Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-02 / 258. szám

Az Alföld mezővárosainak, tanyáinak tipikus házait gyűjtötték össze Pusztaszeren a szegedi Móra Ferenc Múzeum szakemberei. A lebontott, majd téglánként újraépített porták az utolsó ka­nálig, lámpáig hitelesen őrzik a módos hagyma- termesztő, a szatócs, a szegényparaszt egykori lakhelyét. (Fotó: Kőhidi Imre) A huszonkilenc éves szakmunkás fia­talembert, akit alig két és fél éve vettek fel a pártba, most ki kellett zárnia az alapszervezetnek, a döntést az illetékes párt-végrehajtóbizottság is meg­erősítette. Az ok: ittas gépkocsivezetés. A baleset következtében egy személy köny- nyebben megsérült, egy pedig súlyosan; hó­napokig nyomta a kórházi ágyat. A fiatal­embert a bíróság meghatározott időre el­tiltotta a gépkocsivezetéstől, és több hóna­pi — felfüggesztett — börtönbüntetésre ítél­te. Nem ez volt az első ilyen esete ugyanis: évekkel ezelőtt egyszer már rajtacsípték ittas vezetésen. Igaz, akkor nem történt [sérülés, s ő megúszta a szabálysértési el­járás keretében pénzbírsággal és azzal, ‘hogy jogosítványát háromnegyed évre be­vonták. Most azonban már nem volt par­don, s a bírói eljárással párhuzamosan a pártszervezet kizárta soraiból a kommunis­ta névre méltatlan tagját. Eddig a szomorú, szokványeset és ami következik az már korántsem megszokott, sőt, eléggé ritka folytatás, amely miatt a tör­ténetet érdemes közreadni. A szóban for­gó pártszervezet ugyanis felelősségre von­ta, a kizárt párttag egykori, két és fél év­vel ezelőtti ajánlóját is. (Pontosabban: az egyik ajánlóját. A másik ugyanis a KISZ- szervezet volt, amelynek tagsága azóta ki­cserélődött és új vezetősége van. A figyel­meztető tanulságot azonban ebben a kol­lektívában is megtárgyalták. A megdorgált ajánló művezető közvetlen felettese az ittasan karambolozónak. Jól ismerve beosztottját, tudott annak életmód­járól, arról, hogy bár kifejezetten alkoho­listának nem nevezhető, de elég sűrűn néz a pohár fenekére; s tudomása volt arról a korábbi, szerencsés kimenetelű balesetről is. Sőt, a munkatársának olykor a műhely­ben is gyanúsan csillogott a szeme, enyhe konyakillatot árasztott maga körül, be­csempészett üvegeket dugdosott az öltözői szekrényében, ami azért nem maradt ész­revétlen a többiek előtt. A művezető szemet hunyt az árulkodó jelek fölött — a krónikus munkaerőhiánnyal nyugtatgat­va lelkiismeretét —, ajánlóként pedig le­hangoló tapasztalatait elhallgatta a kom­munista közösség előtt. Utólag, amikor a taggyűlésen mindezt számon kérték tőle, azzal védekezett, hogy bízott pártfogoltja „megjavulásában". de hogy szót is emelt volna e célért, hogy be­szélt volna is a fejével, hagyjon fel a „va- gánykodással” legalább ha gépkocsiba ül. ennek semmi nyoma. Azt is védelmére hozta fel. hogy ha nem ajánlja az említet­tek miatt a fiatalembert a pártba, ezzel megnehezítette volna épp a pártszervezet dolgát, gátolta volna a pártépítési. a tag­felvételi terv teljesítését. Végül a művezető ezzel a nem épp ön­kritikus megjegyzéssel nyugtázta a párt­büntetést: az ajánló nem vállalhat örök időkre kezességet az ajánlottjáért... Ritkán fordul elő efféle eset, hogy tud­niillik a megbüntetett, kizárt párttagnak az ajánlóját is felelősségre vonják, még rit­kábban, ha az ajánlottját „csak” törölni kell. vagy egy-ikét év, vagy hónap után saját jószántából lép ki. Egyik megyeszék­helyi közintézményünkben egy szintén fia­talember tavalyelőtt azzal a hátsó gondo­lattal jelentkezett a pártba, hogy ezzel hi­vatali előmenetelét, karrierjét egyengesse. Tehetsége azonban nem állt arányban ön­hittségével és könyöklő törtetésével; az ál­tala kiszemelt vezető pozíciót mással töl­tötték be. Ekkor beadta munkahelyi fel­mondását, és a pártból is kilépett; azzal indokolta, hogy „csalódott” a pártban. Hogy mi e „csalódás” oka, arról a nyílt színen persze nem vallott, viszont fehér asztalnál, bizalmas baráti körben elkotyog­ta: neki „megígérték” azt az állást, ha a piros könyv birtokában „hajt rá". S hogy ki tette ezt a nemcsak könnyelmű és fe­lelőtlen. de visszataszítóan korrupt és ci­nikus — párttagtól idegen — szemléletről árulkodó ígéretet? Nos, éppen az ajánlója, ö pártfogolta, ő súgta neki e tanácsot, ő segítette be a pártba. Mondani sem kell. az intézmény pártszervezete példamutató szigorral kérdőjelezte meg: vajon az ajánló is méltó-e egyáltalán a párttagságra? Ma már az idő múlása folytán, a termé­szet rendje szerint — mind kevesebben van­nak azok az idős kommunisták, akik a felszabadulás előtt, az illegalitás életveszé­lyes körülményei között küzdöttek és dol­goztak a boldogabb jövőért. Ám ők tanú­síthatják: igen nagy felelősséggel járt va­lakit a párt tagjává ajánlani. Igen alapos, (személyes ismeretséget, a jelölt életének, munkájának, személyiségjegyeinek, gon­dolkodásmódjának) pontos ismeretét köve­telte, és — egyáltalán nem túlzás a fen­tebb említett kifejezés — igenis kezessé­get kellett érte vállalnia, politikai és er­kölcsi kezességet. Kezességet, gyakran az életével is — azért, hogy akit javasol, nem válik árulóvá, hogy valóban a legjobb képességei szerint harcol, dolgozik a kapott feladatok teljesítéséért. Pártunk történelmi hivatásának csak úgy ,tud megfelelni, ha szervezetei és tagjai je­len vannak és eredményesen, példamuta­tóan dolgoznak az élet minden területén. És nem véletlenül tesszük a hangsúlyt a tagjaira is. A szó szoros értelmében vett életveszélyt ugyan nem, de komoly politi­kai veszélyt igenis magában hordoz, ha a pártba arra méltatlan és alkalmatlan, po­litikailag és erkölcsileg ingatag, anyagi és egyéb visszaélésekre hajlamos, hátsó cé­loktól vezérelt vagy épp jellemgyenge em­berek bekerülnek. Az ilyen párttag óha­tatlanul gyengíti a saját környezetében a párt hitelét, politikai akcióképességének alapját. Nem közömbös hát, hogy a felnövekvő fiatal generációk tagjai közül kik lépnek a párt tagjai sorába; s éppen ebben van az ajánlók igen nagy. megnövekedett fe­lelőssége. Tegyük hozzá: az ajánlók többségét az ajánlás pillanatában mélyen át is hatja ez a felelősségérzet, a bevezetőben említett esetek ritkaságszámba mennek. Sokan azonban úgy érzik, felelősségük megszűnt, mihelyt a taggyűlésen a felvételt megsza­vazó karok a magasba lendültek. Ez té­ves felfogás: az ajánlónak továbbra is fi­gyelemmel kell kísérnie ajánlottja pályá­ját. sorsát, életét, munkáját. Ha szükséges, segítenie kell további fejlődését, elejét ven­ni annak, hogy néhány év vagy hónap múlva az esetleges kizárás — vagy törlés, kilépés — utaljon vissza rá: valóban nem elhibázott volt-e ajánlani? Sajnos, a párt­ból valamilyen módon kikerülők között nem kis arányt képviselnek az ilyen, egy­két éve vagy hónapja felvettek. Kádár János, az MSZMP főtitkára mond­ta a XIII. kongresszuson, a Központi Bi­zottság beszámolóját előterjesztve: „Az új tagok felvételekor nagy követelményt tá­masztunk, de ugyanezt nem mindig érvé­nyesítjük következetesen a pártban lévők­kel. Sok pártszervezet még nem jutott el annak felismeréséig, hogy a pártépítés nemcsak az utánpótlást, hanem a pártta­gok folyamatos nevelését, és a párt öntisz­tulását is jelenti." A jánlani — ez nemcsak annyi tenni­valót kíván, hogy néhány meleg hangú sort írunk a jelentkező pa­pírjára, s ugyanazt kissé bővebben elismé­teljük a taggyűlésen. Ajánlani — ez azt is magában foglalja, hogy tovább folytatott személyes kapcsolatban neveljük, segítjük, óvjuk a politikai és erkölcsi bukás veszé­lyeitől. Valóban kezességet vállalunk érte, hogy nemcsak a párt taglétszámát gyara­pítsa, hanem magatartásával a párt iránti bizalmat is; hogy munkájával a párt tör­ténelmi küldetésének teljesítését, társadal­munk szocialista fejlődését is eredményesen szolgálja. Koncz István c Az ajánlók (.eleJííu éqe Parasztpoptáh Pusztaszeren

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom