Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-06 / 209. szám
I HATVANI ZENÉS NYÁR '85 Erkel: Hunyadi László A hatvani szabadtéri szín- pádon, hétfőn este az első európai szintű magyar opera csendült fel, Erkel Hunyadi Lászlója. A szerző a darabot 1344-ben irta, s éppúgy a magyar nemzettudat egyik pillére, mint az ugyanebben az időben keletkezett, nemzeti imává vált Himnusz. Patetikus romantika ez az alkotás, de hallván, nem nehéz felfedezni az olasz mintákat, hiszen Erkel karmesterként ezekben a nemzet számára is ta- vaszosan friss években Bellini. Cherubini és főként Rossini zenéjét vezényelte. Erkel az olasz opera kereteit használta fel * a magyaros dallamok megszólaltatására. mert Erkelnek minden hazai előzmény nélkül kellett megteremtenie a magyar daljátékot. S ha hozzávesszük a korszak adottságai címén a reformkor légkörét, azt az egész Európán végigszáguldó romantikát. amely szenvedélyeket és forradalmakat, kavart fel. máris érthetővé ' 'ik a trón igazságában i- igazságosságában vakon bízó Hunyadi László egyénisége, anyjának látnoki hevülete, a hatalomért törekvők gátlástalan küzdőszelleme. A debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar, a Csokonai Színház kibővített énekkara és balettegyüttese a szólistákkal együtt azt az érzelmileg túlfűtött, ezért hatásos zenedrámát szólaltatta meg, amely mindig is ünnepi érzéseket kelt a magyar hallgatóban A címszereplő hős mindenképpen élvezi rokon- szenvüket. mert romlatlan fiatal, aki a hatalomért folyó harc útvesztőiben nem akarja, nem tudja elhinni, hogy a hatalom, a király milyen pipvgya, kegyetlen, önző tud lenni, ha minden rátermettség nélkül, erkölcsi, 'szellemi javak híjával ül a trónon. ' S végre egyszer egy olyan — csaknem azt mondhatnánk, tökéletes — színpadi jelenség személyesíti meg ezt a hőst, mint a fiatal Soskó András. A néző megdörzsöli • a szemét, hogy ezt a remek alkatot mi szél fújta erre a színpadra. S amikor az elegáns jelenség a szabadtéri színpad körülményei között is helytáll, operai és kőszínházi szinten is, nő elismerésünk az énekes-színész iránt is. Nem állítjuk, hogy minden regisztert, minden áriát hibátlan határozottsággal. csillogóan járt be; apró bizonytalanságai, egyenetlenségei adódtak, de ez az érték, ez a hang és ez a színpadi készség itt és most nagyra hivatottnak tűnt. A darab romantikáját, szélsőségeit, a drámai szálakat is néha pótló, kiegészítő, megmagyarázó hősnőt. Szilágyi Erzsébetet Mohos Nagy Éva énekelte. Operaszínpadon szokatlanul fiatalabb — tartásban és orgánumban is — a gyermekek anyjánál, de hiszen nem ez a fontos; a váteszi asz- szonyt. a sorstól rendelt özvegyet elhihetően alakította. Tas Ildlikó Gara Máriája értékes és színes koloratúr- szoprán, a betétáriákat is. a kettősöket is nagy áléléssel énekelte végig. V. Lászlót Kecskés Sándor állította elénk. Azt a bizonytalankodót, azt a bábot, akit Arany János az ő örökbecsű balladájában az őrületbe kerget. A debreceni operisták kitűnő' baritonokkal rendelkeznek. Ez most is kitetszett. Tréfás György Liszt-díjas, Cilleri Ulrik, Gyapjas Tibor Gara nádor, Sámy László Rozgonyi, B. Kiss László Szilágyi Mihály és Vasvari Géza egy Hadnagy szerepében egyéni ízekkel és színekkel gazdagította a jól rendezett előadást. . Mert a rendezést — Kertész Gyula Erkel-dijas munkája — nemcsak azért kell dicsérnünk, mert ezt a zárt és jóval nagyobb mélységű színpadtérre készült előadást jól tette át a szabadtéri színpad korlátozott lehetőségei közé, de azért is, mert a felvonásvégeken koreográfiai- lag is hibátlan mozgással, hatásos záróképeket szerkesztett. Jól irányította hőseit is. akikben többször a kollektív munka szelleme hatott. Csányi Árpád díszletei szerényen jelezték az atmoszférát. Greguss Ildikó jelmezei korhűségre, deko- rativitásra törekedtek. Brada Rezső táncát nehezen lehetett beszorítani erre a keskeny szinpadsza- lagra. amikor a teljes gárda a színen volt. A karmesteri feladatot Pazar István látta el. Végig kezében tartotta a zenei és a lélektani irányítást Farkas András VISSZHANG Megtalálták Petőfi sírját...? „Egy gondolat bánt engemet . . .” . . . mégpedig az. hogy h szabadságharc bukása után. széles e hazában nem voll egyetlen jó érzésű ember sem. aki elhitte, hogy Petőfi meghalt, azaz a koronás költő bujkál valahol a nagyvilágban?! S a nyugalom éveiben miért nem kezdeményezte Deák Ferenc, vagy Jókai Mór, netán Arany János Petőfi felkutatását? Hisz mindössze néhány helyen kellett volna nyomozni a szabadságharc költője után. Segesváron és környékén az Osztrák—Magyar Monarchia börtöneiben, illetve azok temetőiben és Szibériában. Nem hiszem, hogy a De- ák—-Jókai—Arany „triumvirátusnak" mindegy volt: él-e, hal-e Alékszandr Styepá- novics Petrovics. Ugyanis, ha a köznép nem tudott belenyugodni Petőfi halálába, akkor miért nyugodott völ- na bele a „triász"? Erre csak egyetlen magyarázat lehetséges: egy magyar szabadságharcos tanítónak a halálos ágyán tett vallomása, miszerint ő látta meghalni a nagy költőt, és tudni vélte, hogy a segesvári csata után testét a közös sírba tették . . . Arról e 48-as tanító nem tehet, hogy, amikcr ő elment. Petőfi kimászott a közös sírból és csatlakozott a Szibériába hurcolt 1800 magyar hadifogolyhoz?! Itt kezdődik lényegében a mende-monda, a legenda. Azt sem értem teljesen, hogy a „haza bölcse". Deák Ferenc miért nem tudott a „szibériai ezernyolcszázról"? Ugyanis, ha erről tudott volna, minden bizonnyal gyűjtést szervez. Széchenyi István példájára, egy Szibériába induló Pető- fi-kutató tudományos és hazafias delegáció költségeinek fedezésére. S miért nem kezdeményeztek semmit a „békebeli időben" magyarságunk legjobbjai? Attól tartok, a Petőfi-ku- tatásban sok a miért... Szarvas János Eger SZOKOLAY ZOLTÁN: Hőség Kinyitotta a csapot, lehajolt, hideg vizet vett két tenyere közé, és az arcára löttyintette. Leült a kád szélére, szemben az ajtóval, melynek fogasán a fürdőköpenyek lógtak. A víz csak folyt tovább a mosdókagylóba. Lennie kell más megoldásnak is — gondolta. Kedden reggel három szép pontyot fogott. Estig ott lubickoltak a kádban. Akkor a felesége nekilátott a késsel, csapkodás, motozás, kaparászás, edényzörgés — hamarosan kész lett a halászlé. Asztalhoz hívta az asszony — először szólalt meg két hét után. Odahajolt a csaphoz, hideg vizet vett két tenyere közé, és az arcára löttyintette. Visszaült a kád szélére, szemben az ajtóval, melynek fogasán a fürdőköpenyek lógtak. A víz csak folyt tovább a mosdókagylóba. Jó itt — gondolta —, nem bánt senki. Kis piros pöty- työk a szennyestartóra dobott fehér ingen, talán még a halászlé nyomai. Pillái lassan lecsukódtak, a feleségét látta közeledni, csak bugyiban, melltartóban, de fején repkénykoszorúval, akár egy menád. Utazz el — hallotta —, még eléred az esti gyorsot. Szerezned kell magadnak egy másik lakást. Szereznem kell magamnak egy másik életet — ez már a saját hangja volt, tompán, mintha víz alól szólna. A lányra gondolt, akit az értekezlet után —. mert gyűlölte a veszekedést, és félt hazamenni — elkísért a buszmegállóig. El akart mondani mindent, de mire az épületből kiléptek, megijedt. Nem ismerték egymást, csalóka lett volna a kölcsönös jóindulat. Mi az a minden, amit valakinek, egy véletlenül mellém sodródott lánynak el akarok mondani? — kérdezte némán, és harmadszor is megnedvesítette az arcát. Lennie kell más megoldásnak is. Hogy megfiatalodott a feleségem, amióta Tamást ismeri — töprengett tovább. Annyinak látszik, mint az a lány, akinél pedig tíz évvel idősebb, két gyermekszüléssel megviseltebb. Amikor a meggypiros távolsági busz odagördült a megállóhoz, nem néztek egymásra, csak kezet fogtak. Kellemes nyaralást — mondta a lány, ö meg a lába elé ejtette válaszul, hogy szervusz. Hazafelé még benézett a sörözőbe, de nem talált ismerős arcot a félhomályban, így hát bármilyen szomjas volt is. távozott. » Elzárta a vízcsapot, visszaült a kád szélére, szemben az ajtóval, melynek fogasán a fürdőköpenyek lógtak. — Sokat iszol, későn ját^z haza, nem csoda, ha Évának kisírtak a szemei — nézett rá vádlón az anyósa lenn a játszótéren. Épp a homokozó szélén guggolt, egy kagylóformájú piros edénykéi nyújtott oda a gyereknek, onnan felelt hát lentről, de fojtott gyűlölettel. — Éva most szerelmes. Te juttattad ide — hallotta távolról a választ. Akkor jutott először eszébe, hogy őt most már szinte bármelyik más városban szívesen fogadnák, jó neve van a szakmájában, talán kapna szolgálati lakást is, hiszen attól irtózott, hogy mindent albérletben kezdjen újra. Este, mikor a gyerekeket lefektették, és az asszony még csak a tükör előtt készülődött szokásos, reggelig tartó távollétre, mögéje lépett. és előadta ötletét. Éva nem válaszolt, némán festette tovább a szempilláját. Csak az ajtóból vetette oda: — Ahogy gondolod, kedves Ferenc. Csördült a kulcs, csapódott a liftajtó, és csönd lett, csupán a filmkoktél szignálja szűrődött át a szobából, tompán, mintha víz alól szólna. Kinyitotta a csapot, lehajolt, hideg vizet vett a két tenyere közé. és az arcára löttyintette. Leveleket kellene írnom — mondta magának most már félig hangosan. miután meggyőződött arról, hogy senki se hallja. Kilépett a fürdőszobából, de a csapot nyitva hagyta, és a villanyt se kapcsolta le. Vetett egy futó pillantást a képernyőn vetkőző szőke lányra, odahajolt, levette a hangot, az íróasztalhoz ment, cigarettára gyújtott és leült. Először a lánynak írok. döntötte el, pedig tudta, hogy sem a vezetéknevét, sem’ a címét nem ismeri. Kapkodva húzta ki a fiókot, hosszasan válogotott a filctollak között, elidőzött a lilánál. a zöldnél, a feketénél, végül mégis a kék mellett döntött. Két slukk után elnyomta a •cigarettát, elővett egy ív papírt a dossziéból. KEDVES M! — írta nyomtatott betűkkel a lap tetejére. Pillái lassan lecsukódtak, most a lányt látta közeledni,' csak bugyiban, melltartóban, de fején repkénykoszorúval, akár egy menád. — Elutazom — mondta a lány a felesége hangján —, szereznem kell magamnak egy másik életet. Kellemes nyaralást — válaszolta ö. Hajnalban arra ébredt, hogy zsibbadnak a karjai. Kitámolygott a fürdőszobába, megmosakodott, elzárta a csapot, később a szobában az üresen vibráló televíziót is, megágyazott magának és a feleségének, a másik szobában betakarta az alvó gyerekeket, kiment a konyhába, ivott egy pohár narancslevet, és kihajolt a nyitott ablakon. Lenn a játszótéren a homokozó mellett mintha Tamás és a lány állt volna, szemben egymással, mozdulatlanul. Lennie kell más megoldásnak is. Becsukta az ablakot, eloltott minden lámpát, meztelenre vetkőzött és lefeküdt. Zolnay László életműve (1916-1985) Az Anjou-kori szoborlelet Nem polihisztor volt, több annál. Polihisztornak ugyanis az ókornak azon nagyjait nevezzük, akik az ismeretek összességével gazdálkodtak. Zolnay László régész, zenetörténész, kultúrfi- lológus, bölcselő volt egy személyben, olyan tudós, aki a felismert igazságot világos és könnyed stílusban mindenki számára közvetíteni tudta. Erkölcsi magatartása nem tett különbséget igazgató és ásómunkás között. 1974. február 16-án — saját fogalmazását idézve — „Szerencsés István csákánya”, Zolnay sok évtizedes összpontosítása nyomán megtalálta a későgótikus szobortemetőt, mely az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar r égész éti-művészettörténeti lelete. Demokratizmusa társakat és irigyeket támasztott, könnyítette, nehezítette alkotómunkáját. Mindez azonban csupán karakterének meghatározója, tette a magyar művelődéstörténet fáradhatatlan szolgálata. A siker páratlan volt, 1974- ben érte el életművének zenitjét a budai vár feltárásakor, amikor megtalálta az Anjou-kor gótikus remekműveit, melyek ma a Budapesti Történeti Múzeum kincsei. Mindez meggyorsította Zolnay László pályaívét is. Megszüntette, pontosabban; mérsékelte a gáncsokat, erősítette könyveinek szabad jelzését. Ekkor irta meg, 1974—84 között, egyetlen lázas alkotó évtized alatt mindazt.'amit egész életében gyűjtött. így ez a kínos, tapasztalat nem kallódott el. A Corvina Kiadó adta ki Zolnay László Szakái Ernővel irt közös könyvét 1976- bnn A budavári gótikus szoborleletről. A leletfeltárássa.1 szoros összefüggésben adta ki a Gondolat Kiadó második bővített kiadásban Zolnay László Ünnep és hétköznap a középkori Budán című müvét, amely az akkori városéletet, a budai otthonokat, piacokat, a sokadalma- kat, művelődési viszonyokat, szokásokat, játékokat, mulatságokat eleveníti meg Minden idegszálával arra törekedett. hogy könyveiben hiányok nélkül, teljességre és világosságra törekedve örökítse meg a középkori Magyarország fényeit, árnyait; Buda aranykorát, a Kincses Magyarországot, Száműzött minden hamis romantikát. és tudott lelkesedni is. Igaz. szellemek lehelt írásaiban az adatokba, nem elégedett meg a lexikalitással. csak felhasználta őket. ös'z- szefüggésekre utalt, a középkori magyar élet európai határait elemezte. Nemcsak Budát, Esztergomot. Visegra- dot, hanem Krakkót, Rómát, Isztambult is nézte. Számvetése mindig előretekintés, szabadon közlekedik az időben, s megkeresi, megtalálja a folyamatot. Minden; érzékel a krónikákban — belőlük rajzoljá meg a magyar középkor illanó hangulatát, tárgyi emlékekből villantja fel a hajdani életet. A művélődéstörténész egyetemessége, stiláris érzéke, pallérozott és mindig újításra kész tudása, belső küzdelme révén láttatja a múltat, mely jelenünkben. jö- vőnkben is tetten érhető, s hogy a folyamat organikussá válik, azt a nemrég elhunyt Zolnay László művelődéstől'- ténészi életművének is köszönhetjük. L. .VT. Zolnay László y' Az elátkozott Buda '* V 1
