Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-31 / 178. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. július 31., szerda A Marlboro és a sport (Fotó: Szántó György) Jött-ment a városban, de leginkább a stadion érdekelte. Napjában többször is kilátogatott a pályára, aprólékosan jszemügyre veit mindent, fényképezett, s ba valami hibádzott, azonnal szólt hogy javítsák ki. Peter Dambach Svájcból étkezett,. a Philip Mórris-cég képviseletében. Mint köztudott, az atherikai vállalat — pontosabban a Marlboro — adta nevét és pénzét a múlt hét végén. Egerben megrendezett nemzetközi lab. darúgókupáho^, A svájci fiatalemberrel az ünnepélyes eredményhirdetés előtt tudtam néhány szót váltani. Először arról kérdeztem, elégedett-é a szervezéssel? — A reklámszakember szemüvegén keresztül nézve, úgy hiszem, .az egriek eleget tettek elvárásainknak. Jól sikerültek a transzparensek az elhelyezésük is megfelelő volt, külön tetszettek a labdaszedő gyere-, kék és a csinos „Marlboro- lányok”. : — Ha jól tudom, a Marlboro eddig nem foglalkozott futballal? 0 — Igen. most fedeztük fel a labdarúgást és a benne rejlő lehetőségieket, A . foci Európában és így Magyar- országon is népszerű sportág. sokakat vonz á lelátóra. Ezért jutottunk olyan elhatározásra, hogy számunkra ezen az ismeretlen területen is próbálkozunk. Az önök városa és csapata az első láncszemek egyike. — Ez1 konkrétan mit jelent? — A kupa rendezési költségeibe ötezer 0 dollárral szálltunk be. tavaly pedig 13 ezer dolláros reklámtámogatást kapott tőlünk az Eger SE. — És mennyit emészt fel a Forma I.? — Csillagászati összegeket. Nekünk nagyon fontos a jó hírnév, a jo reklám és ehhez kitűnő, világhírű versenyzők kellenek. Lauda és Prost neve összeforrott a Marlboroval. A Forma I-be évente több mint tízmillió dollárt invesztálunk be — de. megéri. Az éves reklámköltségvetés nyolcvan százalékát egyébként az autóversenyek viszik el. — S milyen lesz a folytatás Egerben? — Bár a csapat kiesett az I. osztályból, mi továbbra is támogatjuk, annak reményében. hogy mihamarább fetküzdik magukat az élvonalba. Szeretnénk, ha a * Marlboro-kupa hagyományos rendezvénye lenne Egernek. Kár, hogy a serleget nem a házigazdák nyerték el. de talán egy év múlva ... így legyen! (budai) MÁTRA-CSOPORT 1984-85 Egy pont hiányzott a Füzesabony bentmaradásához Lezárult a negyedik bajnoki év a területi labdarúgó-bajnokságokban. A Mát- ra-csoportban rendkívül szoros küzdelem folyt a kiesés elkerüléséért. A kiesettek közül egyik csapat sem volt pontszámban úgy leszakadva a további három együttestől, hogy az utolsó előtti fordulóig ne bizakodhatott volna a bentmaradásban. Mint ismert, végül a Borsodi Építők Volán és. az MVSC társaságában, utolsó előttiként búcsúzott a Füzesabonyi SC. tak... A területi versenybizottság legutóbbi ülésén dr. Csicsai József a következőket mondta: — A játékosok képességei alapján a Füzesabonynak továbbra is itt lenne a helye, de a tavaszi rajt előtti hiányos felkészülés, a megfelelő erőnlét hiánya megbosz- szulta magát. Ennyit az FSC egyéves területi szerepléséről, s most essen szó a hogyan továbbról is. Nagy változások a játékosállományban Fodor Agnes öt aranyéremmel tért haza ÚSZÁS Zombori József öt egyéni és egy váltó vidékbajnoki címet szerzett Gyenge bazoi mérleg — Miért nem sikerült teljesíteniük célkitűzésüket, a területi osztályban maradást? — kérdeztük Káló Mihálytól, a Füzesabonyi SC közelmúltban lemondott edzőjétől. — Már korábban is említést tettem arról, hogy a játékosállomány erősítése,. igazolásaink nem úgy sikerültek. mint ahogy azt terveztük: Az első száfnú kapusnak igazolt Fodor korán bevonult katonai szolgálatra. Kiss Joachim pedig súlyos kézsérülést szenvedett. Az ősszel Edelényben, majd otthon. a St. Síküveggyártól kapushibák miatt vesztettünk. Talán a legfájóbb volt az MVSC elleni, hazai fiaskó. Ez több játékosnak a kedvét szegte... A tavaszi nyitányra nem sikerült kellőképpen felkészíteni a csapatot. mert kezdetben csak öten-hatan látogatták az edzéseket. Végre megoldódott a kapuskérdés, az ESE kiadta részünkre Bartos Sándort. A kezdeti kapus- és erőnléti problémák ellenére, bravúrokra is képes volt a gárda, főként idegenben. Nyerni tudtunk a bajnok Ganz- MÁVAG és az ezüstérmes Hátvan otthonában. Ezek pillanatnyi. gyorsan feledésbe menő sikerek voltak. Sajnos nem tudtunk maradandóbb sikert elérni, mivel kiestünk. Ezért elsősorban magunkat okolhatjuk. Több hazai mérkőzést vesztettünk . el egy góllal, csatáraink gólképtelensége miatt. S mint ahogy az lenni szokott: „a szegény embert még az ág is húzza". Így jártunk mi is. . A gépgyáriak ellen a mérkőzés hajrájában öngóllal vesztettünk. A Borsodnádasddal szembeni,, nagy fontosságú találkozón Bartos 11-esből a kapufát találta el. A Sajó- bábonyban lejátszott összecsapáson ritka játékvezetői tévedések fosztottak meg bennünket a pontszerzéstől. .. Végül csupán egyetlen pont hiányzott célkitűzésünk eléréséhez. Mi tiszta eszközökkel. becsülettel megküzdöttünk minden pontért. Emelt fővel távozhattunk a Mátra- csoportból. A bajnokság tisztasága érdekében még akkor is teljes, erőbedobással küzdött csapatunk, amikor már reménytelennek tűnt sorsunk. Meg is nyertíik az utolsó két mérkőzést. Ami tény: a Füzesabonyi megelőzte négy-öt olyan csapott amelyek egy fikarcnyival sem voltak jobbak, de vezetőik rutinosabbak volAkik látogatják az abonyi labdarúgók edzéseit, előkészületi mérkőzéseit — ilyenek meglepően sokan vannak —. azok meggyőződhették arról, hogy alaposan megváltozott, megfiatalodott a játékosállomány. A csapat „ászai” közül többen is hiányoznak. Barta András és Torbavecz József Bélapátfalvára. Jónás János pedig Gyöngyösre igazolt. Mártha és Takács visszavonult. Kiss II. józsef sportkórházi kezelésre szorul, a továbbiakban játékosi pályafutása még bizonytalan. Űj játékosok: Birincsik (Özd), Barta J. és Molnár Zs. (mindkettő ESE-ifi). valamint cserébe Bartuska József és Jánosi Ferenc Bélapátfalváról. Jó „igazolásnak” tartják Füzesabonyban Bartos ’ Sándor kapuvédő megtartását, aki a közeljövőben játékósedzőként tevékenykedik Káló Mihály helyett. Nem kevesebb, mint hat saját nevelésű fiatal vesz részt • az edzéseken. A játékóskeret a következőképpen alakult: Bartos, Kiss J. (kapusok). Polgár, Tóth F., Nagy L., Mudriczki, Fejes, Káló, Szalai Gy., Szalai S., Birincsik, Lakatos J. (védők és középpályások). Bari, Lakatos Barta J„ Molnár Zs., Bartuska. Jánosi (csatárok). Tóth Istvántól, a városi jogú nagyközségi tanács titkárától. a sportkör elnökétől megtudtuk, hogy helyi viszonylatban eddig soha nem tapasztalt, ideális felkészülési lehetőséget biztosítottak labdarúgóiknak, a sikeres felkészülés érdekében. Szeretnék elkerülni az olyan nagyfokú visszaesést, mint amikor az FVSC kiesett a megyei bajnokság mezőnyéből s csaknem egy évtizedig vissza sem került oda. Áz új, alakulófélben levő csapattól a sportköri vezetés az első öt közé kerülést várja. A fiatal szakvezetőnek a területi mezőnyben szerepelt védelem adva van. A középpályássor kialakítása jelenti a legnagyobb feladatot, hisz a Torbavecz, Barta, Takács trió utódját kell megtalálnia. Az abonyiak sorozatban játsszák az előkészületi mérkőzéseiket. Egyre biztatóbb teljesítményt nyújt a csapat. A csalódást ért -szurkolók kezdenek vidámabbak lenni, mondogatják is egymásnak; „Ügy látszik, jó kis csapatunk lesz". Ez majd elválik a bajnoki pontvadászat folyamán .. Szigetváry József Tolucában lesz a Mexikó— Magyarország mérkőzés Értesítés érkezett az MLSZ-be az 1986. évi világ- bajnokság házigazdáitól. Eszerint — mint Czékus Lajos, az MLSZ főtitkár-helyettese közölte az MTI-vel — a Mexikó—Magyarország mérkőzést december 14-én, vagyis a világbajnoki döntő sorsolása előtti napon Tolucában rendezik meg. Ezzel a 90 perccel adják át a VB-döntőre megszépített, átalakított arénát. A magyar labdarúgó-válogatottnak még két mérkőzése lesz Mexikóban. December 7-én, vagy 8-án illetve ÍO-én vagy 11-én. Az ellenfelek és a színhelyek még nem ismeretesek. A mexikóiak csak annyit közöltek, hogy ezekkel a mérkőzésekkel is a VB-sta- dionokat avatják. Aranyesi a vidékbajnokságon Békéscsabán, az Árpád-für- döben rendezték meg az országos úszó-vidékbajnoksá- got. ahol 24 egyesület 320 versenyzője állt rajtkőre. Kitűnően szerepeltek az Eger SE úszói: a három nap során összesen 20 aranyérmet gyűjtöttek. Eredmények. Férfiak, 400 m győri: 1. Zombori József 4:11.63, 200 mell: 1. Szilvása Péter 2:35.26, 200 m vegyes: 1. Zombori 2:13.87, 4X100 m vegyesváltó: 1. Eger SE (Reim. Szilvása. Zombori, Kovács) 4:1,1.45, 100 m gyors: 1. Kovács Ottó 55.36, 2. Zombori 55.77. 2Ç0 m pillangó: 1. Zombori 2:07.98, 100 m mell: 1. Szilvási 1:10.49. 4X200 m gyorsváltó: 2, Eger Nők. 100 m győri: 1. Fodor Ágnes 1:00.14. 3. Thum- merer 1:01.62, 200 m hát: 1. Bartha Mónika 2:27.04, 100 m mell: 3. Koncz 1:21.43, 200 m vegyes: 1. Barta 2:28.54, 2. Fodor 2:32.60, 3. Thummerer 2:32.86, 4X100 m gyorsváltó: 1. Eger SE (Batrha. Erdélyi, Thummerer, Fodor) 4:11.31, 200 m gyors: 1, Fodor 2:11.53, 2. Barta 2:12.99, 100 m pillangó: 1. Thummerer Ildikó 1:07.50, 4X100 m vegyesváltó: 1. Eger SE (Bartha, Koncz, Thummerer, Fodor) 4:43.79, 400 m gyors: 1. Fodor 4:30.50, 200 m pillangó: 1. Thummerer 2:23.24, 2. Erdélyi 2:30.28, 100 m hát: 1. Bartha 1:08.41. 400 m vegyes: 1. Bartha 5:17.99. SE, 200 m gyors: 1. Zombori 1:58.56, 100 m pillangó: í. Zombori 59.10, 4X100 m gyorsváltó: 2. Eger SE 3:50.81. Bartha Mónika a 100 irres hátúszás győztese (Fotó: Szántó György) A fele sem biztonsá- gos... Nagyszabású vizsgálatot végeztek a közelmúltban Belgiumban, amelynek során a 18 elsőligás labdarúgó klub stadionját tekintették meg a szakértők. Kiderült, hogy a pályáknak csak kevesebb mint a fele — pontosan nyolc — felel meg a biztonsági előírásoknak, a többi kisebb-nagyobb mértékben életveszélyes. A vizsgálatot azok után rendelték el, hogy május 29-én a brüsszeli Heysel- sládionban rendezett BEK- döntőn a belga sport történetének legsúlyosabb katasztrófája történt, amely 38 ember életét követelte és 454-en megsebesültek. A jelentést hétfőn Char-, les-Ferdinand Nothomb belügyminiszter hozta nyilvánosságra. A leglényegesebb tapasztalatok a következők: a legsiralmasabb állapotú az ország legrégebbi — 90 éves — stadionja, az FC Antwerpené. A fából készült főlelátó és a lépcsők rogyadoznak, az ülések nincsenek rögzítve, szinte alig van biztonságos pontja a stadionnak. A bizottság következtetése: azonnal le kell zárni a főlelátót, s a pályán nem szabad rendezni nemzetközi mérkőzéseketA szintén falelátókkal felszerelt genti és warege- mi pályán az alkatrészeket szinte teljesen szétrágta a szú, a nézőtér összedőléssel fenyeget. ■ • < Még a legmodernebb belga pályát, az Anderlecht stadionját sem találta teljesen rendben a vizsgálat. A szakértők véleménye szerint a lépcsők túlságosan meredekek, s a kerítés nem nyújt elég védelmet a játékosoknak az esetleg betóduló nézőkkel szemben. Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy személygépkocsimosónkat keiizemeltiik MHSZ Gépjárművezető-képző Iskola, Eger, Vöröstüzér ü. 36. sz. alatt. Üzemelési idő: hétfőtől—péntekig: 6.00—16.00 óráig, szombaton: 6.00—12.00 óráig. Volán 21. Sz. Vállalat felvételre keres visontai telepére gépkocsivezetőt kedvező fizetéssel. KRAZ gépkocsira. Bérelszámolót teljesítménybérezés számfejtéséhez. Jelentkezés: Thorez Bányaüzem 21 es Volán üzemigazgatósága, (kék ház) munkaügy.