Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-18 / 270. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. november 18., hétfő A Egy hét... KÉPERNYŐ ELŐTT Pályaelhagyók Tisztelem Sebeő Ágnes szerkesztő figyelemre méltó vállalkozását, azt, hogy Pályaelhagyók címmel, hatvanöt perces dokumentumműsort készített azokról a fiatalokról, akik búcsút mondtak eredetileg választott hivatásuknak, s lemondtak azokról a szellemi örömökről, amelyekkel — legalábbis hosszabb távon — diplomájuk kamatoztatása ajándékozta volna meg őket. A stáb tagjai — s ez sem akármilyen érdem — alaposan felkészültek, kerülték a hatásvadászás ilyenkor vészesen kísértő fogásait. Háromszáz érdekelttel beszélgettek, vitatkoztak. Közülük szólaltattak meg hatot, azokat, akik nem húzódoztak attól sem, hogy milliókat avassanak be sorsuk titkaiba. Őket hallgattuk, velük együtt gondolkodtunk, át- éreztük gondjaikat, értékeltük cselekedeteiket. Meggyőződhettünk arról, hogy majd mindannyian ambiciózusak, tehetségesek, többre termettek. Nem kételkedtünk egyikőjük nyíltságában, őszinteségében, kendőzetlen szókimondásában sem. Nem akármilyen erények ezek, így aztán megnyerték szimpátiánkat. Közrejátszott ebben a produkció kétségkívül ötletes tervezése, igényességről árulkodó tálalása. A nyomatékolásként visszatérő, tartalmi szerepkört is betöltő dalbetét folyvást a lényegre emlékeztetett minket, s azt sugallta: mondjunk le az idősebbekre jellemző, frappánsan megfogalmazott, de vajmi kevés gyógyírt ígérő, okos köntösbe öltöztetett jó tanácsokról, s töprengjünk az egyértelműen megnyugtató megoldás módozatain. Senki sem vitatja, hogy az út elején állók anyagi nehézségekkel birkóznak, és hétköznapi megbízatásaik zöme sem tájékozottságuk szintjének megfelelő. Az utóbbin lehet, az előbbi« — ismerve pillanatnyi gazdasági helyzetünket — kissé bonyodalmasabb segíteni. Emlékeztetni azonban célszerű, ezt tette az alkotó- csoport is. Nem hiába dolgoztak, mert a felelősségtudatot keltették fel mindnyájunkban, méghozzá úgy, hogy kiaknázták e sajátos műfajban rejlő adottságokat. A kissé kényszeredett címtől eltekintve, magas színvonalú munkával lepték meg a nézőket. Egyről mégis megfeledkeztek. Nem utaltak arra, hogy soha, senki rajtja sem volt egyszerű, hogy kemény akarattal, némi tűrőképességgel a bajok legyőzhetők, hogy — idézve a bölcs latin mondást — teher alatt nő a pálma, hogy a kitérők gazdagítják azt az egyént, aki semmi áron nem mond le küldetése teljesítéséről. Ilyenek voltak, vannak és lesznek. Velük is szívesen találkoznánk. Nemcsak az életben, hanem a képernyőn is .. . Pécsi István Magyarázzák a bizonyítványt Nemcsak hajózni, de kabarét készíteni is muszáj — hogy a régi mondást kifordítsuk. Annyira beépült már a televízió és a rádió hagyományaiba, hogy középponti helye van ennek a humoros egyvelegnek, hogy egy hónapban egyszer legalább nekimerészkednek az alkotók. Hogy milyen sikerrel, az abból is lemérhető, ahogy hozzákezdenek egy-egy ilyen összeállításhoz. Céltáblául választják ilyenkor a kritikát és a közvéleményt, mintha a közmegítélésben kellene a hibát keresni, s egyszerűen csak meg kellene értetni az emberekkel, hogy amit látnak, az jó, s máris minden a legteljesebb rendben van. A szombati Telepódium- bemutató, a Mindent egy helyen! is hasonló módon indult. A műsorvezető, Antal Imre, szinte bocsánatot kért, hogy a függöny elé merészkedik. Ekkor azonban bejött egy ötlet, amely „feldobhatta” volna a későbbieket. Megjelent a „panelcsalád”, amely magába sűrítette az összes igényt és igénytelenséget, a közönség ezerfejű cézárjának jelképeként. Ez egyszerre szociológiai kategória, amellyel Szecskő Tamás tv-tükrében rendre találkozhatunk, egyszerre pedig a szomszéd, esetleg valami távoli városban élő família, amelyet nem ■ ismerünk, de szándékaival és kívánságaival befolyásolja a sugárzott műsorokat. Természetesen ellenünkre. Ha például a Pécsi Balett produkciójára vagyunk kíváncsiak a kívánságműsorban, akkor ők holtbiztos, Beethoven IX. szimfóniájának Örömódáját kérik, ha bábfilmet szeretnénk látni, akkor ők mindenképpen egy szép magyar nóta mellett döntenek. Sikerült is aránylag szellemes és közérthető módon tálalni ennek a nagybetűs Közönségnek a portréját, ám aztán elsikkadt ez a bevezető, s többé szó sem esett arról, hogy miért és kinek csinálják ilyenformán ezt az összeállítást. Szépen, fokozatosan visszasüllyedt a szokásos szintre a műsor, az, aki eleinte felkapta a fejét, hamarosan elvesztette az érdeklődését. Egyrészt régi viccek követték egymást, kezdve a Dugonics Tituszról szóló jelenettől, egészen az idegorvoshoz rohanó férjig, akit a fizetéséért követ a felesége. A poénok között sok olyan volt, amely nemzedéki ellentéteket pellengérezett ki, de a görbetükör sokat torzított, így elvesztette érdekességét. Ugyanis csak akkor izgalmas a szembenézés, ha valódi arcunkat láthatjuk, képmásunk kifacsartan is viseli azokat a jeleket, mint máskor. Itt azonban a fiatalok és az idősebbek természetes egymáshoz tartozását és összekülönbözését olyan szélsőséges példák bemutatásával parodizálták, amelyek sokkal inkább sér- tőek voltak egy korosztályra, mint kedvesen csipkelő- dőek vagy szatirikusak. Ilyen szempontból rossz szájízt hagyott maga után Eszenyi Enikő és Tahi Tóth László „ágyjelenete” vagy Szacsvay László, Gálvölgyi János és Nyertes Zsuzsa eltartási szerződést kifigurázó száma. De akadt olyan rész is, amely majd hogy nem felesleges időhúzás volt: Székhelyi József beaténekest imitált, de ebben a néhány percben a szellemességnek nyoma sem volt. A legtöbb ötletet még az az epizód tartalmazta, amely a női egyenjogúság kérdéséit firtatta: Tábori Nóra itt nagy kedvvel komédiázott. Együttvéve, hiányoztak ebből a kabaréból a nagy író és játszó egyéniségek. Nem kapaszkodik a függöny szélébe egy újabb Kellér Dezső, de Salamon Bélának sincs méltó utódja. Nagyobb bátorsággal kellene forgatni a szatíra pengéjét ahhoz, hogy ne merüljön fel önkéntelenül is az összehasonlítás az emberben. Tartalmában és stílusában is egyenesebb vonalvezetésű, határozottabb kabaréra volna szükség. Elég lenne a színlapon kevesebb név, a színpadon pedig több humor. Akkor talán a bizonyítvány megmagyarázására sem kerülne sor . .. Gábor László Finisben a fórum Szemmel láthatóan megélénkült a lanyhának amúgy sem mondható munka az európai kulturális fórumon. A munkabizottságok befejezték tanácskozásukat, ismét plenáris ülésekre kerül sor. A küldötteken — az alkotóművészeken, a kultúrpolitiku- sokon, de még a diplomatákon is — az izgalom, a feszült várakozás jelei figyelhetők meg. S ez érthető is, hiszen finiséhez érkezett az október 15-én megkezdett munka, rövidesen ország-világ előtt kell számot adniuk arról, hogy mire jutottak. A most következő interjúk a visszaszámlálás kezdetén készültek. Bepillantást nyújtanak a fórum mindennapjaiba, abba, hogy néhány ország képviselői miben látják e tanácskozás jelentőségét, hasznát. Lassi Nummi, finn költő: — Megítélésem szerint egész Európa számára hasznos ez a fórum, de mindenkit óvnék az illúzióktól. A lényeg az, hogy tárgyalunk, bár bonyolult tanácskozásról van szó. Örömmel tapasztaltam, hogy a procedúrák helyett az érdemi párbeszédé a főszerep. Nagy pozitívuma a fórumnak, hogy sok javaslat hangzott el, talán túl sok is, ezért elég nehéz feladat kiemelni közülük a legjobbakat. Amit én várok ettől a fórumtól, az az, hogy megkönnyíti a műfordítók munkáját, jobb együttműködést eredményez minden nyelv között, segíti a kis nyelveken íródott irodalom népszerűsítését. Szerintem a több mint 200 javaslat már önmagában sikernek minősíthető. Az igazi siker persze, akkor születik meg, ha a tanácskozás résztvevői záródokumentum elfogadásával búcsúznak majd Budapesttől. William Jay Smith, amerikai költő: — Bízom abban, hogy a fórum előreviszi a helsinki folyamatot és megerősíti azt. Remélem, lesz záródokumentum, és az nagyon konkrét javaslatokat tartalmaz majd. Hasznos dolog, hogy erre a nemzetközi tanácskozásra sor került, hogy leültünk tárgyalni a kulturális kérdésekről. Ha nem tárgyalnánk, nem jutna előbbre a világ és a kultúra sem. Waclaw Sadkowski, lengyel főszerkesztő: — Két fő jelentősége lehet ennek a fórumnak. Először is az, hogy különböző leegyszerűsített elképzeléseket, megtévesztő információkat, például amelyek Lengyelország vagy más országok kulturális életét illeti, megcáfolja. Egyezség jöhet létre egymás kölcsönös tiszteletére, és az igazság közös keresésére is, így jobban megérthetjük egymást, az együttműködés könnyebb lehet. A nyugatiak például nem akarták elhinni, hogy nálunk, Lengyelországban, nem állítanak semmiféle ideológiai-filozófiai akadályt a nyugati kultúra elé, hogy mindent kiadunk, aminek művészi, intellektuális értéke van. A fórum másik jelentősége, hogy lehetőséget adott a közvetlen kapcsolat- építésre. így kerültem kapcsolatba egy olyan holland folyóirattal, amely — akárcsak az enyém — szintén a világirodalommal foglalkozik. Bízom abban, hogy e kapcsolat segítségével mélyebben megismerhetem a holland irodalmat, kiemelkedő alkotóit, s lehet, hogy ők is jobban megismerik a lengyeleket, túllépve azon a három személyen, akiknek politikailag botrányos híre van a világban. Ugyanez a helyzet a svájciakkal. Nekik nagyon tetszett például, hogy a svájci francia irodalomról külön számot adtunk ki. Hasonlókat mondhatnék a jugoszláviai szlovénekről. Velük is ugyanolyan együttműködés alakulhat ki, mint itteni testvérfolyóiratunk, a Nagyvilág vagy a Kortárs szerkesztőségével. — Mindebből úgy tűnik, lengyel szempontból hasznos volt a fórum. Európa szempontjából is igaz ez? — Ez már bonyolultabb kérdés. Szerintem európai hasznossága mindenekelőtt a nemzetközi helyzet, a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonyának alakulásától függ. A szovjet fél részéről komoly jóindulatot tapasztaltam, pedig sok kihivással kellett szembenéznie. Ugyanakkor amerikai részről, de némely más nyugat-európai ország részéről sem észleltem ugyanezt a jóindulatot. Mindazonáltal a fórumon sok javaslat hangzott el. Például Günther Grass nyugatnémet író indítványozta, hogy hozzanak létre európai kulturális alapítványt. Gyermek és ifjúsági könyvkiadása kölcsönös bemutatását tervezi tíz ország, s volt olyan kezdeményezés is, hogy „Az európai kultúra fóruma” címmel adjanak ki egy közös folyóiratot földrészünkön. llmar Bekeris nagykövet, a svéd delegáció vezetője: — Mindenekelőtt azt kell látni, hogy a fórum az európai biztonsági és együttműködési folyamat része, s része annak is, amiről 1983 őszén, a madridi utótalálkozón döntés született. Svéd részről üdvözöltük a szakértői találkozókat, mert úgy véltük, hogy konkrét, új elemeket hozhatnak ebbe a folyamatba. Pozitív hozzájárulást remélünk a fórumtól is. Van egy sajátossága is ennek a tanácskozásnak. Nevezetesen, hogy a diplomaták mellett kulturális személyiségek találkozója is ez a fórum, részvételükkel ők máris színesítették az európai biztonsági és együttműködési folyamatot. Svédország bízik abban, hogy e párbeszéd hozzájárul majd a kulturális kapcsolatok fejlődéséhez. Ugyanakkor realistának kell lennünk. Nem szabad azt képzelnünk, hogy a mai világban, amikor a gazdasági helyzet sok helyen nem éppen brilliáns, látványos előrelépést érünk el. Mi ezért azon vagyunk, hogy néhány konkrét elképzelést munkáljunk ki, amelyek elősegítik a minőségi reformokat, például csökkentik az akadályokat a jelenlegi kulturális cserében. Ez egy jó dolog lenne. Még két szempontból figyelünk a fórumra. Egyrészt, hogy jó fóruma legyen a kulturális személyiségek eszmecseréjének. Másrészt, hogy ez a tanácskozás, amennyire a részt vevő országok kormányai lehetővé teszik, vonjon le következtetéseket, alakítson ki egy vezérfonalat, ajánlásokat tegyen. Záródokumentum nélkül ez utóbbi aligha lehetséges. — Gondolja, hogy megszületik ez a záródokumentum? — Ezt ebben a pillanatban még nehéz volna megmondani. A svéd delegáció mindenesetre egy jó dokumentumért dolgozik. Jó eredményt kell felmutatnunk a budapesti fórumon ahhoz, hogy segítsük az európai biztonsági és együttműködési folyamatot. Hasonlóképpen eredményeket várunk á fővárosunkban zajló stockholmi konferenciától. Ha jövő ősszel, a soros európai utótalálkozón nem tudunk felmutatni semmit, akkor arról vitatkozhatunk Bécsben, hogy mit adott ez a folyamat, akár bizalmatlansági válság is kialakulhat az európai biztonság és együttműködés ügyével kapcsolatban. Vitalij Korotics szovjet költő: — Nagy szükség volt erre a fórumra, mivel a kulturális személyiségeknek érezniük kellett azt, hogy egy ügygyei foglalkozik mindegyikük. Az utóbbi időben mind gyakrabban emlegetnek olyan fogalmakat, mint európai kultúra, világkultúra. Pedig hát miről van szó? Amerikai, szovjet, magyar, vagy akár francia művészként is, az egyetemes kultúra megőrzésén, gazdagításán kell munkálkodnunk. Majdnem biztos vagyok abban, hogy Magyarországon például több amerikai író művét fordítják le magyarra egy évben, mint ahány magyarét lefordították az Egyesült Államokban. Néhány nyugati küldött úgy próbálta beállítani a dolgot, mintha szívességet tennének nekünk azzal, hogy lefordítanak, mintha ez egy gesztus volna. Amikor felszólaltam, kifejtettem, hogy a Szovjetunióban akkor is lefordítjuk ezeket a műveket, ha a mieinket egyáltalán nem fordítják le külföldön, mivel nálunk igény van más nemzetek kulturális értékeinek megismerésére. — Napjainkban a kultúrának kiemelt szerepe van, és bármilyen furcsának is hat. számomra a szó tűnik a harc leghatásosabb eszközének. Jelenleg ugyanis nincs fontosabb feladat, mint a béke megőrzése. A hirosimai atombomba ledobása után — egy szemtanú, méghozzá egy amerikai mondta el nekem —, a legmegdöbbentőbb az volt, hogy nem maradt egyetlen könyv, egyetlen kép, egyetlen hangszer, egyetlen ceruza sem. A művészet pusztult el legelőször. Ha nem akarjuk, hogy a világban ugyanez következzék be. meg kell őriznünk a kultúrát, meg kell mentenünk Bartókot, Kodályt, Petőfit. Adyt. Mi megmentjük őket. ők megmentenek minket. Az alkotó művészet eme körforgása a záloga az emberiség túlélésének. Remélem, itt a fórumon nagyon sokan felismerték ezt, bár úgy látom, nagyon nehéz lesz a záródokumentumot tető alá hozni. Ugyanakkor a fórumnak van jövője, már többen javasolták hasonló tanácskozás szervezését. Ez egy keret lehet, de lehet, hogy elégséges lesz a meglevő kereteken belül dolgozni, mint amilyen például az UNESCO, a PEN vagy a nukleáris leszerelésért küzdő nemzetközi művészmozgalom. Ez utóbbinak Harry Belafonte, amerikai énekes az elnöke. Bibi Andersson svéd színésznő az egyik alelnöke, a másik én vagyok. Ez a mozgalom már jó néhány nagyszabású akciót szervezett Hamburgban, Bécsben, Helsinkiben és újabb rendezvényeket is tervezünk a béke ügye mellett. Végül még csak annyit: nekem sokat nyújtott ez a fórum, remélem, az emberiség is sokat kap tőle. Walther Lichem nagykövet, az osztrák delegáció egyik vezetője: — Sok haszna van ennek a fórumnak. Mindenekelőtt az, hogy a 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselői összegyűltek itt, hogy a kulturális együttműködésről és annak fejlesztéséről tanácskozzanak. Budapesten valami egészen új történik a kelet-nyugati viszonyban, és az európai biztonsági és együttműködési folyamatban is. Az a benyomásom, hogy az itt jelenlevő személyiségek érdekeltek abban, hogy többet tegyenek a kulturális együttműködésért, nemzeti és nemzetközi szinten. Meglepett bennünket, hogy mennyi javaslat hangzott el. ez is a tenniakarás szándékát tükrözi. Ez a fórum fontos nyitánya a kulturális együttműködésnek. A résztvevők programot dolgozhatnak ki a jövőre, ígéretes keretet adhatnak ehhez. K. M. Waclaw Sadkowski llmar Bekeris Walther Lichem (MTI-fotó - KS) William Jay .Sill il h la.l.ii Numini Vitalii Koritlic*
