Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-16 / 269. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. november 16., szombat 5, AZ ORSZÁGBAN EGYEDÜLÁLLÓ Nyugdíjasok középiskolája Heveseo Nagy János: A gimnázium minden segítséget megad. Az idősek használhatják az iskola eszközeit, könyvtárát, akinek kedve van, a kondicionáló termet is Az eddigi tapasztalatokról előbb Nagy János gimnáziumi igazgatót kérdeztük: — Mint a vízbe dobott kő fodra, mind szélesebb és szélesebb körű lett az összefogás. A cél érdekében segített a városi pártbizottság, a városi tanács, a megyei szervek sora. Az elképzelés híre eljutott a Művelődési Minisztériumba is, amely a megyei tanácson keresztül engedélyezte a nyugdíjasok középiskoláját. A helyet és a tanári testületet gimnáziumunk biztosítja, a városi művelődési központ finanszírozásában. Majd megkezdődött a szervezés. Dr. Szegő Imre főorvos, aki már eddig is sokat tett a gerontológiai gondozásért, dr. Ciller Lászlóné Az elképzelés nem ma született. Dr. Szegő Imre főorvos. a hevesi szociális otthon igazgatója már három évvel ezelőtt fölvetette az ötletet: indítsák meg a he vési gimnázium keretein belül a nyugdíjasok közép iskoláját. Tervének megvalósításához segítőket, társa kát keresett. így vált valóra ebben az évben a terv. A hevesi nyugdíjasok középiskolájának tanévnyitóját szeptember 11-én tartották. Dr. Giller Lászlóné: A nyugdíjasok középiskolájának szülőatyja Szegő főorvos tanárnőt kérte fel osztályfőnöknek. — Hogyan sikerült „beszervezni” a hallgatókat? — • kérdeztük a tanárnőt. — Van a városban egy igen jól működő nyugdíjasklub. Ötvös Imre a vezetője, tettre kész, rátermett ember, ö pártfogolta az elképzelést, és mozgósította a klub tagjait, hogy jelentkezzenek az iskolába — válaszolta dr. Giller Lászlóné. — Szép számú érdeklődő akadt. Pillanatnyilag 28 idős középiskolásunk van, többnyire 60—70 éves asszonyok, de 8 férfi is rendszeresen beül az iskolapadba. — Azóta már több ízben találkoztak. Melyek az eddigi tapasztalatok? — Hetenként egyszer öt tanítási foglalkozást tartunk. Elméleti és gyakorlati tárgyakkal ismerkednek az idős emberek. Dr. Szegő Imre igazgató, gerontológiai órákat tart, Kiss Gábor a történelmet, Kós István a modern technikát, a fizikát tanítja. Jómagam a magyar- és a világirodalom szépségeivel ismertetem meg a hallgatókat. Tóth Simonne a pedagógia alapjaiba vezeti be a középiskolásokat, Juhász Lajosné az óvodai gyakorlatokat, Gulyás Ferenc pedig a műhelygyakorlatokat vezeti. Eddigi tapasztalatunk szerint a tanulóvá .„előlépett" öregek nagyon élvezik az iskolát. Az előadásokon szorgalmasan jegyzetelnek, a konzultációs jellegű foglalkozásokon pedig számot adnak megszerzett tudásukról. A kurzust két évre tervezzük, amelynek elteltével oklevet adunk. A megszerzett ismereteket beszámoló formájában kérjük számon. A középiskola szervezőivel beszélgettünk a kezdeményezés céljáról. Mindenekelőtt a társadalmi hasznát hangsúlyozták. Az idős nők köréből egy olyan nevelői réteget szeretnének képezni, amely segítségére lehet a mostani kisiskolásoknak. Hiszen nagyszerű dolog, ha egy nagymama „partnere" lesz az unokájának a tanulásban. Segíthet az iskolai feladatok megoldásában. Az óvodai gyakorlat arra szolgál. hogy időnként helyettesíteni tudjanak a nénik a gyermekintézményben. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a kezdeményezés országosan is elterjedjen. Közismert, hogy nem minden gyerek részesül napközi otthonos ellátásban. Így különösen a nagy lakótelepeken, úgynevezett magánnapközit nyithatnának a nyugdíjasok középiskoláját végzettek, akik nemcsak kikérdezhetik a leckét, de segíteni is tudnak a kisiskolásoknak. Ugyanakkor azt is fontosnak tartják, hogy a megfelelő viselkedésformát elsajátíttassák a mai gyerekekkel. Élettapasztalatuk, tudásuk jogosítja őket arra, hogy a jó értelemben vett nevelőnői tisztet töltsék be. — Felvetődött a kérdés, hogy ebben a formájában középiskolának nevezhető-e ez az oktatásforma — folytatta dr. Giller Lászlóné. — Ügy döntöttünk, hogy 8—10 tantárgyat nem taníthatunk a hatvanon felülieknek. Viszont, az ismeretnyújtó köröket úgy állítottuk össze, hogy mindenképp középiskolai rangja legyen e tanfolyamnak. Nem beszélve arról, hogy már igazi osztályközösség alakult ki. IroMihályi Béláné: Nagyon ér- Mihályi Béla: Azért tanul dekesek a gerontológiai elő az ember, hogy idős fejjél adások legyen már valahol... (Fotó: Perl Márton) dalmi kirándulásokat, színházlátogatásokat szervezünk, október 19-én például Nagyszalontára és Nagyváradra látogattunk el. Lehet, hogy a családdal már jártak e helyeken, de most a tananyaghoz kapcsolódóan, „irodalmi szemmel" nézhették meg Arany és Ady városát. Amíg az asszonyoknak óvodai gyakorlatot tartunk, addig a férfiak technikai alapképzésben részesülnek. Az iskola tanműhelyében ismerkednek meg olyan alapfogásokkal, hogy egy vasalót meg tudjanak javítani, vagy egy konnektort kicserélni. A tudatos technikai képzés a későbbiekben egy kis mellékkeresethez is juttathatja őket. Mihályi Béla és felesége mindketten járnak a nyugdíjasok középiskolájába. — Jegykezelő voltam a Volánnál, négy éve mentem nyugdíjba — mesélte a férj. — Hogy miért szántam rá magam? Mind ez idáig nem úgy jött ki a lépés, hogy tanulhassak. Én azt gondolom, nem árt, ha 64 éves fejjel is több lesz a tudomány. jobb így az embernek, Az órák nagyon érdekesek, lekötik a figyelmemet. — Azért tanulnak, hogy kitöltség idejüket? — Ö, dehogyis! — tiltakozott a felség. — Nagy kertünk, méhészetünk van, itthon is mindig akad tennivaló. De, amikor fiatal voltam, nem tanulhattam. A négy polgári után tanítónő szerettem volna lenni, de a család közbeszólt: „Ne légy vénkisasszony, menj férjhez'.’’ — mondták, még különben is a szőlőben kellett dolgoznom. Mikor megtudtam, hogy megindul az iskola. szóltam a papának: jössz-e, mert engem ugyan nem tarthatsz vissza. Nem bántuk meg. Azt mondják, hogy nehéz a történelem. Én meg úgy szeretem hallgatni, mint a mesét. Pszichológiából már feleltem is. Elmondtam az órán, régen miként tanították a gyerekeket, s ma hogy nevelik a családban, a közösségben. Nyolcadikos az unokám. Mindennap itt ebédel nálunk és örülök, hogy elbeszélgethetek vele a líráról, az epikáról. . . Mikes Márta „Jó szóval oktasd, játszani is engedd . . Notesszal a kezemben A múzeumi és műemléki hónap megnyitójáról tudósítottam és a néprajzi pályázatok dijainak kiosztásakor a nyertesek nevét jegyzeteltem éppen. — A 13 éves Gál Krisztián két pályázatáért is munkajutalmat kap — mondta dr. Bodó Sándor, az egri Vármúzeum igazgatója. Erre fölállt egy apró szőke kölyök, öntudatosan az elnöki asztalhoz lépett, átvette a borítékot és az emléklapot és egy szabályos kézfogás után visszaült a helyére. Folytattam a munkámat, de már felébredt bennem a kíváncsiság, KI segítette a munkájában ezt » fiút? Mennyire értékes, amit irt? És egyáltalán, hogyan kötött ki éppen a néprajznál? („Akinek a szive fáj, meggyógyítja ez a táj.” Falvédő felirat.) Község a Bükk ölében, mely néhány év alatt országos hírnévre tett szert és nevét a lovassport barátai világszerte ismerik, a mellette lévő völgyben pedig pisztrángokat tenyésztenek — ugye, kitalálták már? Utam Szilvásváradra vezetett. Amikor a megadott címet keresve, végül a falu egyik legszebb háza előtt kellett megnyomnom a féket, valamit már megsejtettem arról a családi háttérről is, ami egy 13 éves fiút néprajzi dolgozatok írására késztet. („Szeress engem!” Fal védő felirat.) Az apa, Gál Árpád biológia szakos tanár és természetfotós, a Nimródban is jelentek meg képei. Az anya keramikus műhelyében ajándéktárgyak, vázák, szobadíszek sorakoznak, ízléses mértéktartó munka valamennyi. A nagypapa, Gál Gyula nyugalmazott pedagógus. Több mint két évtizede vezeti a község honismereti szakkörét — semmi kétség, ő volt az, aki Krisztiánt ebbe az irányba befolyásolta. A család nemrég költözött az új otthonba, így amíg a dolgozatokat olvasom, zajlik körülöttem az élet: varrják a függönyt, fúrják a falat és készül már a vacsora is. Szép néprajzi tárgyak; Mondák, babonák; Falvédő szövegek; Műemléktemplomok értékei; Régi mesterségek, régi népszokások — egész kis életmű. Méghozzá annak az emberkének a léptékében, aki írta. Semmi fel- nőttes, nagyképű szövegfordulat, semmi „elmélyült” tudományosság. Érezni ugyanakkor a sorok között a mindent újként fogadó gyermeki rácsodálkozást; A bennem bújkáló gyanú, hogy a müvecskéket esetleg nagyobbrészt a nagypapa írta volna, lassan elosz- lik és faggatni kezdem Krisztiánt. („Könnyebb nézni, mint tenni, nehezebb főzni, mint enni.” Falvédő felirat.) — Hogyan lettél „néprajzos”? — Már alsós koromban is gyakran bejártam a nagypapa szakkörébe és mivel látta az érdeklődésemet, foglalkoztatott, segített. A legelső dolgozatom az Érdekes szavak, érdekes mondások volt, negyedik osztályos koromban írtam. Az állathívo- gatókat, az iskolában hallott csúfolódó versikéket gyűjtöttem benne össze. — Miként állítod össze egy- egy pályaműved anyagát? — Vagy a szakkörösökkel vagy egyedül fölkeresem a környékbeli idős embereket, akik még emlékeznek a régi dolgokra és amit elmondanak, leírom. Így született például a Notesszal a kezemben című írás is. Nagyon érdekes volt például, amikor meglátogattuk Géczi Gyula bácsit, a szabómestert vagy Koch Géza bácsit, a cipészt és megfigyelhettük, milyen szerszámokkal, hogyan dolgoznak. De a legtöbbet a két „dédi”: a dédnagymamák segítenek, akik rengeteget tudnak mesélni a fiatalkorukról. — Ha az anyaggyűjtéssel készen vagy, hogyan folytatod a munkát? — Nagypapa segítségével kiválogatom a legfontosabb dolgokat, aztán leírom a szöveget és legépeljük. Miután bekötöttük a lapokat, postázom a dolgozatokat. eddig mindegyikkel helyezést értem el valamilyen pályázaton, vagy munkajutalmat kaptam. („Rend a lelke mindennek, én megfelelek ennek.” Falvédő felirat.) Krisztián a szobájába is elkalauzol. A polcon könyvek, kazetták, félkész re- pülőgépmodellek. Voltak matchboxai is, de azokat átpasszolta az öccsének, Kristófnak — elvégre „férfiember” már nem hasalhat autókat tologatva a szőnyegen. Az asztalon tankönyvek előkészítve estére. Krisztián jó tanuló és emögött nyilván munka van. — Mit csináltál a mostani jutalmaddal? — kérdezem. : — Hétszáz forintot kaptam a két dolgozatért, és még aznap vettem Egerben egy pár magasszárú sportcipőt — mondja. — Régóta vágytam már rá, azóta egyfolytában ezt hordom. („Fehér selyem, csipkés szélű drága kicsi kendő, Súgd meg nékem, mondd meg nékem, mit hoz a jövendő.” Felvédő felirat.) A nagy étkezőasztalt körbeüli a család, teázgatunk. Besötétedett, így be kellett fejezni a kinti fúrás-faragást. — Jövőre fejezed be az általános iskolát, Krisztián — fordulok hozzá. — Hol szeretnél továbbtanulni? Van már valamilyen terved? — Igen. Keramikus szeretnék lenni, mint anyu. Ezért a miskolci képzőművészeti szakközépiskolába akarok jelentkezni. — Ezek szerint már tudsz bánni az agyaggal? — Hát, figurákat már formázok, vásárolnak is belőle. De a korongozás nem megy igazán, ezért mostanában ezt gyakorlom. Felugrik, kiszalad a műhelybe, beindítja a korongot, és már mutatja is. Ujjai között lassan formálódik a képlékeny anyag, s ha némi küzdelem árán is, de engedelmeskedik akaratának. — Mi lesz később a néprajzzal ? — Biztosan hasznát veszem, hisz például a népi fazekasságból sok ötletet lehet meríteni : Azokat a köcsögöket az ebedlőszekrény tetején például én gyűjtöttem. Jók lesznek mintának... ★ Itt most magvas gondolatoknak kellene talán következniük a család emberformáló és megtartó erejéről, amiben ma egyre több gyermek hiányt szenved. Vagy idézhetnénk — mint a címben is — József Attilát: „Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat". De nekem egy Krisztián által gyűjtött népi babona jutott eszembe, miközben óvatosan hajtottam Eger felé, a hirtelen leszállt első őszi ködben. „A földön játszó gyermeket nem szabad átlépni, mert nem nő nagyobbra.’ Ügy gondolom, ennek a mondásnak képes értelmét a Gál családnál jól ismerik — és talán nekünk sem ártana megszívlelni. Koncz János