Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-02 / 205. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 2., hétfő Krizsán az országos bajnok NAGY SIKER SZILVÁSVÁRADON Az ünnepélyes eredményhirdetés pillanatai vasárnap délután (Fotó: Szántó György) Nehéz helyzetben van a tudósító, hiszen két mozgalmas, izgalmakban bővelkedő nap eseményeit kell össze- fóglalásként papírra vetnie. Néhány emlékezetes mozzanat a szilvásváradi IBUSZ Bükki-kupa nemzetközi négy esfogathajtó-versenyről : A maraton idén is bővelkedett drámai pillanatokban. A másodiknak induló Sípost például már az első akadály „megvallatta", a vizesárokban a rudas felbotlott, kikászálódva a mederből időbe telt míg rendbehozták a szer- számzatot. Az utána következő Bozsik és Krizsán valósággal repült a 2-es akadálynál. A szépszámú közönség azonban hiába várta a hortobágyi Fintha Gábort, ö a start után 2,5 kilométerrel feladni kényszerült. Zán- ka nevű ostorhegyesének szíve felmondta a szolgálatot, kimúlt. A legnagyobb figyelem a hazai színekben versenyző Bárdos Györgyöt kísérte. Fennakadás nélkül száguldott végig a pályán, csak az utolsó akadálynál hibázott, ez azonban elég volt ahhoz, hogy lecsússzon a dobogóról. A tavalyi világbajnok, Juhász Lászlónak is a hetes akadállyal gyűlt meg a baja, gyeplőse csak nagysokára fordult rá a kapura. A maratonon egyébként öten véreztek el, a nyugatnémet Auracher ti Rédei: kizárták Fintha, Komor és az angol Davis feladta. A mintegy 22 kilométer hosszú maratónt végül is Bálint Mihály nyerte meg. Krizsán, Bozsik, Sipos, Bárdos, Juhász volt a további sorrend. E nap krónikájához még egy dolog hozzá tartozott. Bozsik József ugyanis délután kihajtott a négyes akadályhoz, mivel tavaly is és most is csak itt hibázott, szerette volna újra megpróbálni. Elsőre zökkenés nélkül sikerült is, másodszorra azonban felborult a kocsi, maga alá temetve a hajtó jobb lábát. A tápiószentmár- toni versenyző törött lábát gipszbe rakták, s kérdéses volt, hogy rajthoz állhat-e az utolsó napon. Az akadályhajtás ritkán látható küzdelmet hozott. A húsz akadállyal nehezített alappályát hatan, — köztük Bozsik — teljesítették. verőhiba nélkül, szintidőn belül. Következett az összevetés, amiben Bálint. Juhász, Krizsán, Bozsik, Sipos és Muity bizonyíthatott újra. Ez sem hozott azonban végleges döntést, ketten még mindig holtversenyben álltak. Üjabb összevetéshez gyürkőzött Bálint és Juhász. A rövidített, szűkebbre vett. akadályokkal tűzdelt pályán Bálint bizonyult jobbnak és ezzel e szám győztese is ö lett. ★ Az ebédszünet után került sor a záróünnepségre, melyet az Egri Néptáncegyütt- tes műsora, majd ezt követően sziporkázó lovasbemutató vezetett be. Az eredményhirdetésre felsorakozott fogatok közül elsőként Krizsán Sándort, a Mezőhe- gyesi Mezőgazdasági Kombinát hajtóját szólították a dísztribün elé. övé lett az aranyérem és a sokat áhított magyar bajnoki cím is. Az elsőnek járó jutalmat Markovics Ferenc, a Heves Megyei Tanács elnöke nyújtotta át. Az IBUSZ Bükki- kupa második helyezettje Bálint Mihály lett, neki dr. Hecker Walter, a Magyar Lovasszövetség főtitkára gratulált és adta át az ezüstérmet. A harmadik Bozsik Józsefei dr. Kovács Jenő, a Mátra-bükki Erdőgazdaság vezérigazgatója köszöntötte. (Bárdos meglepetésre csak a negyedik, Juhász ötödik, Sipos hatodik helyen végzett.) Csapatban: 1. Bács-Kiskun 2. Észak-Magyarország, 3. Pest megye. A háromnapos verseny a zászlólevonással, a fogatok elvonulásával és az elmaradhatatlan puszta 10-es vágtájával ért véget. Végezetül örömmel könyvelhettük el, hogy a Bükk gyöngyszeme, Szilvásvárad ezúttal is élményekben gazdag, sikeres versenynek adott otthont. B. F. Két pont Bajáról EGER—BAJA 2—0 (0—0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés. Baja, 2000 néző. V.: Győri. Eger: .Bodolai — Pribék, Zsidai, Megy esi, Szert — Lengyel (Sass a 30. percben) Smuczer, Horváth. Csepregi — Kiss Gy., Csomány (Varga az 59. percben). Edző: Csank János. Baja: Farkas — Tumó, Goldsmidt. Prikidánonics. Andreidesz — Bodnár (Pri- béli a 65. percben), Meszlé- nyi, Horváth — Mohovics, Szőcs, Hrotkó. Edző: Linka József. A rossz emlékű bajai sporttelepen — legutóbb 5—1-re kaptak ki itt a piros-kékek — forró légkörben, a hazai nézők nagy hangerejű biztatása közepette kezdődött a találkozó. Az első perc végén Horváth indult meg egyedül, átemelt a kapuson, de a labda a felső lécet érintve elhagyta a játékteret. Ugyanakkor a bajaiaknak is volt egy ziccerük, Bodolai azonban bravúrral védett. Korszerű, gyors, szemre is tetszetős támadás futott a pályán, a 12. percben. Horváth és Kiss Gy. játszott össze a jobb oldalon, az utóbbi beívelése után Smuczer elől az utolsó pillanatban vágták ki a védők a labdát. Horváth már másodszor állt szemben a kapussal a 21. percben, ezúttal a kifutó Farkast találta el. Később Meszlényi lőhetett kapura nagy helyzetből, labdája azonban ha csak centiméterekkel is. de elkerülte az egri kaput. A második félidő első percében előbb, még hárított Bodolai, Goldsmidt ismétlése azonban már rajta is túljutott, Megyesi a gólvonalról vágta ki a labdát. Ezt követően háromszor is száz- százalékos gólhelyzetbe került az ellenfél, Bodolai azonban a helyén volt. A későbbiekben nagyot esett az iram, íó 20 percig alig történt valami a pályán. Örömteli eseményt jegyezhetünk fel azonban a 70. percben: Horváth szögletét Varga a felső lécre fejelte, onnan Kiss Gy. elé került a labda. aki szintén fejjel, közelről az üresen maradt kapuba továbbított, 1—0. A 75. percben Mohovics is betalált, Győri játékvezető azonban lest ítélt, s érvénytelenítette a gólt. A 83. percben Megyesi szabálytalankodott, amiért sárga lapot kapott. Ugyanebben a büntetésben részesült 3 perccel később Csepregi is. igaz ebben az esetben senki nem tudta, hogy miért. A 90. percben Kiss Gy. iramodott meg Bodolai hosszú, pontos rúgásával, s a kifutó kapus mellett a hálóba helyezett, 2—0. Nagyon nehéz mérkőzésen szerezték meg a két pontot a piros-kékek. Olyan hőségben játszották ezt a találkozót ugyanis, ami már-már irreálissá tette a körülményeket. Ezért is dicséretes ez az idegenbeli eredmény. Egyénileg Bodolai többször bravúrral hárított, s a kirúgásaiból is remekül lehetett akciókat kezdeményezni. A védelemben az új fiú, Pribék jól mutatkozott be, felfutásokra is vállalkozott, amiért külön dicséretet érdemel. A középpályán Horváth tette a legtöbbet míg két góljával Kiss Gyula a csatárok közül döntő érdemeket szerzett. A játékvezetők nagyon sok hibával vezették a találkozót, különösen a leshelyzeteket ítélték meg sajátosan. Csank János: — Leegyszerűsítetten játszott a Baja, s ez kevesebbet vett ki belőlük, s egyébként is nagyon jó erőben voltak. Nem egy rossz, hanem egy szervezett. jó csapatot sikerült legyőzni. A gólkülönbség nagyobb is lehetett volna, mert jól sikerültek a kontratámadásaink. Kis Szabó Ervin Az NB II. további eredményei: Szeged—Nagykanizsa 1— 1 (0—1) Salgótarján—Vác 2— 0 (0—0) H. Szabó SE— Kazincbarcika 3—0 (1—0), Ganz-M A V AG—Szekszárd 0—0, Komló—Sopron 3—1, (2—0), Dunaújváros—Veszprém 3—0 (1—0), D. Kinizsi —Nyíregyháza 0—1 (0—0), Keszthely—Metripond 1—0 (1—0), DVTK—Szolnok 3—0 (0—0). A labdarúgó NB II. állás» a harmadik forduló után: I. Salgótarján 3 3— 8-0 6 2. Komló 3 3 — — 3-4 6 3. Diósgyőr 3 2 1- 3-2 5 4. Eger 3 2 1 — 7-2 5 5. Nyíregyháza 3 2 — 1 4-2 4 6. Keszthely 3 2 — l 4-3 4 7. Vác 3 2 — 1 2-2 4 8. SZEOL-DÉLEP 3 1 1 1 7-5 3 9. Dunaújváros 3 1 1 1 5-3 3 10. Nagykanizsa 3 1 1 1 5-5 3 11—12. Ganz-MAVAG 3 1 1 l 2-2 3 Szekszárd 3 1 1 1 2-2 3 13. H. Szabó L. SE 3 l — 2 4-5 2 14. Baja 3 1 — 2 3-5 2 15. Szolnok 3 1 — 2 3-6 2 16. Metripond 3 1 — 2 3-7 2 17. Veszprém 3 1 — 2 3-8 2 18. Sopron 3 — 1 2 4-8 1 13. Kazincbarcika 3------3 3-3 0 20. Debreceni Kinizsi 3------3 1-8 0 BERKEK NÉLKÜL Védve a becsületet Labdarúgó NB I. Nagy I. húzásból szcp góil lőtt a TBSC-nek. Az egri pólós fehér sapkában a kép bal szélén (Fotó: Szántó György) Vasárnap a helyosztókkal ért véget Egerben, a nemzetközi Agria vízilabdatorna. A küzdelmekben nyolc csapat vett részt, s először a csoporton belüli sorrendek alakultak ki. Az Eger SE eredményei: ESE —szentes 10—9 (3—2, 4—2. 1—3, 2—2). Gd.: Gyulavári 5. dr. Síké 2. Madarasi. ESE—Topolcsány 14—10 (2—2, 3—3. 5—4, 4—1). Gd.: dr. Sike 2. Tóth II. 2. Gyulává, ri 2. Búza 2. Tóth I.. Nagy. Ve- cseri, Tóth K.. Madarasi. Vin- cze. ESE—Bp. Spartacus »—8 (2—4. 3—1. 3—1, 1—2). Gd. : Nagy 2. Vecseri 2 Tóth K. -2. Búza 2. Vlncze. Az egriek végeztek a B- csoport élén. s a másik ágról érkezd tatabányaiakkal mérköz. hettek a kupagyőzelemért. A helyosztók eredményei : A 7. helyért: Kecskemét—Szentes 9—9 (1—2, 2—2, 3—2. 3—3). Négyméteres döntött végül a kecskemétiek javára. Az 5. he- lvért: Medicor OSC—Topolcsány 19—7 (2—1. S—1, í—1. S—4). A 3. helyért : Bp. Spartacus—CH Kosice 11—9 (ï—1, 1—4. 3—2, 2—2). Az első helyért: Tatabánya—Eger SE 9—7 (1—2, 4—2, 2—1, 2—2). Versenyuszoda. 150 néző. V.: Császár, Bottlik. ESE: Lipovics — Nagy 1. Vincze 2. Gyulavári 1. Búza 2. dr. Sike 1, Tóth K. Cs.: Madarasi, Tóth II., Tóth I. A legkülönbözőbb okok miatt a fináléban már valódi hátvédek nélkül volt kénytelen kiállni a megrit- kítctt hazai csapat. A második helyezés azonban semmiképp sem csalódást keltő. Ha játszhatott volna Ancsán, Kelemen. Vecseri . . . bizonyára fordított a vége. Pozsgay Zsolt edző véleménye a látottakról: „Akadt néhány színvonalas mérkőzés, a négy közé a legjobbak kerültek. Hátvédek hiányában is sokáig jól védekeztünk. A nyáron szerzett erő másoknál is -dominált.” Az Agria-kupát és a porcelán érmeket a tatabányaiaknak dr. Ripka fCdlmán, a Heves Megyei Üsző Szakszövetség elnökhelyettese adta át. A zsűri különdíjakat is odaítélt, ezeket a következők vehették át: a legjobb kapusként Szakonyi (Kecskemét). a legjobb mezőny- játékosként Polacek (CH Kosice), gólkirályként, 14 találattal Megyesi (OSC). A legsportszerübb csapat a Bp. Spartacus volt. A képmagnó igazolta: Darázs A. „kifékezte" ellenfelét A hét végi forduló eredményei az élvonalban: Pécs— Videoton 2—0, Haladás—Siófok 1—0, Tatabánya—ZTE 1—1, Rába ETO—Bp. Honvéd 1—1, Û. Dózsa—Csepel 1— 2. MTK-VM—Debrecen 2— 0, Bp. Volán—Vasas 3—1 Ebből a fordulóból az FTC —Békéscsaba találkozót rendezik meg később. Az NB I. állása: 1. MTK-VM 5 3 1 1 9- 5 7 2. Bp. Honvéd 5 2 3 — 5- 3 7 3. Pécs 4 2 2 — 7- 2 6 4-5. Békéscsaba 4 2 1 1 8-5 5 Ferencváros 4 2 1 1 8-5 5 6. Rába ETO 5 1 3 1 11-10 5 7. Zalaegerszeg 5 1 3 1 7- 6 5 8. Haladás 4 2 1 1 6- 6 5 9. Tatabánya 5 — 5 — 1- 1 5 10. Debrecen 5 2 1 2 5- 8 5 11. Bp, Volán 5 2 — 3 8- 9 4 12. Vasas 5 1 2 2 7- 8 4 13. Videoton 5 1 2 2 6- 7 4 14. Ü. Dózsa 4 1 1 2 7- 9 3 15. Siófok 5 1 — 4 5-8 2 16. Csepel 5 1 — 4 3-11 2 Mátra-csoport Recsk második A területi labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának mérkő réséiről a következő jelentése két kaptuk tudósítóinktól: HATVAN-SÍROK 2-0 (*_», Hatvan. 700 néző. V.: Zaho- recz. Hatvan: Takács — Lakatos Borics. Turcsányi. Hegyi — Go- hér. Veiland. Hartmann — Erdős (Hegedűs). Zombori Barna (Horváth). Edző; öze Tibor. Sírok: Kovács M. — Papp Szabó I.. Kovács. Gyurácz (Székely) - Erdélyi I.. Szántai. Pó- cslk UtaSsy. Bukrán. Szabó L. Edző: Kiss János. A gólok története: >4. pere: Barna egyéni játék után 22 méterről lőtt a hálóba. 1—0. 43. perc: Barna elfutott a bal oldalon. beadását Veiland 5 méter ről fejelte a kapuba. 2—0 Közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiák végig támadták a 9tl percet, a sirok ekjéből csak a védekezésre tellett. Jók: Laka tos. Hartmann. Barna. illetve Papp. Szabó I. Szántai. Ifik: s—o. Hosszabb Szendi László RECSK—ST. SÍKÜVEGGYÁR 2-1 (1-1) és gyorsabb pályán Fellocsolt, meghosszabbított pálya, a felső ívén kiszélesített küzdőtérrel várta az autocross országos bajnokság 8. fordulójának mezőnyét. Az Egerhez közeli Töviskes-völgyben — mintegy ötezer érdeklődő előtt — a sportág 22 legjobbja rajtolt. A motorok előbb a három előfutamban, majd a szintén 6 körös reményfutamban bőgtek fel. A középdöntők egyik jegyzett eseménye egy óvás volt, aminek a verseny- bíróság később helyt is adott. A visszanézett képmagnófelvételről ugyanis egyértelműen kiderült: Darázs Antal (Renault Turbó) a start után szándékosan ütközött, vagy ahogy a szakemberek mondják, „kifékezte" ellenfelét. A versenyző sorsa kizárás lett. A döntőben 10 körös vetélkedés folyt, a tavalyi bajnok Nagy Sándor a második „kanyar" után állt élre és biztosan haladt a cél felé. A fináléban akadt motorhiba és bukás miatti feladás is. A 8. OB-forduló végeredménye. 7. csoport (BBK értékelés): 1. Darázs Ferenc (Kanizsa SE) Lada 1600. 2. Radák (Kanizsa SE) Lada 1600, 3. Izsó (Esztergom) Moszkvics. II. csoport: 1. Nagy Sándor (Szeged) BMW 2000, 2. öz (Főtaxi) Porsche, 3. Nóbik (Szeged) Audi. Az abszolút sorrend: 1. Nagy S., 2. öz, 3. Nóbik, 4. Darázs F., 5. Radák, 6. Tóth S. (Döm- söd) Audi. A csapatversenyt a Kanizsa Sörgyár SE nyerte. A dobogósoknak a tiszteletdíjakat átadták: Pólyák György alezredes, helyőrség- parancsnok, Dér Béla a MÁK Heves Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke és Füle István a Mátra-Volán üzemigazgatója. A crossozók tetszését megnyerte a kibővített pálya, amely így még gyorsabbá vált. A leggyorsabb kört (1300 méter) 49 másodperc alatt teljesítették. Az OB forduló eredményhirdetése után a sportág jelenlévő szakemeberei tanácskoztak, s amint arról Madaras Sándor, a Heves Megyei Autó és Motorsport Szövetség főtitkára tájékoztatott bennünket: hamarosan, szövetségi támogatással a Töviskes- völgyi pálya sodrásveszélyes szakaszain fém szalagkorlátot helyeznek el. E „gubanc" után a (utam mind a nyolc acélszöcskéje leállt.. A rajtot megismételték (Fotó: Kőhidi Imre) Recsk 700 néző. v. :Mozgó. Recsk: Hegyi — Gál. Bódi. Kolozsvári. Nagylaki — Lénárt (Lu- cza). Tóth. Benesok. Benesik (Horváth). — Csányi. Szabó. Edző: Szabó Géza. Színvonalas, küzdelmes mérkőzésen jó játékkal és győzelemmel örvendeztette meg a bányásznapot ünneplő közönségét a hazai csapat. G.: Csányi 2. illetve Králik. Jók: Hegyi. Csányi. Nagylaki. Gál. illetve Konesik. Czene. Kovács Ifik: 2—3. Gál Mihály BELAPATFALVA—GÖD 0—0 Bó'apá tfalva. 700 néző. V.: Ben kő. Bélapátfalva: Erdős — Zágo- nyi. Petkós. Kovács. Józsa — Bóta (Berecz Zs.) Torbavecz. Barti,'— Cseh (Kapui). Fenyves. Jegesi. Edző: Kiss Tibor. A nagy meleg ellenére is végig színvonalas, izgalmakban bővelkedő mérkőzést vívott a két csapat. Az első félidőben az Építők csatárai hagytak ki szá mos gólhelyzetet, fordulás után viszont a vendégek három esetben is százszázalékos helyzetben hibáztak. Igazságos pontosztoz- tozkodás történt. Jók: Erdős (a mezőny legjobbja). Patkós. Barta. Zágonyi. illetve Juhász P.. Hornyák, Horváth. Tóth A. Ifik: 2—2. Horváth Mihály NAGYBATONY—GYÖNGYÖS 2-1 (1-0) Bátonyterenye, 500 néző. V.: Lói a II. Gyöngyös: Szakmár — Jerem Bársony (Vágó). Huszár, Jakab —Tóth. Soltész. Patócs — Fe- rencz. Szechey. Naey G.. (Jónás). Edző: Szőke Barnabás. A 35. percben Szőke góliával jutottak vezetéshez a hazaiak, s az előnyt, az 57. percben Mákos növelte. 2—0. A *3. percben a csereként beállt Jónás 0 mé. teres fejes-góllá1 szépített. 2—1. A 70. percben Mlhalkó és Patócs durvaságért kiállítva. A tartalékos bányász csapat megérdemelten nyert az Időnként keményen játszó gyöngyösiek ellen. Jók: Bertók. Mákos. Be- dő. Szabó Gy.. illetve Szakmár. Jakab, Huszár. Várkonyi Ferenc További eredmények: Borsod- nádasd—BVSC 3—2, Sajóbábony —Borsodi Bányász 1—0, Edelény —Romhány C—1, Balassagyarmat I —H. Köteles SE •—«.