Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-20 / 272. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. november 20., szerda 3. Az antiiiflácivs politikáról 11/2. Egy antiinflációs politika a gazdaságpolitika és a gazdaságirányítás rendelkezésére álló eszközök egész arzenáljának bevezetését igényli. A részletekbe bocsátkozást mellőzve világosan kell látni, hogy az infláció megfékezése nem elhatározás, hanem az öt szülő viszonyok megváltoztathatóságának kérdése. Ezek a viszonyok — említett okok — szerencsére megváltoztathatók, de legalábbis befolyásolhatók, bár igaz, hogy nem könnyen. 9 főleg nem gyorsan. A legfontosabb kivétel talán a világpiaci ármozgások tekintetében egyszer már — a hetvenes években — keserű tapasztalatokra tettünk szert. Heves és a szolgáltatások A hiány, a veszteségforrások megszüntetése, a támogatáspolitika átalakításán kívül ;— csak a legfontosabbakat említve — az antiinflációs politika egy korszerűbb, szelektív pénz- politika meghirdetését, a monetáris viszonyok erősítését, a ,verseny szélesedését, a mesterséges monopóliumok korlátozását, a piaci indíttatású tőkeáramlás kibontakoztatását is feltételezi. Ebben az összefüggésben azt is látni kell, hogy a konfliktus kerülését segítő lefölözési gyakorlat, adóelvonás, nem szolgálja az infláció fékezését. Ha ugyanis a népgazdaság teljesítménye nem változik, akkor a költségvetési mérleg csak a vállalati és lakossági jövedelem terhére javítható. Ehhez tehát vagy a reáljövedelmet, vagy a vállalatok fizetőképes reálkeresetét kell csökkenteni. Minden más önámítás. A gazdaságon belüli veszteségforrásokért, egyre növekvő arányú újratermelődésükért a fő felelősség alighanem a támogatáspolitikát illeti. Tervgazdálkodásunknak ez egyik igen jelentős — önmaga ellen forduló — pa- radoxona. Sietve le kell ezért szögezni, hogy e paradoxont jelentő dilemma gyökerei, motivációi nagyon szerteágazóak. A támogatáspolitikának a középszerűségből táplálkozó ideológiai és társadalmi, szociálpolitikai motivációit több évtizedes folyamat eredményeként a gazdaság racionális, a gazdaság saját logikája által diktált követelményeket is háttérbe szorították. Ebből eredően, ma már reménytelen lenne ezt kibogozni, hogy a gazdaság veszteségforrásainak magas aránya, az alacsony jövedelem- termelő képesség és rugalmatlanság, az egyre nehezebben moderálható inflációs ráta mennyiben oka, illetve mennyiben következménye a fordított logikát követő — nagyrészt a gyengéket segítő, veszteségpótló — támogatáspolitikának. Az egyre növekvő mértékben versenyképtelenné váló, s cserearány-veszteséget okozó struktúra konzerválódásának. A veszteséges termelés megszüntetésére A korábbi évtizedekben uralkodó középszerű — egyenlősdi értékrendszer, egy leszűkített ellátási felelősségen, a hatékonyságot akaratlanul is háttérbe szorító gazdaságfilozófiában gyökerező támogatáspolitika fölött végképp eljárt az idő. Ennek a támogatáspolitikának veszélyessége az elmaradott viszonyok konzerválódásában, az elkényelmesedésben, a gyorsabb fejlődésre képes területek fékezésében rejlik. Régen tudott pedig, hogy a tengerparton fekvő, legyengült ember életét az a bizonyos kínai halász úgy mentette meg, hogy megtanította halászni. A támogatáspolitikában szükséges fordulat végigvitelének értékrendszeri és ideológiai korlátain — a XIII. kongresszusi határozat ide vonatkozó részei alapján — úgy vélem, túl vagyunk. A XIII. kongresszusi határozat gazdasági építőmunkával foglalkozó fejezete szerint: „Gyökeres fordulatot kell elérni a nem gazdaságos, tartósan veszteséges termelés gazdaságossá tételében, illetve korlátozásában.” A gazdaság támogatására, például, hogy bizonyos irányban a fejlődés gyorsabb legyen, s annak önfinanszírozási korlátái feloldódjanak, vagy például, hogy az új megoldások meggyökerezhessenek — mindig szükség lesz. Állami intervenció nélkül működő gazdaságot — még a legfejlettebbek körében sem — nem lehet találni. Űj piacokra betörni, mások által alkalmazott protekcionizmus ellen védekezni, szintén csak bizonyos támogatás révén lehetnek képesek a vállalatok. A konjunkturális okokból gyengélkedő vállalatok megmentése is indokolt lehet. A strukturális okokból veszteségessé váló tevékenységek, szervezetek szanálása azonban — e gazdaságfilozófia talaján maradva — csak akkor engedhető meg, ha a megszűnésből eredő kár a társadalom számára nagyobb, mint a talpraállításé. Továbbra is támogatást igényel a munkaerő átképzése, szerkezeti okokból szükségessé váló áramlása. A támogatáspolitika új pályára állítása természetesen csak fokozatosan lehetséges. Egyszeri, radikális műtét káoszhoz, egy sor tevékenység tovagyűrűzést kiváltó lehetetlenüléséhez, s komoly társadalmi feszültségbe torkolló részleges, de jelentős munkanélküliséghez vezetne. A halogatás ára viszont bizonyos leépülés. Az új pályát jelentő úton tehát akkor is nagyobb léptékkel kell haladni, ha az helyenként és időnként múló fájdalmat okoz. A vállalkozók előnyben A támogatáspolitikában szükséges fordulat további indoka, egyben célja: annak elősegítése, hogy a gazdaság egyre inkább saját logikája szerint legyen képes működni, tehát az e logika érvényesülése előtti korlátok lebontása. Ehhez azonban egy további, de a gazdasági szférán messze túlmutató — s erősen rendszerspecifikus — megoldás, feladat is hozzá tartozik. Nevezetesen: egy, a társadalom tagjai számára esélyegyenlőséget biztosító mechanizmus működtetése. A szociálpolitikának ebben kitüntetett szerepe van. A vállalkozási szellem térhódításával, a hatékonysági kényszer fokozódásával együtt járó differenciálódás és a fejlesztésekben szükséges szelektivitás esélyegyenlőséggel kombinálása nyilvánvalóan nem könnyű feladat, ha úgy tetszik, a dialektika alkalmazásának művészete. Hibás beszabályozás esetén ez az esélyegyenlőséget biztosító mechanizmus, különösen, ha a gazdasági mechanizmusba továbbra is beékelődik, annak hatásfokát gyengítheti, akár semlegesítheti is. A cél viszont a gazdasági hatásfok növelése, eszköz az esélyegyenlődését biztosító megoldásokhoz szükséges források csak így növelhetők. Túl nagy árat fizettünk összegezve: korábbi értékrendünk szerint a gyengéknek a jók rovására történő támogatása a szocializmus tartozéka volt, amivel a racionalitás érvényesülése, a társadalmi-gazdasági fejlődés gyorsítása érdekében mielőbb szakítani kell. Ez így erkölcsös és nem fordítva. Ezért a „történelmi” tévedésért már eddig is túl nagy árat fizettünk, azt tovább tetézni a jövő generációkkal való felelőtlenség lenne. (Vége) Or. Barta Imre a közgazdaság- tudományok kandidátusa Késik a patyolat, kevés a cipész, nem jön időben a fuvarozó . . . Aligha tagadhatná bárki, mindennapi közérzetünk egyik alapvető meghatározója gyakran az, hogy elégedetlenek avagy elégedettek vagyunk a szolgáltatásokkal. Nem véletlen tehát, hogy a legkülön- bözőibb szervek, testületek tűzik napirendjükre annak vizsgálatát, hogy vajon sok vagy kevés panasza van-e a lakosságnak, s hogy mit lehetne tenni a fejlődés érdekében. Hevesen, megyénk negyedik, legfiatalabb városában — éppen mert az —, különös jelentősége van annak, hogy vajon e területen sikerül-e majd fölzárkózni, lépést tartani „idősebb" testvéreivel. A legmeghatározóbb azoknak a tevékenysége, akik az általános ipari, az építőipari, szállítási és személyi szolgáltatásokkal foglalkoznak. Kik jól, kik kevésbé jól. A helyi autószerviz például ez év októberétől a korábbi öttel szemben már hétféle típust javít. Tervezik gép- kocsiállásaik bővítését, ügyfélfogadó építését, alvázvédőállomás létrehozását, a fejlődés tehát egyértelmű. Az Uniszerv és a Gelka nagyjából ugyanazzal foglalkozik. Központja azonban egyik cégnek sem Hevesen van, s ez esetenként gondot jelent munkaszervezésükben. Fölmerülhet a kérdés, mi a célszerűbb? Meghagyni a lehetőségét annak, hogy ha akarnak és tudnak, konkuráljanak egymással, vagy jobb lenne a jövőben összevonni a két helyi fiókot. Azon viszont, hogy a patyolat munkáját javítani szükséges, nincs mit fontolgatni. A legtöbb reklamáció a vállait határidők csúszása miatt érkezett, s e tény talán valamit megmagyaráz abból is, miért zárták veszteséggel az elmúlt évet. A cipőjavítás, vagy a kisgépkölcsönzés helyzetéről még ennyit sem lehet elmondani. Az előbbi esetben ugyanis az elkerülhetetlen reperációkat Gyöngyösön kell elvégeztetni, az utóbbi esetben pedig az a furcsaság történt, hogy bár mind több kölcsönző lakos lenne, a helyi áfész gazdaságtalan- ság miatt szűkítette választékát. A hiányok megszüntetése nem kevés gondot okoz az illetékeseknek az általános ipari ágazatban éppúgy, mint az építőiparban. És bizony, e déli fekvésű településen alig van tetőfedő, ács. üvegező vagy épületburkoló. Hogy mekkora szükség lenne rájuk, azt igazolja, hogy egyre növekszik a magánerőből felhúzott házak száma. Az építőanyag szállítását szerencsére valamennyi ipari és mezőgazdasági üzem segíti, támogatja. Az egyéb elszállítandókkal sincs különösebb gond, hisz 21 magánkisiparos áll a lakosság szolgálatára. A legjelentősebb munkát azonban a kommunális üzem végzi. A városban álló 3846 lakóház közül 2300-tól viszik el a szemetet. Ha az útviszonyok javulnak, természetesen mód lesz további épületek bekapcsolására is. Nem lehet említetlenül hagyni az úgynevezett személyi szolgáltatásokat sem. Igaz, a fodrászok csak a hölgyek fejével foglalkoznak, és a fényképezést is csak a Teohnolux vállal, viszont úgy tűnik, ennél nem is igen nagyobbak az igények. A városi tanács illetékesei szerint mindenesetre e területről is elmondható az. ami általában a szolgáltatásokról, hogy az alapok megvannak. A fejlesztés azonban napirenden tartandó feladat. Németi Zsuzsa Beszámoló taggyűlésekről jelentjük Sikeres számvetés az egeresek! bányászoknál Először gyűltek össze beszámoló taggyűlésre a Mát- raalji Szénbányák dolgozóiként a Egercsehi Bányaüzem kommunistái hétfő délután, amikor a belüzemi párttagokat Nagy Gusztáv, az alap- szervezet vezetőségi tagja köszöntötte. A pártvezetőség beszámolóját Péter József alapszervezeti titkár ismertette. A hetvennyolc tag tervszerűen és aktívan dolgozott február 8-án elhatározott feladatain, amelyek középpontjában a gazdasági munka állt. A nyolc pártcsoportban különösen az átszervezés előkészítése idején folyt pezsgő élet. Ekkor nemcsak a bánya geológiai és technikai nehézségeivel, de a kishitű- ekkel is meg kellett küzdeniük. Jól támogatta őket ebben a vezetők nyílt, és pártszerű tevékenysége. Teljesültek a pártoktatási feladatok is, bár a látogatottság ma még nem teljes. Pártmegbízatása a tagság nyolcvanhét százalékának van; teljesítik is mozgósító feladatukat munkaterületükön. lakóhelyükön. A titkár a KISZ-alapszervezet munkájáról azt állapította meg, hogy annak rendszeresebbé kell válnia. Külön szólt a harminchárom munkásőr közül annak a harmincegy párttagnak áldozatos tevékenységéről, akik itt teljesítik pártmegbízatásukat. Gondként említette, hogy a fiatalok párttaggá nevelése kívánnivalókat hagy maga után. Megemlítette azt is, hogy a Mátraalji Szénbányák dolgozóiként a bányászok érzik a bizalmat, és ezt a vágathajtási és fejtési tervek túlteljesítésével viszonozzák. A tizenhét szocialista brigád szerződései is támogatják a minőségi munka irányába tett kezdeményezéseket — bár ebben sok nehézséget okoz a bányászok egyre romló egészségi állapota. Morvay Miklós, az üzemi pártbizottság titkára ismertette a végrehajtó bizottság minősítését. Kiemelte, hogy Július 1. óta az 1987-re tervezett bányabezárás helyett legalább 2000-ig biztos a jövője az Egercsehi aknának! Azt a lendületet, amelyet ez az intézkedés adott a munkának, jó volna átmenteni a pártoktatási, párttagutánpótlási feladatok teljesítésébe is. Javasolta a KlSZ-szer- vezet munkájának felülvizsgálatát, ahonnan az utánpótlás leginkább remélhető. Jó alapot adhat ehhez, hogy az utóbbi időben hatvan, többségében fiatal, új dolgozó látott munkához Egercsehiben, ami fordulatot jelent az évek óta tartó elvándorlásban. Több figyelmet kért a nyugalomba vonuló párttagok új alapszervezetbe való beilleszkedéséhez. A felszólalók közül Nagy Gusztáv a tagfelvételi munka javításáról szólít. A pártmegbízatások nagyobb megbecsülését kérte Ladvenszki Eduard. Az új dolgozók beilleszkedéséről, a kétszak- mások ésszerűbb foglalkoztatásáról szólt Bíró István fronti harmadvezető. Kerekes József, az üzemi demokrácia kiterjesztésének konkrét tennivalóit, illetve az egészségromlás következményeit sorolta. Utasi István fronti csapatvezető azt javasolta, hogy a megújult üzembe „betelt munkaköny- vűeket” már ne vegyenek föl; rájuk nincs szükség Egercsehiben! Barta L. József, a rehabilitált dolgozók nevében köszönte meg a törődést, az emberséges foglalkoztatást. Csiki István bá- nyaigazgató pedig bejelentette, hogy a Tüzépnek már teljesítette éves kötelezettségét, a harmincnyolcezer tonna szenet az Egercsehi Bányaüzem, és ezt még négyezer tonnával várhatóan tetézi is a következő hetekben! Ez lehetővé teszi, hogy a bérszínvonal 92—94 ezer forint körül alakuljon az idén. A beszámolót és a felsőbb pártszervezet minősítését a tagság ezután egyhangúlag elfogadta. Kőhidi Imre IfadaszmezölccBvi Kelemen Ferenc és társai a nyúlpapri- kásnak valót készítik (lent) Megkezdődött megyeszer- te az apróvadak vadászata. A Hatvani Lenin Vadásztársaságnál, amely mintegy 6 ezer 700 hektáron gazdálkodik, október 20-tól február közepéig a nyulakra, a fácánokra dörögnek a fegyverek. Felvételeink egy vendégvadászat jellegzetes pillanatait örökítették meg. Az első lövések után Virág Nándor (balra) „Legény", a magyar vizsla (Szabó Sándor képriportja>
