Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-23 / 171. szám

6* NÉPÚJSÁG, 1985. július 23., kedd Csak röviden... A színvonal nem változott — Jobban kell vigyáznunk a mérkőzések tisztaságára — Négy kieső lesz A Mátra-csoport ligaülése Hétfőn délelőtt Egerben, a megyei tanács kis tanács­kozó termében tartotta év­záró-évnyitó ligaülését a te­rületi labdarúgó-bajnokság Mátra-csoportjának ver­senybizottsága. A vendéglá­tók nevében Pusztai László köszöntötte a jelenlévőiket — többek között az elnök­ségben helyet foglaló dr. Terpitkó Andráát, az MLSZ elnökségének tagját, a terü­leti bizottság országos el­nökét, valamint Szádeczky Zoltánt a Borsod, Szunyogh Tibort a Nógrádi, Kovács Já­nost a Heves megyei sport- osztály vezetőjét és a BLSZ részéről megjelent Somogyi Mihály főtitkárt —. majd dr. Csicsai József, a terüle­ti versenybizottság elnöke értékelte az elmúlt bajno­ki évben történteket, s szólt az 1985—86-os év tennivalói­ról . . . Az új csapatok bemutatása után az elnök többek kö­zött elmondotta, hogy a Mátra-csoportban nagy a csapatok fluktuációja. A mezőnyben csupán hat olyan együttes — St. Síküveggyár. Hatvan, Recsk, Bélatpátfalva, Borsodnádasd, Edelény — található, akik az eddigi négy bajnoki évet végigját- szották. A második bajnoki esztendő volt a legszínvona­lasabb — ekkor több NB II- ből kiesett csapattal erősö­dött a Mátra-csoport —, s Végleges: Wales— Magyarország A világbajnoki döntőbe jutott magyar labdarúgó- -válogatott a decemberig me­xikói út előtt az ősz folya­mán egy hivatalos mérkő­zést játszik. Wales vissza­igazolta az október 16M ta­lálkozót, így végleges, hogy ezen a napon Cardiffban Wales—Magyarország mér­kőzés lesz. Arra, hogy ugyanezen a napon a két ország utónpótlás-gárdája Magyarországon játsszon, még nem adtak végleges választ. Mezey György szö­vetségi kapitány, több nem­zetközi küzdelemben sze­retné kipróbálni további je­löltjeit, így keresünk ellen­feleket a B-válcgatottnak. Bulgáriával és Olaszország­gal tárgyalnak. ezt a szintet kis ingadazás- sal azóta is tartani tudják. A csoport erősségére jellem­ző. hogy három esetben az itteni bajnok (Nagybátony, Vác, Ganz-MÁVAG) osztá- lyozót nyert, és felkerült az NB II-be. Dr. Csicsai József sajná­lattal állapította meg, hogy a tavaszi idény második fe­lében 8—10 olyan mérkőzés­re került sor. amelyek ered­ményének valódiságát meg lehet kérdőjelezni. Ebből adódik, hogy a jövőben job­ban kell vigyázni a mérkő­zések tisztaságára. Némi vi­gasz hogy a fegyelmi hely­zet (kiállítások) javult. A soron következő felada­tok ismertetése után díjak, elismerések átadására került sor. A legsportszerűbb csa­patnak felajánlott serleget a Honvéd Potpp J. SE le­génysége érdemelte ki. Ma­gyar István, a Recsk kapu­védője bizonyult a mezőny legsportszerűbb labdarúgó­jának, aki az utóbbi két baj­noki évben még figyelmez­tetve sem volt. A csoport, legjobb játékvezetőjének fel­ajánlott díjat a hatvani Ma­rosvári Csaba kapta. A beszámoló után a Gyön­gyös, a Nagybátony, a Göd. az Edelény,-a Sajóbábony, a Borsod mepyei sportosztály, az Észak-Magyarország cí­mű lap és Bélapátfalva kép­Július 31-én kezdődik Kí­nában a 16 éven aluli lab* darúgó-válogatották világbaj­noksága. A tizenhatos dön­tőben részt vevő magyar fia­talok csütörtökön délelőtt in­dulnak Ázsiába. Először Pá­rizsba repülnek, s onnan másnap délben folytatják az utat Hongkongba, majd cso­portmérkőzéseik színhelyére, Sanghajba. Érkezés helyi idő szerint pénteken 18.05 órakor. Szepesi György, az MLSZ elnöke csak Párizsig utazik együtt a csapattal, a fran­v-iselője kért szót. Nagy tapssal ..honorálták'' a jelen­lévők Szádeczky Zoltán sportosztályvezető hozzá­szólását, aki a különböző osztályokban történt „bun­dázásokról” többek között elmondta, hogy például az Eger SE is becsületességé­nek — mert ilyent nem csi­nált — „köszönheti” kiesé­sét. Sajnos, hasonló jellegű mérkőzések a Mátra-csoport­ban is előfordultak. Szenve­délyes hangon tett említést arról, hogy az MLSZ soro­zatosan, következetlenül jár el, amikor gyakran változ­tatja. „cserélgeti” a Mátra- csoport csapatait. Példa er­re a BVSC esete. Sajnos, a csoport egyik legerősebb csapatát, a H. Papp J. SE-t most áttette a Tisza-csoport- ba. Nagy vihart kavart fel a H. Köteles SE Mátra-me- zőnybe történt sorolása, s az. hogy páratlan, 17-es lett a mezőny, és ezért az 1985— 86-os bajnokság végén négy csapat esik ki ebből az osz­tályból. Dr. Terpitkó And­rás adott választ az átiga­zolásokkal kapcsolatban fel­tett kérdésekre és arra, hogy miiként történt felsőbb MLSZ-intézkedésre a H. Kö­teles SE ily módon történt besorolása. A Mátra-csoportban au­gusztus 18-án kezdődik el az 1985—86. évi pontvadászat. ( Szigetváry) cia fővárosból, mint FIFA- tiszts ág viselő a pekingi köz­pontba repül. A magyarok úti társa lesz Párizstól Sanghajig az egyik ellenfél. Mexikó válogatottja is. A VB csoportbeosztása: „A" csoport, Peking: Kína, Bolívia, Guinea, Egyesült Ál­lamok; „B” csoport, Tien- csin: Ausztrália. Argentína. Kongó, NSZK; „C” csoport. Talien: Szaúd’Arábia. Costa Rica, Nigéria, Olaszország: „D” csoport, Sanghaj: Ka­tar. Brazília, Mexikó. Ma­gyarország. Az Eger körzeti községek (el­nőtt (érti és női teke-csapatbaj­nokságát július 28-án 8 órától rendezik meg a parádsasvári au­tomata pályán. A nevezéseke.t július 26-ig kell eljuttatni az Eger Városi Tanács VB testnevelési és sportosztályának címére: Eger. Dobó tér 2. A siketek világjátékán a ma­gyar vízilabda-válogatott ezüst­érmet szerzett. A döntőben az olaszoktól kaptak ki a magyar pólósok 8—7 arányban. A lab­darúgó-finálé is olasz sikert ho­zott. az itáliaiak 2—X-re verték Nagy-Britanniát. Kecskeméten rendezték meg az Aranyhomok-kupa teniszver­senyt. ahol az Eger SE . színeit képviselő Miskolczi Agnes egyé­niben második helyezést szer­zett. a serdülő Bundies Zoltán pedig bekerült a legjobb nyolc közé. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 29. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: vény nyereménye egyenként a 424 db 13+1 találatos szel- 9198 forint. A 13-asok 6118, a 12-esek 120, a 11-esek 33 fo­rintot érnek. A 10 találatos szelvények nyereménye nem ér­te el a 10 forintot, nyereményük a 11 találatosok között került felosztásra. A washingtoni bemutató te­nisztorna páros számában Taro- czy Balázs szokatlan partner, az amerikai David Graham oldalán bejutott a döntőbe az amerikai Purcell és a csehszlovák Na urá­lii 6—3. 7—5 arányú legyőzésé­vel. A londoni Crystal Palace-ban rendezett atlétikai verseny utón. amely a Mobil Grand Prix nyol­cadik állomása volt. három ma­gyar sportoló. Bakos, Szalma és Pálóczi is holtversenyben az el­ső helyen áll kategóriáiéban. Mint ismert, a területi labda­rúgó-bajnokság Mátra-csoportjá- ban szereplő Hatvani KVSC-től megvált Gál Béla edző. Az utódja a 34 éves Öze Tibor szak­edző lett, aki kétéves szerződést kötött a klubbal. Ezt megelőző­en az Üjpest utánpótlás vezető edzője volt. Segítőtársa Pásztor István lesz, aki korábban szin­tén a lila-fehéreknél tevékeny­kedett. A ZTE vendégeként Magyar- országon készül a bajnokságra az NK Rijeka labdarúgócsapa­ta. Az I. ligás jugoszlávok az edzések mellett több mérkőzést is vívnak magyar együttesekkel. Kedden 17 órakor Nagykanizsán az NB Il-es Olajbányász, szer­dán este 7-kor Zalaegerszegen az NB I-es ZTE, pénteken, szin­tén 17 órakor pedig Siófokon az újdonsült élvonalbeli Bányász lesz az ellenfelük. A vendégek 26 játékossal érkeztek, így mind a három városban vegyes csa­patuk is összecsap a házigazdák hasonló legénységével. Az NK Rijeka szombaton utazik haza Holnapi, szerdai lapszámunk­ban közöljük a Mátra területi labdarúgó-bajnokság 1985 86. évi őszi sorsolását. Útvonal: Párizs, Hongkong, Sanghaj Agria—MALÉV ’85 Nyolcán az élmezőnyben A függőjátszmák egyik „csúcstartója" Orev (Bulgária) (Fotó: Szabó Sándor) Félidejéhez érkezett az Ag­ria—MALÉV ’85 elnevezésű nemzetközi sakkverseny Egerben. A várakozásnak megfelelően, kisebb megingá­sok ellenére jól szerepelnek a nagymesterek, de úgy tű­nik a többiek alaposan meg­nehezítik még a dolgukat. A kiegyensúlyozottság kettős jele, hogy egyrészt nyolcán állnak azonos pontszámmal öt forduló elteltével, más­részt növekszik a függőjátsz­mák száma. Vasárnap pél­dául a mestercsoportban 17 játszrriát kellett este 9 óra­kor folytatni, és két óra eltel­tével hét asztal mellett még igencsak gondban voltak az érdekeltek. Meg is jegyezte Vodászi János a megyei sakkszövetség főtitkára, a verseny egyik rendezője: le­het. hogy délelőttre is kell függőjátszmákat tenni. ha ez így folytatódik. Márpedig a hasonló foly­tatásra minden esély meg van. említett játszmák kö­zül először az osztrák Pitro és a csehszlovák Petrovics köré gyülekeztek nagy szám­ban azok. akik már „letud­ták” aznapi dolgukat, majd az NDK-beli Bogi és ellen­fele Perényi játéka iránt fo­kozódott az érdeklődés. Pe­rényi akkor már fél pont­ért küzdött, de eredményte­lenül. Kezet nyújtott fel­adva a játszmát, elvonult a másik terembe kielemezni, hogy miben hibázott. Az egri Mészáros viszont egyelőre nem tud hibázni. Kellemes meglepetésre tagja annak a 8 tagú mezőnynek, amelynek tagjai öt forduló álatt 4 pontot gyűjtöttek. Az NSZK-beli Klostermann le­győzésével is bizonyította jó formáját. A mestercsoport­ban szereplő többi egri ver­senyző vasárnap halványabb teljesítményt nyújtott, mint korábban. Egyedül Forgó É. számára van remény a pont­szerzésre, ha eredményesen fejezi be a függőjátszmát. A dán Jacoby összpontosít A „függőknél” maradva eddig a Hansner (csehszlo­vák)—Orev (bolgár) játszma vezeti a sort a játékidő hosz- szát illetően. Több mint nyolc óra elteltével nyert Hansner. A mesterjelölt- és nyílt versenyű csoportban, mivel később kezdtek, még csak most kezd igazából já­tékba lendülni a mezőny. Három forduló után felt Li­nóén kevesen vannak, akik három ponttal, minden meg- szerezhetőt elnyertek. A svéd Holst, a csehszlovák Brets- majdr és Jakobec valamint a magyar Klepej, illetve a szintén magyar Dér és Si­mon nyújtott eddig százszá­zalékos teljesítményt. A ne­heze azonban még minden­ki számára hátravan. A legjobb magyar az egri Polónyi volt Vadász-öttusa A Csehszlovák ’ Szocialis­ta Köztársaság felszabadu­lásának 40. évfordulója al­kalmából rendezvénysoro­zat keretében került sor a szocialista államok vadász­öttusa lövészversenyére. A fenyvesektől övezett brnoi lövészstadion adott otthont a két napig tartó rangos ese­ményeknek. A legtöbb or­szág — sportlövész berkek­ben régóta ismert kiváló versenyzőkből — állította össze négytagú válogatott csapatát. Csehszlovákia, Szovjetunió. NDK együttes után a negyedik helyen végzett válogatottunk, ami az erős mezőnyt tekintve jónak mondható. Kiemelke­dő eredményt nyújtottak a mieink futódisznó. állóőz. és a skeet számokban, gyengébben ment a torony- kakas és a trap lövészet. E két utóbbi versenyszámban nem rendelkezünk pályával, így az edzési lehetőség is minimális. Egyénileg ifj. Polónyi György (Eger) nyújtotta a magyar válogatottból a legjobb teljesítményt. a megszerezhető ezer pontból 854-et ért el. Ezzel a telje­sítményével a 10. helyen végzett. Első helyezett lett Sivcák Miroslav (Csehszlo­vákia) 902 ponttal. A magyar csapat a verse­nyek befejezése utáni napon megtekintette a brnói kiál­lítási csarnokban rendezett nemzetközi trófeabemuta­tót is. Modellezés Kiemelkedtek a győztesek Meghívásos nemzetközi versenyt rendezett az MHSZ Bervai Modellező Klub sa­ját pályáján. A sebességi autók négy kategóriájában NSZK-beli, svájci verseny­zők is indultak, továbbá rajthoz állította modelljét a magyar válogatott néhány tagja is. Különösen a 10 köbcentiméteresek mező­nyében születtek jó eredmé­nyek, de valamennyi győz­tes teljesítménye elérte a nemzetközi szintet. Érde­kességnek számított, hogy egyesek szerencsét próbál­tak tőlük szokatlan kategó­riában is. A verseny összes­ségében jól szolgálta az idei további küzdelmekre történő felkészülést. Eredmények: 1.5 köbcenti­méter: 1. Szüts (MOM), 221,6 km óra, 2. Szepes (MOM) 219,7, 3. Denerlen (NSZK-beli) 196,7. 2,5 köb- centiméter: 1. Malik (NSZK- beli) 231,2. 2. Bak (MOM) 212,7. 3. Perényi (Debrecen) 165,3. 5 köbcentiméter: 1. Ziegler (NSZK-beli) 226,2, 2. Ruzsáné (MOM) 178,7, 3. Gál (Gyöngyös) 166,3, 10 köbcentiméter: 1. Denerlen (NSZK-beli) 294,9, 2. Schnei­der (svájci) 281,6, 3. id. Rú­zsa (MOM) 270,4. Augusztusban újabb ver­senyre kerül sor a bervai pályán, várhatóan a teljes hazai élgárda részvételével, ­Volán 21. Sz. Vállalat felvételre keres visontai telepére gépkocsivezetőt kedvező fizetéssel, KRAZ gépkocsira. Bérelszámolót teljesítmény­bérezés számfejtéséhez. Jelentkezés: Thorez Bányaüzem 21 es Volán üzemigazgatósága, (kék ház) munkaügy. Tájékoztatjuk a tisztelt utazóközönséget, hogy 1985. július 26-tól péntek, szombat és vasárnapi napokon új járatokat indítunk Ózd—Budapest viszonylatban. Az autóbusz Ózdrál 6.00 órakor indul Szentdomonkos, aut. vt.-t 6.35 órakor, Tarnalelesz., aut. vt.-t 6.39 órakor, Bükkszenterzsébet 6.42 órakor, Pétervására, aut. vt.-t 6.52 órakor, Hatvan, Zöldfa Vendéglő megállóhelyet 8.13 órakor érinti és a Budapest, Népstadion úti autóbusz-állomásra 9.15 órakor érkezik. Vissza, Budapest, Népstadion úti autóbusz­állomásról 16.00 órakor indul. Minden kedves utasunknak jó utazást kíván a Volán 3. Sz. Vállalat, Miskolc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom