Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-12 / 188. szám
mm NÉPÚJSÁG, 1985. augusztus 12., hétfő rA Egy hét... KÉPERNYŐ ELŐTT Nosztalgikus jegyzetek Felnémetről Benkő Gyula, emberközelből Tévednek azok. akik azt hiszik, hogv csökkent a színészet presztízse, a kiváló művészek tanulságokban bővelkedő pályájának formálódása ugyanis ma éppúgy foglalkoztatja a közönséget, mint bármikor. Ezért népszerű az a sorozat. amely emberközelből mutatja be őket. amelynek keretében felvillanthatják sorsuk fordulóit, s vallhatnak sikereikről, bukásaikról — mert ilyenek is voltak — útkeresésükről. kitérőikről, sokarcú próbálkozásaikról. Legutóbb a méltán nagy- rabecsült. az indokoltan közkedvelt Benkő Gyula állt a kämet ák elé. Vele a kitűnően felkészült, az egyértelműen kulturált, az ízes magyar nyelvet beszélő, a szerénység ellenére is riportalanya partnerévé növő — kollégái közül keveseknek iár ennyi jogos elismerés — Rapcsányi László társalgóit, méghozzá okosan. intelligensen, szellemesen. Az ötvenöt perces számvetés száműzte az üresjáratokat. a többnyire nélkülözhetetlen töltőmondatokat. Jó értelemben vett. egyszer sem hatásvadászó, csak azért is kikerekített sztorik követték egymást. Egyiket sem a szenzációhajhászás, a minden áron való csillogás óhaja jellemezte. hanem a hitelesség, a valóság semmi mással nem pótolható tanúságtétele. Rendkívül megnyerő karakter körvonalazódott előttünk, olyan személyiségé. aki a választott mesterségben élete értelmét látta, aki hivatásáért minden áldozatra kész volt, s ma sem húzódozna az efféle „tehertételektől’. Valamennyiünket megbabonázott nyíltságával, azzal a loözvef ' '• ;»l, ahogy alkotóműhelyébe kalauzolt. Nem hallgatott kevésbé sikeres vállalkozásairól sem. utalt csalódásaira. Akaratlanul is azt hangsúlyozta, hogy a szenvedélyesen szeretett foglalkozás iránti töretlen elkötelezettség mindenkit átsegít a pillanatnyi buktatókon. az olykor tragikusnak minősített konfliktusözönön. Ebben az esetben a megpróbáltatások sem feleslegesek, hiszen nemesebbé, letisztul- tabbá. igazabbá edzenek. Talán poétikus hangoltsá- gúvá is. mint őt. hiszen voltaképpen ő lett a műsor szerzőjévé. A szerkesztő Virág Katalinnak meglehetősen könnyű dolga volt, mindössze rövidítenie, tömöríte- nie kellett az egyébként hibátlanul megfogalmazott, első osztályú anyagot, amelynek nyitányáról, sodró lendületéről. hatásos, irodalmi ízű befejezéséről is az a tehetséges vendég gondoskodott. akivel sűrűbben szeretnénk találkozni a különböző televíziós produkciókban. filmekben is. hiszen — ezt sok évtizedes munkássága bizonyítja — folyvást maradandó élményekkel ajándékoz meg minket ... Pécsi István Történelmi közjáték Már a vállalkozás is ■megéri a figyelmet: a pénzszűkös időkben televíziósok és filmesek közös alkotásokat készítenek. Ez mindkét fél számára megtermékenyítő lehet: kétfajta gondolkodásmód ötvöződhet. Azok. akik eleve a képernyőre terveznek — vélhetnénk — jobban számolnak a közönség igényeivel, azok pedig, akik a vetítővásznak számára dolgoznak szélesebb ívet foghatnak át. igényesebbek lehetnek. Mint legutóbb a hasonlóan készült Mária-nap esetében. A Klapka-légióban is az 1848—49-es szabadság- harc utóéletét dolgozták fel az alkotók. Szinte már érthetetlen az a vonzódás, amellyel e korszak felé fordulnak. Különösen azért, mert egymáshoz képest á történetek nem tartalmaznak sok újdonságot, átfedések mutatkoznak az egyes ötletek, nézetek között. Különös a film alaphangulata. A történelmi tárgyú művek jelentős átalakuláson mentek át az elmúlt évtizedekben: a Rákóczi hadnagya képviselte „hurráoptimizmustól” eljutottunk a Trombitás durvaságáig, kiábrándult világképéig. Aztán most sorra találkozunk a „reálpolitika" jegyében fogant forgatókönyvekkel, amelyek a végén rezignált bölcsességükkel és a csöndes unalommal „környékezik meg” a nézőt. A konfliktusok, a közvetlen emberi összeütközéseb háttérbe szorultak : semmi sem végletes, jóvátehetetlen. Inkább az elvek terén csatáznak a „hősök”. Nem tanulságok nélküli persze a beszélgetések követése. de túlságosan elvont terepre csalogatnak: a közönség olykor azért szívesen tekintene meg eg.y-két olyan históriai epizódot, amely mozgalmasabb. s izgalmaival együtt is kifejező. Erre azonban A Klapka-légióban sem találhattunk. sőt arról sem győzött meg az alkotás, hogy ilyen úton-módon leköthetik a stáb tagjai más műben a figyelmet. Némileg terméketlennek látszik ez a mostani módszer: a drámaiságot nehezen lehet a „varázscilinderből” élőszedni, ha nem történik voltaképpen semmi. Természetesen feszültséget jelent a nemcselekvés is. de ahogy az egyik szereplő is kifejtette: a kiegyezés kora jóval mozgalmasabb volt. mint ahogy mostanában megörökítik. Hatalmas változások történtek. óriási konfliktusok között indult felődésnek az ország. S ha ezt a periódust csevegésen keresztül próbálják nekünk „eladni”, mint a Mária-nap- ban, vagy A Klapka-légióban. csalóka összkép rajzolódik ki. Inkább valamiféle értelmiségi közérzet jegyében fogant sztorikról beszélhetünk ezekben az esetekben. S itt meg kell állni egy pillanatra, mert félrevezető lehet ez a megállapítás, önmagában nem baj, hogy egy érzékeny réteg perspektívájából iáthatunk történelmi epizódokat. De ha csak ilyen gondolkodásmódban fogant művek követik egymást, akkor elszürkül a filmtermés. s végül is történelmietlen lesz a megközelítési mód maga is. Az ember keserűen állapítja mindezt meg. mert hacsak önmagában vizsgálná, Tordy Géza és a többiek kitűnő alakításai miatt akár még egy érdekes tanulságos tévéfilm tanúja is lehetne. De örömét elrontják a fentebb említett tényezők, az egyöntetűség és unalom még a meglevő ízeket is összemossa. A történelmi közjáték izgalmak nélkül pereg le szemünk előtt. Gábor László III./l. Az élet különös ajándéka, hogy az évek múlásával a gyermekkor százszínű élményei úgy bukkannak fel emlékezetünk rejtett zugaiban, mint lappangó ódon kéziratok valamely elfeledett öreg szekrény porlepte polcain. Eszünkbe jutnak csínytevések. örömek és csalódások, no meg apró tragédiák is, amelyek — noha korántsem állott meg miattuk a világ — évtizedek múltán mégis az élmény frisseségével, s intenzitásával hatnak. Jól emlékszem, volt egy kutyánk, kistermetű, kedves jószág, hűséges házőrző. nekem még hűségesebb .játszópajtásom. Tudott szolgálni szépen, hancúroz- ni velünk a gyepen, versenyt futni a biciklivel, s a karikázó gyereksereggel, s persze konokul ugatni az arra haladó szekerek mellett. Egy különösen szép nyári reggelen, amikor még harmatos volt a fű a kertekben, s a hajnalka kerítésre kúszó indáin a virágok még nem zárták össze kék meg lila tölcséreiket, s az utca porát a mezőkre igyekvő gazdák szekerei verték fel. nos. ezen a számomra oly emlékzetesen szép, napsütéses nyári reggelen, hiába kerestem kedves kiskutyámat. Nem volt többé, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Azt mondták: elütötte az autó. Nem hittem el. Hisz autó abban az időben hetente ha egyszer vetődött arrafelé. Mért éppen most jött volna, ezen a reggelen ? Tudtam, biztos voltam benne, hogy a Moj- sit elpusztították, de nekem nem szabad volt tudni, hogyan és miért és főként azt, hogy ki tette. Napokig szomorkodtam miatta. s bár reménytelen volt, kerestem, hátha meglelem nyomát valahol. Az a reggel ma is oly tisztán jelenik meg képzeletemben, pontosan olyan, mint akkor volt. A hajnalka virágait most is látom a drótkerítés fonatán, s látom, meddig terjed a ház árnyéka az úttesten, s szemben a tanyamester házának falán a burjánzó vadszőlőt, s az árok partján ott vannak a keserűlapu óriási levelei, a szomszéd udvarban az égbenyúló koronatövisfák. s az udvaron ott áll elárvultán a kutyaól is, ahová többé nem húzódhatott be a zápor elől a rövid lábú, játékos fekete kutyus. Számomra akkor, bármily szép is volt. tragédiát szült az a reggel, s visszagondolva rá — majd félévszázad múltán — ma is igazi tragédiaként élem újra .. . Voltak persze másféle élmények is. Derűsebbek. s vidámabbak. A patak vizéből kosárral kifogott hal éppoly örömteli élménnyé vált, mint a harangozás a toronyban. ahová Sándor Űr szigorú intelmeivel indulhattunk csak el. de maradandó élmény lett minden önfeledt játék csakúgy, mint a mezőkön, s az erdőn való végtelen csavargás, vagy télen a hófödte dombokról a deszkából tákolt szánkón a lesiklás. E sokféle élményből ösz- szeálló, meseszerű világot szívesen idézzük fel önmagunkban, s általa bejárjuk újra és újra a színteret is, amelyhez kötődik. Régi ismerősökkel, gyerekkori játszópajtásokkal találkozva még inkább megszépül, s ezerszínűvé lesz az emlékezés. És ez már az identitás. az együvétartozás. a szűkebb hazához való kötődés érzetét fakasztja, s tudatosítja bennünk. Rohanó, technizálódó világunkban alighanem szükségszerűen. Fogódzót, egyfajta támaszt kínáló forrásvidékké lesz a szülőföld e- szűkebb övezete, amelyben hamar megleljük az otthont, amely már nem létezik_ de megnyugvást kiegyensúlyozottságot ád így is nehéz pillanatok, ban. Emlékét és értékeit megőrizni a legszebb, a legnemesebb lokálpatriotizmus. amelynek persze, megvan az egyetemesebb értelme, s jelentősége is. Kivált, olyan település esetében, amelyet az idő parancsolta változások fokozottabban érintettek. s érintenek. Syámom- ra a velem még nyilván sokak számára ilyen szűkebb hazát jelent Felnémet. Igaz. nem volt szülőfalum, de az első, az ember életében meghatározó gyermekkori élmények okán mégis azzá lett. A felnevelő táj volt, szemléletformáló. a világban való eligazodást segítő, sokban mértéket szabó környezet. Hároméves korom óta tart a kötődés, s ahogy változik, szertefoszlik a falu egykori arculata, úgy erősödik ez a kapocs, s lesz egyre erősebb a kényszer: egybegyűjteni mindazt. ami ezt a valaha. a középkorban mezővárosi rangú települést reprezentálja. Van összegyűjteni való bőven. Történeti adatok. s a népszokások sokasága éppúgy táplálója lehet az effajta igyekezetnek, mint a népnyelv amely a palócságon belül is egyedi színt jelent földrajzi neveivel éppúgy, mint sajátos szókincsével, változatos szólásanyagával, no meg a ragadványnevek ritkán ta" pasztalt gazdagságával. Ki tudja ma már pl., hogy ez a falu 1845-ben a hatalmas kiterjedésű érseki birtoktest egyik központja volt. Felnémeti kasznárság néven, amelyhez a közeli Felsőtár- kány és Szarvaskő mellett olyan távolabb eső falvak is tartoztak, mint Bakta (azaz: Egerbakta), vagy Fedémes? Legfeljebb a történettudomány művelői, mint ahogy az is csak a helyi kultúrhis- tóriában járatos szakember előtt ismert, hogy kiket is adott a tudománynak vagy éppen az iskolaügynek ez a Bükk lábánál évszázadokon át oly kitartóan megbúvó település. Lőkös István (Folytatjuk) „flronyoroszlán” gyógyszertár Kaposváron 1 i * (MTl-fotó: Kálmándy Ferenc felv. — KS) Kaposvár belvárosában, a sétáló utcában a felújítás után megnyílt az ..Aranyoroszlán” gyógyszertár, amelyet Pyrker József alapított még 1774-ben. Pyrker diplomáját Bécsben szerezte, majd Nagykanizsáról Somogy vármegye kérésére költözött Kaposvárra, ahol gyógyszer- tárat alapított. A patikamúzeum, — amely egyben működő gyógyszertár is —, klasszicista stílusban épült. A gyűjteményben több eredeti gyógyszerészeti üveg is található. MINDENNAPI NYELVÜNK Dögös : dögösen...?! A két címbeli szóalakkal ma már nemcsak a bizalmas nyelvhasználatban találkozhatunk. Erről tanúskodnak alábbi példáink is: „Nem olyan dögösen kócolja a haját, ahogyan a sexbombák szokták" (Magyar Nemzet, 1985. jún. 10.). „A dögös búzatáblák látványa is elszomorít bennünket" (Egy érte- kezleti hozzászólásból). A résztvevők egyrészét szinte meghökkentette ez a megnyilatkozás, hiszen nem ismerték, hogy a nép nyelv- használatában a dögös búza jelentése, használati értéke: a földre ledűlt búza. Ugyancsak tájnyelvi formának tekinthetjük a dögös jószág (beteg, beteges állat) jelzős szerkezetet. Mindennapi nyelvhasználatunkban is gyakran jelentkeznek olyan szólásszerű nyelvi alakulatok, amelyekben a dög szó kulcsszerepet játszik. Különösen feltűnő, hogy megrökönyödés nélkül vesszük tudomásul ezeknek a nyelvi formáknak a jelentkezesét: dögmeleg van, dögfárad, tan érkezünk meg, egész nap csak döglik (henyél, heve- rész), nap mint nap döglő- dik (lustálkodik), a döglesz- tő nagy melegben dögösen érezzük magunkat, dögrováson van (a végét járja), dögivei van (nagyon bőven van), dögnehéz stb. Ez utóbbi szóösszetétellel az írásos közleményekben is találkozhatunk ilyen szöveg- összefüggésben : „Két dögnehéz szatyorral a kezemben igyekeztem hazafelé” (Élet és Irodalom, 1985. jún. 7.). Jegyzetfüzetem tanúsítja, hogy az alábbi szólásformákkal is gyakran élünk: Nehéz, mint a dög, lusta, mind a dög, tudja, mitől döglik a légy, amolyan dög- hendi ember (lomha, munkakerülő), annyi van belőle, mint a dög (nagyon sok van belőle), már dögledezik a szél (csillapodik, gyengül) stb. Természetesen vannak, akiknek nem tetszenek a felsorakoztatott nyelvi formák, szólásváltozatok, s az alantas, ízléstelen, visszataszító, undort keltő jelzőkkel minősítik őket. A nyelvhasználati ápolatlanság rovásán számolják el mindazokat a szókapcsolatokat, szólásszerű kifejezéseket, amelyekben a dög szó nyelvi szerephez jut. Magát a dög szót még átvitt nyelvi értelemben sem szívesen veszik alkukra vagy tollúkra: már önmagában véve is gusztustalannak ítélik. Ezt a nyelv- használati idegenkedést nem tartjuk helyénvalónak: az elhullott állat megnevezésére szolgáló dög bármilyen beszédhelyzetben és szöveg- összefüggésben jól teljesítheti a neki szánt szerepeket. Erre a szóhasználati jelenségre idézzük alábbi példáinkat: Ritka pondró dög nélkül, várják, mint a varjúk a dögöt, a dögkútba hordták a dögöket stb. Ne csak a szóra figyel- mezzünk tehát, hanem azokra a beszédhelyzetekre, ösz- szefüggésekre, amelyekben a szóhasználó valóban a gusz- tustalanság, ízléstelenség és a visszatetszéskeltés szándékával veszi ajkára a dög szót és alakváltozatait ilyen megnyilatkozásokban : Te bestia, te dög! Hogy a dög essen bele! Bár már meg- döglenél! Te, részeges dög! Még a tréfa kedvéért sem illik női embertársainkat ezekkel a nyelvi formákkal minősíteni: Csinos kis dög! Jó dög! dr. Bakos József
