Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
ORSZÁGRÓL—ORSZÁGRA • »*■# V 't: úlius 27 Az értekezlet résztvevői: W. Churchill brit miniszterelnök (öt július 28-tól Attlee új kormányfő váltotta fel), H. Truman amerikai elnök és J. V. Sztálin szovjet vezető (Fotó: MTI Külföldi Képszolgálat — KS) POTSDAMI KONFERENCIA Mához szóló tanulságok Truman, az Egyesült Államok elnöke szólt: „Ezennel berekesztem a berlini konferenciát. Viszontlátásra a következő találkozón, amelyre remélhetőleg hamarosan sor kerül”. Sztálin a Szovjetunió népbiztosai tanácsának elnöke: „Adja Isten”. Attlee angol miniszterein«*: „Szeretném kifejezni reményemet, hogy... itt kötött barátságunk tartós és szilárd lesz”. Mindez 1945 nyarán hangzott el a július 17-től augusztus 2-ig tartó csúcstalálkozón Berlin mellett, Potsdamban. Vajon sejtették-e már akkor ezek a vezetők, hogy a záróakkordként megfogalmazott remények így nem válnak valóra, vagy még bíztak abban, hogy a szálak, amelyek a Hitler elleni közös háborúban kiálltak minden szakítópróbát. továbbra is egymáshoz közel tartják őket? Nem tudni. Minden esetre itt. ezen a találkozón még sikerült együttes és történelmi súlyú döntéseket hozniuk. Igaz. ez a konferencia kétarcú volt. Egyrészt világosan megmutatkozott egy kemény küzdelem a háború utáni pozíciókért, másrészt tényleg lezárták a második világháborút, valóban új arcot adtak Európának. Az Egyesült Államok és Anglia e tárgyalóasztalnál minden lehetőt megpróbált, hogv a Szovjetunió politikai és katonai befolyása — vérrel kiharcolt történelmi küldetése minél szűkebb területre korlátozódjék majd ugyanakkor az elfogadott dokumentumokban alapvetően érvényesültek azok a nemes, az emberi haladást szolgáló, és az úi erőviszonyokat kifejező elvek és törekvések, amelyek a fasizmus elleni fegyveres küzdelem éveiben alakultak ki. Mielőtt tovább mennénk, foglaljuk össze röviden, mit is öntött okmányba a három hatalom a potsdami konferencián, nem egész negyedévvel az európai harcok befejeződése után. Elhatározták, hogy a hitlerizmus ír. magját is kiirtják. Németországot békés, demokratikus útra terelik, a békeszerződés megkötéséig (akkor még úgy látszott, hogy erre sor kerülhet). meghúzták Németország új keleti határait, kijelölték azokat a területeket, amelyek átkerülnek Lengyel' országhoz, illetve a Szovjetunióhoz; szükségesnek jelentették ki a német ajkú lakosság áttelepítését ezekről a vidékekről, illetve Csehszlovákiából és Magyar- országról; szólt az okmány az ország átmeneti — amerikai. angol, francia és szovjet megszállásáról, négy ideiglenes övezet kialakításáról. Kijelentették végül, hogy békeszerződést kötnek Németország volt szövetségeseivel, Olaszországgal, Bul- . gáriáva 1, Finnországgal, Magyarországgal és Romániával. Négy évtized telt el azóta. A nyugati könyvek, visz- szaemlékezések nagy többsége lebecsüléssel vagy hábo- rogva, keserűen vagy kétkedéssel írtak arról, ami Potsdamban történt. Ha véleményük lényegét nézzük, kiderül. hogy Németország és Európa „kettéosztását” hányják Potsdam szemére, azt. hogy nem egy polgári elképzelés szerinti, teljesen nyugati befolyás alatt álló Európa alakult ki. A konferencia résztvevői 40 esztendővel ezelőtt nem tudhatták, milyen lesz a jövő. de nem is ez a lényeg : Európa olyan lett, amilyenné az új erővi. szonyok és a társadalmi haladás vastörvényei tették. Valójában nem a Potsdamban leírtak hozták a változást, ezek már csak következményei, megfogalmazásai voltak annak, ami a második világháborúban és annak eredményeképpen történt: a szélsőséges imperializmus súlyos csapást kapott, a szocializmus előre tört. Európa e „kettéosztása” nem más, mint a két társadalmi rendszer egyensúlyának kialakulása ez évtizedek alatt. A kiindulópont valóban Potsdam, de ami azóta végbement, azt a történelem szentesítette, visszafordíthatatlanná tette. Szólni kell azonban még egy tanulságról, amely nélkül ez a megemlékezés nem lehet teljes. Bármilyen nagy érdekellentétek feszültek is •közöttük, a három nagy meg tudott egyezni. mégpedig nem is csekély kérdésekben. Ilyen együttműködésre ma is nagy szükség lenne, változott körülmények között ugyan, de a közös nagy döntéseknek az akkorihoz hasonló akaratával. Tatár Imre GÖBÖLYÖS LÁSZLÓ RÓMAI LEVELE: Római csavargások Rómában júliusban minden önti a forróságot — a házak, az utcák, az emberek. Délután háromkor a Pin- cio-domb pálmái alatt trópusokat idéz a párás levegő. A parkban kecses lovakat ugratnak, zenés körhinták forognak. A Trinitá dei Monti templom két tornya alatt virágerdők borítják el a Spanyol-teret, ahol tizenöt évvel ezelőtt a hippik tanyáztak és lubickoltak a kutakban. A Magyar Akadémia a Tiberis-parton békésen hű- sol a platánok tövében. Hajdani barokk pompáját visz- sza nyerte, ám a környék a középkorban él. Szűk utcák, amelyekbe évszázadok szaga vette be magát, és csak egy- egy beszáguldó kocsi jelenti -napjainkat. Váratlanul jönnek és mégsem gázolnak el senkit. Az autósok és a gyalogosok íratlan megállapodása erősebb, mint a római szerződés. A Piazza Navona kútjánál szerény festők állították fel vásznaikat. Fiákeresek várnak vendégre, közben az egyik a lovával veszekszik. mert a derék szürke bele akart inni söröspoharába. A Piazza Argentína római építményei voltak hajdan az elhagyott macskák otthonai. Ma már nem háborítják a romok nyugalmát. Mintha az egész városban kevesebb lenne a macska — és a piszok is. A Capitolium dombján szabadtéri koncerteket tartanak. fenségesen szól a 2000 éves épületek között Bach, Händel, és Chopin zenéje. Nem messze innen a folyóparton egy régi templomban őrzik az „igazság szá- já”-t. Hazug embernek a legenda szerint nem ajánlatos a kőtányér nyílásába belenyúlni. A Tiberis közepén kis középkori szigeten zömök barokk templom áll. Előtte különös légies szobrok. Az egyik szobor neve: „Szent Ferenc, a környezetvédők atyja.” Alkotója a templom idős plébánosa. Kopott házak között számtalan kisvendéglő, virágokkal kertheiyiségekkel. ahol a tulajdonos együtt borozgat a vendégekkel — ez a Traste- vere, amelyet Fellini megénekelt. a „Róma” című filmben. A nyári hónapokban tartják itt ünnepeiket az őslakos Trastevereiek, éjszakába nyúló szabadtéri lakomákkal, melyek királya a kemencében sült. rozmaringgal ízesített gyenge húsú malac. A Gianico’.o-dombról. a Garibaldi-szobor tövéből ahonnan minden delet egy 48-as magyar ágyúval köszöntének. elénk tárul az egész ősi Róma, és itt a legszebb a naplemente. A vörös inges vezér közelében gyerekek tucatjai szurkolnak Pulcinella. Arlecchino és az ördög kalandjain. A bábos maestro a nápolyi commedia deli, arte színház egyik utolsó képviselője. Egyszerű bábuit bárki megveheti 5000 líráért. A Trevi-kútban. ahol Anita Ekberg fürdette buja há- jait, most turisták hűsölnek. a víz szinte nem is látszik tőlük. A meleg napnyugtával sem szűnik. Jó érzés a fő- utaktól távol, este csavarogni — az eltévedésnek is megvan a romantikája — mintha megszűnt már az a félelem, a bizalmatlanság, ami néhány éve rátelepedett az Örök Városra. Róma újra tud élni és nevetni. ,Csillagok háborúja”, kontra „csillagok békéje" Heuréka A monda szerint Arkhimédész csupaszon rohant végig a városon örömében, amikor a fürdőkádban ülve rájött a folyadékok felhajtóerejének később róla elnevezett törvényére. Heuréka! Megvan! — kiabálta, miközben a derék szüraku- szajak döbbenten néztek a hibbantnak vélt tudósra. Francois Mitterrand francia elnök kétségkívül jól öltözött volt. amikor áprilisban bejelentette az Eureka program beindítását — nem is tartotta senki féleszűnek, sőt! Ám ami a döbbenetét illeti, abban nem volt hiány: Ronald Reagan köreit — ezt a mondást is Arkhimédésznek tulajdonítják — alaposan megzavarta az európai űrkutatási terv. Látszólagos felületesség Az Eureka programot azóta is gyakran emlegetik a nagy hírügynökségek — jobbára anélkül, hogy megkísérelnék körvonalazni a nagyszabású elképzelést. Nem véletlen ez a látszólagos felületesség. Az Eureka terv részletei egyelőre nem ismeretesek olyan mértékben. mint az amerikai „stratégiai védelmi kezdeményezés” (SDI). a „csillagok háborúja” néven ismert reagani program összetevői. Látszólag úgy tűnhet, a franciák előbb „bedobták a közvéleménybe” ötletüket, s csak később kezdték kidolgozni azt. Bárhogyan legyen is, logikus lépésnek látszik egy nyugat-európai űrkutatási program, hiszen az SDI, esetleges megvalósulása esetén még jobban kiszolgáltatná az Egyesült Államoknak a NATO többi tagját. Ráadásul az esetleges és elkerülhetetlen — szovjet válaszintézkedéseket is beszámítva. tovább nőne a szakadék a nagyhatalmak és a középhatalmi státusra igényt tartó Franciaország között. Harmadszor pedig egész Nyugat-Európa óriási hátrányba kerülne az amerikai és a japán elektronikai, űrkutatási iparral szemben, ami rontaná helyzetét a gazdasági versenyfutásban. Ebben a helyzetben Nyugat- Európának csak két lehetősége maradt. Vagy teljes energiával részt vesz az SDI-ben, és megpróbál minél nagyobb részesedésre szert tenni benne, vagy saját kutatási programba kezd. Nem lehetett kétséges, hogy Franciaország ez utóbbit tartja egyedül elfogadhatónak, s a Közös Piac tagjai közül többen támogatják is ezt az elképzielést. A legfontosabb országok, az NSZK és Nagy-Britannia viszont szemlátomást két vasat akarnak a tűzben tartani, s mindkét tervben részt kívánnak venni. „Civil”-program Az Eureka lényege az eddig kiszivárogtatott hírek szerint az lenne, hogy Nyugat-Európa összehangolná kutatásait a nagy teljesítményű, ötödik generációs számítógépek, a mikroelektronika, a teljesen integrált gyártórendszerek. a robotika. a mesterséges értelem, a lézer, az új anyagok, az optikai elektronika és a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között felhasználható technológiák fejlesztése területén. Ezek az irányok nagyrészt egybeesnek az SDI célkitűzéseivel, ám amíg az SDI katonai terv másodlagos polgári vonatkozásokkal, az Eureka nagyrészt „civil”- program — letagadhatatlan katonai felhangokkal. Ha nem is teljesen meggyőző a „csillagok békéje” elnevezés — utalva az amerikai változat „csillagok háborúja” gúnynevére —. bizonyos, hogy az Eureka egészen más jellegű program lenne, mint a világ közvéleménye által folyamatosan bírált SDI. A nagy nyugat-európai cégek máris fölfigyeltek a lehetőségre. s legtöbbjük nvndkét programban szeretne részt venni. Ezzel meg kívánják akadályozni, hogy az Egyesült Államok olcsón hozzájusson az SDI-hoz alkalmazható technológiákhoz, melyeket továbbfejlesztve már nem juttatna vissza szövetségeseinek. Másrészt annak is gátat szeretnének szabni, hogy a nyugat-európai tudósok egész nemzedékét csábítsák át az óceán túlsó partjára a csillagászati összegekért folytatott űrkutatás ígéretével. Az első üzletkötések Bár Mitterrandnak eddig még nem sikerült véglegesen és visszavonhatatlanul megteremtenie az Eureka terv anyagi alapjait, az első üzletkötések máris megtörténtek. Az úttörők az állami tulajdonban lévő francia katonai cég, a Matra, és a norvég Norsk Data voltak: kisméretű. nagy sebességű új számítógépcsalád kifejlesztésében állapodtak meg. A nyugatnémet Siemens, a francia Bull. és a brit ICL nagyméretű számítógépek közös gyártásáról gondol- kolnak. A Siemens ráadásul még egy tervben szeretne részt venni a holland Philips. a brit General Electric. és a francia Thomson társaságában : új mikroprocesszor-nemzedék. gallium- arzenid integrált áramkörök, mikrohullámú alkatrészek, nagy érzékenységű memóriák, lapos képernyők és rengeteg különböző típusú érzékelőműszer szerepel az előzetes „étlapon”. Ezek a kutatások beleillenek a •nagy teljesítményű adatfeldolgozás, a digitális telekommunikáció, a szárazföldi és légi megfigyelés űrbéli és földi megvalósítására irányuló Eureka elképzelésekbe. Az Eureka egyelőre persze nem versenyezhet az SDI-val anyagi fedezet dolgában. hiszen mindössze egy milliárd dollárnak megfelelő alappal rendelkezik, szemben az amerikai versenytárs huszonhat milliárdos költség- vetésével, 1990-ig bezárólag. Ám a terv beindítói szerint az Eureka részeredményei hamarosan komoly hasznot hajthatnak majd a mindennapi életben, s ez segíteni fogja a további programok finanszírozását is. S ha a kedves olvasó számára kissé sok volt a műszaki kifejezések listája, ne magára vessen. Az Eureka program, akárcsak az SDI, egyelőre még nem a jelen. De nagyon hamar azzá válhat, ennek minden katonai, politikai, gazdasági és társadalmi következményével. Arkhimédész azt mondta, hogy egy szilárd pontról ki tudná mozdítani sarkaiból a Földet. Mi már tudjuk, hogy a világmindenségben nincs ilyen szilárd pont. Az SDI és az Eureka sem lesz képes egycsapásra mindent a visszájára fordítani, s a szilárd pont helyett egyre ingoványosabb talajra tévednek a görög matematikus kései utódai. Horváth Gábor A közönséges halandó már régen lemondott arról, hogy megpróbálja akár csak elképzelni is. miként kalkulálják ki egy szuperszonikus repülőgép vagy mondjuk egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta árát — azonban arról még nan némi elképzelése, mibe kerülhet egy laposfogó. Nos az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint ez is attól függ, milyen célt szolgál, ki gyártja — és kinek. Egy áruház, ban 7 dollár 61 cent egy közönséges laposfogó — a Boeing repülőgépgyár tó cég viszont 1983-ban 5096 dollárt számolt fel egy párért az amerikai hadügyminisztériumnak. Nem öt dollár 96 centet, hanem ötezer kilencvenhat dollárt. 305 dollárt a két fogóért, plusz 4791 dollárt ,,járulékos menedzselési költség és profit" címén. A végösszeg: 5096 dollár. A számla elképesztette még a Pentagon sokat tapasztalt rókáit is: kemény alkudozásba fogtak. Mint a Washington Post írja. 1983 júniusától 1984 márciusáig tartott a Laposfogó a légiemnek vita, amelynek ererménye- ként végül is aláírták a szerződést: a légierő ekkor már potom 1496 dollárért megkapta a két fogót. Az elszámolás azonban júniusban egy szenátusi albizottság elé került, s annak tagjai any- nyira meghökkentek, hogy a Boeing jónak látta újból lefaragni valamit az árból: immár alig 90 dollárt kért a laposfogók darabjáért. A szóban forgó szerszám abban különbözik a boltban kapható közönséges hasonmásától, hogy a végén van egy bütyök, belevésik a légierő speciális kódszámát és fekete oxiddal vonják be. A légierő a KC—135-ös tartálygépek javításánál használja őket egy csapszeg megszorítására. A szenátusi albizottság elégedett lehet, mert a két -fogó árát sikerült a több mint ötezer dollárról kétszáz dollár alá szorítania, sőt, ötven más szerszám árát is hasonlóan csökkenteni tudta. Így a Boeing eredetileg benyújtott 557 500 dolláros számlájából végül is több mint 143 ezer dollárt faragtak le. A Pentagon örömét csak az rontotta le, hogy a számlán megjelent egy új tétel: 143 ezer dollár üzleti költség címén — igy végül is a szerszámok mégig 557 500 dollárba kerültek. Ha a fogó ára ennyire ellenőrizhetetlen, akkor vajon mi a helyzet a rakétákkal, amelyeknek bolti árát senki sem állapíthatja meg? Ki, milyen alapon állapítja meg az árat, kinek a zsebébe vándorol a profit, valóban annyira képtelen a Pentagon a tényleges költségek helyes felmérésére — s főleg, végül is kinek a zsebére megy az egész? Megannyi megválaszolatlan kérdés. Fogas — sőt fogós — kérdések ... Baracs Dénes
