalak. Mirigy: (mentében) Nem megyek, míg büszkeséged Szarva nem jut körmeimbe. Mint a sánta nyúl leszek, Mely kilenc fiát megette, S a harasztba bujdosott. (El) Csongor: Szép fa, kertem új lakója, Mely, mint nem várt ritka vendég. Félig föld, félig dicső ég, ösmeretlen kéz csodája Állsz előttem, s a kopárra Életet, fényt, gazdagságot, S hintesz álmot a sóvárra, Mint tehessem, mint lehet, Hogy ne nyomjon engem álom, S megláthassam kincsedet? Földben állasz mély gyököddel, Égbe nyúlsz magas fejeddel, S rajtad csillagok teremnek, Zálogul talán szívemnek, Hogy, ha már virágod illyen, Üdv, gyönyör lesz szép gyümölcsöd Ah, de mit tekint szemem? Szerelemnek rózsaszája, Mondd, minek nevezzem őt, A nem földit, a dicsőt? Hattyú szállá távol égből, Lassú dal volt suhogása, Boldog álom láthatása, S most, mint ébredő leány, Ringató szél lágy karján, Úgy közelget andalogva; Ah, tán ez, kit szívdobogva Vártam annyi hajnalon? Ah, tán e fa ültetője. Ennyi bájnak és gyönyörnek, Ennyi kincsnek asszonya? Rejts el éjfél, szív, ne dobbanj, El ne árulj, el ne rontsad A szerencse utait. Ledér: Álom, álom, Édes álom, Szállj a csendes föld fölé; Minden őrszem Hunyjon, csak nem A várt s váró kedvesé. Csongor: Álom, álom, édes álom. Ah, csak most ne légy halálom. (Németh Antal 1921-es ren­dezéséhez Szabó Lőrinc ala­kítgatta így az eredeti szö- veget,) A debreceni Csokonai Színház produkciói nem is­meretlenek a Heves megyei közönség előtt. A társulat rendszeresen föllép a Hat­vani Zenés Nyár rendezvé­nyein és az egri Gárdonyi Géza Színház is otthont adott már számos előadá­sának. S reméljük, hogy a jövőben is találkozhatunk velük. Magi István ügyve­zető igazgatót azért kerestük fel, hogy segítségével képet adhassunk az intézmény múltjáról és jelenéről, mű­sorpolitikájáról és megyénk- hez fűződő kapcsolatairól. A múlt — A debreceni színjátszás lassan kétszáz éves múltra tekint vissza, ami egyrészt elismerésre méltó tény, más­részt olyan hagyomány, mely bizonyára <a jelenben is érezteti hatását. Kérem, jelölje meg röviden a fejlő­dés főbb állomásait. — A vásári komédiák ter­mészetesen a cívis városban is divatban voltak annak idején, és az iskolákban is próbálkoztak a diákok szín­játékok bemutatásával. Ilyen előzmények után az első „igazi” előadást 1798 au­gusztusában tartotta az Er­délyi Játszó Társaság, ame­lyet a neves főúr, Wesselé­nyi Miklós támogatott. Ha­lála után a színészek itt ma­radtak, s 1810-ben önálló társulatot hoztak létre, amely a következő esztendőben százhatvannégy alkalommal lépett színpadra. Kiemelke­dő jelentőségű 1985. október 7-e: ekkor avatták föl ün­nepi műsor keretében a szín­ház kőépületét, mely — mi­után a városatyák magukra haragították Ybl Miklóst, az európai hírű építészt — Skalniczky Antal tervei alap­ján készült el. Akkor ez volt az országban a legmoder­nebb, tódult is bele a kö­zönség. Fölújítások és mo­dernizálások után ma is ez az otthonunk. S még egy meghatározó évszám: 1949, az államosítás dátuma, mely- lyel új éra kezdődött. — Egy korszakot említe­nék még, amely legendás­nak számít: a hetvenes évek­ben Szendrő József igazga­tása alatt egy kiugró képes­ségű csapat alakult ki itt. Hogy néhány névre hivat­kozzam: itt játszott Soós Imre, Mensáros László, La- tinovits Zoltán is. Az utób­bi így ír itteni éveiről: „Emlékszem a repülés bol­dogságára ...” A kiugró tel­jesítmény nyilvánvalóan kö­telez .. . A vidék és a kritika — A mai kulturális éle­tünk erősen fövároscentrikus, Budapesten található a leg­több jelentős művelődési in­tézmény, ott él neves mű­vészeink nagy többsége, ott székelnek az irányító szer­vek, s a tömegkommuniká­ció legfontosabb központjai is ott működnek. Hogyan befolyásolja ez egy vidéki színház munkáját? — Sajnos, számos terüle­ten érezzük hátrányait. Ke­vesebb a pénzünk, s nehéz a színészutánpótlás is. Egy fővárosi szerződés — ha nem is feltétlenül művészi­leg, de egzisztenciálisan — nyilván előnyösebb. Ott je­lentős mellékjövedelemhez lehet jutni a tv- és rádió- szerepLések, a szinkronmun­kák révén. Itt erre alig van lehetőség, talán a regioná­lis stúdióhálózat fejlesztése hozhatna változást. Ennek ellenére örömmel mondha­tom, hogy a társulatunk erős. Tapasztalt művészeink vannak, s az utóbbi évek­ben sok tehetséges ifjút si­került megnyerni: a színé­szeink fele harmincöt évnél fiatalabb. Hiányzik viszont a derékhad, a negyvenesek nemzedéke. Műfaji sokszínűség — Debrecen nagyváros, s ez elvileg azt is jelenti, hogy a színháznak elegendő né­zője van. A valóságban azonban a közönséget meg hell nyerni, be kell csalo­gatni, s ez olykor ellentmon­dásokat okozhat, hiszen a tömegigény és a művészi színvonal nem mindig ta­lálkozik egymással.. — Ha prosperálni akarunk, természetesen számolnunk kell a kívánságokkal és ki is kell elégítenünk azokat. De nem mindenáron, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színvonalon. A könnyű műfajokban is le­het — és kell is! — nívós teljesítményt nyújtani, nem feltétlenül a haknizás a tö­megszórakoztatás útja. Az emberek különbözőek, s mű­veltségük, fogékonyságuk, sőt akár a pillanatnyi hangu- tuk vagy a divat függvé­nyében más és más dara­bokra kíváncsiak. Ezért műsorpolitikánk alapja a sokszínűség. Arra törek­szünk, hogy a bemutatott alkotások eredetiségét meg­őrizzük, s ezen belül keres­sük meg a mának szóló mondanivalót. Olyan realis­ta színiházat szeretnénk csi­nálni, melynek az emberáb­rázolás áll a középpontjá­ban. Ez nem azt jelenti, hogy elvetjük a kísérletezést, vagy az elvontabb darabok bemutatását, hiszen éppen ezért hoztuk létre stúdión­kat, amely a művészeinknek is jó iskolát jelent. Sajátos világokat ismerhetnek meg és új játékstílusokkal pró­bálkozhatnak. —•' Kérem, vegyük szem- ügyre közelebbről a reper­toárt! — Drámai tagozatunk elő­adásainak gerincét a klasz- szikusok művei képezik. Min­den évben bemutatunk egy- egy Shakespeare-darabot és rendszeresen műsorra tűz­zük a múlt századi orosz írók alkotásait. Emellett a modern polgári irodalomból is válogatunk, elég, ha Az ügynök halálára és a Stílus- gyakorlatokra utalok. Ha­gyománnyá kezd válni, hogy minden évadban egy-egy magyar drámát is színpadra állítunk. Sikerrel játszottuk például Örkény: Pisti a vér- zivatarban című művét. A méltatlanul elfeledett írók : Füst Milán, Szép Ernő mun­kái is közönség elé kerül­nek. Elfogadta a publikum azt a kezdeményezésünket is, hogy a baráti országok jelentős íróit bemutassuk. Nem feledkezünk meg a vígjátékokról sem: telt há­zakkal ment legutóbb Vol- pone-töl a Két úr szolgája. — Operatagozatunk első­sorban a műfaj olyan gyöngyszemeivel várja a né­zőket, mint a Varázsfuvola vagy a Faust. Rendszeresen pódiumra visszük Erkel Bánk bánját, a Hunyadi Lászlót és a Brankovics Györgyöt, de a moderneket is, így Petrovics Emil: C'esl la guerre című darabját, melyet 1984-ben a televízió is egyenes adásban közvetí­tett. Nagy vonzerőt jelente­nek a musicalek és az ope­rettek: ezeket sem hanya­goljuk el. Hevesi kapcsolatok — Az egri és a hatvani közönség rendszeresen lát­hatja az önök előadásait... — Régi jó kapcsolataink vannak Heves megyével, s ezeket szeretnénk továbbra is fenntartani, illetve to­vábbfejleszteni. Színházsze- retetet érzünk itt, s ezért szívesen vállalunk fellépése­ket. A Gárdonyi Géza Szín­házban tatarozás előtt gyak­ran játszottunk, s jelen va­gyunk újra, főleg operákkal és operettekkel, de szívesen bemutatnánk egy-egy drá­mát is. A Hatvani Zenés Nyár rendezvénysorozatán kezdettől fogva fellépünk, s nyugodtan mondhatom, si­kerrel. 1984-ben a Bánk bán­ért megkaptuk az Aranyfá- cán-díjat, az idén pedig a Hunyadi László rendezéséért Kertész Gyula részesült ugyanebben az elismerésben. Tavaly Hegyes Gabriella. 1985-ben pedig Mohos Nagy Éva alakítását értékelték ní­vódíjjal. Reméljük, jövőre újra találkozunk az opera- kedvelő hatvaniakkal: ter­veink szerint a Toscát mu­tatjuk be a szabadtéri szín­padon. — Zenés darabjaink és prózai tagozatunk előadásai mellett szívesen adnánk íze­lítőt stúdiószínházunk reper­toárjából, sőt monodrámák­kal, gyerekeknek szóló me­sejátékokkal is rendelkezünk Nagyon tetszett a hajdú­bihari óvodásoknak a Kóc Gerzson című sorozatunk, melyet Pinczési Judit versei­ből állítottunk össze. Bizo­nyára sikert aratna önök­nél is. Reméljük, hogy a közön­ség továbbra sem pártolna el tőlünk, amit igényes és érdekes produkciók színre vitelével igyekszünk biztosí­tani. Koncz János Kertész Gyula az idén a Hatvani Zenés Nyár Aranyfácán-, díját kapta a Hunyadi László rendezéséért A Mária főhadnagy című népszerű operett bemutatására készülnek a színészek: Kállai Bori és Vokó János (A szerző felvételei) Mária főhadnagytól— Hamletig Beszélgetés Magi Istvánnal, a debreceni társulat ügyvezető igazgatójával 1865-ben adták át a színház kőépületét, melyen román, bizánci és mór elemek uralkodnak Az Ej, Bajcsay Ilona Tünde: Eszenyi Enikő [gy képzelte a színpadot Jovanovics György

Next

/
Oldalképek
Tartalom