Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-06 / 183. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXY1. évfolyam, 183. szám Aha: 1985. augusztus 6., kedd 130 FORINT Továbbképzés A 20—25 esztendeje te­vékenykedő pedagógusok keserű tapasztalatok regi" mentjét idézhetnék az egy­mást váltó, de folyvást ku­darcot valló továbbképzési formákról. Elmondhatnák, hogy többnyire feleslege­sen hallgattak végig az esetek zömében alacsony színvonalú előadásokat, hogy joggal morgolódtak a céltalan utazgatások mi­att, sajnálva megnyirbált szabad idejüket. Türelmesek. bizakodók lévén mindig abban re­ménykedtek, hogy a követ­kező forduló majd alapve­tő orvoslást hoz, s megol­dódnak a már-már króni­kussá váló bajok. Optimiz­musukat sokáig megcáfol­ták a hétköznapok, ók azonban mégsem adták fel, igyekeztek a meglévő le­hetőségeket adottságaikhoz mértei minél hatékonyab­ban kiaknázni. Az új oktatási törvény végre teljesítette indokolt óhajaikat. Nem véletlen ez, ugyanis a szankcionálást megelező széles körű, ér­demleges vitában részt ve­hettek, tolmácsolhatták öt- ■teteiket.. életképesnek tű­nő javaslataikat. Szerencsé­re ezeket figyelembe is vették, s most már örül­hetnek annak, hogy a va­lóság jelzéseit buzgón kül­dözgették. Az új rendszer — a ki­fejezés egyáltalán nem túl­zás — igazi, eredményes, & gyerekek körében haszno­sítható ismeretgyarapítást ígér. szavatol, épp ezért több szempontból is elő­nyös. A szakemberek áljai ki­munkált menetrend garan­tálja azt. hogy az egyete­mek és a főiskolák kitűnő­en képzett nevelői jussa­nak főszerephez, azok. akik magvas tudnivalókkal gaz­dagítják a fejlődni vágyó, az elcbbrejutni kívánó pe­dagógusokat. ök olyan úl- ravalót kapnak, amelyre folyvást szükség lesz a ka­tedrákon. amely az egy­mást váltó diáksereg szel­lemi épülését is szolgálja. Megnyugtató, hogy az ál­dozatkész tanárok sem jár­nak rosszul, ugyanis az így szerzett végzettséget nem­csak. elvileg becsülik meg. hanem forintokban is mél­tatják majd. Jó tudni; nem jelképes összegekről van szó, hanem a körülmények­hez képest számottevő sum­máról. amely — s ezt kár is lenne bizonygatni — komoly ösztönző erővé le­het. Erre utal az is, — nyo- j matékolják a beszédes sta- * tisztikai mutatók — hogy j nincs hiány érdeklődőkben * Olyannyira, hogy minden j pályázót fel sem vehettek a ! '• tanévkezdéskor induló kur- ' zusokra. így a helyes, mert a ne- mes versengés emeli a di"- eséretes vállalkozás rang­úját. s a továbbképzés fo- t galma — mindannyiunk elégedettségére — eredeti j tartalommal töltődik. Méghozzá — s ez a leg­lényegesebb — az ifjúság ; javára. A BÚZÁVAL MAR VÉGEZTEK Befejezéséhez közeledik az aratás Heves térségében Csendes elégedettség a gazdaságokban Tarnamcrán a Lenin Termelőszövetkezetben a helyi húsz letakarítógep mellett tíz gép Bács-Kiskunból és Nógrádbólf is segíti az aratást. Képünkön Dobi László és Surányi István a vágószerkezetcl ellenőrzi a reggeli indulás előtt (Fotó: Szabó Sándor) A gabonafélékre meg­lehetősen mostoha időjá­rás miatt az idén később kezdődött az aratás, szin­te az egész országban. A Heves megyei téeszek nagyobb részében azon­ban mostanára már a vége felé közeledik ez az erőt próbáló munka. Körképünk arról ad szá­mot, hol tartanak, mi­lyen eredményeket könyvelhetnek el sző­kébb pátriánk déli fek­vésű gazdaságai. A Pélyi TTszaménte Ter­melőszövetkezetben megha­tározó, milyen a búzatermés, hisz a földek negyven szá­zalékában itt gabona, te­rem. Nos, míg áprilisban a tavalyihoz hasonló rekordra számíthattak, május vegére épp az ellenkezőjére ícr- dult a helyzet. Április 28-iól július közepéig 350 millimé­ter csapadék hullott. s ez bi­zony azt jelentette, hogy 250 hektáron kipusztult a /e‘,cs a belvíz miatt. Aratni vé­gül is csak 2200 hektáron lt* hetett. A végeredmény'! Sokkai jobb a már-már vélt ka- taszrófálisnál. Igaz, július iá­én nekiláttak, gyakran kel­lett a kombájnokat és a szál­lító járműveket lánctalpa­sokkal megsegíteni. A sze­mek túlságosan nedves mi­volta miatt is két napra le kellett állni, a szárító ugyan­is nem tudta befogadni a behordott mennyiséget. Vé­gül is elégedettek lehetnék a terméssel az itteni szikes vi­déken. ha összehasonlítják az őszi árpával, amely — többek közt a négyszeri jég­verés miatt — keveset adott. Az itteniek munkáját egyébként segítették a köm- lőiek, akiknek kevesebb volt a búzavetésük. A másfél ezernyi hektárt szintén a múlt hét végén fejezték ue. A tervet, ha szerényen is. de sikerült túlteljesíteniük. Komló környékén a hidegen és a túl sok csapadékon kí­vül a gombásodás is sok kárt okozott. És még egy bosszúság az aratáshoz. a kombájnok rossz minőségű szíjait gyakran kellett cse­rélni. Figyelmeztető ez a gyártóknak és a kereskede­lemnek! E községben már szintén a talajelőkészílés a növénytermelők egyik leg­fontosabb gondja, akárcsak az átányiaknak, bár itt még szerdáig eltart a tavaszi ár­pa betakarítása, s ki tud­ja. meddig a fénymagé, amely a napokban még nem érett eléggé. A több mim ezer hektárnyi búza kész. A bel­víz szintén pusztított, mi több a napraforgó- és a ku­koricatáblákon is. A Hevesi Rákóczi Tsz'ben vetőmaggal foglalkozna.*. Az 1050 hektáron jó termést ta­karítottak be. de mégis el­marad a tavalyitól. Az itt dolgozók figyelme egy-jo!;ént már a paprika és a paradi­csom felé fordult, hiszen e gazdaságban nem csekély je­lentőségűek ezek sem. Erdőtelken igen hamar, július 30-ig learattak. A bú­za minőségét elfogadhatónak ítélik meg, annál szembeöt- lőbb viszont a mennyiségi különbség a tavalyihoz ké­pest. Az okokat most elem­zik. Tarnamérán még egyna­pi aratás van hátra, a ki­sebb foltokat fogják elüntet- ni. Pontos adataik így még nincsenek, de az már bizo­nyos, hogy éppen csak a tervszámok fölé kerülhetnek eredményeikkel. Megállni, persze itt sem lesz idő. még jó darabig náluk a legkö­zelebbi feladat a mustármag begyűjtése. Németi Zsuzsa Pécsi István Búzamezőben — napsütésben ... (Szántó György felvétele) Hazánkba érkezett az NDK miniszterelnök-helyettese Abrahám Kálmán államtitkárnak, az Országos környezet- és. Természetvédelmi Hivatal elnöké­nek meghívására tegnap Budapestre érkezett Hans Reichelt. az NDK miniszterelnök-helyettese. . környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter Vendéglátójával értékelik a két ország közötti környezetvédelmi együttműködési megállapodás végrehajtását. Hans Reichelt tanulmányozza a ma­gyar környezetvédelmi és vízgazdálkodási tevé­kenységet is. (MTI) * Ismerkedés az áfészekkel és a takarék- szövetkezetekkel Bolgár szövetkezeti delegáció megyénkben A bulgáriai . Targoviste megyei szövetkezetek szö­vetsége és a Heves Megyei MiESZÖV közötti testvérkap­csolat keretében háromtagú bolgár szövetkezeti delegá­ció érkezett hétfőn megyénk­be. A vendégeket: Haralan Haralanovot. a targovistei MÉSZÖV elnökét, Hriszto Hrisztovot, a targovistei szö­vetkezeti nagykereskedelmi vállalat igazgatóját, vala­mint Nikola Nikolovot. a Szagyina községi áfész elnö­két délelőtt Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren Za- char Gábor, az MSZMP He­ves Megyei Bizottságának tagja, a MÉSZÖV elnöke kö­szöntötte. Ezután Gyöngyös­re indultak és megismerked­tek a GYÖNGYSZÖV Afész munkájával. A délutáni órákban Mát- rafüreden, az Avar Szálló­ban Zachar Gábor tájékoz­tatta őket megyénk szövet­kezeti mozgalmában fontos szerepet betöltő fogyasztási, takarék- és lakásszövetkeze­tek munkájáról, helyzetéről, gazdálkodási eredményeiről. Vendégeink péntekig tar­tózkodnak szőkébb hazánk­ban. Ezalatt megismerked­nek a Heves Megyei Zöl­dért Vállalat Gyöngyösi Hűtőházának és az Április 4. téri lakásszövetkezet mun­kájával, ellátogatnak az eg­ri és a hatvani áfészhez, va­lamint a hatvani takarékszö­vetkezethez is. Megtekintik Eger történelmi nevezetessé­geit. továbbá vendégei lesz­nek a parádi áfesznek és a domosz'lói takarékszövetke­zetnek. Szombaton utaznak a fővárosba, aihol Budapest­tel ismerkednek és megte­kintik a Skála szövetkezeti áruházat is. Aznap indulnak vissza Targovistébe. Augusztus 21-től Kezdődik a tankönyvszezon A tankönyvterjesztéssel is foglalkozó megyei könyves­boltok alig három hét múl­va, augusztus 21-től meg­kezdik idei legfontosabb ten­nivalójukat: minden iskolába eljuttatják a tankönyveket. A tanévre megjelenő kiad­ványokat e naptól vehetik át a nemzetiségi iskolák is. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat budaörsi raktárát — a tervek szerint augusztus 25-ig — mind a háromezer­féle tankönyv elhagyja. Palotás János, a vállalat terjesztési főosztályának ve­zetője az MTI munkatársá­nak elmondta: a készülő 30 —32 millió példányból már csak 1 millió 120 ezer tan­könyv hiányzik. A július 31-i adatok szerint a kiadók ösz- szesen 81-féle kiadvánnyal tartoznak még. Az általános iskolásoknak készülő 182-fé' le könyvből csupán hét, a 179-fajta gimnáziumi tan­könyvből kettő, a mintegy (iOO-féle szakközépiskolai könyvből tíz hiányzik. A vállalat a már elkészült ki­adványok szállítását már áp­rilis első napjaiban meg­kezdte, s július végéig 181 ytillió. forint értékű könyvet eljuttatott a tankönyvértéke- sitéssel is foglalkozó 88 vál­lalati boltba, 150 ÁFÉSZ-üz- letbe. illetve az Állami Könyvterjesztő Vállalathoz. Ebben az időszakban szá­mos iskolában vették át a tankönyveket, jelentősen könnyítve a vállalat dolgo­zóinak munkáját. Volt ahol a diákok már az elmúlt tan­év végén kézhez kapták az idei tanulnivalót. A tankönyvek szeptember 6-ig csak az iskolákban ve­hetők át, a boltok nem fog­lalkoznak árusítással. Azok a könyvek, amelyek a tan­évkezdést követően nem kel­nek el. az évközi árusításra kijelölt megyei boltokban kaphatók. Az általános, il­letve a középiskolai. úgy­nevezett ellenőrző feladatla­pok zárt terjesztésűek, sza­bad kereskedelmi forgalom­ba nem kerülnek, s csak is­kolai megrendelés alapján szerezhetők be. Az egyete­mi és főiskolai tankönyve­ket. illetve jegyzeteket a fő­iskolákon, illetve egyeteme­ken, vagy az intézmény ál­tal kiállított vásárlási utal­ványon feltüntetett árusító­helyen vehetik meg a hall­gatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom