Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-11 / 213. szám

4* í "f 1 KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 11., szerda Színházi nyár Hatvanban A muzsika megnyerte a közönséget J A C K L E M M O N Mikor lehet egy magyar filmrajongó részese egy majdhogynem intim holly­woodi ünnepségnek? Ha ki­nyitja a tévékészülékét szep­tember 13-án, este. Igaz. az esemény öt esztendővel ez­előtt zajlott, az ünnepelt az idén már betöltötte a hat- vanat. De barátai, pályatár­sai 55. születésnapjának tisz­teletére rendezték azt a par­tit, amelynek felvételeit most a magyar nézők is lát­hatják. James Stewart, Jane Fonda. Walter Matthau és mások gyűltek össze akkor Jack Lemmon köszöntésére­A pályán nem kevés ön­bizalommal jndult. Rövid katonáskodás, a Harward egyetem elvégzése és zongo­ratanulás után. 1946-ban apja szerény anyagi támo­gatásával John Uhler Lem­mon elindult New Yorkba, hogy — ahogy mondta — „a következő Gershwin legyek, és hogy megmentsem az amerikai színházat." A megmentendők nemigen méltányolták ezt az igyeke­zetét, mert a fiatalember epizódszerepeket játszott, azokat is csak ritkán, a legtöbbször munka nélkül volt. Aztán megkapta első szerződését egy musichallba. feladatokat adtak neki a tévéknél. 1950-ben már a Broadway színpadjain tűnt fel, és 1954-ben állt először a felvevőgépek elé. Ettől kezdve gyors karri­ert futott be. A hatvanas években már a vezető holly­woodi színészek között tart­ják számon. A kritikák dicsérik technikáját, kifeje­zőeszközeit és mindenekelőtt intelligenciáját. Van, aki jorrón szereti Mister Ro­berts (ezért 1955-ben a leg­jobb epizódszerepért járó Oscar-díjat kapta meg), A legénylakás, Irma. te édes — siker siker után. 1973-ban a Mentsétek meg a tigrist cí­mű filmben nyújtott alakí­tásáért elnyerte az aranyo­zott szobrocskát, az Oscar- díjat. Nagy rendezőkkel (John Ford, Billy Wilder, Blake Edwards), neves kollégákkal (Romy Schneider Shirley MacLaine, Tony Curtis. Ma­rilyn Monroe) dolgozott együtt, hogy csak néhány nevet soroljunk fel. Végül, de. nem utolsósorban. Whi­ter Matthau, a gyakori part­ner és jó barát. Üjabb és újabb filmek kö­vették egymást, köztük újab­ban politikai töltésűek is — bár Lemmon közvetlenül nem politizál —, mint A Kína-szindróma és az El­tűntnek nyilvánítva. Ez utóbbiban nyújtott ragyogó teljesítményéért Cannes-ban a legjobb férfialakítás díjá­val tüntették ki. Kölykös gumiarcán elmé­lyültek a ráncok, de szemé­nek meleg tekintete. szo­morkás mosolya a régi. Sok­oldalú tehetségéről bizo­nyosodhatunk meg. ki tud­ja hányadszor, a Sztárok köszöntik Jack Lemmont cí­mű tévéprogramban, amely­nek zeneszámait egy kivéte­lével az ünnepelt — számos dal- és filmzene írója — sze­rezte. Viszontlátásra szeptem­ber 13-án, pénteken, 22 óra 30 perckor, az 1-es műsor­ban. Erdős Márta Volt egyszer egy tehetsé­ges. dallamgazdag zeneszer­ző. s egv az ötvenes évekhez kötődő, elavult idejétmúlt szövegkönyv. Erre már ifjúként rájöt­tem — nem voltam egye­dül ..felfedezésemmel" —. így aztán a Szabad szél cí­mű nagyoperettből kizárólag az örökzöld slágerszámok érdekeltek, s elutasítottam a meglehetősen szerény szin­tű — végtére is az udvarias­ság kötelező, sőt bensőnk­ből fakadó regula — sztorit. Csoda-e. ha örültem, ami­kor megtudtam, hogy a bé­késcsabai színház kollektívá­ja a portalanitott. az átfé­sült. a más környezetbe he­lyezett. a hitelesebb miliőbe ágyazott történettel lép a II. hatvani zenés színházi nyár záróakkordjaként a magvas szórakozásra szom- júhozó. szép számú közönsé ge elé. A korszerűsítés nem is oko­zott alapvető csalódást, hi­szen a megreformált cse­lekményt úgy-ahogy elfogad­tuk. Annál is inkább, meri ismét az irigylendő tehetsé­gű komponista vitte el a pálmát- Elsősorban az ő hervadhatatlan adottságait csodáltuk, melódiabőségének adóztunk ugyanolyan t‘sz(c- lettel, elismeréssel. mint évtizedekkel korábban, az­óta rég messzetűnt ifjúsá­gunk idején. lgV van ez rendjén. Ezt sejtette, érezte, tudta Rencz Antal rendező, s ennek szol­gálatába állította az általa irányított színész — énekes gárda átlagot meghaladó ké­pességeit Ezt szolgálta — méghozzá igen hatásosan — a látvá­nyosságra törekvés: az ügyes, a szemet gyönyörködtető be­állítások. az impozáns nagy- jelenetek. képek sora Az ef­fajta megközelítésben a hangsúly igen sokszor az összjátékra tevődött. s ez nem is volt baj. mert az együttes ekként kétségkívül többet nyújtott, mintha tag­jai egyéni bravúrokról ál­modoznak. A sodró ritmus, a zömében tisztes lendület olykor megtört, ám a ritka hiányosság mégsem zavart bennünket. mert a Mester mindig jókor lépett közbe muzikális leleményeivel. El- zsorgitottak. feltüzeltek, ál­modozásra. nosztalgiázásra késztettek a mindig jókor belépő számok, s rögvest fe­ledtük lassan körvonalazódó aggályoskodásunkal. Hiába, a régi. a távoli esztendőn kbeli képlet csak módosult : Elviseltünk egv ..átszabott szövegkönyvet és csodálattal adóztunk egv zeneköltő kivé­teles erényeinek. Akárcsak máskor, ezen az estén is Dunajevszkij mu­zsikája győzött. Fölényesen . Pécsi István A látvány sem volt mellékes (Fotó: Szabó Sándor) BALCZER ELEMÉR: Találkozás - érdekes emberekkel Az utolsó mohikán Az asztalon a Figaro, a Paris Match, a New York Times. S a Manhattan Bank címeres borítékja. Óvatosan puhatolóztam: — Miből él? — Olajból. Érdekeltségem van a Sandard, a Continen­tal, az Indiana-Middwest, a Golf és a Shell Oilnál. A beszélgetés nem a Wall Street valamelyik párnázott ajtajú, légkondicionált, tá­volbalátó telefonokkal és páncélszekrénnyel kombinált szobájában zajlott, hanem a Mátraalján. Fajzatpusztán. Sárguló csererdő mélyén, egy több száz éves, ódon kú­ria sok vihart látott falai között bukkantam rá Mon­sieur Jean Perry-re. Amíg egy újságíró eljut odáig . . . Azt csak a jó Dönci bácsi, a gépkocsivezetőnk tudja, hány helyen kerestük az olajos franciát. Egyik he­gyi faluból ki, a másikba be. A refrén mindig ugyanaz: — Ezt a menetet is elvesz­tettük . . . Csügged ésemet látva, az öreg vigasztalt: — Hátha nem is létezik az a francia. Tévedhetett a ma­ga ismerőse .. . Hm. Talán a válogatott centere érezheti így magát, ha mellérúgja a sorsdöntő tizenegyest vagy a pincér, aki a felszolgálóversenyen a vendéglátó tröszt igazgatójá­nak a nyakába önti a sós­kamártást à la Madeira­módra. Szinte hallom a szer­kesztőségben kissé vehemens kollégám hangját is: „Ne tagadd, öregem — mazsola vagy ..." Ránk esteledett. A reflek­torok keskeny' tölcsért hasí­tanak a hömpölygő fekete­ségben. — Dönci bácsi, feladjuk? Az öreg még nem is ebé­delt. Tudom, hogy fáradt, s őt is bántja a kudarc. Halk szitkot morzsol szét fogéi között. Szemébe húzza a fe­kete baszk sapkát, keze rá­feszül a volánra. — Azt nem. Most jön az utolsó menet. . . A kocsi valósággal falja a kilométereket. Mint alvó kotlósok, gubbasztanak az út mentén a süppedt tetejű há­zak. Egy kereszteződésnél megállunk. Gyöngyöstarján — olvasom egy tábláról. S . .. találkoztam Rozikával. A megmentőmmel. A szőke, nádszál vékony kislánynak köszönhetem, hogy végre rá­találtam az olajos franciára. Kastélytulajdonos és részvé­nyes. Francia állampolgár, de ötven éve hazánkban él. A legkülönösebb ember, akivel valaha is találkoztam. Ko­pott lódenkabátban, ormót­lan bakancsban — mint va­lami ágról szakadt szénége­tő — járja az erdőt. Kis, rozsdabarna kutyája — Plú­tó — körötte csahol, amíg gazdája vadgesztenyét gyűjt a szarvasoknak. Valamikor szenvedélyes vadász volt, de már jó ideje „fegyverszüne­tet" kötött a vadakkal . . . Pompás kastélya van Pá­rizs környékén, de jobban érzi magát itt, az erdő mé­lyén, a kongó termekből ál­ló, patinás bagolyvárban. Szereti a fajzatpusztai csen­det, ahol nem háborgatja senki. Francia tengerésztiszt volt az apja, az anyja ma­gyar, Skultéthy lány. Örö­költe a fehér kastélyt, a csa­ládi kriptával, a vén kápol­nával és egy ötholdas ős­parkkal. Immár fél évszáza­da nem teszi ki a lábát Ma­gyarországról a Mátra érde­kes francia remetéje. — Az ötven év alatt — nem vágyódott haza ? Arcán összefutnak a fi­nom pókhálók. Láthatóan derül a kérdésen : — Hiszen itthon vagyok . Zavartan igyekszem ki­mászni a pácból : — Ügy gondoltam, hogy itt van a két kocsi, és hal­lottam, hogy Monsieur Per­ry mennyire szeret autózni. — Igen, a legnagyobb szen­vedélyem. Az első francia kocsival — a Zebrával — én jöttem először Magyarország­ra. Most hatvan éve, 190H őszén, öt és fél napig ko­csiztam Párizsból Budapes­tig. — Milyen volt az út? — Felejthetetlen! Nem győztem a defekteket javí­tani ... Házigazdám elemében van. Sápadt arca egyszeriben ki­pirul. Fürgén felugrik, s már jön is vissza a másik szobá­ból, egy jókora albummal. A megsárgult, régi fotográfiá­kon a Zebra, meg a többi ősautó. — Tudja-e, hogy az autó­gyártást tulajdonképpen a — Carmen segítette? — Bizet sok pénzt kere­sett a népszerű operával, és a fia támogatta Salomon mérnököt, aki az első fran­cia kocsit konstruálta. Monsieur Perry kis van j- betüvel elkanyarodik az au­tótól. — Tulajdonképpen ... a részvényeimet a véletlennek köszönhetem. A párizsi tőzs­dén voltam éppen alkalma­zásban. amikor — 1911-ben — egv amerikai család ha­józott át Európába. S fel­ajánlotta Arizonában és Ko- lorádóban levő, parlagon he­verő területeit. Alakult egy francia társaság — amely­nek én is tagja lettem — s lekötötte a földeket. Azok a parlag terű letek porióleum- mezők voltak. A szindikátus tagjai azóta már kihaltak, én vagyok az utolsó mohi­kán . . . Tűnődve néz maga elé, lopva kémlelem a szobát. A petróleumlámpa pisla fényé­ben hosszú árnyékot vetnek a falakon a régi. fakult olaj­portrék, a szarvasagancsok, meg a vaddisznóagyaras fe­jek. A sarokban hidegen ásít egy hatalmas, nyitott kan­dalló. A szálkás hajópadlón nincs szőnyeg. Néhány recse­gő. szúette bútor. Semmi több. — Miért nem vezetteti be a villanyt? Az öblös, faragott karos- szék mélyéről házigazdám cinkosan ramhunvorít: — Hogy megmaradjon a romantika ... — Bocsánat, de . .. hány éves ön. Monsieur Perry? Igazi francia könnyedség­gel válaszol : — Nyolcvanöt. Ma már. ugye. nem kor . . . Valóban nem. Maga veze­ti és javítja mindkét gépko­csiját. Mindennap bekocsizik Gyöngyöstarjánba, a keskeny szerpentinen. Szemüveg nél­kül ír, olvas. Tévét nem néz Az rontja a szemet. Mindent tud a világról. — Mi a fiatalságának tit­ka ? — A mozgás. Ma is rend­szeresen tornázom. Száz mozdulat reggel, száz moz­dulat este. Nyílik az ajtó. Madame Perry jön. A felesége. A ne­gyedik. A kis francia úr a házasságban is az egyszerű­ség híve. Szereti a magyar konyhát: elvette volt sza­kácsnőjét, aki harminc éve áll a család szolgálatában. Késő van, búcsúzom. Már messze járunk, de gondolat­ban még ott időzöm az ódon falak között. Ahová Rockefel­ler, a Standard Oil vezére, a Wall Street mérhetetlen olajá­ból egy-egy cseppet a kis fran­ciának juttat. Akit különben nem nagyon érdekel a pénz S a kisujját sem mozdítja az amerikai ügyvivő, a bel­ga és a francia követ vagy más. ..előkelő" látogatója ké­nyelméért, viszont fáradha­tatlanul járja az erdőt. Ko­pott lódenkabátban, ormót­lan bakancsban, Plútóval, rozsdabarna kutyájával Vad- gesztenyét gyűjt. Télire, a szarvasoknak Egy nagy jelenei részlete

Next

/
Oldalképek
Tartalom