Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-15 / 268. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. november 15., péntek 9. Egerben először ORSZÁGOS PREMIER A PRIZMÁBAN Schwajda György—Szikora János: Rosszcsont Peti kalandjai Születnek a bábok, méghozzá a gyerekek szeme láttára. Az Állami Bábszínház vendégjátékában Lengyel Pál rendező érdekes mego'iással építi fel a darabbeli bábukat: a nézőtéren, konyhai eszközökből, különféle műanyag flakonokból kelnek életre a kis figurák. Megismerkedhetnek majd Rosszcsont Petivel. Pt- cur Pannival és Rendes Endrévé^ akik állandóan bosszantják az idősebbeket A Josef Pehr és Leo Spacil írta történetben két felnőtt- szereplő is játszik: Buzgó Bálint, aki a vásott kölykö- ket kimenti a bajból, valamint Mákos Ákos, a bábszínház igazgatója. S hogy a végén minden jóra fordul-e itt is, mint a legtöbb mesében, megtudhatják a kicsinyek az Egri Ifjúsági Ház bemutatóin : szombat délelőtt. 10, du. fél kettő és fél négy órakor. 9Í KERTBARÁTOKNAK Lombosfafehérmoly A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja szerint az idén mérséklődött ugyan, de még korántsem szűnt meg a lombosfa-fe- hérmoly inváziószerű támadása a gyümölcsöskertekben. Az ország egyes részein ki- sebb-nagyobb gócokban a nyár végére az alma- és meggyfákon teljes lombhullást okozott a hernyók tömeges kártétele. Ezért javasolják a fák törzseinek, vázágainak alapos megtisztítását, amellyel a fehér szövedékben levő bábok megsemmisithetök. Juliette sorsa Az elsöfilmes rendezőnő, Aline Isse mann egy fiatal lány történetét mutatja be. Juliette megismerkedik bátyja barátjával, és feltűnik előtte a boldog élet lehetősége. A sors azonban közbeszól; olyan férfihez kell feleségül mennie, akit nem szeret. Eltelik néhány év és Juliette találkozik első szerelmével . . . A produkciót hazánkban először országos premierként az Egri Prizma Mozi mutatja be vasárnap, délután 3 és fél 6 órakor. A házibuli folytatódik Színes francia film Vic már betöltötte 15. évét, s bizony megnézik a férfiak, mikor dédanyjával, az életvidám, tetterős Pou- pette-tel hazatér a vakációról. Igaz, ő is rajta feledi szemét egv csinos, fiatal fiún, aki barátjával érkezik visz- sza Németországból Párizsba. Csupán otthon veszi észre, hogy elcserélték útlevelüket. Titkai tudójával, Pe- neloéval elmennek Phi- lippe-hez. Mindkettőjüknek tetszik a fiú, ám az inkább Vichez vonzódik, az ő telefonszámát kéri el.. . A Claude Pinoteau rendezte alkotást az Egri Vörös Csillag Mozi tűzte műsorára. Oláh Miklós: Hungária A Gondolkodó Magyarok sorozatában sorra szólaltatja meg a Magvető Kiadó azokat a szerzőket, akik az elmúlt századok során írtak a magyarságról, az országról, a történelmi fordulókról, ahol és amikor az ország veszendőbe menését siratták. De azokat is, akik akár erkölcsi okfejtés, akár egyéb gondolatok feldolgozása közben valami hasznosat mondhattak a mának, mint Zrínyi, Kölcsey, vagy az erdélyi reneszánsz idők nagyjai. Oláh Miklós 1636-beli írását ma esszének minősítenénk. Végigjárja benne azt az országot, amit ő már csak lelki szemei előtt láthatott egységnek, 'hiszen Mohács után vagyunk; ő a királyné kancelláriáján, Brüsz- szelben elmélkedik, álmélko- dik arról, hogyan is történhetett mindez. A lélekben véghezvitt országjárás közben nem. tud közömbös maradni; a Dunántúl egy kis mai községét, Dörgicsét. amely valami módon birtokához tartozott, külön megemlíti több hozzá tartozó faluval együtt, mint a nemzeti kincs tartozékát. De szélesebben tárgyalja saját családja pusztulását is, mert bár ő a Hunyadi-rokonság egyik ágához tartozik vér- ség szerint, emlékezésében nem erdélyiségét fokozza fel, csak az eredményt állapítja meg hogyan, miért öldösték egymást a hatalomra éhes atyafiak. Tanulságos ezt a jegyzetekkel is alig száz oldalt elolvasni, mert kitetszik: e tájon az acsargás, az egymás hátbatámadása mindig csak is a pusztulást hozhatta. Táncdalfesztivál ’66 A pancsoló kislány ... (Fotó; Kőhidi Imre) A színpadi produkció alcíme a szerzők szándéka, szájíze szerint Vidám puncsszeletek a 60-as évekből. Már a múlt hónapban elszórakoztatta ez a látványszínház az egri közönséget, amely a Szolnoki Szigligeti Színház társulatának szakmailag kitűnő produkciója. Már majdnem azt mondtuk, mutatványa. A két kitűnő szakember, Schwajda György, az író, s mellesleg színházigazgató és a jó néhány kellemes rendezői meglepetést okozó Szikora János ezúttal eredményesen fogtak össze. Alapanyaguk az egyébként dra- maturgiailag szinte megfoghatatlan táncdalfesztivál köré, olyan kétórás látványt szerkesztettek, amiből a kor is visszakacsint ránk. Nem cinkosan, de annyira igen. hogy a puncsszeletekben érezzük az ízesítő szesz illatát. A színpadkép lakásokba enged bepillantani: emberi sorsok vonaglanak ütött egészen a lelógó kötélig. Rejtett és fedetlen indulatok, néhol kegyetlen józanságból, közömbösségből összegyúrt utcai jelenetek figyelmeztetnek. hogy az okosból a blődlibe átmenő kispolgár és a minket szennyként körülvevő, s nem mindig nyakon- fogott vaksi bűnösök mimindent tehetnek, anélkül, hogy valaki csak azt kiáltaná utánuk: még ennyire sincs modora! Egy pillanatig nem hiányzik, hogy a táncdalfesztivál hírtelen-nött előadóit nem hallhatjuk, mások éneklik „fantasztikus" dalaikat. A Schwajda—Szikora páros görbetükröt állít elibénk és innen már nem is annyira puncsszeletek, inkább az elrajzolt, de valódi lelket lihegő pofák tekintenek visz- sza a torzításból. Programbörze KIÁLLÍTÁSOK, TÁRLATOK Vasárnapig várja a látogatókat a Hatvani Galériában Nagy Ernő festő és Pató Róza szobrászművész kiállítása. ■ Ugyancsak Hatvanban a Hatvány Lajos Múzeumban láthatják az érdeklődők azt az összeállítást, amelyben Csuvasia és Tar- goviste, két testvérmegyénk mutatkozik be. ■ A Magyar Képzőművészeti Főiskola végzős növendékei tárják munkáikat megyénk lakói elé az MNK Kisgalériájá- ban. ■ Holnaptól az egri Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában Gádor Kálmán festőművész alkotásai fogadják a belépőket. I Molnár József festő tárlatának a gyöngyösi Diósy Antal-terem adott otthont. A KOMOLY MŰFAJ KEDVELŐINEK A kábeltelevíziózás országos, illetve megyei helyzetéről hallhatnak néhány érdekes újdonságot az Egri Ifjúsági Ház látogatói. A program két vendége: Böthy László, a Posta Kísérleti Intézetének osztályvezetője és Berecz István, a megyei tanács közlekedési osztályának vezetője. I Az egyedülállók klubjának legközelebbi találkozója holnap délután 5 órakor kezdődik az egri Vörös Rák Étteremben. VIDÁM PERCEK Erzsébet-napi búcsút rendeznek a nagyfügedi művelődési házban pénteken egész nap. Ugyanitt este 6-tól a Segítség, felszarvaztak című színes, szinkronizált olasz filmet vetítik. Az intézmény ad helyet a Smog együttes báljának is vasárnap este. ■ Diszkóba invitál a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ vasárnap este 6 órától. ■ Ugyancsak zenés program — videóval, komputeres játékokkal egybekötött diszkó kezdődik holnap este 6 órakor az Egri Ifjúsági Házban. GYEREKEKNEK AJÁNLJUK A kiskakas gyémánt félkrajcárja — ez a címe annak a dramatikus játszóháznak, amelyet az Egri Ifjúsági Ház szervez a Minifaktúra sorozatban. A Móczár Katalin vezette program szombat délelőtt 10 órakor kezdődik. TÚRÁK Diaképeken kísérhetnek nyomon egy kirándulást a gyöngyösi Ország—Világjáró Klub tagjai. Juhász András tanár Egertől a Tisza mentén barangolt végig a Nyírségig, s az út során szerzett élményeit eleveníti fel ma délután fél 6-tól a város Mátra Művelődési Központjában. ■ A KPVDSZ Bükki Vörös Meteor természetjáró szakosztálya minősítő, nyílt túrát vezet Felsőtárkány— Varró-ház—Nyírjes—Sárosvölgy—Jánosháza—Körtvé- lyes—Koros-kő—Melegoldal —Berva 16 kilométeres útvonalon dr. Zsivora Sámuel vezetésével. A természet kedvelői vasárnap reggel 8.45-kor indulnak az egri törvényház elől. J. S. Bach: A liga művészete Karácsonyi bélyegek Az évforduló olyan újjászületését és megerősödését jelentette Bach művészetének az egész világon, hogy magunk is csodálkozunk: ma. amikor a harsogó könnyűzene minden partot felszakítani látszik, sokan visszatérnek a legfeszesebb muzsikai rendhez, élvezik azt a határozott, kötött, nehéz fegyelmet ránk kényszerítő állapotot, amely nélkül ez a barokk muzsika nem élvezhető. A Hungaroton két feldolgozásban is felvette most ezt a kompozíciós remeklést. Elsőként talárt említsük Kocsis Zoltánt, aki az egész müvet végigjátssza. Minket talán az is meglep, hogy az a Kocsis Zoltán, aki pár évvel ezelőtt még a legdivatosabb, olykor eleve gyökérte- lennek látszó zenei indítá- soknak-újdonságoknak is társává szegődött, most lelki alázattal, szellemi fegyelemmel vállalta ezt a komoly odaadást kívánó művet. S hogy a fúga még inkább hatásossá válhassék. egy másik feldolgozásban, a Liszt Ferenc Kamarazenekar is előadja. Való igaz, hogy a vonósok tudják igazán kibontani a témákat úgy, hogy a motívumok, és a szerkesztés rendszere szírt esen gazdag perceket hozzanak a hallgatóknak. A Magyar Posta november 6-án karácsonyi bélyeggel kedveskedik a gyűjtőknek. E napon kétforintos névértékű bélyeget bocsátott ki egymillió 652 ezer 300 fogazott és 6300 vágott példányban, amely Kékesi László grafikusművész terve alapján az Állami Nyomdában készült. A bélyegkép betlehemes gyerekeket ábrázol. Az Evfordulók-események sorozatban november II-én kétforintos névértékű bélyeg kerül kibocsátásba; Ries Isti : ván (1885—1950) à magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének centenáriuma alkalmából Wiederkomm Ervin grafikus- művész terve alapján 495 300 fogazott és 4700 vágott példányban az Állami Nyomdában készült. A Demokratikus Ifjúsági Világszervezet megalakulásának 40. évfordulójára, november 4-én, a posta ötvenezer példányban benyomott kétforintos bélyegü levelezőlapot adott ki, amelyet Bonó Attila grafikusművész terve alapján, az Állami Nyomda készített. Alkalmi bélyegzések: no/ : vember 29. A Budapest— Pécs vasútvonal'' villamosítása, Pécs. Hivatal: a vasútállomáson. Éremárverés A legtöbben általában bélyegeket, különleges szalvétákat, állatokat, gyufacímkéket gyűjtünk. Kevesebben vannak viszont azok, akik az érdekes érméket kutatják, keresik. Nekik nyújt segítséget a Megyei Művelődési Központban a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének egri csoportja. Ök rendezik az intézményben vasárnap délelőtt 10 órgtól azt az éremárverést, melyen az érdeklődők gazdag numizmatikai anyagból egészíthetik ki gyűjteményüket. !-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------MEGRENDELŐLAP I j Megrendelem 19 .... évi .. . hó .. . I napjától a NÉPÚJSÁG című lapot. I Előfizetési díj 1 hóra 43 Ft. í l.'l évre 12» Ft. I 12 évre 258 Ft. I éves 516 Ft. I Az előfizetési dijat a postahivatal megbízottjának fizetem. ! Név: I Város, község: __________________________________ I Utca, házszám:__________________________________ I rányitószám: ! I Kelt: 19 év hó nap „Bérmentesítés nélkül postára adható" POSTAHIVATAL Helyben a megrendelő aláírása