Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-24 / 250. szám
nieflulmq 1985. október 24., csütörtök Új otthonban a megyei közlekedési és pedagógiai intézetek Százkilencvenöt évvel ezelőtt, született Teleki József történész’ a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapítója. Jogi tanulmányai után Pest vármegye, majd 1810-ben a budai helytartótanács szolgálatába lépett- 1812-ben hosszabb külföldi útra indult; két évig a göttingeni egyetemen tanult, majd Németországban. Hollandiában. Svájcban. Eszak-Itáltában utazgatott. 1815-ben tért haza, s különböző közéleti tisztségeket töltött be: Erdély kormányzójaként is tevékenykedett. Részt vett a Magyar Tudományos Aakadémia szervezési munkáiban, s 1830-tól haláláig elnöke volt a Tudományos Akadémiának; A szabadságharc leverése után visszavonult a politikától, s csak a tudománynak élt; Kezdetben nyelvészeti kérdésekkel foglalkozott, majd irodalmi és történelmi tárgyú tanulmányai jelentek meg. Negyedszázados kutatómunkája után is befejezetlen maradt nagy müve, A Hunyadiak kora Magyarországon. Huszonötezer kötetes könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta ; így alapozta meg az Akadémia Könyvtárát. A Nap kél: 6.16 órakor, nyugszik: 16.40 órakor. A Hold kél: 15.28 órakor, nyugszik: 1.23 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SALAMON nevű kedves olvasóinkat! A Salamon eredeti alakja a Se lomo volt és alapja az óhéber ..sálom" ..béke" szó. i [időjárás Várható időjárás ma estig: Délen, délnyugaton gyakran, másutt inkább csak időnként lesz erősen felhős az ég. Kisebb eső eleinte még bárhol lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 8 és 13 fok között várható. Megyeszékhelyünkön tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Heves megyei tanács vb közlekedési és művelődési osztályának felügyelete alá tartozó intézmények székházát. 1975-ben elkezdett rekonstrukciós munkákat ne.hezítette az épület alatt húzódó pincerendszer feltárása, később a szűkös anyagi lehetőségek. A Széchenyi úton találha» tó, mára csaknem 34 millió forinttal felújított épületegyüttesben az Autóközlekedési Tanintézetben, a Járművezetői Vizsgabizottságon és a Közlekedési Felügyeleten kívül a Megyei Pedagógiai Intézet is otthont kapott. A csaknem egy hold alapterületen fekvő komplexumban a legmodernebb technikai felszerelések, a korszerű oktatáshoz nélkülözhetetlen videokészülé- kek, zártláncú tévéhálózat nyújtanak segítséget a felnőtt pedagógus továbbképzésben. s az új bázison folyó egyéb tevékenységekben. Dr. Nagy Ervin miniszterhelyettes adta át az új létesítményt (Fotó: Kőhidi Imre) A magas színvonalú oktatást számítógépek, videoberendezé. sek segítik Reklám MÁV-reklám a tévében. Utazásra buzdítanak — természetesen vasúton. Még kedvezményt is adnak. Tiszták, valósággal sugallják a kényelmet a filmben robogó szerelvény kupéi. Ez szép, de... sajnos a valóság olykor más! ( —ai) — TANÁCSKOZTAK A JOGÁSZOK. A Magyar Jogász Szövetség Heves Megyei Szervezete tegnap^ a megyei tanácson szükebb hazánk gazdasági jogászai részére tanácskozást tartott, melyet dr. Nagy László egyetemi tanár, a Jogász Szövetség főtitkára nyitott meg. Vitaindító előadásában Schmidt Rezső, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára, a megye VII. ötéves tervének irányelveiről és fejlesztési feladatairól beszélt. Délután szekcióülésekre került sor. * — A KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL. Tegnap a Hazafias Népfront Heves Megyei Elnökségének környezet- és természetvédelmi munkabizottsága ülést tartott. A résztvevők egyebek mellett a lakóhelyszépítési és virágosítási verseny tapasztalatairól, valamint a megyei általános iskolás korú gyerekek körében végzett környezetvédelmi nevelésről hallgattak meg tájékoztatót. — DZSESSZ-KEDVELÖK- NEK. A Gyöngyösi Mátra Művelődési Központ dzsessz-bér- letének első előadását ma este 7 órakor tartják a zeneiskola hangversenytermében. Fellép a Super trió, Vukács György zongora, Berkes Balázs bőgő, Kőszegi Imre dob, és Bontovics Kati énekesnő. — NYITOTT PÓDIUM. Az Egri Ifjúsági Ház „Nyitott pódiumának" keretében bemutatkozási lehetőséget biztosít amatőr művészeti csoportoknak. Első alkalommal Egerben; felnőttbetegek részé-, re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajesy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendema délután, fél 3-kor a 3. Sz. Általános Iskola színját- szócsoportját és néptánckörét láthatja a közönség az Átriumban. — MEDVECZKY-SHOW. Hatvanban, a Városi Művelődési Központ szervezésében október 28-án, hétfőn, 18 órakor Medveczky Ilona show-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Közreműködnek: Kibédy Ervin, Berényi Ottó, Bangó Margit, Oszvald Marika. A rendezvény helye: a szakmunkásképző intézet tornaterme. — 'bővülő export. Moszkvában az Egrf Ruhaipari Szövetkezet képviselői és a Raznoexport Kereskedelmi Vállalat szakembereinek tanácskozása eredményeként 45 ezer szoknya, 25 ezer férfiöltöny és 65 ezer pantalló talált gazdára a szovjet piacon. A termékbővítő tárgyalásnak köszönhetően az idei 75 millió forintos kivitellel szemben jövőre már 110 millió forint értékű árut szállít a Szovjetunióba az egri szövetkezel. — PAPIRGYÜJTÊSI AKCIÓ. November 31-ig tart az Eszak-magyarországi MÉH Vállalat Heves megyei telepein — Egerben, Füzesabonyban, Gyöngyösön, Hatvanban és Hevesen — az a papírhulladék-gyűjtési akció. amelynek keretében több száz tonna másodlagos nyersanyagot szeretnének visz- szajuttatni a népgazdaság vérkeringésébe. Az akció során egyébként minden 10 kilogramm papírért sorsjegy is jár. lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: Hatvan város lakossága részéra sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az- ellátási ■ területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. Ügyelet helye: Kórház „.faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig, az .Egészségházban. Az ügyelet, helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KöJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. ORVOSI ÜGYELET Konferenciazárás Egerben Sorsjegy az SOS Gyermekfaluért Az ausztriai Imstben 1949- ben adták át az első SOS Gyermekfalut. Később létrejött a nemzetközi szervezet is, melynek segítségével ma már 72 országban több mint 200 ilyen épült fel, s működik eredményesen. Pontosan két éve- annak, hogy 1983. október 24-én hazánkban is megalakult az SOS Gyermekfalu Magyar- országi Egyesülete. A batto- nyai alapkőletételnél jelen volt a* mozgalom szülőatyja, az osztrák Hermann Cmeiner professzor is. A célt a következőképpen fogalmazták meg: a szülők elvesztése vagy egyéb okok miatt magukra maradt és védelemre szoruló gyerekek családhoz hasonló közösségekben nevelkedjenek. A battonyai, SOS Gyér- ' megfalu felépítésének megsegítésére 10 forintos áron sorsjegyeket is kibocsátottak. A nyilvános húzás november 29-én a Népstadion Press-termében lesz. A nyeremények két Daithatsu személygépkocsi, színes televízió, videokamera, magnó, autórádió, zenegép stb. — SZAKMAI VETÉLKEDŐ. Az Országos Vízügyi Hivatal és a Heves Megyei Vízmű Vállalat szervezésében fiatal vízműkezelő szakmunkások országos vetélkedőjére kerül sor október 24—26. között Egerben. A szakmai próbatételen 15 csapat verseng az elsőségért. Dr. Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettesnek, a közlekedésfejlesztés és a t településfejlesztés kölcsönhatásairól tartott előadásáéval folytatódott szerdán Égerben, a Technika Házában megrendezett V. városi .közlekedési konferencia. Az elmúlt negyedszázadra vfsz- szatekintő előadásában* hangsúlyozta, hogy fejlesztéscentrikussá vált a közlekedéssel foglalkozók munkája. s a napi munka, az üzemeltetés tekintélyét a Az idei műszaki-közgazdasági hetek rendezvénysorozata szerdán tovább folytatódott. A Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa közgazdasági és szociálpolitikai bizottságának szervezésében délelőtt az SZMT egri székházában dr. Müller Lajos, a SZOT közgazdasági és életszínvonal-politikai osztályának helyettes vezetője tartott előadást arról, miként működjenek közre a szakszervezeti szervek a VII. ötéves tervek kidolgozásában és jóváhagyásában, milyen legyen magatartásuk a megvalósításban. A minimal napig nem sikerült megteremteni. Elöregedett személygépkocsi-parkunkkal kapcsolatban megemlítette, hogy a mai százezerrel szemben sürgősen gondoskodni kell arról, hogy évente legalább kétszázezer új személygépkocsit hozzunk be az országba, vállalva a kis szériák, a több típussal járó következményeket is. Ezzel fi évesre sikerülne a fiatalítás, ami már elfogadható. Dicsérte azt a törekvést, amely a gyalogoegy nyolcvan résztvevő konzultáció keretében mondta el észrevételeit, javaslatait, különösen a vállalatok szociálpolitikai tevékenységének jelentőségét hangsúlyozva. Délután az Egri Ifjúsági Házban — ifjú gazdasági vezetők és KISZ-aktívák jelenlétében dr. Bencze Péter. az Országos Tervhivatal munkatársa tartott nagy sikerű fórumot, melyen a téma a gazdasági mechanizmus továbbfejlesztése volt, s az ezzel kapcsolatos tennivalók az elkövetkező fél évtizedben. sok elsőbbségét segíti a településeken. Dr. Horváth Árpád. a Közlekedéstudományi Intézet tudományos főmunkatársa a személyszállítás feltételeiről, dr. Armin Woda. a drezdai „Friedrich List" Közlekedéstudományi Egyetem docense a távolsági é$ a regionális közlekedés ösz- szefüggéseiről tartott ezután előadást, majd a konferencia hozzászólásokkal, azok összefoglalásával és az ajánlás ismertetésével befejezte munkáját. Viztársulatok feladatairól — Hevesen / Hevesen, a Hanyi—Sa.jfoki Vízgazdálkodási Társulat1 szék házában tartották meg a Közép tiszavidéki Vízgazdálkodási Tár sulatok Területi Választmánya elnökségi ülését október 22-én. Az itt megjelenteket —■ köztük Sári Józsefet, a hevesi városi pártbizottság titkárát, valamint az országos szakirányú szervek képviselőit — Özsvári László, a hevesi székhellyel működő társulat igazgatója köszöntötte. Ezt követően ugyancsak ő számolt be áz elnökség két ülésszak között végzett munkájáról. A továbbiakban Lengyel Zoltán, a személyzeti-oktatási és közművelődési munkabizottság vezetője adott értékelést a víz társulatok állami-személyzeti feladatokkal kapcsolatos eredményeiről és a további felada tokát is körvonalazta. Végezetül Gzsvári László tartott előadást a víztársulatok irányításának elméleti és gyakor lati feladatairól. A Merkur tói Műszaki-közgazdasági hetek '85 Tervek és gazdasági fejlődés Hyereményjegyzék Az 1985. október 22-én megtartott októberi TV-lotló jutalomsorsolásról, amelyen a TV-lottó szelvények és az október havi EL-szelvények vettek részt: A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: a) vásárlási utalv. (2000 Ft) : b) személygépkocsira szóló utalvány 138 190,— Ft értékben : c) szerencse-utalv. (30 000 Ft) : d) vásárlási utalv. (10 000 Ft) : e) vásárlási utalv. (9000 Ft) : f) vásárlási utalv. (7000 Fj) : g) vásárlási utalv. (5000 Ft) : h) vásárlási utalv. (4000 Ft) : i) vásárlási utalv. (3000 Fi) : A nyertes szelvényeket 1985. november 14-ig kell a Totó_lot_ ft kirendeltségek, az OTP-fió kok vagy posta útján a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Műn nlch Ferenc u. 15.) eljuttatni. 5 740 577 a 5 765 403 e 5 777 816 f 5 827 468 T 5 877 120 i 5 889 533 i 5 901 946 i 5 926 772 i 5 951 598 i 78 567 648 i 78 580 061 i 78 592 474 i 80 268 229 g 80 280 642 i 80 293 055 f 80 305 468 i 80 317 881 f 80 330 294 e 80 342 707 g 80 367 533 g 80 392 359 h 80 404 772 h 80 417 185 i 80 429 598 i 80 442 011 i 80 454 424 f 80 466 837 i 80 479 250 e 80 491 663 g 80 528 902 i 80 541 315 h 80 553 728 e 80 566 141 i 80 578 554 i 81 000 596 i 81 013 009 i 81 037 835 b 81 050 248 e 81 062 661 h 81 087 487 i 81 099 900 e 81 112 313 i 81 124 726 i 81 137 139 i 81 149 552 i 81 174 378 f 81 186 791 h 81 273 682 c 81 286 095 d 81 323 334 f 81 335 747 i 81 372 986 c 81 385 399 cl 81 397 812 e 81 41« 225 h 81 422 638 i 81 447 464 c 81 459 877 e 81 484 703 u 81 497 116 i 81 509 529 c 81 521 942 d 81 534 355 c 81 571 594 d jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 999 Trabant Hy C. (Bp.) 193 Trabant L. (Bp.) 574 Trabant L. (D.) 528 Trabant C. (Bp.) 11 774 Wartburg St. (Bp.) 14 904 Wartburg Sp. (Bp.) 23 476 Wartburg Sp. U. (Bp.) 5 074 Wartburg Tour. (Bp.) 10 196 Skoda 105 S (Bp.) 10 088 Skoda 105 S (D.) 7 337 Skoda 120 L (Bp.) 18 527 Skoda 120 L (D.) 10 794 Skoda 120 G LS (Bp.) 1 137 Lada 1200 (Bp.) 39 318 Lada 1200 (D.) 24 351 Lada 1300 S (Bp.) 14 6»« Lada 1300 S (D.) il 390 Lada 1500 (Bp.) 14 073 Lada 1500 (D.) 9 972 Lada C. (Bp.) 6 302 Lada C. (D.) 3 549 Moszkvics (Bp.) 13 764 P. Fiat 126 P (Bp.) 24 758 FSO (P. Fiat) 1500 (Bp.) 5 002 Dacia (Bp.) 29 164 Dacia (D.) 18 835 Zastava (Bp.) 9 104 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124, Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapeiőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.—1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.