Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-31 / 256. szám
4, NÉPÚJSÁG, 1985. október 31., csütörtök Egy lendületes epizód Peter Weiss darabjából (Fotó: Kőhidi Imre) Nemzetközi festészeti kiállítás A hazánkban október—novemberben folyó európai kulturális fórum alkalmából nemzetközi festészeti kiállítást mutat be a Magyar Nemzeti Galéria a kortársak műveiből. A 31 ország közgyűjteményeiből válogatott anyag a fórum célját, a művészeti gondolatok szabad áramlását hivatott dokumentálni. Minden ország három-négy művel jelentkezik, általában az utolsó húsz év anyagából válogatva. Volker Stelmann (NDK): Megkörnyékezés (Hauer Lajos reprodukciói — KS) A kaposvári társulat Egerben Jegyzetek egy előadás ürügyén A Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka mindig maradandó élményt nyújt. Legutóbb egy olyan előadással mutatkoztak be az Egri Gárdonyi Géza Színiházban!, amely lenyűgöző és magával ragadó élményt adott a közönségnek. Peter Weiss Marat / Sade- ját állították színre. A rendezés nem új keletű. Máraz 1981—82-es évadban a kritikusok díját érdemelte ki. Egy kiforrott, végletekig letisztult játékot figyelhettünk, amely a kaposváriak „aduásza”. Az együttes vezetőjétől, Babarczy Lászlótól hallottam nemrégiben, hogy ezt játszották legtöbbször. Még a János vitéz című operettet is „lekörözte” Acs János rendező, aki színre ál- mondta ezt a sok rétegű művet. Sokszor méltatták már a látottakat, így hát a kritikus nem is érzi feladatának, hogy sokadjára állást foglaljon egy látvánnyá varázsolt, kínzóan igaz gondolatfolyam mellett. Inkább érdemes elgondolkodni néhány jelenségről, amely önkéntelenül is felvetődik a nézőben. ★ Vita folyik arról, hogy milyen is a szórakoztató színház. Legtöbben eleve abból indulnak ki, hogy léteznek gondolatgazdag, nehezen értelmezhető darabok, amelyek nem számíthatnak nagyobb közönségérdeklődésre. A másik oldalon ott állnak a könnyedebb fajsúlyú művek, amelyek biztos „nyerők”: kivívják a legszélesebb rétegek tetszését. A kaposváriak bebizonyítják azt, hogy milyen felületes ez a megítélés. Az igazi határok nem itt húzódnak. A nézők nem igénytelenek, szeretnék megérteni a világban zajló folyamatodat, csupán unatkozni nem szeretnek. Ha egy alkotást poroson és avittan adnak át számukra, valóban ásítozva és a klasszikusnak járó tisztelettel szenvedik végig a produkciót. Ha viszont egy csapat képes arra, hogy izzó elevenségű mondandót látványosan és sodróan tálaljon, nem marad el a várt siker. Ki gondolt volna arra, hogy Peter Weiss darabja .kasszasiker lehet? S arra, hogy a kaposváriak kínálatában lassan fölzárkózik mögé egy másik értékes remekmű, a Mester iés Margarita? Alaposan megkavarták a „frontokat” a Csiky Gergely • Színház művészei. S ez annál figyelemre méltóbb. mivel a teátrumok mindinkább érdekeltek abban, hogy sok nézőt csaljanak be. Ez járhat az igényesség csökkenésével, de épp ellenkezőleg növekedésével is. Az lenne a kívánatos, ha az utóbbi válna döntővé, s nem felszínes és olcsón megformált krimikkel csalogatná be a „nagyérdeműt” Thália. ★ A művészi színvonal persze sok mindentől függ. Sokat beszélnek manapság az anyagiákról. Panaszolják a színészek, hogy társulatukban keveset keresnek, néha egy hakni többet hoz a konyhára. Ha egy neves művész „kiruccan”, több helyre is leköti produkcióját, s mindenhol kemény ezreseket vasal be. Ez önmagában nem lenne baj, ha a teljesítmény arányban lenne a jövedelemmel. Viszont, amíg egy kétnapos turné alatt bejön egyhavi gázsi, nehezen lehet követelni megfelelő munkát a társulatban. De mit mond erről a kaposváriak „vezére”, Babarczy László? Szerinte nem pénzkérdés a művészet. Úgy gondolja, hogy még radikális fizetésrendezés sem oldaná meg a problémákat. Álláspontja az, hogy a te" vésbé tehetségesek ^kiabálnak” a legjobban, ők követelőznek. Azok, akiknek fontosabb a színvonal az egyszerű feltűnésnél, azok inkább keményen dolgoznak ★ Hogyan formálódhat egy jó csapat? Ma színházi struktúránk mind az épületen belül, mind az egész országban eléggé merev. Kevés az olyan egyéniség, aki mer és tud közösséget alakítani maga körül. Többnyire féltékenység, kivagyiság mozgatja a vezetőket, hiányzik a jó értelemben vett, menedzser típusú irányító, aki rendezőként is megállja a helyét. Ez utóbbi azért fontos, mert az ilyen ismeri ki leginkább magát ebben a világban, tekintélyt, szavahihetőséget igy tud kivívni magának. Kevés színházban szokás az olyanfajta társulati élet, mint a kaposváriban. Itt az egyes tagok felvételéről az egész csapat dönt. Demokratikus úton. szavazással. A készülő előadások mindenkit foglalkoztatnak. A segédszínésztől a rendező- asszisztenseken keresztül az igazgatóig mindenkit élénken érdekel, hogy mi lesz a választott darab sorsa. Sor is kerül olyan próbára, amelyen megnézik valaimeny- nyien a készülő játékot és véleményt mondanak róla. Nem a hibákat keresik, hanem igyekeznek beleilleszkedni a gondolatmenetbe, s további lendületet, erőt adni a végső megformáláshoz. Ritka az ilyen alkotószellemű hely. Általában magá- rahagyottan dolgozik a stáb, a színreállítás irányítói féltékenyen figyelik egymás sikereit. Kevés teátrumban mondják azt: ez a mi bemutatónk, sokkal inkább úgy fogalmaznak: ez X vagy Y ügye, az ő eredménye vagy bukása. Számot kell vetni azzal is, hogy két dolgot kellene egyszerre erősíteni. Az egyik az utóbb vázolt ellentmondás föloldása, az egységes szellem kialakítása egy-egy társulaton belül. A másik a szabadabb közlekedés : az, hogy egyes előadások — ha megérdemlik — eljuthassanak az ország egyik sarkából a másikba. Nem költséges vendégeskedésként, hanem csereként: egy kis pezsgés, levegőcsere színésznek, nézőnek egyaránt kedvezne. •k Nézem a Marat / Sade-ot. Nem először látom, mégis magával ragad az előadás, ízig-vérig maivá és keleteurópaivá formálták ezt a művet a társulat tagjai, tiszteletben tartva a szerző szellemét is. Kicsit irigykedve szemlélem a kaposváriak áldozatos munkájának gyümölcsét. Vajon milyen lesz Egerben az önálló társulat? Utat keres a színházi világunk felelősségteljesebb része. Szeretne kiszabadulni az eddigi béklyóból hogy megújuljon, mint ahogy mindig is frissen kell. hogy megszólaljon a szó. megelevenedjen a látvány Thália szentélyében. Reméljük, az egyelőre befogadószínházként működő Egri Gárdonyi Géza Színház azért kérte a kaposváriakat e mű eljátszására, mert mércét akar találni a későbbiekhez. Gábor László Hazánkat Barcsay Jenő. Hincz Gyula, Kondor Béla és Németh József egy-egy alkotása képviseli. A kiállítás a kiragadott példákon keresztül még a felületes szemlélő számára is tanúsítja a mai festészet sokarcúságát, de új, még csak bontakozó törekvéseit is. A technikai megoldásokban néhány kollázs kivételével a hagyományos technikák uralkodnak, de a mondanivaló új, általában mindenütt áttételesebb, nehezebben megközelíthető, mint egy évtizeddel ezelőtt. Az első hegedűs szerepét az avantgardizmus irányzatai képviselik. Picasso hatása már megfakult, a konstruktív megoldások még tartják magukat. Feltűnő, hogy egy lebegő, tetten alig érhető szürrealizmus mutatkozik tartósnak a világ egymástól igen távol eső országaiban is, tanúskodva a művészet egyetemességéről. Világhírű remekművekkel is találkozhat a látogató, mint az USA-beli Willem de Kooning Asszony cíGeorge Kotsinís (Ciprus): Akt mű, keletkezési idején nagy port felkavart olajkollázsával. Nyugat-Európa művészei általában egy hajóban eveznek, mondanivalójuk is hasonló: a ma társadalmában magát egyedülérző, helyét nem lelő, sokféle úton próbálkozó művészé. Külön érdekesség számunkra a kis országok, Izland, Monaco, Lichtenstein Ciprus, San Marino anyaga, de a finneké, valamint a Mondrian iskola hagyományait őrző Dániáé is. A nagyrealizmus leginkább a Szovjetunióból érkezett művekre jellemző, de itt is többféle árnyalat — például a heroikus realizmusé — különböztethető meg (Mihail Szavickij: Partizán Madonna). Különféle változataiban a szocialista országok termésében is jelen van, például a román Corneliu Baba klasszikus spanyol művészet ihlette Allen Hessler (Kanada): A püspök háza Leány tollal című művén észleljük. Lengyelország mély gondolati tartalmakat a szimbólum nyelvén is tömörítő, avantgarde eszközöket gazdagon felhasználó modern festészetét Hasion Wladislaw Üt a paradicsomba vagy Don Juan zászlója című műve képviseli. A húszas évek Max Beck- man-i erős, kritikai színezetű, szatirikus élű, expresz- szionista formanyelve új törekvésként jelentkezik több ország festészetében, nemcsak az NDK-ban, hanem Hollandiában és az újrealizmussal keveredve Görögországban is. Néhány ország anyaga csupán egy művész munkásságából ad ízelítőt, mint Jugoszlávia, Francia- ország, Belgium, Svájc esetében. A tárlatot néhány, a bé- kemozgalom célkitűzéseit hirdető mű zárja be, köztük a csehszlovák Vincent Hloznik megrettentő Háborúellenes triptichonja. B. 1. Mihail Szavickij (Szovjetunió): Partizán Madonna (részlet) ßoSSZÜ Tar János bal lábbal rúgott. A kutya — Csipszi névre hallgat — kis ívben repült a lombja vesztett bokor alá, majd vinnyogva isz- kolt a garázs mellé, barnára festett kis házába. Nem értette a dolgot. Pedig egyszerű. Az óra reggel hatkor csörgött, mint rendesen. Tar János fölkelt, megmosakodott. Felesége közben elkészítette a reggelit, s amikor a férfi kilépett a fürdőszobából, már ott gőzölgött a tejeskávé az asztalon. Tetején, mint az égetett bőr, a ráncos föl. — Már ezerszer megmondtam, hogy ne forró kávét adj! — kiáltotta dühösen, és le sem ült az asztalhoz. Maga sem értette pontosan honnan ez a hirtelen harag, de nem is nagyon törődött vele. A buszt persze lekéste. Gyalog indult néki a tizenöt perces útnak, mert várakozni sem volt kedve. A műhelyben a szokott zajok fogadták, meg a művezető: — Jánoskám! Nincs anyag, el se indítsd a gépedet. Menj át a téemkába, ott majd adnak munkát. Tar János dühös lett megint. A fene egye meg! — gondolta magában. Ebben a hónapban már harmadszor nincs anyag, pedig kéne a pénz, a gyereknek születésnapjára megígérte a sílécet. Így nem jön össze az ára. Meg aztán a téemká főnökét ki nem állhatta, s jó oka volt rá. Ifjú farkas — jutott eszébe róla, ahányszor csak ránézett Fölényes és nyegle a diplomájával, azt hiszi, nála okosabb embert nem hordott hátán a föld. Vitáról vele szó sem lehetett, egyetlen igazság volt csupán — az övé. Pista bácsi is, na tessék. Hát hiába mondta el neki, hogy fél liter tejet kér és zsömlét, az öreg mégis kiflit hozott. Az üzemi étkezdében elfogyott a kínált három ételből kettő, így aztán mákos tésztát kellett ennie. Tar János érezte, hogy a gyomrát összeszorítja valami. Délután fél háromkor lépett ki a kapun, de előbb még végigszenvedte a megalázó tortúrát. A rendész őt választotta ki motozásra. Tíz éve nem fordult elő ilyesmi. Emiatt megint lekéste a buszt, gyalogolhatott. Jót is tett a séta az enyhe szélben, kihúzta magát, élvezte a gyaloglást, fölfrissült tőle, és a feszültség is fölengedett ott belül. Az ABC-ben ketten is megelőzték a vásárlásban, pedig a szokás szerint őt illette volna az elsőbbség. Ezen inkább mosolygott. De azon megint fölhorgadt benne a keserűség, amikor az eladó félbehagyta az ő kiszolgálását, és a pult végén meg jelenő nyakkendős férfihoz fordult. Valamit su- sorogtak egymással, a nyúzott, kis békaarcú eladónő eltűnt a raktárban, majd nagy barna csomaggal jött elő. — Banán — gondolta Tar János. — Nekem nem jut belőle. Ha szólnék, kinevetne — álldogált a pult előtt, egyre szerencsétlenebbül érezve magát, húsz deka párizsival a kosarában. Még vett ezt-azt, majd szinte kimenekült a boltból. — Szólni kellett volna. Micsoda dolog az ilyesmi? És belül megint szorítani kezdte egy láthatatlan marok. Már nem élvezte ány- nyira a gyaloglást, nem figyelt a langyos szélre. Egy Zsiguli zúgott el mellette az úton, szétförccsentve a járdaszéli pocsolyát, amiből jutott Tar János kabátjára is. — Hogy fordulnál föl! — rázta utána az öklét, s csak percek múltán jutott eszébe, hogy elfelejtette leolvasni a rendszámát. Az anyósa nem volt otthon, amikor hosszas tanakodás után becsöngetett hozzá. Jó negyedóra múlva jött elő a szomszédból, s már jöttében ömlött belőle a pamasz a hidegre, a melegre, a szomszédokra... Tar János csak bólogatott a szó- özönben, amikor megütötte a fülét: — Margit szerint a te idegességed az oka. — Minek? — Tudod ite azt, János. Azt mondja az én Margitkám, hogy a munkahelyen is baj van veled, ötvenegy éves vagy, édes fiam, megjöhetne már az eszed. Arra már nem emlékezett, hogyan jött ki a lakásból, csak arra, ahogy égett a füle, s azt hitte, az utcán mindenki tudja: fejére olvastak nemlétező, ám kivédhetetlen bűnöket. így találkozott ösz- sze Kisjános osztályfőnökével, a rendetlenül öltöző, lyukasfogú, lompos nővel. — Jó, hogy találkozunk. A múltkori szülői értekezleten úgy sem volt ott, kedves apuka. (Hogy lettem volna — mordult föl magában a férfi —, amikor azt a rohadt nyaralót bütyköltük épp a te igazgatódnál. A pénz ... — sóhajtott.) — Káromkodik, kérem, jól hallotta. A lányoknak disznó vicceket mesél, szexújságot találtam nála. Korai még egy tizenhat éves fiúnál, nem gondolja? •' Tar János megsimította a homlokát, úgy érezte elég Mána: mindenképpen. — De, gondolom. — Akkor csináljon vele valamit. Mégiscsak maga az apja, nem? — Majd csinálok. — Itt az ideje — vetette oda még foghegyről a lompos nő, és ettől Tar János legszívesebben utána vetette volna magát, hogy belemarkoljon fésületlen hajába. Így ért haza. Kinyitotta a levelesládát, de a szokott újság nem volt a helyén, pedig számtalanszor megmondta már a postásnak, hogy igenis a ládába tegye, azért vásárolta jó pénzért. Az meg, mintha nem is hallotta volna a kifakadást, másnap megint csak bedobta a kerítésen a Népszabadságot, meg a Magyar Nemzetet. Tar János becsapta a levelesláda fedelét és -megfordult. Egy tócsa szélén átázva, kirajzolva a betűkön át is a járda kavicsait, ott hevert a Népszabadság. Ekkor rohant elő Csipszi. a kedves kis korcs, a garázs mellől... Hortobágyi Zoltán
