Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-10 / 212. szám
4’ ■ 33 ülj R A — KÖZMŰVELŐ NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 10., kedd |pj Visszhang Megtalálták Petőfi sírját...? örökzöld legendák Nagy érdeklődéssel olvastam a Kárpátontúli Ifjúság című magyar nyelvű szovjet lapban, majd a Népújságban Petőfi állítólagos sírjának megtalálásáról szóló híradást, már csak azért is, mert 1940-ben magam is felfigyeltem a Magyarság című napilap, országos szenzációként ható tudósítására, amely az orosz földben nyugvó Petőfiről adott hírt. A közlemény az addig csak a hazai földhöz kötött kutatásoknak új irányt adott, s a viták egész sorát indította el. A szibériai Petőfi-sír keresőinek ősatyja egy magyar k?let-ázsiai kutató: Ba- rátosi Lénárth Lajos, aki már 1909-es kutató útján érdekes adatokhoz jutott Petőfivel kapcsolatban, de ezekről csak évtizedekkel később nyilatkozott. Petőfi halálába a nemzet nehezen tudott belenyugodni. Eltűnése, sírjának helye egyre jobban izgatja a fantáziákat. de a kutató munkát sok minden hátráltatta: itt is, ott is ál-Petőfik bukkantak fel, s „biztos" értesülések születtek a költő sorsáról a csatavesztés után; sokáig maguknak a kutatóknak sem voltak meg a szükséges hadtörténelmi, katonai, de még a legegyszerűbb térképészeti ismereteik. Petőfi eltűnésének, halála körülményeinek tisztázására írt könyvek, tanulmányok száma ma már könyvtárnyi. Az egymásnak sokszor ellentmondó értesülések. vallomások, kutatási eredmények adatai között nem £ önnyű eligazodni. Ebben az igyekezetünkben Dienes András, a kiváló Pető- fi-kutató tudományos igénynyel megírt könyvei nyújtanak legtöbb segítséget. (Petőfi és a szabadságharc, Az utolsó év ... ) Ami a magam szubjektív véleményét illeti: Petőfi-tiszteletem nem tud lélektanilag elfogadni olyan magatartásváltozást, hogy a Szeptember végén, Minek nevezzelek?. Feleségek felesége költője, hitvese iránti rajongását, hűségét. • gyermekéért való aggódását félretéve, s a visszatérés reményét- lemondva egv új házasságban keresse további élete értelmét. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartom, hogy a költőt hadifogolyként elhurcolhatták. Elestének nincs tanúja; Júlia, aki hamar „eldobta az özvegyi fátyolt" második házasságkötésének törvényesítése érdekében egy mástól kapott leírás alapján, tehát nem mint szemtanú ismer rá férjére egy magányosan talált elesett katonában. Vagy fogadjuk el tényként az apósához írt levélben foglaltakat, hogy csak a bécsi kamarilla és a hercegprímás parancsára írta alá férje halottá nyilvánítását? Amennyiben az újabb kutatások nyomán valóban fellelhető Petőfi sírja, földi maradványainak antropológiai vizsgálata során a költő jól ismert testalkata, a koponyavarratokból megállapítható életkor és főleg fogazatának egyik rendellenessége: „farkas foga” biztos alapot nyújthatna a felismeréshez. És ha mégsem bizonyítható az azonosság?... Újraéled és továbbra is megmarad a hősi halál legendája. ■ mint ahogy a köztudatban ma is történelmi tényként él a Nemzet; Múzeum kiugró talpazatán Nemzeti dalát szavaló Petőfi, holott a tudományos kutatás régen bebizonyította, hogy ezen a helyen nem szavalta el a Talpra magyar-t. Lehet, hogy harctéren esett el, lehet, hogy hadifogságban fejezte be életét: mindkét esetben hazájáért áldozta fel azt. A legendák Petőfije ma is itt él közöttünk és bennünk, s költészetével igaz emberségre és cselekvő hazaszeretetre tanít. Abkarovits Endre A vita folytatódik Olvasóink számára ismert tény. hogy augusztus 31 -i lapszámunkban a maga nemében szenzációs információt közöltünk Petőfi állítólagos sírjának megtalálásáról. A hozzánk érkezett információt készséggel adtuk közre, ugyanis a Szovjetunióban megjelenő magyar nyelvű lap sok szempontból meggyőző erejű tényadatokat sorol, olyanokat, amelyeket érdemes mérlegelni, amelyeken célszerű közösen töprengeni. Jó érzéssel nyugtáztuk azt. hogy az érdekes anyagra igen sokan felfigyeltek. Megyei laptársaink közül a Nógrád és a Békés megyei Népújság egy az egyben publikálta cikkünket. A Rádió 168 óra című, méltán népszerű műsora még ennél is többre vállalkozott az elmúlt hét szombat délutánján, ugyanis munkatársai telefoninterjút készítettek az újságcikkek szerzőjével, aki nemcsak hitelesen érvelt, hanem azt is elmondotta, hogy tudományosan megalapozott sokrétű tájékozódásról van szó, amely még egyáltalán nem fejeződött be. Egyben segítséget is kért magyar tudósoktól, jelezve, hogy ilyen irányú kísérleteik eddig — s ez bizony érthetetlen — nem jártak sikerrel. Nyilatkozott Kiss József Petőfi-kutató is, aki fura módon mereven elzárkózott az esetleges felfedezés lehetőségétől, holott mindenfajta érdemleges búvárkodás alapfeltétele a nyitottság, a berögzött nézetek felülvizsgálata, s az újak higgadt, objektiv értékelése. így aztán nem csoda, hogy kizárólag pszichológiai jellegű indoklása nem n.verte meg a hallgatók tetszését. A Vasárnapi Hírek szintén reagált, méghozzá nagy terjedelemben foglalkozva a kétségkívül izgalmas témakörrel. Szerkesztőségünk, — mivel a sztori nyilvánosságra hozatala tőlünk származik — természetesen továbbra is figyelemmel kíséri, nyomon követi a szovjetunióbeli vizsgálódásokat, s helyt ad a hazai reagálásoknak is. Bízva abban, hogy az egészséges vita megkönnyíti nemcsak az álláspontok tisztázását, hanem a kérdés megoldását is. Ezért várjuk a szakavatott olvasók jelentkezését, a helyi irodalmárok írásait. Ugyanakkor — persze lehetőségeinkhez mérten — arra is vállalkozunk, hogy kapcsolatot tartunk a szovjet tudósokkal, s részt veszünk a két Petőfi-aláírás azonosságának megállapításában is, méghozzá úgy. hogy a legilletékesebb pszichorafo- lógusok szakvéleményét igényeljük. Mindezekről az elkövetkező lapszámokban részletesen tájékoztatjuk majd a Népújság előfizetőit. Folytatódik hát a vita, abban a reményben, hogy mindannyiunkat megnyugtató, egyértelmű eredményt szül. Pécsi István Húszéves az ajkai bányamúzeum Húsz évvel ezelőtt, az ajkai szénbányászat 100 éves jubileuma alkalmából nyitották meg az Ajkai Bányászati Múzeumot. Az egykori Armin-akna. — amely 1959- ig adott szenet — már a környék bányászatának tárgyi és írásos emlékeinek (MTI-foló: Arany Gabor) gyűjtő- és bemutatóhelyévé alakult át. Az eredeti, a gőzzel működő aknaszállító gép mellett megtalálhatók a termelés, a biztosítás és a szállítás berendezései, illetve makettjei is. Képünkön: a PML—5 rakodógép a szabadtéri múzeumban. Becsomagolt part ,,A természet' címmel rendeztek nemzetközi tárlatot a Pécsi Galériában. A kiállításra 26 ország 126 művésze küldte el alkotását. festményeket, grafikákat fényképeket és szobrokat, melyek mind a természet sokszínűségét mutatják be A képen: Christo (USA): Becsomagolt part (MTl-fotó: Kálmándy Ferenc /elv. — KS) BALCZER ELEMÉR*: Találkozás — érdekes emberekkel A kapitány A nosztalgiahullám engem, az öreg toliforgatót is leterített. Négy évtizedes újságírói munkám emlékei közül kiválasztottam néhányat. A mai olvasó előtt szeretnék tisztelegni — egy darabka múlttal. Ami kicsit már ... egy csöppnyi történelem. Az alábbiak is közülük valók. ★ Három rongyos, fáradt ember lépett be a sarkig tárt, rozsdás gyárkapun. Méregették egymást, szemügyre vették az üszkös romhalmazt. Élesen, hátborzongatóan fütyült a szél. Az egyik megszólalt, csak úgy, magának szűrve a szavakat: — Az istenit, milyen huzatos lett ez a gyár ... A másik, egy kis, fekete ember, rábólintott, és szakadt kabátja korcából fél marék, porrá töredezett dohányt kotort elő. Kékre fagyott uj- jai közül egy darabka új*(A szerző több éven keresztül a Népújság munkatársa volt.) ságpapírba szórta és esetlen, vastag cigarettát sodort. A halott gyártelepen az élet első jele az imbolygó, kesernyés cigarettafüst volt... Beszélgetni kezdtek. Az egyik itt volt lakatos, a másik esztergályos, a harmadik öntő. Egyik sem volt beszédes kedvében. Arra gondoltak: oda a gyár, oda a kenyér... Néhány lépést tettek befelé, aztán megálltak. Céltalan tovább menni, ácsorogni, nem lesz itt élet tíz év múlva sem. Egyszerre fordítottak hátat a fekete romoknak és indultak kifelé. Az egyik hirtelen megállt, felszegte fejét, zavartan dörzsölte keze fejével borostás állát: — Mintha motorzúgást hallanék ... A másik kettő még válaszolni sem érkezett, egy szovjet teherautó állt meg a. gyár előtt és . szálfatermetű, fiatal szovjet tiszt ugrott ki belőle. Az egyik embert magához intette, és tolmács útján, egymás után tette fel a kérdéseket: „Ez a MÄVAG- gyár? Hol vannak a munkások, a vezetőség? Melyik az iroda? önnek mi volt azelőtt a beosztása?" A három elcsigázott rongyos ember bámulva nézett a magas termetű szovjet tisztre, aki barátságosan kezet nyújtott feléjük. Be is mutatkozott: Zsurakovszkij kapitány. Tucatnyi katonai autó gördült a gyárba, a romok közé élet költözött... Zsurakovszkij beszélt a vezetőséggel a gyár megindításáról. Egyik-másik mérnök kedvetlenül húzta be a nyakát: mit gondol ez a fiatal szovjet tiszt. A gyár romokban hever, az embereknek alig van jártányi erejük, gyengék az éhségtől. Zsurakovszkij acélkék szemében mosoly bujkált, amikor a megütődött arcokra nézett. Ami azután történt, arról hosszú ideig beszéltek a gyárban, egyre többen emlegették szeretettel, büszkeséggel a parancsnok: Zsurakovszkij kapitány nevét. „Hallottad, már van villany . . . Megindult az első gép” — szállt a hír. Teherautók indultak vidékre élelemért ... Akinek hozzátartozója Gödöllőn fogságban van, jelentkezzen Zsurakovszkij kapitánynál, hazahozza őket. Hallottátok: Zsurakovszkij holnaptól minden napra tíz teherautó olajat biztosított Csepelről... Indul az edzőműhely... Az autóműhely már üzemben van ... Zsurakovszkij kapitány fáradhatatlanul járta a műhelyeket. Sokan faggatták Vaszilt, a hallgatag gépkocsivezetőt, beszéljen valamit a parancsnokáról. Lesték, várták, mit tud erről a fiatal, szőke óriásról, aki nem mint győztes a legyőzöttel, hanem mint barát a baráttal, testvér a testvérrel beszél az emberekkel. Vaszil arcán látszott: bántja, hogy sok kérdésre nem tud válaszolni. Az Azovi-tenger mellékére, Rosztovba való a kapitány. mérnök volt a háború előtt. Sztálingrádnál, a németek fojtogató, gyilkos acélgyűrűjét keresztültörte, egyik gyermeke azonban mindörökre ott maradt — éhenhalt. .. Azért van, hogy Zsurakovszkij kapitány nem tud éhező embert látni, még a saját kenyerét is képes másnak odaadni. A különös, magával ragadó hév, amely a szovjet kapitányból áradt, a csont-bőr embereket szinte kicserélte: egy soha nem ismert motortípust — a félig még rozsdás gépeken — három nap alatt készítettek el. A műhelyek ontották a motordugattyúkat. Csakhogy a dugattyúgyűrűkkel baj volt. Nem tudni, mi okból, egymás után eltöredeztek. A műszaki vezetők tanácstalanul álltak, jelentették Zsurakovszkij kapitánynak. Négy napon át szinte állandóan ott volt az .edzőműhelyben. Figyelte a kemence hőfokát, töprengett, számolt, aztán megvillant az arcán a jól ismert mosoly. Néhány szót szólt a tolmácsnak, majd egy papírlapot nyomott a meglepett kemencekezelő markába. Rajta volt a pontos hőfok, ahogyan fűteni kell a kemencét. Azután soha sem törtek el a dugattyúgyűrűk. Mihály bácsi, aki évtizedeket töltött már az edzőkemence mellett, attól kezdve magas, ra emelte olajos sapkáját, valahányszor feltűnt a műhelyben Zsurakovszkij. A gyár lakótelepén, ahol szállása volt, jól ismerték a fiatal parancsnokot. Meg- megállt, ha játszadozó gyermeket látott, s egy kis, öt év körüli fiúcskával pedig különösen jó barátságot kötött. Csokoládét, édes, cukrozott gyümölcsöket adott neki. Határozott arcán ilyenkor lágyabbak lettek a vonások. Talán neki is éppen ilyen fiacskája lehetett messze Sztálingrádban, akinek nem juthatott cukrozott gyümölcs . . . Állandóan a dolgozók között szeretett járni. Valahonnan még filmet is hozatott és sokan, akik nemrégiben még a pincék mélyén, félig meg- semmisülten várták a halált, könnyes szemmel nézték az első szovjet filmet. Az volt a címe: „A világos út".. Berlinnél utolsót dördültek az ágyúk. Zsurakovszkij kapitány búcsúzott a gyár dolgozóitól. Sokan úgy érezték, amint a szálfatermetű szovjet tiszt az autójába szállt, hogy legjobb ba-. rátjuk, testvérük távozik tőlük. A gyár, a munka pedig haladt tovább azon az úton, amelyen a szovjet ember elindította. k Kicsi a világ... Ki tud- | ja, hátha egyszer eljut- [ nak ezek a sorok Rosztov- I ba .. . Azért ide írom. a vé- 1 gére: A három rongyos, éhes i ember közül az egyik, ott a | gyárkapuban — akit 1945. január 18-án nekiindított az új útnak — én voltam. Jó egészséget, kapitány!
