Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-09 / 159. szám

Hatvan esztendő emlékei Születésnapi beszélgetés Keres Emillel E születésnapi beszélge­tésre a Radnóti Miklós Színpad igazgatói irodájá­ban került sor. Abban a he­lyiségben, amelynek íróasz­tala mellett tizenkét évig ült igazgatóként, s ahonnan most — hatvanesztendősen — nyugdíjba ment. Hat évtizedet kalandoz­tunk be hatvan perc alatt. Szó esett a pályakezdésről, a tanítómesterekről és a barátokról, versekről és ter­vekről. De kezdjük a leg­elején. Mi vezette ehhez a gyönyörűségesen nehéz hi­vatáshoz, amelyet ügy ne­veznek : szí nészet ? — A véletlen. — Tizen­négy éves voltam, amikor szülővárosomban, Szombat­helyen rendeztek egy Ki mit tud?-hoz hasonló vetél­kedőt. A mai Savaria — az akkori Kovács Kávéházb.an került soi- a döntőre, ahol elhangzott az a mondat, hogy a nézőtéren ülők is jelentkezhetnek, s felme­hetnek a pódiumra szere­pelni. A szomszédunkban lakott Prisznyák Gyuri — átok rossz kölyök volt —, aki tréfából felírta a ne­vemet egv papírra, s egy­szer csak engem is szerep­lésre szólítottak. A helyzet „tragikumát" érzékelteten­dő hadd mondjam el: gye­rekkoromban valósággal ret­tegtem a nyilvános szerep­léstől. Érthető tehát, hogy úgy indultam el a pódium felé, mint egy alvajáró, vagy mint, aki kivégzésre megy. S ahogy odafentről körülnéztem, csoda történt, biztonságban éreztem ma­gam. a közönség tapsa szár­nyaikat adott, s a vetélkedő végén a zsűri nekem ítélte az első díjat. Ennek a si­kernek köszönhettem, hogy apám megosztott velem egy titkot: elárulta, hogy szí­nészdinasztiából származik, de erről mindeddig hallga­tott. mert kíváncsi volt rá — mondta —, mocorog-e valamelyik gyerekében szí- nésztálentum. „Légy szí­nész. ha én már nem le­hettem’’ — biztatott. Hát valahogyan így kezdődött... S a folytatás? — Játszottam amatőr színjátszócsoportban. majd a felszabadulás után, 1945. ben felvettek az Akadémiá. ra. s a ma már legendás hírű Horváth Árpád Kollé­gium lakója lettem. Abo- nyi Géza, majd Ladányi Ferenc volt az osztályfőnö­köm, évfolyamtársam volt többek között Békés Itala, Gera Zoltán, Kohut Magda. Szirtes Adám. Lénárd Ju. dit, Ferenc László. Nagy­szerű kollektívába kerültem, s azt hiszem mi voltunk az elsők a színiakadémía tör­ténetében. akik a negyedik év vége után is egÿütt akartunk maradni. Évfo­lyamtársaim engem bíztak meg, próbáljam elintézni. Jártam a minisztériumban és másutt, de úgy látszott, eredménytelenül. Ám az egyik nap hívatott az aka­démia igazgatója, s meg­kérdezte. komolyan gondol­tuk-e ezt az együttmaradást, mért volna rá lehetőség. Megszűnik a Bányász Szín­ház és megalakul a Hon­véd Színház, ahová le tud­nák szerződtetni az egész osztályt. így is történt. Egy évig együtt lehettünk, be­jártuk az országot, de ezt követően szétszórtak ben­nünket, én a Nemzeti Szín­házba kerültem, s három évet töltöttem ott. Majd huszonkilenc éves koromban megbíztak a szolnoki Szigligeti Színház igazga­tásával. Három esztendeig dolgoztam Szolnokon, ez­után 1956-tól 1961-4g a Víg­színház színésze lettem. 1961- től tizenhárom évig a Thá- lia Színház igazgatójaként tevékenykedtem. Onnan ke­rültem az Irodalmi — a mai Radnóti — Színpad igazgatói székébe. Íme, egv színészpálya né­hány sorba tömörítve. S amiről nem esett szó: a kél Jászai-, s a Kossuth-díj. uz Érdemes- és Kiváló Mű­vész kitüntetés, a SZOT-díj. a közéleti, a politikai mun­ka: 1966 és 1975 között az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja ■ volt. S nem esett szó a színjátszás mel­lett a másik nagy szerelem, ről. a versmondásról sem. Szavalóként bejárta az or­szágot a legkisebb település­től a nagy városokig. Hány költemény szerepel repertoárjában? — Sosem számoltam ösz- sze. Tizenöt előadóest anya­gát őrzöm emlékezetemben, de ez csak egy része a megtanult verseknek, pró­záknak. Egyszer egy bará­tom azt mondta, hazahoz­nak, kocsival a Balaton mel­lől. ha vállalom, hogy Bu­dapestig szerelmes verseket szavalok. Mikor megérkez­tünk még tudtam volna folytatni . . . — Kiknek köszönhet leg­többet a pályán? — Kényes kérdés, az em­ber óhatatlanul kifelejt olyanokat, akiknek hálával, köszönettel tartozik. Mégis hadd mondjam el, hogy el­sősorban Major Tamásnak és Gellért Endrének kö­szönhetem a legtöbbet, akik kezdő színészéveimben, az­tán még kezdőbb Színház­igazgatóságom idején szá­mos tanáccsal segítettek gondjaim megoldásában. Ugyanez vonatkozik Lend, vay F er encre és Bozóky Istvánra is. akik arra biz­tattak. hogy világmegváltó tervek helyett járjak két lábbal a földön. S még nem szóltam Zách Jánosról, akit barátomnak mondhattam. Várkonyi Zoltánról. Apáthy Imréről. Egri Istvánról. Ka­zimir Károlyról, akivel ti­zenhárom évig igazgattuk közösen a Thália Színházat — Beszéljünk befejezésül a terveiről is . . . — Hivatalosan augusztus elsejével adom át a szín­házat az új igazgatónak, Bálint Andrásnak. Nyug­díjaztatásom papír szerint 1986. január elsejével kez­dődik. de azután sem mon­dok búcsút a Radnóti Szín­padnak: színészként dolgo­zom tovább. Mert a színész akkor vesz végleg búcsút a színpadtól. ha ráteszik a koporsófödelet. Az idei nyár a pihenés mellett munkával is telik: júniusban és júli­usban néhány társammal; Kohut Magdával. Thirring Violával. Somhegyi György, gyel. Verdes Tamással az ifjúsági táborokat járjuk: a Szovjet Irodalom című fo­lyóirat élő mellékleteként szórakoztató műsort adunk a fiataloknak. Lesz egy té­véfelvételem is: a szegedi stúdió nyaranként a Gyulai Várjátékok idején lírai fesz­tivált rendez, amelyen a határainkon túli magyar költészet reprezentánsait mutatja be. Én Dedinszky Erika, Hollandiában élő költő verseit, adom elő. Utána pihenés, külföldi nya­ralás következik, sok-sok év után felhőtlen nyugalom­mal, mert nem kell készül­nöm az úi évad előkészíté­sére. Ez már az utódom dolga... K. Gy LÖKOS ISTVÁN: Száznegyven év a felnémeti „tanítói állomáson** VII/7. Az eseményről a testület jegyzőkönyve ekképpen ad számot: „Közsági elöljáró" ság azon esetből folyólag. hogy az Eger—Putnoki h. é. vasút építése a közeljövő' ben folyamatba tétetik és a vasút menetirányának azon megállapítása, mely szerint a vasút a község beltelkein keresztül, templom- és isko- latéren vonul át — valóság­gá válik : felelőssége érzeté­ben előterjesztést tesz az iránt, hogy a vasút menet­irányának az első tervezet szerinti, az egri érs, uradal­mi réten keresztül vezeté­sével, a jelenlegi menet­iránynak megváltoztatása iránt a képviselőtestület a vasúti engedélyezéshez meg­keresést intézzen egyrészről, másrészről kérvényezzen a nagyméltóságú kir. kereske­delmi miniszter úr előtt, hogy a tervezett menetirány megváltoztatására az engedé­lyesek köteleztetnek. A javaslat indoklásául elő- adatik. hogy a vasútnak a megállapított irányban való vezetésével míg egyrészt a népnek templomba, a tan­köteles gyermekeknek isko­lába való járása nehezíte­tik meg: addig másrészt a tervezett ■ vasútirány létesíté­sével a templom- és iskola- épületek épsége veszélyezte­tik, mert az egész templom­tér (domb) pincékkel van aláaknázva és alaposan felté­telezhető, hogy az útvonal el­helyezésére szánt bevágás és egyéb pincerombolás követ­keztében a templom alászáll és falai megrepedeznek. Mert a vasút felett tervezett átjá- ró-(hid)-hoz való feljutás kü­lönösen téli síkos időben az öregeknek majdnem lehetet­lenség. . . Mert a jelzett vas­útiránnyal igénybe vett út­szakasz a község legforgal­masabb helye, közlekedés a határba mezei munkára, be­érkező állomása a nagy­számban erdei fát fuvarozó lakosságnak és marhahajtó út. A tervezett vasútirány lé­tesítésével a legnagyobb vi­gyázat mellett is nem lesz lehetséges elkerülni a vasúti szerencsétlenségeket, az el- gázolásokat. A korábban tervezett út­irány míg egyrészt Felsötár- kány község érdekeit is szol­gálja. addig a kültelkeken haladva nem szolgál a köz- biztonság akadályául és nem is olyan költséges, mint a megállapított épületek és pincék kisajátításával terhelt útirány.” A felnémetiek• óhaja telje­sült: a vasút az érseki ré­teken, a falu mögötti terü­leten épült meg — szeren­csés módon, hisz később, az idősebbek által még ma is „hordógyár” néven emlege­tett faipari üzem így köz­vetlenül a vasút szomszédsá­gába települhetett. Különös véletlen: a vasút­építés a Boross-család sor­sával is összefonódott. Az Eger—putnoki vasútvonal megépítése idején idegenből jött szakmunkások jelentek meg a faluban. Közöttük volt az alsóköröskényi (Nyitra megye) születésű Mühldorf Béla „vasútépítési munkave­zető" is. aki — özvegyem­ber lévén — feleségül vet­te Boross József Margit ne­vű lányát. Az ő sorsuk már jórészt a bevezetőben emlí­tett emeletes házhoz kötő­dött, ahol a népes család a század első évtizedeiben még jobbára együtt lakott. Az idős tanító úr hamarosan nyugdíjba ment. öreg nap­jait unokái körében töltötte, s kedvenc időtöltése volt az anekdotázás. mesemondás Még jó néhányan — az idő1 sebb felnémetiek közül — ma is emlékezhetnek rá. amint hosszú szárú pipájával a lugasban üldögélt és fogadta a járókelők — egykori ta­nítványai köszöntését. Het­venhat éves korában. 1922. január 2-án halt meg. s har- madikán már el is temették jó emlékű édesapja, Boross Alajos sírjába. A tanítóság örököse most már végérvé­nyesen Boross Endre lett a családban, aki méltó módon folytatta azt a munkát, amit elődeitől szellemi, közéleti örökségként kapott, ö is szívügyének tekintette a te­hetséges gyerekek felkarolá­sát, de a falu közéletének is haláláig aktív résztvevője maradt. Az önkéntes tűzol­tóság megszervezéséért pl. különösen sokat tett. amely­nek tárgyi emlékei sajnos ma már nemigen, vagy leg­feljebb csak töredékben van­nak meg. Még népdal is szü­letett róla, amelyet hajdan a tűzoltóbálon a muzsika szünetében énekeltek a tűz­oltószertár előtti téren a fel­németi lányok: Felnémeti szertárajtó nyitva van A kántor úr bőrkabátja benne van Benne van a három aranygyűrűje Én vagyok a kántor úr szeretője. Boross Endre, az utolso „Boross kántor" 1936-ban, hatvanegy éves korában vo­nult nyugalomba. Méltán bú­csúzott tőle a falu népe és a kollegák eme gondolatok jegyében: „Boross Endre, fel­németi kántortanító negyven évi itt töltött szolgálata után ez évi szeptember hó 1-vel nyugalomba vonult és á tan­testület kötelékéből... kivált. E jól kiérdemelt nyugalom­ba munkatársainak tisztele­te. sok-sok ezen tanítványá­nak és szülőknek hálája. Fel­német község egész lakossá­gának nagyrabecsülése kí­sérte — hiszen csaknem va­lamennyit tanította — akik valamennyien szívből kíván­ták a távozónak, hogy ha nem is gondtalan, de nyu­godt pihenése legyen. — Egyénisége, szorgalmas és munkás tanító' képzettsége. . , élni fog a szívekben — időtlen időkig!" A megérdemelt pihenés örömeit és békéjét Boross Endre sajnos már nem soká­ig élvezhette: 1937. február 22-én, életének hatvankette­dik évében elhalálozott. Szü­lei ás nagyszülei mellé te­mették őt is és — sajnos — a jeles felnémeti tanítódi­nasztia emlékét ma már csak az ő sírja őrzi a felnémeti temetőben, no meg az egy­re fogyó emlékezet. Aligha vagyunk egyedül azzal á.z óhajtással, hogy e tanítócsa­lád emlékét legalább egy ut­canév őrizze meg, tartsa éb-' ren az immáron városrésszé szűkült, egykor oly virágzó faluban. Felnémeten. .. (Vége) Premier előtt az Annuska Mulattató helyzetek, ízes nyelv Kitűnő epizódszerepek, mulattató hely­zetek. iz.es nyelv . . . Mindezeket a ko­rabeli kritika állapította meg Gárdonyi Géza Annuska cimű színművéről a Nemzeti Színház 1903-as bemutatója után. A ritkán játszott darabot 30 évvel ezelőtt már láthatták az. egri nézők is, igaz, akkor kőszínházban. Az ez évi Agria Játékok keretében most ugyanaz a Kalmár András rendezi szabadtéren is. aki három évtizeddel ezelőtt színpad­ra vitte. Szántó György felvétele a pró­bán készült. A premier július ll-én, es­te fél 9-kor lesz. a Líceum udvarán. A képen Varga Mari. Polgár Géza, Pász­tor Erzsi. Kulcsár Imre és Horváth Sán­dor. HENRICUS: Micsoda?! Hogy ön nem ismeri Hermannt?! Micsoda szerencséje van, Uram! Azaz. akkora azért mégsincs, mert Hermann egész bizto­san ismeri önt. Hermann mindenkit ismer, mindenről tud. minden kiskaput meg­talál. Ahol valamit osztogat­nak. Hermann-nak már tele is a marka, ahol valamit mutatnak. Hermann már régen látta. Nincs az a kulcslyuk, amin át ne lát­na, nincs az a parányi ha- sadék az ajtón, amire— füle rá ne tapadna, nincs az a húsosfazék, amibe bele ne szimatolna. Hermann min­dennel és mindenkivel per­tu — csak épp szívlelni nem szívleli senki. Ám ez Her­mannt cseppet sem bántja, bárki kimutathatja vele szemben, megmondhatja ne­ki. akár írásban is adhatja — Hermann-nak tökmindegy, a füle botját se mozgatja. Hermann nemcsak az ön keresztnevét tudja. Uram, azt is tudja, mennyit keres ma. és mennyit keresett tiz év­vel ezelőtt, tudja, hány négy­zetméteren lakik, mennyi a lakbére, s pontosan fizeti-e. és persze tudja, hogy hívták az albérlőjük nagymamáját lánykorában, tudja, kivel szűrte össze a levet a zöld­ségesük felesége, s ki az. aki vele szeretné összeszűrni. De Hermann nemcsak tud minderről, beszél is róla: önnek és másnak, fűnek-fá- nak, annak, aki pletykára éhesen hallgatja, meg annak, aki egyáltalán nem kíváncsi mondókájára. Hermann amúgy hiva­talnok. A munkaidő kezde­te előtt már negyedórával lesben áll az utcán, a szem­közti oldalon, figyeli, ki ér be túl korán, ki később, s ki kivel áll szóba. Munka után újból ugyanott toporog, lesi: ki kivel, s kivel nem, ki tart ma másfelé, mint szokott, ki indul később az­nap. Hermann pontosan re­gisztrálja, melyik szobában ég a villany, és melyikben oltották le, ahol még nem kellett volna. Hermann-nak. éles a sze­me. és kitűnő a memóriája. Nem kell tehát semmit jegyzetfüzetéhe firkálnia, mindent pontosan fejben tart. Hermann kívülről fúj­ja bárki telefonszámát és születésnapját. Ezért kollé­gái nagy becsben tartják. Ha Hermann észreveszi valamelyik felettesét, odaro­han hozzá, lelógatott kezét megragadja, melegen meg­szorítja, s jelentőségteljes pillantások közepette fenn­hangon mondja: — Szervusz, Bécikém (Sandrókám. Gyulusom) vagy ahogy éppen hívják, mizújs. édes öregem? Hát b. nejed hogy van? Persze Hermann nem „b. riejed”-et mond, hanem Zsu­zsikát (Sacit, Marcsókát) — és lehetőség szerint minél hangosabban, s ha csak egy mód van rá, a folyosón, hadd hallják a kollégák, milyen közeli barátság fűzi felette­seihez. Ô igen. Hermami nagy becsben áll felettesei­nél. Ám, ha lacsonyabb be­osztású vagy kisebb fizeté­sű kollégával találkozik szemközt, sohasem látja meg a kinyújtott kezet, csupán nyájas leereszkedéssel bic­cent : — Üdvözlöm. Kovács (Nagy, Tóth) vagy ahogy éppen hívják. Hermann természetesen párton kívüli. Viszont rop­pant szoros szálak fűzik mérvadó körökhöz — vagyis amelyeket Hermann mérv­adónak tart —. ami persze megint csak nem akadályoz­za abban, hogy a nem mérv­adó körök híveinek apró fi­gyelmességekkel, meleg kéz­fogással adja tudtul: lelke mélyén^minden szimpátiája az övék, csak a körülmények ugyebár. Es így tovább. . . Talál valahol egy gom­bot, máris megnyomja, ta­lál egy harangot, máris fél­reveri, talál egy fogast, ka­lapját ráakasztja. Egyszer azért ö is túl közel ült a tűzhöz, kissé meg is pör­költe, de azért sikerült az egészet megúsznia, nem tud­ták ráhúzni a vizes lepedőt. De erről sohasem beszél Hermann, még azt sem haj­togatja. mekkora igazságta­lanság történt vele — ha kell, Hermann hallgatni is tud, mint a sír. Most min­denesetre megint fent van. jólesően nyújtózkodik hiva­tali székében, méltóságosan. És még be akarja mesél­ni nekem. Uram, hogy nem ismeri Hermannt? Hát hogy­ne. ismerné! Na ugye! (Fordította: Makai Tóth Mária)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom