Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1985. október 5., szombat

— Halló, szentendrei városi tanács? Marosvölgyi lAijossal szeretnék beszélni.

— Már nem ő az elnök. Otthon keresse!

— De azt mondták. hogy még bent van.

Ezután rövid néma szünet. Hallgat a titkárnő.

— Kérném, hogy kapcsolja!

Néhány pillanat múlva már meg is bezéljük a randevút Marosvölgyi Lajossal.

(Egy rövid életrajz)

— Karácsondon töltöttem gyermekkorom. Apám vasutas volt. néhány hold földdel. A középiskolát Gyöngyösön. az egyetemet Pesten végeztem. Az ELTÉ-n diplomáztam 1950-ben. Abban az időben néni a végzős döntött a sorsáról. Nyíregyházára küldtek tanítani. Aztán fél év múlva Népművelési Minisztérium,

majd a MOKÉP következett Ezután jöttem családostól Szentendrére. Itt tanítot- lam 15 évig.

(Emlékek erről, arról)

— Nagyon szeretem a katedrát. Irodalomtanárként különösen a Nyugatosokat sulykoltam De az igazán lehetséges alkotókat mind nagyra értékeltem: különösen József Attilát és Juhász Ferencet kedvelem még. Nekem is voltak bizonyos írói ambícióim, de csupán egy novellám vált ismertté. A tsz-ek szervezésének gondjait; vetettem papírra. Természetesen a mintát Karácsondról vettem. A rádióban is felolvasták. Többel nem publikáltam. Nem éreztem magam átütő tehetségnek. Itt Szentendrén vezettem irodalmi színpadot, sőt két évig — mellékállásban — a művelődési házat is. Bekapcsolódtam a Hazafias Népfront munkájába, később ennek városi elnöke lettem. Aztán tanácstag, majd vb-tag. A 70'

A város közepén

(Fotó: Szántó György)

ha kevés alkohol is lenne) vendéglátónk megszólal:

— Tudják, mi ebben a városban az érdekes? Az itteniek nem nagyon szeretik, a turistákat. Mert úgy érzik, mintha színfalak között élnének. Nem élhetik a kisvárosi ember életét. . . Hát az biztos, hogy nagyon sok itt a múzeum, s ezeket szívesen keresik fel, de egy szoborparkot érdemes lenne még kialakítani. Igaz, ez már az utódomra vár. December 31-én végleg nyugdíjba megyek. Utána még nem tudom, mi lesz. Sokat szeretnék olvasni. Ez biztos. Erre ugyanis kevés időm jutott tanácselnökként. S talán visszamegyek tanítani. .. Persze, ez még a jövő dolga.

Amikor beszámolunk arról, hogy a vele készülő beszélgetéssel indítunk egy sorozatot Kiről olvasna szívesen? címmel, akkor rövid idő után rávágja: — Varga Feriről a7 Óbuda Tsz elnökéről. Rendkívüli ember Alkotó szellem. .

Akárcsak Marosvölgyi Lajos.

Homa János

Szentendrén veit tanácselnök

Szentendrei utcarészlet

es évek elején tanácselnöknek akartak megválasztani. Nem vállaltam el. Ügy éreztem. tanárként többet tudok adni. Nem sokkal később. 1972-ben tanácselnökhelyettesnek kértek fel. Erre igent mondtam. Ennek az volt az előzménye, hogy Maróthy László — a mai miniszterelnök-helyettes — a városi pártbizottság első titkára elbeszélgetett velem, hogy mi mindent kellene tenni a településért. Az alkotás vonzott. Néhány hónap múlva már tanácselnökként dolgoztam. Akkor még nem az volt ez a város. ami most. Nem egy virágzó települést vettem át. Egy sor beruházás. így például a művelődési ház, a szakorvosi rendelő építése leállt Aztán a fejlesztés 1973-tól folytatódott. Igaz, már a 60-as években kialakították azt a koncepciót, amely kijelölte, hogy miként kell Szentendrének fejlődnie. . . A Ferenczy és a Kovács Margit Múzeumot az én időmben nyitották meg. de már korábban elkezdték ezek kialakítását. Különösen arra törekedtem. hogy a kulturális terület ne féloldalasán fejlődjön. hogy ne csak a turistáknak hanem a helyieknek is megfelelő művelődési, oktatási lehetőséget biztosítsunk. Üj iskolát. tanuszodát avattunk. A theatrumi előadásokat pedig Szentendrei Nyárrá bővítettük, a színházi előadások köré zenei programokat, kiállításokat szerveztünk. Ezek a rendezvények alkalmat teremtenek a helyi profi és

amatőr művészek bemutatkozására. A legnagyobb örömöm: megépítették az

úgynevezett Dunakanyar- belső körutat. mely tehermentesíti a belvárost az átmenő forgalomtól. Egy sor- tennivaló azonban még hátra van. Különösen az üzlethálózat korszerűtlen, de szükség lesz egy nagyobb szállodára is, mert így legfeljebb a múzeumoknak, a vendéglőknek jelent bevételt az idegenforgalom.

(Leköszönni: időben)

— Két kitüntetést kaptam, először a Munka Érdemrend bronz, majd az arany fokozatát. Jól esett, de különösebben nem érdekel. Dolgozni akartam a városért, s ezt megtettem. önmagámmal békében vagyok. Amikor a júniusi választásokra készültünk, akkor eldöntöttem, hogy már nem jelöltetem magam. Az idén töltöm be a hatvanadik évemet. Jöjjenek a fiatalok! Megítélésem szerint ma már nem pedagógus, hanem mérnök, vagy talán még inkább közgazdász tanácselnökökre van szükség. Döntésemben szerepet játszott az is, hogy egy ma- gamkorabeli könnyen megbetegedhet, és akkor már csak nyűg vagyok a város nyakán. Idegölő ez a munka. Nemrégiben az egyik hajdani miniszter felesége járt a nyakamra, hogy adjak neki építési engedélyt családi házra az üdülőövezetben. Oda, ahová senki sem kaphat ilyent. Végül is a férje megértette, hogy ezt nem lehet. Az egyik Kossuth'díjas színházrendező helikopter-kifutópályát kívánt építeni a telkén. Aztán amikor luxusadót akartunk kivetni rá. akkor azt mondta, hogy visszaadja a kitüntetéseit, ha neki azt fizetnie keli. Végülis kijárta, hogy ne kelljen. Nem szeretem az ilyesmit. Én még ma is abban a kis családi házban élek, amelyet 1959-ben építettünk. Feleségem szülei is itt laknak velünk. Telkem, víkendhá- zam nincs. Sőt, a gázt is most vezettük be az épületbe. Nem törekszem a luxus életvitelre. Mentalitásom otthonról hoztam.

Az otthonom Heves megye maradt

(A szülőföld távolról)

Bár már nagyon régen elkerültem, de otthonomnak igazán Hevest érzem. Szentendre viszont hazámmá vált. Mindig figyelemmel kísértem, hogy mi történik szülőföldemen. Még ma is hazamegyek időnként Karácsondra. Gyöngyösre, néha Egerbe is. Amit csak lehet, mindig ellestem az ottaniaktól. Például Szentendre alatt is pincerendszer húzódik, s ennek hasznosításához is így kaptam ötleteket. A rokonaim mindig elmondták, hogy mi az ami tetszik, mi az ami nem a helyi tanács munkájában. Ebből is igyekeztem leszűrni azt, amely számomra fontos: így azt is, hogy például ellenszenves az a vezető, aki egy-egy új létesítmény átadásánál úgy tünteti fel magát, mintha ő csinált volna mindent. Pedig ö csak egy láncszeme az egésznek. Sajnos. Karácsondon sem tudok hosz- szabb időt eltölteni. Már megszoktam azt a gazdag kulturális választékot, amelyet Szentendre biztosít.

(Egy kis séta Szentendrén)

Még így, ősszel is sokan felkeresik ezt a várost. Marosvölgyi Lajosra jó néhá- nyan ráköszönnek. Idősebb képzőművészek vacsorára invitálják. A Kovács Margit Múzeum előtt iskoláscsoportok ácsorognak. A Nosztalgia kávéházba térünk be, ahol szinte tenyérnyi helyen rendeztek be butikokat. és egy presszórészt. Miközben e hely specialitását, a nosztalgia-kávét kortyoljuk, (benne mintGyerekek

gyógyítója

Dr. Papp Kálmán: — Huszonöt éve dolgozom Heves megyében, azóta idenőttem. ..

Nézem az arcát, a mozdulatait. A szürke szempár derűt és nyugalmat sugall, halk bölcsességtől, okos szavaitól felüdülést nyer az ember. Még, ha nem aggódó szülőként vagy betegként keresi vele a találkozást, akkor is úgy érzi: gyógyító erő árad a fehér köpenyes férfiból. . .

Ismeri a fél város szinte minden gyerekét.

Dr. Papp Kálmán, az egri 11-es gyermekorvosi körzet főorvosa így beszél a pályájáról :

— Huszonöt éve dolgozom Heves megyében, azóta nőttem ide, szűkebb hazánkba. Nagykállóban végeztem a nyolc gimnáziumot; emlékszem a háború éveire, a nehéz időre. Sokszor hazakergetett minket a bombázás, gyalog jártunk

(Fotó: Köhidi Imre)

be, messziről tanulni. Debrecenben szereztem meg az orvosi diplomámat, a vásárosnaményi kórházban töltöttem két évet.

— Mi volt az indíttatása erre a hivatásra?

— Akkoriban a falusi szülők előtt két nagy álom lebegett: fiukból vagy pap vagy orvos legyen. Én eléggé gyenge fizikumú vol- tam. s akkor úgy tűnt: nehezen bírnám az orvosi tevékenységet, de nem tettem le álmomról. Tulajdonképpen már a kórházi évek alatt is eltökélt szándékom volt. hogy gyermekgyógyász legyek. Mégis, mikor Hevesbe kerültem, Párádon voltam nyolc évig körzeti orvos. Munka mellett a gyógyító feladatom teljes ellátásával tettem le a gyermek- gyógyász szakvizsgát. Egerbe 1968-ban kerültem a felnémeti üzemi gyermekkörzetbe.

— Majd 1971-től tizenegy évig vezettem a városi tanács egészségügyi osztályát. — Nem kis dilemma volt, mint meséli, felcserélni a gyógyítást a szervező- munkára.

— Ellenőrző, vagy inkább segítő tevékenységet jelentett önnek ez az évtized?

— Mindenképpen az emberi szándékú, támogató cselekvést, döntést éreztem magaménak. Az egészségügyi fejlesztések nagy többsége ez idő alatt valósult meg. Több új létesítmény, például szépszámú bölcsőde nyílt meg Egerben. Bár sokak számára nem volt népszerű az apparátusi munka — túlságosan adminisztratívnak, íróasztalízűnek érezték — én mégis szívesen emlékszem a tanácsnál eltöltött időkre. Baráti kézfogással búcsúztam. amikor eljöttem, de ma sem szakadtam el teljesen onnan. A tanácsi dolgozók egészségügyi ellátása most is az én dolgom.

Óhatatlanul felötlik bennem egy emlék. Az egri kórház gyermekosztályán dr. Papp Kálmán tartott ügyeletet. Különösen, ha a késő esti órákban kell a sürgős segítség, bizony szorongó, aggódó a szülő. A rendelőkben is megfordult néhány megviselt anya a síró gyermekével. Ám. a diagnózis megállapítása és a szükséges orvosi ellátás mellett dr.

Papp Kálmán oly megnyugtató hatással volt a szülőre. kicsire egyaránt, hogy szavaival is enyhítette a kínt.

— Nincs ennek semmi különösebb titka: szeretem a gyerekeket, értek a nyelvükön, megpróbálok közel férkőzni hozzájuk. Azt tartják, manapság ez inkább nőnek való terület. Egerben például csak hárman vagyunk férfi gyermekgyógyászok . . . Úgy fogalmaztam meg magamban: egy mérleget tartok a kezemben. Az egyik serpenyőben van a közéleti, a szociál- és egészségpolitikai tevékenység, amelynek ismert a társadalmi haszna. A másikban a gyereksirás és -mosoly világa. Ha az ember számtalan gyereket meggyógyít, visszaadja az egészségét, végtelen örömet érez. Ezért is, hogy szívem szerint a mindennapi gyógyítómunkát vállalom. Például, határtalan a kicsik hálája. nem egy csemetebetegem még az injekció után is megsimogat.

— A társadalmi, közéleti tevékenység ma is része életünknek. Mint a Vöröskereszt városi vezetőségének elnöke, milyen tapasztalatokat említene, főorvos úr?

— Azt hiszem, önmagában nem jelentéktelen, hogy ma már 170 alapszervezetünkben mintegy húszezer ember tevékenykedik. A feladatok irányítása, összefogása tekintélyes munka. Az iskolákban például már hagyományos az elsősegély- nyújtó tanfolyamok megszervezése, jó fenne, ha az üzemekben is mind többen foglalkoznának ezzel. A testületben egy nyelven beszélünk, így nem fárasztó dolgozni. Tagja vagyok a NEB városi bizottságának is, úgy vélem jó az együttműködés a Vöröskereszttel. Ezt a munkát rendkívül humánusnak tartom — nemcsak azért, mert az önkéntességen alapszik — és hosz- szú távon mindenképpen meghozza gyümölcsét.

— önnek óvodásai és iskolásai is vannak ... Mi a véleménye, erről a korosztályról?

— Szerencsére az a tapasztalatom, Egerben gondozottak, egészségesek a kicsik. A Nagyváradi és a Lenin úti óvodákban — ahol rendszeres szűrővizsgálatot végzek — ugyanazt látom, mint a 8-as iskolában, ahol hatszáz nebuló iskolaorvosa vagyok. Kondicionális problémákat nem találok. viszont mindenekelőtt azt javaslom: inkább futkározzon. focizzon a gyerek a szabadban. mint órákon át a tévé előtt ücsörögjön.

Ismeri a fél város szinte valamennyi gyerekét. Éleslátással tapint rá a bajra és nemcsak orvossággal, egész lényével gyógyítja őket. Vigyáz rájuk, s a legdrágábbat adja nekik, amit csak szülő kívánhat: az egészséget.

Mikes Márta

Hz aradi vértanúk emlékére

Immár 136 éve, hogy 1849. október 6án a Habsburg-terror Aradon kivégeztette a szabadságharc tizenhárom tábornokát, s ugyanezen a napon Pesten agyonlövette Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Győzött a császári és a cári hadsereg, diadalmaskodott a vérszomjas reakció!

Ez a nap és Arad jelképpé nőtt előttünk. De nem csupán a vereség, a kudarc, a fájdalom és a keserűség jelképévé, hanem a hazaszereteté is. A legnagyobb kincset, az életet feláldozó példaadást nem kezdi ki a múló idő: az ilyen tettek nem ismerik az idő és a tér korlátáit, hatnak mindenütt, nemzedékek életén át.

A szabadulás lehetősége akkor nem egy tábornok előtt megvolt. A szökést azonban nem kísérlete meg egyikük sem, de nem könyörögtek kegyelemért sem. Tudjuk, miért nem.

A tizenhárom aradi vértanú — magyar és más nemzetiségű tábornok, köztük a magyar nyelvet tökéletesen nem beszélő, a leggazdagabb főnemesek közé tartozó, és az anyagilag kevésbé tehetős — a bitófa közvetlen árnyékában sem tagadta meg mindazt, amit a magyar népnek a társadalmi haladás érdekében tett. Vállalták a gátlástalan terror következményeit is.

A fájdalom, a gyász az idő múlásával csökken, a kegyelet r. tisztele. hagyomány nyá erősödik: évről évre a megemlékezés friss virágai kerülnek a komor aradi emlékoszlop alá és ég a Batthyány örökmécses. Az aradi tragédia népünk energiájává lett mindenkoron, mert megrázott, de erőt, bátorságot és önbizalmat is adott. A mártírok példája újból és újból harcba szólította legjobbjainkat a társadalmi haladásért. Hitet, erőt, bátorságot volt honnan meríteniük az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság honvédő harcosainak, a spanyol polgárháború magyar internacionalistáinak. az antifasiszta ellenállás résztvevőinek, az ezen a aapon 1941-ben a Batthyány-mécsesnél megtartott antifasiszta, háború- ellenes tüntetőknek, az 1956- os ellenforradalmat leverő ismert és ismeretlen hőseinek.

A mártírok példájának 136 év távlatából is van üzenete a mához, a szocializmust építő magyar néphez. Üzeni a felelősség felismerését, vállalását és a becsületes helytállást a felismert és a vállalt felelősségért. Hányatott történelmünk során először fordult elő, hogy már több mint 40 éve — szomszédainkkal együtt — a társadalmi haladás élvonalában járunk, s a fejlett szocializmus embert és társadalmat egyaránt erőpróbák elé állító, roppant nagy horderejű feladatainak a megoldásán dolgozunk. Van erőnk, önbizalmunk, kipróbált szövetségeseink vannak, amelyek révén képesek leszünk a szocializmusban élő emberek egyre növekvő igényeinek egyre magasabb szintű kielégítésére. Mindezekért azonban dolgozni kell: hatékonyabban, színvonalasabban és még becsületesebben. Mert ezt jelenti a mában és a holnapokban a felelősségvállalást és a helytállást népünk felemelkedéséért, a társadalmi haladás élvonalába kerüléséért.

Október 6-án fejet hajtunk nemzetünk mártírjainak emléke előtt. Életük és haláluk igaz példa a szocializmust építő népünknek: kinek-kihek a maga tevékenységében kell ezt megvalósítania tettekben megnyilvánuló, cselekvő ha- zafisággal.

Dr. Vasas Joachim