Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-03 / 206. szám
6. m ■ NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 3., kedd A fogaihajtás kétségkívül leglátványosabb, legtöbb nézőt vonzó és legnehezebb száma a maraton. Kiváltképp ha olyan pályával kell megbirkóznia a mezőnynek, mint a szilvásváradi. Az igazi vizsgát az utolsó. 7 akadállyal „fűszerezett" szakasz jelentette, ahol a vakmerőség. a hidegvér, az ügyesség, az idomitottság. no és persze a szerencse játszotta a főszerepet. Így volt ez most is. a hét végén megrendezett IBUSZ Bükki-kupa nemzetközi négyesfogathajtó versenyen is. Szántó György fotóriporter segítségével bepillanthatunk ebbe a maratoni küzdelembe. MA EGERBEN JÁTSZIK: A görög asztaliteniszválogatott Ritkaságszámba menő pingpongmérközésre kerül sor ma 17.30 órai kezdéssel Egerben a Gárdonyi gimnázium tornatermében. A Magyarországon edzőtáborozó görög női válogatott ellen az I NB 1-es Egri VM áll ki, a legerősebb összeállításban. Dr. Ruttkay Vilmos edző szerepelteti Angyalnét, dr. Sashalminét és dr. Kissi is, • vagyis a szövetkezetiek szeretnének tisztességesen helytállni. Kanizsa Bútor—Egri Áfész VM 22—3. NB I-es női csa- patmerkőzés, Eger. Az újonc hazai együttes fiatalokat (Pásztor, Vágó, Beniczky. Molnár, Horváth) vonultatott fel a rutinos, fővárosi klubban nevelkedett „vidékiek" ellen. Az egriek közül két győzelmet aratott Beniczky, aki a két. volt statisztikás ping- pongosnál. Bogyónál és Katonánál bizonyult jobbnak Pásztor is nyert egy mérkőzést Katona ellen. UNIVERSIADE Nagy István negyedik A japán Kobeban zajlik a főiskolások világjátéka, az Universiade. Az atléták mezőnyében rajtolt a hevesi Nagy István is, aki a középdöntőben — kubai és kanadai sprinterek mögött — 200 méteren 21.13 mp-cel a harmadik legjobb időt érte el. A döntőben azonban épphogy lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen futott a célba A magyar vízilabdacsapatban, amely az olaszoktól elszenvedett vereséggel végül a 6. lett, szerepelt az Eger SE pólósa. Ancsán András is. NŐI KÉZILABDÁZÓK Újabb „névjegy” Fekete statisztika Stefán Bellof vasárnapi Francorchamps-i balesetével tizenháromra nőtt azoknak a Forma I-es autóversenyzőknek a száma, akik 1975 óta különböző okok miatt életüket vesztették. A tíz év alatt három pilóta repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, a svéd Nilsson súlyos betegségben halt meg, míg kilenc társuk autóversenyen vesztette életét. A szerencsétlenül járt versenyzők között volt a svéd Petersón, a francia Depailler és a kanadai Villeneuve is. Öregfiúk Két labdarúgó-mérkőzés rövid krónikája : Eger SE—Mladi-Igyos (jugoszláv) 9—2 (6—1 ). öregfiúk mérkőzés, Eger. ESE: Rczsnaki — Csank. Kiss J.. Patvaros, Szász. Prommer, Mártha, Nagy Gy., Vígh, Kiss T. (Budai), Benke. A gólzáporos győzelem találatait szerezték : Kiss T. 2. Vígh 2, Mártha 2, Patvaros, Nagy Gy. és a vendégek egy öngólt is vétettek. Egri Spartacus—Balassagyarmat 4—3 (2—2). öregfiúk mérkőzés, Balassagyarmat. Spartacus: Veres — dr. Seress, Kovács, Srej, Budavári. Daragó. Mezei, Várkonyi, Boros, Berecz, Domány. Góllövők : Boros 3, Daragó, a hazaiak egyik gólját Bundzsák lőtte. A felső határ 24 játszma Karpov vagy Kaszparov? Utoljára talán az 1927-es Aljehin—Capablanca világ- bajnoki döntőt kísérte akkora érdeklődés, mint a tegnap Moszkvában megkezdődött Karpov—Kaszparov pá- irosmérkőzést a sakkvilág „trónjáért". A küzdöfelek ma teszik meg az első lépéseket a megismételt sakkvilágbajnoki döntőn. Az lesz a világbajnok, aki először jut el hat játszma megnyeréséig, vagy pedig a 12,5 pontig. Ha 24 •parti után 12—12 lenne az állás, akkor Karpov megvédi világbajnoki címét. Dolgozó nők tornája Hétfő délutánonként ismét lesz dolgozó nők tornája Egerben. A megyei tanács szakszervezeti bizottsága és Kolacskovszky sportköre által biztosított rendszeres testedzési alkalmak eddig is vonzónak bizonyultak. Szeptember 9-én, az első foglalkozásra várja a régi és új jelentkezőket. Juhász Antal- né testnevelő tanár. Beiratkozni délután háromnegyed öttől lehet a Dobó gimnázium tornatermében, Papp Jánosné szakosztályvezetőnél. Két sportági tanfolyamul hirdet az Eger SE, amelyekre szeptember 4-től lehet jelentkezni. Kezdők részére indul karatetanfotyam. méghozzá külön csoportban a 8—14 évesek és a 15 éven felüliek számára. Az érdeklődőket Fiesor Attila oktató várja szerdán 17 órától a Szilágyi gimnázium tornatermében. (A haladók már ma, 18 órától folytatják felkészülésüket Molnár József edző irányításával.) Az öttusa-szakosztály 10—16 éves. úszni tudó fiúk és lányok részére szervez háromtusa tanfolyamot. A jelentkezőket csütörtök és péntek délután. 17 órától, a városi stadion atlétikai pályáján Tóth Sándor edző várja. Két halálos áldozat a vízisí EB-n Partnak rohant a csónak Az NSZK-ban. a Mosel folyón megrendezett vízisí Euró- pa-bajnokság döntőjében két sportember halálos balesetet szenvedett. A Koblenz térségében lebonyolított viadalon a belgák motorcsónakja — feltehetően a kormány meghibásodása miatt — a partnak rohant, A csónakban ülő 37 esztendős Vic Verheyen és a 33 éves Alfons Bertels olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták a7 életüket megmenteni. Vizisielő honfitársukat sokkos állapotban szállították kórházba. Eger SE—Nyíregyházi Volán Dózsái 16—14 (10—8) NB I B-s női kézilabda-mérkőzés. Nyíregyháza, 100 néző. V: Kovács. Volkovszki. ESE: CSANÁLOSINÉ — Bartuskáné 5, Káló 1, For- góné 4, Szabó 2, Ádám 3, Jacsó 1. Cs: Mészárosné, Pólyák, Juhász. Edző: Brandstädter Gábor. A kieséstől veszélyezteteli nyírségiek mindent megtettek a pontszerzés érdekében, de a jó formában lévő vendégek meghiúsították ezl. Az egriek ma Debrecenben vívnak bajnokit, majd a hét végén ismét utaznak. Győrbe a Textileshez. Siroki Vasas—Püspökladány 29—26 (16—14) NB Il'es női kézilabda-mérkőzés. Sírok, 100 néző. V : Farkas, Pálfi. Sírok: Domboróczki — Somogyi 3, Újvári 3, Fazekas 6, Somogy iné 1, Lendvai 3. JÓNÁS 9, Cs: Borosné 2. Gazsó 2, Kovács Bóta, Papp Edző: Somogyi Tibor, Kun Endre. Jó szélsőjálékot nyújtva, végig vezetve, biztosan nyert a Vasas. Innen-onnan MEGYEI BAJNOKSÁG Még pont nélküli: Tornáméra, Nagyréde, Pétervására Totónyeremények. A Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 35. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2 140 264 forint. 12 találatos szelvény 185 darab, nyereményük egyenként 15 425 forint. 11 találatos szelvény 3258 darab, nyereményük egyenként 876 forint. 10 találatom szelvény 28 555 darab, nyereményük egyenként 150 forint. A közölt adatok nem véglegesek. A területi labdarúgóbajnokság Mátra-csoportjá- naH állása: 1. H. Köteles SE 3 3 — — 13-2 6 2. Recsk 3 2 1 — 8-4 5 3. Ózd 2 2 — — 6-1 4 4. Edelény 3 2 — 1 7.4 4 5. Bélapátfalva 3 1 2 — 3.1 4 6. Borsodnádasd 3 2 — 1 7-8 4 7. Hatvan 3 1 1 1 4-4 3 8. Sajóbábony 3 1 1 1 2-2 3 9. Göd 3 1 1 1 2-3 3 10. Gyöngyös 3 1 — 2 7.4 2 11. BVSC 2 I — 1 5.3 2 12. St. Síküveg 3 1 — 3 5-5 2 13. B. Bányász 3 —■ 2 1 1-2 2 14. Nagybátony 3 1 — 2 3-7 2 L5. Romhány 2 — 1 1 1-6 1 16. B..gyarmat 3 — 1 2 1.11 1 17. Sírok 3 — — 3 2-10 0 Gyöngyös város 1985. évi korcsoportos teniszbajnokságának végeredménye: 1. Szabó Gábor, 2. Varga Flórián, 3. Felsőbányái Róbert. 4. Szignárovits Richárd. Labdarúgó Alkotmány-kupát nyert körmérkőzéses tornán a Karácsond csapata, Adács és Visonta előtt. A Bajza-kupa védője a Gyöngyöspata lett. Ecséd és Szűcsi tizenegyeit megelőzve. A megyei labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: Heves—Füzesabony 0—0 Heves, 500 néző. V.: Vinczepap. Heves: Morosvári — Patkó, Kolozsvári, Nász. Tóth. Kalmár. Csintalan. Dománszky. Balogh (Zsidó). Balázs. Pataki. Edző: Várallyay Miklós. Füzesabony: Bartos — Polgár. Mudric/ki, Nagy. Kelemen, Lakatos J., Birincsik (Szabó), Bar- ta, Bari (Kiss II.). Bartuska. Já_ nosi. Edző: Bartos Sándor. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak többet támadtak, de fölényüket nem tudták gólra váltani, a kitűnően záró vendégvédelcm mellett. Jók: Kolozsvári, Tóth. Nász, Kalmár (a mezőny legjobbja), illetve Bartos, Polgár. Mudriczki. Kelemen, Nagy. Ifik: 2—2. Fegyveres István Gyöngyöshalász— Petőfibánya 1—1 (1—0) Gyöngyöshalász, 300 néző. V. : Polonkai. Gyöngyöshalász: Horváth — Tuza, Tóth Gy., Tóth J., Gáspár. 1 Salamon (Győri), Szabó Gy.. Harmath J., Molnár, Komjáti, Szabó L. Edző: Jakab István. Petőf ibánya : Kozsa — Komáromi, Budai, Gugyela, Lehotai. Osztaíi, Sándor, Kovics, Krisztián (Kovács), Bata, Huszár. Edző: Z liai János. Közepes iramú, küzdelmes mérkőzésen az első félidőben a hazai, szünet után az átszervezett bányászgárda játszott jobban. Igazságos eredmény. G.: Komjáti, illetve Kovács. Jók: Gáspár, Szabó Gy., Komjáti. Szabó L., illetve Komáromi, Gugyela. Lehotai, Kovács. Ifik: 0—2. Pongrácz György Apc—Poroszló 4—0 (2—0) Apc. 300 néző. V. : Kaposvári. Apc: Németh — Csorba, Szőke L., Illés, Kiss, Szőke J., Varga, Visi (Jambrik), Terényi, Bodor B., Kovács B. Edző: Ország János. Poroszló: Vályi — Bata, Szász, Varga L., Szabó I. (Molnár), Görbe, Nagy L., Illés, Hegedűs (Vinczepap), Fenyvesi, Szabó A. Edző: Pázmándi Gáspár. Végig jó iramú, színvonalas mérkőzésen biztos hazai győzelem született. A Vasas 11-est hibázott. G.: Kovács B. 2, Szőke I., Jambrik. Jók: Szőke I.. Varga. Illés, Kovács B., Terényi, illetve Bata, Illés, Görbe. Ifik :10—(f. Pandur Sándor Tarnaörs—H. Gáspár SE 1—0 (1—0) Tarnaörs, 250 néző. V.: Osváth. Tarnaörs : Csömör I. — Csömör ' II., Sütő, Kiss (Nyúl), Lőcsei, j Bodonyi J. (Keresztesi), Bodo- i nyi L., Kerek, Tóth. Agócs, Ki- ! rály. Edző: Gunics Barnabás. ! H. Gáspár SE: Nagy — Veres, j Molnár, Danka, Soós, Móczár. | Molcsány, Óvári, Patai (Hor- '■ váth), Tóth, Szajkó (Berecz). Edző: Oláh Ferenc. A lelkesen és időnként tetszetősen játszó újonc csapat megérdemelten nyert a túl magabiztosan pályára lépő piros-fehérek ellen. G.: Agócs. Jók: Csömör I. (a mezőny legjobbja). Sütő, Kiss, Agócs, Király, illetve Molnár, Soós, Övári. Nyúl György Selyp—Atkár 2—0 (1—0) Selyp, 200 néző. V. : Sipos. Selyp: Kodák — Baranyi, Juhász, Molnár, György, Árpád (Papp), Lánczos, Kiss, Pethes (Szabó), Varga, Szabad. Edző: Nagy László. Atkár: Nagy L. — Benei Cs.. Szekrényes, Sinkó (Varga), Molnár, Nagy J., Budai, Bella, Gulyás, (Csordás), Kiss, Fülöp. Edző; Márkus Zoltán. Kitűnő játékvezetés mellett a Kinizsi nyomasztó fölényét az újoncok csak lelkesedésükkel tudták ellensúlyozni. G.; Lánczos, Varga. JóJc; Molnár, Árpád. Lánczos, Varga, Szabad, illetve Molnár, Budai. Ifik: 1—3. Nógrádi Béla Kompolt—Nagyréde 1—0 (0—0) Nagyréde, 200 néző. V.: Pum- mer. Kompolt: Somogyi — Báder J.. Parádi, Káló, Dávid, Antal. (Trestyánszky), Báder J. II.. Rajnai, Farkas, Bíró (Angyal). Klein. Edző: Káló Mihály. Nagyréde : Jekkél — Orosz A.. Csontos, Vályi-Nagy, Deme, Ber- zéki, Bakos, Szabó (Zavarkó). Fodor, Kovácsik (Nagy I.), Bárdos. Edző: Szén József. Küzdelmes mérkőzésen szerencsés góllal nyertek a vendégek, a sok gólhelyzetet kihagyó nagyrédeiek ellen. G.: Bíró. Jók: Somogyi (a mezőny legjobbja), Báder J. II., Rajnai, illetve Fodor, Deme. Ifik: 5—3. Rozovits János Boldog:—Tárnáméra 1—0 (1—0) Boldog, 350 néző. V.; Csip*' (Szolnok m.) Boldog: őszi J. — Simonko vies. Kovács, Ecker (Srci), Futó A.. Györkis, Csányi. Futó L,. Kiss (Bugyi), őszi Cs.. Jó/.sa. Edző: Földi János. Tárnáméra: Juhasz — Csillag. Ugrai. Farkasinszki, Blahó, Dili, Kovács, Nagy II., Poroszka (Sisa). Kiss, Somodi, (Besenyei) Edző: Keresztesi István. A lelkesen, jól játszó méraiak megfogyatkozott létszámmal is szorossá tudták tenni az eredményt a sok gólhelyzetet kidolgozó hazaiakkal szemben. Kiállítva: Deli a 20. percben után- rúgásért. G.: Futó L. Jók: Si- monkovics. Kovács, Futó L.. Csányi, illetve juhász (a mezőny legjobbja). Ugrai, Kovács. Ifik: 4—1. Hegedűs Ernő Domoszló—Pétervására 4—2 (2—1) Pétervására. 400 néző. V.: Nagy S. Domoszló: Schrüffel — Veres. Juhász, Nagy. Farkas. Kovács. Csáki, Fehér (Sidló), Skoda. Galgóczi dr.. Szabó. Edző: Zilál István. Pétervására : Szekeres — Ivádi. Marittyák, Panyi (Orszagh). Nagy, Földi J., Reményi. Laczik. Zagyva B., Tóth (Szemes). Árvái. Edző: Réfi Imre. Megérdemelt vendéggyőzelem. G.: Szabó, Kovács. Skoda. Csáki, illetve Zagyva B., Árvái. Jók: Szabó, Kovács, Skoda. Csáki. illetve Zagyva B., Szekeres. Árvái. Az ifjúsági mérkőzés Domoszló meg nem jelenése miatt elmaradt. Panyi Karoly A bajnokság állása: 1. Füzesabony 3 2 1 — 10-1 5 2. Petőfibánya 3 2 1 — 8-3 5 3. Apc 3 2 1 — 7-2 4. Domoszló 3 2 — 1 10-4 4 5. Boldog 3 2 — l 5-2 4 6. Kompok * 3 2 — 1 6-4 4 7. Selyp 3 2 — 1 6-5 1 8. H. Gáspár SE 3 2 — l 3-2 4 9. Poroszló 3 2 _ 1 45 4 10. Tarnaörs 3 2 _ 1 3-6 4 1 1. Heves 3 1 1 1 3-3 3 12. Gyöngyöshalász 3 — 1 2 2-6 l 13. Atkár 3 — 1 2 1-6 1 14. Tárnáméra 3 — 3 1-6 0 15. Nagyréde 3 — — 3 2-8 0 16. Pétervására 3 ~ __ 3 4-12 0 M aratón