Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-01 / 230. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. október 1., kedd S. A KECSKEMÉTI ÖKÖLVÍVÓ „VIZSGÁN” Elbuktak az EB-döntősök Az idén négy napon át Kecskemét adott otthont az ökölvívók országos bajnoksá­gának.- A tizenkét súlycso­portban a következőké lett a magyar bajnoki cím. 48 kg: Isaszegi Róbert (B. Bá­nyász); 51 kg: Váradi Já­nos (MVSSC) ; 54 kg: Botos Tibor (SBTC) ; 57 kg: Kin­cses György (KSC); 60 kg: Csikós Abel (KSC); 63,5 kg: Kozák János (KSC) ; 67 kg: Tánczos Mihály (Û. Dózsa). 71 kg: Hranek Sándor (SBTC); 75 kg: Bakos János (Oroszlány); 81 kg: Rimóczi János (H. Kun B. SE); 91 kg: Alvics Gyula (Bp. Hon­véd) ; +91 kg: Lévai István (Ü. Dózsa). ★ Nagy érdeklődés nyilvá­nult meg a Kecskeméten le­zajlott országos felnőtt egyé­ni ökölvívó-bajnokság iránt. A szakemberek mellett a szurkolók is kíváncsiak vol- itak arra, mit tudnak a ta­vaszi budapesti Európa-baj- nokságon jól szerepelt régi kipróbált harcosok, és mire képesek a reményteljes fia­talok. é Általános a megállapítás, hogy ez a bajnokság a fia- italok előretörését jelezte. A három kecskeméti. Kin­cses, Csikós és Kozák ré­vén egészen fiatalok értek célba, s mások is mutatták mellettük képességüket. Rendkívül feltűnő volt, hogy a budapesti EB legsikeresebb .magyar versenyzői, az Eu- irópa-bajnok Somodi, vala­mint az ezüstérmes Bácskái és Füzesy közül egy sem ju­tott országos bajnoki cím­hez. Csötönyi Sándor, a váloga­tott edzője, aki Papp László helyett is figyelte a csatáro­zásokat, így értékelt: — Nagyon örülök a jó színvonalú és igen küzdel­mes bajnokságnak, miként •a fiatalok előretörésének is. Arra számítani lehetett, hogy Kincses és Csikós baj­nok lesz. Kozák győzelmére azonban senki sem fogadott volna. A 19 éves versenyző aztán két országos bajnok legyőzésével lett első, bizo­nyítva, hogy nincsenek lehe­tetlen feladatok. A bajnok­ság színvonalára rányomta bélyegét, hogy a válogatott törzstagjai — például a hon­védosok és a dózsások — már harmadszor kényszerül­tek csúcsformát hozni és igazolódott, egy évben ez háromszor nem megy. Külö­nösen a Honvéd versenyzői viseltek nagy terheket, az EB után, egy hónappal ez­előtt a Hadsereg Szpartaki- ádra is fel kellett készülni­ük, ennek nyomait viselték, s ezért jutottak csak egy bajnoki címhez. Arra a kérdésre, hogy a válogatott szempontjából mi­lyen tanulságokat hozott az országos bajnokság, Csötö­nyi Sándor így felelt: — Részletesen beszámo­lok Papp Lászlónak arról, hogy nagyobb feladatokat is adhatunk] néhány fiatalnak, gondolok itt elsősorban Kin­csesre, Csikósra, de a töb­biekre is. Kincses valószí­nűleg erősség lesz majd az 57 kg-s súlycsoportban, ahol az évek óta válogatott Gönczinek komoly fogyasz­tási gondjai vannak. Csikós betörése azért is örvendetes, mert a 60 kilósok között Tú­rával és Tarcsival immár hárman rivalizálhatnak a válogatottságért. Egyébként á válogatott keret október 17-én találkozik, tíznapos, közös előkészületre, a Lon­donban sorra kerülő Anglia elleni mérkőzés előtt. A szi­getországban minden bi­zonnyal több fiatal kap majd bizonyítási lehetőséget — mondta befejezésül az edző. MEGYEI BAJNOKSÁG A Kompolt felfutása A megyei labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk tudósítónktól. Apc—Petőfibánya 4—2 (2—0) Apc, 500 néző. V : Marosvári. Apc; Németh — Szőke L., Il­lés, Kiss, Szőke I.. Kovács J. (Duzs), Varga, Fodor L., Ko­vács B., Fodor B. (Terényi), Csorba. Edző: Országh János. Petőfibánya: Berta — Hepp, Komáromi, Dósa, Budai, Bata (Sándor), Kovics, Gugyela (Sza­bó), Krisztián, Osztafi, Huszár Gy. Edző: Zitái János. Rangadóhoz illő, jó iramú, szín­vonalas mérkőzést láthatott a közönség. A gólratörően játszó hazai csapat akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. G; Kovács J„ Kovács B., Teré­nyi, Varga, illetve Dósa, Huszár Gy. Jók:. Kiss, Csorba, Kovács B., Szőke L., a vendégek közül senki nem nyújtott az átlagos­nál jobb teljesítményt. Pandur Sándor Füzesabony—Domoszló 3—0 (3—0) Domoszló, 300 néző. V : Molnár. Füzesabony: Bartos — Polgár, Lakatos J., Mudriczki, Kelemen, Birincsik, Kiss II., Nagy L., Ba­ri, Bartuska, Jánosi (Tóth). Edző: Bartos Sándor. Domoszló: Schrüffel — Veres, Juhász, Farkas, Szeszták, Ko­vács, Fehér (Kiss), Galgóczi dr., Csáki (Bánszki), Skoda, Szabó. Edző: Zitái István. Küzdelmes mérkőzésen a min­den csapatrészben jobb abonyi- ak megérdemelten nyertek. G: Bari, Lakatos J. (11-esből), Bi­rincsik. Jók: Lakatos J., Bar­tuska, Nagy L., illetve Juhász, Veres, Skoda. Ifik: Füzesabony —Domoszló 5—0. Jacsmanyik István Selyp—H. Gáspár SE 2—1 (1—0) Selyp, 300 néző. V. Tóth B. Selyp: Szendrei — Darányi J., Juhász, Molnár, György Ár­pád (Baranyi E.), Lánczos (Pet­ites), Balogh, Veres, Varga, Sza­bad. Edző: Nagy László. Gáspár SE: Vincze — Harmath, Bajzáth, Soós, Molnár, Móczár, Berecz, Óvári, Simkó, Tóth (Hor­váth), Kerepesi (Solti). Edző: Oláh Ferenc. Jó iramú, kemény küzdelmet hozott a találkozó. A hazaiak jobb helyzetkihasználásukkal megérdemelten győztek. G; Var­ga, Szabad, illetve Óvári. Jók: Szendrei, Molnár, György (a mezőny legjobbja), Szabad, il­letve Soós, Molnár, Berecz. Ifik: Eger SE II.—Selyp 3—1. Nógrádi Béla Nagyréde—Heves 3—0 (0—0) Heves, 250 néző. V: Nagy. Nagyréde: Jekkel — Orosz A., Csontos, Lander, Pál, Vályi, Nagy, Bárdos (Kovácsik), Sza­bó (Berzéki), Fodor, Bakos, Papp. Edző: Szén József. Heves: Marosvári — Patkó, Ko­lozsvári, Tóth, Kalmár (Dudás), Nász, Csintalan, Balogh (Far­kas), Dománszki, Balázs, Pata­ki. Edző: Várallyay Miklós. Súlyos • egyéni védelmi hibák­ból szerezték góljaikat a szem­füles vendégjátékosok. G: Cson­tos, Fodor, Papp. Jók: Jekkel, Pál, Bakos, a hazaiak közül sen­ki nem érdemel dicséretet. Ifik : Heves—Nagyréde 6—0. Fegyveres István Tarnafirs—Gyöngyöshalász I—1 (0—0) Tarnaörs, 300 néző. V : Szán­tó J. Tarnaörs: Csömör I. — Lőcsei, Sütő, Kiss, Keresztesi, Kerek, Bodonyi J. (Csömör II.), Bodo- nyi L. (Szabó), Agócs, Király, Tóth. Edző: Gunics Barnabás. Gyöngyöshalász: Jakab —Gás­pár, Tóth Gy., Tuza, Salamon, (Harmat), Molnár, Komjáti, Tóth J. (Barkó), Szabó Gy., Győri, Szabó L. Edző: Acs János. Korrekt játékvezetés mellett a hazaiak gyenge napot fogtak ki, s így a vendégek megérdemel­ten jutottak az egyik ponthoz. G: Agócs, illetve Győri. Jók: Agócs, Sütő, illetve Szabó L., Tóth Gy., Jakab, Komjáti. Nyúl György Pétervására—Poroszló 3—1 (1—0) Pétervására, 400 néző. V: Mártha. Pétervására : Kovács — Ivády, Marittyák, Országh, Földi J., Nagy, Zagyva B. (Pál), Pusomi, Reményi, Zay, Tóth. Edző: Bo­csi Attila. Poroszló: Vályi — Bata, Szász, Varga J., Szabó I., Görbe, Nagy (Varga I.), Vinczepap, Fenyve­si, Illés, Szabó A. Edző: Páz­mándi Gáspár. Színvonalas mérkőzésen, meg­érdemelt hazai siker született. G : Pál 2, Zay. illetve Fenyvesi. Jók: Zay, Pál, Kovács, illetve Nagy, Bata. Ifik: 2—2. Panyi Karoly Kompok—Boldog 3—1 (2—0) Boldog, 350 néző. V : Váradi. Kompolt: Trestyánszki — Var­ga, Parádi, Káló. Dávid, Antal, Báder IL, Schmidt, Farkas, Bí­ró, Klein. Edző: Káló Mihály Boldog: őszi J. — Simonko­vics. Kovács, Eckert, Józsa S., Józsa P., Futó A., Futó L., Csá- nyi, őszi Cs., Schrei. Edző: Föl­di János. Ezen a találkozón mélyen a tudása alatt játszó hazai csa­patnak nem volt esélye a pont­szerzésre a lelkesen küzdő kom- poltiakkal szemben. G: Antal 2, Farkas, illetve őszi Cs. (ll-es- ből). Jók: Trestyánszki (a me­zőny legjobbja), Antal, Farkas, illetve Simonkovics. Ifik: Bol­dog—Kompolt 5—1. Hegedus Ernő Tárnáméra—Atkár 1—1 (1-0) Atkár, 150 néző. V: Juhász. Tárnámévá: Juhász — Somo­gyi, Kovács, Farkasinszky, Bla- hó, Bári, Somodi L., Poroszka. Kiss, Somodi F., Szekeres (Zsá- kai). Edző: Keresztesi István. Atkár: Majdan — Budai, Csor­dás, Benei Cs. (Simkó), Molnár, Bella, Frick (Benei V.), Nagy J., Kiss, Benei A., Fülöp; Edző: Márkus Zoltán. Az első félidőben a vendégek fordulás után a hazaiak ját­szottak jobban, de fölényüket nem tudták gólokra váltani. Az atkának Nagy J. révén 11-est hibáztak. G; Bári, illetve Be­nei A. Jók: Juhász, Somogyi, Bári, illetve Májdán, Molnár, Benei A. Ifik: Atkár—Tárnámé­ra 2—0. Márkus Zoltán A bajnokság állása : 1. Füzesabony 7 5 1 1 19- 3 11 2. Apc 7 5 í 1 15- 6 11 3. Kompolt 7 4 1 2 13- 8 9 4. H. Gáspár SE 7 4 1 2 8- 6 9 5. Domoszló 7 4­3 19-12 8 6. Poroszló 7 4­3 11-13 8 7. Petőfibánya 7 3 1 3 18- 6 7 8. Nagyréde 7 3 1 3 14-12 7 9. Boldog 7 3 1 3 8- 8 7 10. Heves 7 3 1 3 8- 9 .7 11. Selyp 7 3 1 3 8-10 7 12. Tarnaörs 7 2 2 3 8-21 6 13. Gyöngyöshalasz 7 1 3 3 9-11 f 14. Atkár 7 1 2 4 7-14 4 15. Pétervására 7 2 . 5 9-21 4 16. Tárnáméra 7­2 5 2-12 Tábladíj és elsőség Innen-onnan A területi labdarúgó-bajnokság Mátra-csoportjának állása 1. H. Köteles SE 6 6 _­25- 5 12 2. Ózd 6 5 1­14- 2 11 3. Rccsk 7 4 2 1 18- 9 10 4. Edelény 7 4 _ 3 15-11 8 5. St. Síküveg 7 4­3 12-11 8 6. Hatvan 6 3 1 2 9- 9 7 7. Nagybátony 7 3 1 3 7- 9 7 8. Sajóbábony 7 3 1 3 5- 8 7 9. Gyöngyös 7 2 2 3 11- 8 6 10. BVSC 6 2 2 2 10- 7-6 11. Bélapátfalva 7 1 4 2 7- 9 6 Göd 7 2 2 3 7- 9 6 13. Borsodnádasd 7 2 1 4 10-21 5 14. Borsodi B. 6 1 2 3 5- 7 4 15. Romhány 6 1 2 3 6-14 4 16. Balassagyarmat 7 1 1 5 4-16 2 17. Sírok 6 1­5 4-14 2 Gyöngyösi SE—Salgótarjáni öblösüveg 3—n (1. 2. 16) NB li­es férfi röplaaainericőzes. Gyön­gyös. V: Fodor. GYSE: SZÁ­RAZ, Dobos, TÓTH, Simon, Gál, Korcsog. Cs: Földházi, Bakócz- ki. Edző: Száraz Tamás. Sima hazai győzelem született, szo­ros csak az utolsó játszma volt. Ifik: GYSE—Salg. öblösüveg 3—0. • Egri Lendület—Szegedi Paprika SC 1—1 (1—1) Orszá-gos nagy­pályás női labdarúgó-mérkőzés. Szeged, Dózsa-stadion. 800 "né­ző, V: Jakab. Lendület: Száva — Móréné, Schrönc. Nagy, Soós — Kovács, Ballagó, Papp — Ba­ta, Vajmi, Szomolyalné. Edző: Benke Ferenc. Meglepetésre az újonc Tisza-partí csapattal nem bírt a kórházi gárda, bár nagy mezőnyfölényben játszott. G: Vajmi. Jók: Soós, Vajmi. • Az Eger városi természetbarát szakszövetség és az ÉMÂSZ ter­mészetbarát szakosztálya Divi- aczky Gpuia-emléktúrát szervez október 5-én. szombaton. Az útvonal: Szalajka vasúti megálló Bácsó-völgy—Bácsó-kert—Kele­men széke—katona sírok—gyári tó—Bélapátfalva vasúti megálló (zöld jelzés). A táv 10 kilométer, a túraidő körülbelül 3 óra. Az érdeklődőket 7 órától várják az Egervár állomáson. • Az NB I. góllövőlistájának él­csoportja: 10 gólos: Détári (Bp. Honvéd) ; 9 gólos : Hannich (Rá­ba ETO) ; 7 gólos : Lovász (PMSC), Melis (Rába ETO) ; 6 gólos: Boda (MTK-VM), Nyúl (Vasas), Kiprich (Tatabánya); 5 gólos: Borostyán (Vasas), Kiss S. (O. Dózsa), Nagy I. (Zala­egerszeg) . * Totónyeremények. A Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság köz­lése szerint a 39. heti totónys- remények az illeték levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 18 d i ab, nye­reményük egyenként 259 997 fo­rint, 13 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 154 284 forint, 12 találatos szel­vény 641 darab, nyereményük egyenként 4814 forint, 11 találatos szelvény 7604 darab, nyereményük egyenként 406 forint, 10 talála­tos szelvény 53 142 darab, nyere­ményük egyenként 87 forint. A közölt adatok nem véglegesek. * Az Eger városi tanács testnevelé­si és sportosztál.va sakkszakszö­vetsége ez évben is szeretné megrendezni a helyi négyfős csapatbajnokságot. Ezért kéri az érintetteket, hogy a nevezé­seket legkésőbb október 8-ig küldje el a szakszövetség címé­re. Demeter István (GYSE) két versenyen is kitűnt Nemrég fejeződött be a XIII. nemzetközi sakk Bala- ton-kupa. Az 537 fős mam- mutmezőnyben a gyöngyösi és hevesi sakkozók is szere­peltek. A női D-csoportban Tóth Adrienn (Hevesi SE) a 12. lett, az ifjúságiak csa­patversenyében a hevesiek az elfogadható 11. helyet sze­Hétfő délután megtartot­ták a vízilabda MNK kö­vetkező fordulójának sorso­lását. Ezúttal már a legjobb négy közé jutásért játszanak a csapatok, oda-visszavágó alapon. Az első találkozókat október 24-én, a második rezték meg. A férfiak csa­patküzdelmében kitünően helytállt a GYSE, a csapat ötvenszázalékős teljesítmény­nyel a 9. helyen végzett. A negyedik táblán játszó De­meter István, kitűnő formá­jának jutalmaként tábladí­jas lett. A gyöngyösi sakkozó, Dr meter a Füzesabonyban meg­rendezett Heves Nagydíj má­sodik fordulójában is meg­győzően játszott, mert négy egyesület tizenkét verseny­zője között a legjobbnak bi­zonyult, megszerezve az első­séget. A további sorrend: 2. Horváth Dénes (GYSE), 3. Hegedűs (Füzesabony). A Heves Nagydíj következő for­dulóját október 11—13. kö­zött Gyöngyösön bonyolítják le. Az OB II-es gyöngyösiek elvesztették éljátékosukat, Sulyok Sándort, aki Veszp­rémbe költözött. Erősítés­ként leigazolták a megyei bajnokságban szereplő Hat­van sakkozóját, Szekeres Sándort. Még egy sportági hír: bejutott az országos le­velezési bajnokság döntőjé­be az egri Koncz Imre. A fi­nálé küzdelmei előre látha­tólag másfél évig tartanak majd. mérkőzéseket pedig október 30-án bonyolítják le. A ne­gyeddöntő párosítása (elöl az első találkozó pályaválasz­tója) : Eger SE—Tungsram SC, BVSC—FTC, Szolnoki VSE—Ü. Dózsa, Vasas—Bp. Honvéd. Különbusz Kazincbarcikára A labdarúgó NB II-ben a hét végén. a listavezető Eger SE a közeli Kazincbarcikán lép pályára. A sportkör ügyvezeté­se különbuszok indítását tervezi az izgalmasnak ígérkező 90 percre. Jelentkezni a városi stadion sportirodájában lehet Tóth Zoltánnál. A részvételi díj 100 forint, amely már a mérkőzésre szóló belépőjegyet is magában foglalja. Gyüle­kező a stadionbejáró előtt 12.30-kor. A szurkolók péntek délutánig jelezhetik utazási szándékukat. EGER SE-TUNGSRAM SC Sorsoltak a vízilabda MNK-ban Két-két pont a Tanárképzőnek EGRI TK—EGER SE 67—46 (29—19) NB II-es női • kosárlabda­mérkőzés. Eger, 100 néző. V : Bukta, Drahos. ETK: Bartus A. 10. Bar- tus M. 14, Szabó 11, Sán­dor 8. Krasznai 8, Cs: Péter 6, Takács 6. Hyross 4. Bó- dis, Patkó. Edző: Kovács Gyula. ESE: Molnár B. 7, Sümegi 1, Nagy E. 10, Molnár E. 4, Bajza 17. Cs: Szálkái 1, Beresnyák 6. Tóth, Fejes. Edző: Galambos János. A jó napot kifogó tanár­képzős gárda végig bizto­san vezetve ilyen arányban is megérdemelten nyert. A TK valamennyi játékosát di­cséret illeti, míg ellenfelük SIROKI VASAS—KARCAG 24—20 (12—10) NB II-es női kézilabda- mérkőzés. Sírok, 100 néző. V: Pátkai, Vidra. Sírok: Domboróczki — Jó­nás 4, ÚJVÁRI 3, Gazsó 1, Sémogyi 4, Borosné 10, Sé- mogyiné 2. Cs: Papp. Edző: Somogyi Tibor. Kun Endre. Biztoá hazai siker szüle­tett a harmadik helyen álló alföldiek ellen. A Vasas fe­gyelmezett. jó játékkal, vé­gig vezetve tartotta otthon az újabb kél pontot, s arat­ta őszi hatodik győzelmét. ezen a mérkőzésen nem ta­lálta meg önmagát. EGRI TK—KAZINCBARCI­KA 74—36 (33—11) NB II-es férfi kosárlabda­mérkőzés. Eger, 100 néző. V : Drahos Bukta. ETK: JUHÁSZ 26, Varga 6. Irland a 13, LEITNER 19, Angyal 4. Cs: Noszticiusz 2, Gergely 2. Kiss 2, Kurbucz, Hangrád. Edző: Cseh Kál­mán. Nehezen lendültek játék­ba a főiskolások, a mérkő­zés elején sok ziccert ki­hagytak. A 16. perctől tudá­suknak megfelelően kosaraz­tak és nagy különbségű győzelmet arattak a II- osz­tályú bajnokság újonca el­len. FÜZESABONYI SC— DEBRECENI MEDICOR 25—20 (16—7) Fiú kézilabda OIB-mérkő- zés, keleti csoport. Füzes­abony, 100 néző. V: Bánáti, Kővári. FSC: Oszkocsil — VER­MES 5, KISS T. 4. VERES 4, KISS ZS. 5, Ferencz 3, Antal 3. Cs: Bocsi 1, Sári, Angyal. Edző: Páka Miklós. Az újonc abonyi gárda vé­gig jó teljesítményt nyújt­va, biztosan nyert. Cselgáncs ] Nyert a kis Balázs Országos serdülő cselgáncs rangsorversenyen léptek ta­tamira Tatabányán az Eger SE fiataljai. A 41 szakosz­tály 240 indulóját rajthoz állító viadalon Balázs Sán­dor a 44 kg-osok mezőnyé­ben diadalmaskodott. A 40 kg-os Sziics Tibor 5., a 64 kg-os Herman Szabolcs a 7, helyen végzett. Körzeti úttörő rangsorver- senyt rendeztek Salgótarján­ban 8 klub 100 indulójának részvételével. Az Eger SE utánpótlása 5 első helyezést szerzett a karancsaljai vá­rosban. Úttörő I.: 26 kg: 2. Mol­nár, 3. Csengeri. 29 kg: l Németh, 2. Kanalovics. 35 kg: 1. Király. 38 kg: 2. Gaj- dácsik. 45 kg:. 1. .Szabó. 49 kg: 1. LeibingerJ 53 kg: 1. Kreácsik. Ifjúsági és serdülő női országos cselgáncs-rangsor- versenyt rendezett a Mis­kolci VSC. A 10 szakosztály­ból érkezett 80 induló küz­delmei során az egriek négy győzelemmel fejezték be a versenyt. Eredmények. Serdülők: 48 kg: 5. Tóth, 52 kg: 1. Föld­házi, 5. Nikodémus. 56 kg 1. Pápai. + 56 kg: 1. Király. 2. Bóta. 3. Nagy E. Ifjúsá­giak: 48 kg: 1. Szűcs, 52 kg: 5. Fürjes. 56 kg: 2. Sző­ke. 61 kg: 2. Román. + 61 kg: 4. Tóth. A hatodik... Isaszegi — képünkön edzőjével Takács Gáborral — bizonyí tott az EB-n, a Dobó-emlékversenyen és a bajnokságon is (Fotó: Szántó György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom