Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-29 / 280. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. november 29., péntek Ősbemutató: I. magyar versenyautó-kiállítás — Péntektől vasárnop estig Budapesten — Látvány ötmillióért — Videovetités, játékok a nagyközönségnek — A belépő sorsjegy is: Ladát nyerhet! Kelre Rosberg a nagy színpadon A rajt előtti utolsó pillanat VASÁRNAP: ATKAR-HEVES Újrajátszás, küldéssel A megyei labdanúgó-bajr • «I Bozsik Hiába, nincs már közöttünk, a neve most is élő legenda. Sőt, már pályafutása alatt az volt. A világ legkiválóbb jobbfedezetének tartották, s nemcsak fénykorában, hiszen sokak értékelése alapján minden idők álomválogatottjában is helyet kapott. Bozsik József hatvan esztendeje, 1925. november 28- án született — a jelek szerint: labdarúgónak. Tizenhárom évesen került a Kispesti AC kölyökegyüttesébe, és tizennyolc volt, amikor az első csapatban bemutatkozott (később még 281 NB I-es mérkőzésen játszott). Huszonkét évesen, 1947. augusztus 17-én, a bolgárok ellenii 9—0-ás találkozón debütált a válogatottban, s ezzel egy páratlan karrier vette kezdetét. Ami ugyanis Bozsiknak sikerült, az a magyar futballisták közül senki másnak nem, hiszen éppen 100 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben. A többi közt tagja volt az 1952-ben olimpiai aranyérmet, majd 1954-ben világ- bajnoki ezüstérmet nyert együttesnek, részt vett az 1958. évi világbajnokságon is. Búcsúfellépésére 1962. április 18-án került sor, és igazán szépen köszönt el a válogatott csapattól: a magyar együttes gólját ő szerezte az Uruguay elleni, 1— 1-gyel zárult mérkőzésen. Később szakosztályelnökként, majd edzőként folytatta Kispesten, amelyhez mindig hűséges maradt. (Soha másutt nem játszott, mint a KAC-ban, illetve a Hon- védban, az utóbbival ötször nyert bajnoki címet.) A válogatotthoz 1974-ben szövetségi kapitányként tért vissza, de csak sajnálatosan rövid időre. Az osztrák— magyar találkozó (0—1) után néhány nappal ugyanis szívinfarktust kapott, és le kellett mondania a szakvezetői posztról. A futballtól azonban nem szakadt el, s 1976-ban újabb megtiszteltetés érte: ő végezhette el a kezdőrúgást a magyar válogatott 500. mérkőzésén. Akkoriban sokan bíztak abban, hogy teljesen kiheverte korábbi betegségét, de két év elteltével, 1978: május 31-én, egy újabb szívinfarktus keresztülhúzta a reményeket. Emlékét a Honvéd nemzetközi ifjúsági tornája, a Bozsik-kupa, és a labdarúgás híveinek több milliós tábora őrzi. H. I. Találkozzunk Mátrafiireden! Több mint ezer indulót várnak szombaton az olimpiai ötpróba sportakció szombati, 30 kilométeres csúcstúrájára. A mátrafüre- di művelődési házban lévő rajt- és célhelyen reggel 6.30-tól fogadják a résztvevőket, akiket 7 órától folyamatosan indítanak csoportosan útnak. A harminc kilométeres távot a Kékestetőn át kell megtenniük a próbá- zóknák, akiikre 1060 m szint- különbség leküzdése vár. A kevésbé felkészültek számára 20 km-es útvonalat is kijelöltek, amelyre a nagypróba 8 órás szintidejével szemben 5 óra áll rendelkezésre. A technikai sportágaknak mindig is nagy volt hazánkban a vonzereje, ezért számíthat méltán közönségsikerre a hét végi fővárosbeli nemzetközi esemény. Budapest első ízben lesz helyszíne az autó-, a motor-, és a motorcsónaksport világszínvonalú látványos „termék- bemutatójának”. Sőt: ez több, életszagsúbb annál, hiszen ismert márkacsodák jó néhány irigyelt élversenyzője is karnyújtásnyi közelségben található. A kiállításon mintegy 90 slágerszámba menő jármű várja az érdeklődőket, s ennek reprezentatív megjelenítése a szereplőkkel, a műsorokkal együtt ötmillió forintba kerül. Tegnap reggel már lezárták a Budapest Sportcsarnok autóparkolóját. Akik eddig nem tudták, a látvány azoknak is sugallta, mi készül itt. Szalmabálákból éppen az alkalmi pálya védvonalát építették a rendezők, és ha nem is látszott, odabenn a sport- csarnokban is lázas pakolás folyt. Hogy mi-minden lesz a ma, 10.30-tól nyíló és egészen vasárnap este, 8 óráig tartó kiállításon, arról a Hotel Stadionban tegnap az ismert szakíró, Dávid Sándor tájékoztatta az újságírókat. Az élre kívánkozik, hogy Urbán Lajos közlekedési miniszter meghívására eljön Magyarországra Bernié Ecclestone, a FOCA elnöke, aki személyesen is megtekinti a Szilasliget térségében épülő Forma—1 -es versenypályát. Rendkívül gazdag programot állítottak össze a szervezők. Nemcsak a BS-ben lesz látnivaló, hanem más 8—9 kisebb teremben is. Szinte választani is nehéz az érdekesebbnél érdekesebb autók, motorok, motorcsónakok közül. ízelítőül néhány: Rally Audi Quattro, VW Golf GTI, Renault 11 Turbo, Honda, Yamaha, Suzuki, Morbidelli motorok... A mátrai hegyi versenyekről ismerős az osztrák Willy H fiatal Az utóbbi évek kemény, kitartó munkájának a gyümölcse ért be a gyöngyösi Honvéd Zalka SE ökölvívó szakosztálya ifjúsági együttesénél. Az utánpótlást jelentő úttörő, serdülő és ifjúsági korosztályú sportolók az elmúlt hónapokban sok sikert értek el különböző versenyeken. Ezek közül is kiemelkedik, hogy a november elején rendezett ifjúsági magyar bajnokságon Pa- 'taki Attila a 91 kg-os súlycsoportban a dobogó legmagasabb fókára állhatott. Az egyik tréning előtt Fischer László edzőt, a fiatalok felkészítéséről, eredményeikről kérdeztük: — Az idén ötödik esztendeje, 1980 szeptembere óta itt a gyöngyösi kisegítő iskolában tartjuk az utánpótlás korú versenyzőink felkészítését — mondja az ifjú bokszolók nevelését nagy szorgalommal irányító sportvezető. — Hetente három alkalommal: hétfőn, szerdán és pénteken edzünk. A versenyek előtt két-!három héttel pedig mindennap. A létszámunk elég gyakran változik, átlagosan 20—25-en Rabi Porsche 935-ös autója. Szintén Ausztriából érkezett az a BMW Turbo pályaautó, amely 750 lóerős. A Budapest Sportcsarnok központi kiállítóhelyén vehetik majd szemügyre a kíváncsiak az idei Forma—1- es világbajnok Alain Prost 2-es rajtszámú Marlboro— McLaren versenygépét. Ennek az „istállónak” a tagja néhány hét óta az 1982. évi világbajnok, a finn Keke Rosberg is. A világhírű pilóta szombaton saját repülőgépével érkezik Ferihegyre, majd mintegy öt órát tölt Budapesten. A nagyközönség vele a BS nagy színpadán találkozhat, amikor is nyilvános sajtótájékoztatót tart. Elárulták a kiállítás szervezői, hogy a világbajnok na- piidíja ötezer dollárra rúg, ezenfelül még megtérítik többek között repülőgépének üzemanyag-fogyasztását is. Egy másik sztárnak, az amerikai Freddie Spencer- nek az idei gyorsasági motoros világbajnokság győztesének élethű bábuja ül majd az 500 kcm-es Honda NSR nyergében. Számos kísérő programja lesz a három napnak. Levetítik például az idei Forma —1-es futamok néhány videofelvételét és a tavalyi sojánnak az edzésekre. Előfordul az is, hogy alig férünk el ebben a teremben, amit bérelünk... Tehát, elég nagy az érdeklődés a sportág iránt. — Kik azok a fiatal sportolók, akik az elmúlt időszakban a legeredményesebben szerepeltek, tehetségesek? — Az idei teljesítménye alapján Pataki Attila és Hegedűs Tamás bizonyult a legjobbnak, ők aranyjelvényesek is lettek. Az ifjúsági és serdülő korosztályúak közül jól szerepelt még Földi Béla, Tóth Zoltán, Henter László és Farkas Attila. Az úttörőknél Hám Béla, aki tavaly és az idén az úttörőolimpián országos harmadik helyezést ért el. A mostani Arany alma-kupán pedig súlycsoportjában megszerezte az első helyet. — Vannak-e gondjaik, problémáik? — Igen. A kisegítő iskola maximális támogatásán túl szükségünk lenne a szakosztály és az egyesület vezetésének nagyabb segítségére, patronálására. A tornarozat 90 perces, teljes ösz- szefoglalóját. Csehszlovák motorosok akrobatikus mutatványokkal szórakoztatnak. Lesz go-kart-verseny, a helyszínen jelentkezők részére autós ügyességi verseny, sőt a gyerekekre is gondolnak: a legfürgébb kerékpárosok értékes díjakat nyerhetnek. A belépő kissé borsosnak tűnik (160 forint, diákoknak 60), de ez egyben sorsjegy is. Ha a három nap során 20 ezernél több nézője lesz a kiállításnak, akkor a jegytulajdonosok között két Lada-típusú személygépkocsit sorsolnak ki. A sajtótájékoztatón megkérdeztük dr. Görgényi Miklóst, a Philip Morris magyarországi megbízottját, hogy milyen szerepet vállaltak a rendezésben? — Mint ismert, cégünk, a Forma—1-es támogatók jelentős sorába tartozik. A kiállítás alatt a Philip Mor- ris-termékekiet reklámozzuk és nemcsak a legjobbak autóin. Egy önálló pavilonban az \Egri Dohánygyár által készített Marlboro cigarettákat mutatjuk be árusítással egybekötve. terem felszerelése szerény és nem az ökölvívósportnak megfelelő. Szükségünk lenne több medicinlabdára, ugrókötélre és olyan tükrökre, ' melyek előtt ifjú bok- szolóinlk az alapvető „fogásokat” el tudnák sajátítani... A nem csekély adminisztratív munkában is nagyobb támogatást igényelünk az egyesülettől... Szóval, ilyen körülmények között készítjük fel a fiatalokat — vallja. A jövőben Fischer László a mosdani ifjúsági versenyzőket átadja a felnőtt csapatnak. Szeretne minél több ökölvívót kinevelni az egyesületnek, amiben Fehér Gyula, a Zalka korábbi nehézsúlyú versenyzője segíti. ★ A Zalka HSE fiatal öklö- zői sikerének az elmúlt időszákban, a kemény munka a nyitja. Ügy hisszük, megérdemlik a nagyobb támogatást, odafigyelést, mert Gyöngyösön még mindig nagy népszerűségnek örvend az ökölvívás ... ! Korcsog Béla nokság őszi utolsó fordulójában a 0—0-ás állásnál, a 82. percben félbeszakadt az At- kár—Heves összecsapás. Tegnap Egerben a szakszövetség fegyelmi bizottsága tárgyalta az esetet az érintettek meghallgatásával. A fegyelmi bizottság előtt elmondta álláspontját a játékvezető, Vinczepap Ferenc és egyik partjelzője, Örsi János. Ugyanitt meghallgatták hevesi részről Fegyveres István intéző és atkári részről Kiss Imre sportköri elnökhelyettes véleményét. A testület megállapította, hogy a vezetőbíró hibát köFocivilág December 15-én, Mexikóvárosban az ötéves Luis Javier Barroso Canedo lesz a főszereplő, az 1986. évi labdarúgó-világbajnokság óriási érdeklődéssel várt sorsolásának. A kisfiú húzza majd ki a csapatok nevét az urnákból. Az ötéves Luis unokája Guillermo Canedó- nak, a mexikói VB Szervező Bizottsága elnökének, a FIFA alelnökének. A sorsolás a Canedo családban marad. Az 1970. évi mexikói VB sorsolását Luis édesanyja, az akkor 12 esztendős Monica Maria végezte el. ★ Az argentin Maradona két mérkőzésen nem szerepelhet a Napoliban, mert az Udi- nese elleni 1—1-es bajnokin kiállították. Az előző idényben Maradona az Ascoli ellen kapott piros lapot, akkor egy mérkőzéstől eltiltották, de a Napoli fellebbezése után felmentették. ★ A labdarúgó Interkontinentális-kupa hagyományos döntőjének ismét a japán főváros ad otthont december 8-án. Az olasz Juventus és az argentin Argentinos Juniors küzd majd egymás ellen. A területi labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában 23 gól esett, néggyel több, mint az előző héten. Ezúttal az „alsóházi” rangadót nyert Romhány volt a legeredményesebb, az utolsó helyre lecsúszott Sirok elleni 4 találattal. A góllövőlista második helyén ötös holtverseny alakult ki. Az élmezőny állása. 11 gólos: Csányi (Recsk). 9 gólos: Homonnai (Ózd), Kleiber (Edelény), Orlóczky (Sajóbábony), Tamás (H. Köteles J. SE), Utas- sy (Ózd). 8 gólos: Kányok (Ózd). A forduló válogatottja a következőképpen alakult: Kocsis (Ózd) — Jónás (Gyöngyös), Bukovics (Borsodi Bányász), Váczi (H. Köteles J. SE), Cseh (Bélapátfalva) — Tóth Gy. (Gyöngyös), Berecz Zs. (Bélapátfalva), Zombori (Hatvan) — Hodur (Romhány), Horváth (Hatvan), Kanyok (Ózd). A Heves megyei csapatok váltakozó sikerrel szerepeltek. A Hatvani KVSC Szőnyi úti győzelmével bravúrt hajtott végre. A Zagyva-partiaknak végre feloldódtak fővárosi gátlásaik... A veszélyes zónától távolodni igyekvő Gyöngyös és Bélapátfalva értékes két pontot szerzett a Balassagyarmat, illetve az Edelény ellenében. Kevesen számíthattak arra, hogy az őszi harmadik hely megszerzésére esélyes Recsk hazai pályán marad alul az újonc Borsodi Bányásszal szemben. A Sirok újabb vereségével nagyon nehéz helyzetbe került. összegezve: a megszevetett el. A két csapat képviselőinek beleegyezését is kikérve a bajnoki 90 perc újrajátszását rendelték el. A megismételt találkozóra december 1-én, vasárnap 11 órától kerül sor Atkáron. Űj lesz majd a közreműködő játékvezetői hármas összetétele is, de nevüket tegnap még nem hozták nyilvánosságra. Egyébként a megyei játékvezetői bizottság is foglalkozik még a történtekkel. Egy későbbi ülésén elemzi az ominózus eset körülményeit és hozza meg a játékvezetőket érintő döntését. „World Soccer” szavalás: 4. Magyarország A világ egyik legelismertebb nemzetközi labdarúgó szaklapja, a „World Soccer” közzétette idei szavazásának eredményét. A korábbi évekhez hasonlóan szakértőik véleménye alapján megválasztották az év játékosát, csapatát, edzőjét. A „World Soccer” szerint a világ legjobb labdarúgója 1985-ben is (miként 19Ö4- ben) a francia Michel Piatini, aki a szavazatok 20,6 százalékát kapta. A dán Elkjaer-Larsen a második (11,2) és az argentin Diego Maradona a harmadik (7). Az „Év csapata” az angol bajnokságot nyert, és a KEK-ben is diadalmaskodott Everton: a szavazatok 42,3 százalékát érdemelte ki. Utánuk az Európa-kupát nyert olasz Juventus (8,4), s az olasz bajnok Verona következik (7,4). A csapatok rangsorában a szakértők Magyarország válogatottját tették a negyedik helyre a szavazatok 7,2 százalékával. Mint a jelentések kiemelik: ez a 4. hely azt jelenti, hogy a válogatottak között Magyarország az első. Az év edzője az angol Terry Venables (29,8), akinek irányításával bajnokságot nyert a spanyol Barcelona. fordulóra rezhető tíz pontból hatot szereztek csapataink, s a hét lőtt gól ellenében hatot kaptak. A megyei bajnokságban az őszi utolsó fordulóra került sor. Huszonkét labdarúgó jóvoltából huszonhat- szor zördültek meg a hálók. Most 12 góllal kevesebbet könyvelhettünk el, mint egy héttel korábban. Horváth a Honvéd Gáspár SE csatára ritka egyéni teljesítménnyel rukkolt ki: az első félidőben egymás után négyszer talált be a kompoltiak hálójába, s néhány percre utolérte a góllövőlista éllovasát. Az azonos időben zajló füzesabonyi mérkőzésen a második játékrészben Bar- tuska gólt ért el a Petőfi - bánya ellen, így ő lett az őszi gólkirály. A góllövőlista élmezőnye: 14 gólos: Bar- tuska (Füzesabony). 13 gólos: Horváth (H. Gáspár SE). 12 gólos: Agócs (Tarnaörs), Szabad (Selyp). 10 gólos: Huszár Gy. (Petőfibánya), Kovács B. (Apc). A félbeszakadt Atkár— Heves mérkőzéstől függetlenül összeállítottuk a hét tizenegyét, mivel a többi mérkőzésről jó néhány kimagasló egyéni teljesítményről kaptunk jelentést. A csapat: Szendrei (Selyp) — Mester (Poroszló), Mudriczki (Füzesabony), Molnár (Selyp), Földi J. (Pétervására) — Szőke J. (Apc), Nagy L. (Füzesabony), Fehér (Do- moszló) — Bari (Füzesabony), Horváth (H. Gáspár SE), Farkas (Kompolt). ( szigetváry) Budavári Sándor Ml VAN A SIKEREK MÖGÖTT ...? Zalkás üldözőknél Fordulóról