Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-24 / 172. szám
V 4. NÉPÚJSÁG, 1985. július 24„ szerda Ahol a Tehetség vert ... (Bródy Sándor utca 8.) ív 1. A tárgyak, az épületek túlélik tulajdonosaikat, a Szellem és Tehetség azonban nem ismer versenytársat, hiszen minden futamban övé a diadal. Ebben a harmonikus összhatást keltő kettős házban — egyik része az Orgonás tér 4. szám alatt díszeleg — olyan személyiségek éltek, alkottak, születtek, akik ’koruk kiválóságaivá nőttek, akik teremtő lendülettől sarkallva. ha kellett a lehetetlennel is bírókra keltek, hogy dédelgetett, másoknak is gyönyörűséget okozó álmaikat valóra váltsák. Terveik nem mindig hiánytalanul öltöttek formát, de torzó voltukban is sejtetik nagyságukat, s arról tanúskodnak, hogy létünk értelmét sosem adhatja egyéni óhajaink kielégítése. A jókora telken 1766-ban jelentek meg a munkások. Az alapozást Stumajer Ferenc rendelte meg, de a kivitelezésről valószínűleg pillanatnyi anyagi gondok miatt lemondott. Vevőt keresett és talált. Dienes István püspöki belső hajdú, piacbíró vásárlóként nem járhatott rosszul, hiszen 365 forintért kapta meg az alakuló építményt. Fortuna azonban hozzá is hűtlen lehetett, csapodár módon máshoz pártolhatott, mert rövidesen ő is áruba bocsátotta ügyesen szerzett tulajdonát. Történetünk ettől kezdve válik izgalmassá, fordulatossá. mert híres-nevezetes szereplők lépnek a színtérre, s ezután egyik követi a másikat. A vevő — 1768. július 19- én — Kracker János Lukács festő felesége Klauzer (Kla- uszner) Margit. Az okiratok — ez mindig így volt, s ekként is lesz — ridegek, pontosak, szakszerűek, s legtöbbször azt rögzítik, ami a jövő szempontjából majdhogy érdektelen, ugyanakkor következetesen hallgatnak arról, ami fontos, lényeges lenne. Ekkor például megfogalmazták azt a kikötést, hogy az új birtokosok a Pongrácz- porta felőli közfalat a szomszéddal összefogva tataroztalak. A piktor beleegyezett, bár talán oda se figyelt a megállapodás egyes kitételeire. Nincs ebben semmi különös, ő más. az általa teremtett világban élt, s ezt népesítette be pompázatos figuráival. A hétköznapokban legfeljebb a „modelleket” fedezte fel, emlékezetébe vésve egy tekintetet, egy szép arc másnak szóló, de az ő szívét is melegentő mosolyát. Ezek a szemek, ezek a karakterek ránk is hatnak. Olyannyira, mintha közben el sem suhant volna több mint kétszáz esztendő. Messziről érkezett a bécsi szobrász, ügyes kezű. vérbeli világfivá érlelődött fia. aki úgy jött, hogy elmondhatta magáról: mindent elért. amit egy művész kívánhat magának. Nem szűkölködött a pénzben, társává szegődött a hírnév, túljutott az érzelmek fergetes viharain, elszenvedte személyi kudarcait, már rég nem bor- zongott, kesergett, ha szembenézett púpos lányával. Te- rézzel. Fél évszázad állt mögötte, ausztriai és prágai sikerek sorozata. Mások ilyenkor kaput zárnak, ő azonban nyitott, felajzotta az új lehetőség, az, hogy nem egy szenvelgő mecénással találkozik, hanem olyan dúsgazdag főpappal, aki szellemi partnereket keres, aki ért az építészethez. érdemlegesen feszegeti a rajz és a festészet izgalmas kérdéseit, aki arra is képes, hogy ötletesen hasznosítható tippeket adjon egyegy kompozíció kivitelezéséhez. Csoda-e. ha várta a találkozást mindkét fél? Miként zajlott le. nem tudjuk, de az tény, hogy egymásra leltek, s hamarosan a bizalom kötelékei garantálták kapcsolatukat. Erre utal az, hogy az egyébként Zárkózott nagyúr már az alábbi megtisztelő megszólítást használja hozzá intézett levelében: „Monsieur.. Hatott a személyi varázs, s a képességek bűvölete. Ezek után dehogy is zavarta az. hogy az ifjúság rég messze szökött, hogy hajdan szőke fürtjeit fehérre halványította a könyörtelen idő. hogy egyre terebélyesedő pocakot eresztett. Törődött is ezzel, hiszen itt számára legfontosabb: a munka várta, a bizonyítás, az útkeresés lehetősége, s egy olyan partner, aki minden elképzelésének zöld jelzést biztosított. Néha ‘borongott? Sebaj! Előkerültek a borosfiaskók, összefutott az otthonától nem messzire eső Kacsa nevű kocsmában művészbarátaival. s gyorsan felejtették a pillanatnyi bánatot. A józan nappalok végül is mindenért kárpótolták, hiszen megteremthette álmai birodalmát, eljátszhatta azokat a történeteket, amelyeket soha nem élt meg. A tridenti zsinaton akár császár is lehetett. Felötlöttek emlékezetében a kedveit vagy éppen nem rokonszenves emberek, s freskójára rendelte őket. Nem kozmetikázva. nem idealizálva, hanem szakítva a barokk általa mesterfokon gyakorolt szabályaival. Nem sejtette, hogy képzőművészeti fordulatot képvisel, hogy a régitől búcsúzik, s igazolja, hogy az újban, a realista megközelítés köntösében is otthonosan mozog. Ö csak azt tudta, a valóságot menti át a holnapokba, s annyi utána következőt ajándékoz meg a semmivel sem pótolható látvány maradandó élményével. Nem vágyott babérokra, nem élvezte a tetszelgést, a helybeliek mégis csodálták utánozhatatlan rátermettségét. Figyelték szavát. lesték tanácsait. Nála inaskod- ni. mellette tanulni rangot jelentett. Körében a kisebb adott- ságúak is túlszárnyalták önmagukat. A brünni Zách József méltó munkatársává lett, s vele együtt szignálta az egri Líceum könyvtártermének bámulatos mennyezetképét. Ott vannak — fizikai mivoltukban is — a freskón. hirdetve összetartozásukat. A famulus azt is megtette — bizonyára nem szerelemből — hogy feleségül vette a nyomorék lányt, megoldva a gordiuszi csomót, amelyhez apja sem találta Nagy Sándor kardját. Talán az is jelképes, hogy hamarosan a mester után vitték a temetőbe. Bűvöletébe került egyik segédje az egri Zirkler János is. akit megbabonázott a nagyság, aki elérhetetlennek tartotta a szemet szik- ráztató magaslatokat, mégis megindult feléjük, megbir kózva jó néhány lépcsőfokkal. Drága árat fizetett érte: nőtlen maradt, s a szegénység jutott osztályrészül. A negyvenhét éves ember vég. rendeletében mégis Kracker- nére hagyományozta nyomorúságos ingóságait: ruháit, zsebóráját, puskáját. Voltaképpen annak rótta le háláját, akitől a megkö. szönhetetlent kapta: az igaz művészet igézetét. Annak, aki folyvást diadalmaskodott, aki mindig új. még magasabb megbízatásra készült. így hát a vég gondolata soha nem foglalkoztatta. Mégis eljött, a vak véletlen gúnyájában. • Azt tervezte, hogy kifesti a kortársak elismerését kivivő építmény dísztermét, s abban is reménykedett, hogy még számos vigalmon vesz részt. Nemcsak á szerzeteseknél. nemcsak a szomszédos Fazola-ház pincéjében, hanem a mindig hangos csapszékben is. De egy orvosi műhiba közbeszólt. Az eset abban az időben is jókora vihart kavart. A festőt zavarta a korral járó rendszeres álmatlanság, s medicinát kért Doslern. megyei orvostól, aki — nem számolva erőteljes poharaz- gatásával — ópiumot adott neki. s az bénulást, majd gyors egzitust okozott. Korábbi kezelője Markhot Ferenc nem is hagyta any- nyiban a dolgot: évek múltán pert indított kollégája ellen, felháborodva vaskos szakmai baklövésén. Mindez nem változtatott a riasztó tényen. Az európai mérce szerint is a legkiválóbbak közé sorolható, az egrivé vált alkotó kezéből kihullott a még ezernyi csodát sejtető ecset. Hatvankét esztendősen 1779. december elsején búcsúzott attól a várostól, ahová idegenként érkezve is honossá lett. Pécsi István (Folytatjuk) Szűcs Mariann: Alkalom IV/1. — Hányadik? — Ötödik — válaszolt szórakozottan az asszony. A lift zöttyent egyet, majd csikorogva elindult. A lift hirtelen leállt a harmadik és a negyedik emelet között. — A pénzét! Adja ide a pénzét! —szólalt meg suttogva a fiú. Az asszony lassan kinyitotta a szemét. A nyakán hideg tárgyat érzett, ahogy az ütőeréhez ért. — Pénzt? — csodálkozott az asszony, és a fiú pengefényű szemébe nézett. — Na ne húzza már az időt! Adja ide a zsozsit. mert elnyisszantom a nyakát! ;— toporgott a fiú. Az asszony a tegnapi csirkére gondolt. Mit vergődött a szerencsétlen, mire kimúlt! Óvatosan szólalt meg. Tudta, ha kiabál. a hangszálak kidudorodnak. és a bicska éle könnyen beleszaladhat. — Mi ez a bűz? — Pénzt! — nyomult bőrébe a kés. — Mikor mosakodtál utoljára, mi?! — Nem mindegy?! A pénzt! Adja már! — sziszegte a fiú. — Mikor mosakodtál utoljára ? — A zsuzskát ide, és nem nem kell szagolgatnia! — remegett a kés az asszony nyakán. — Egy húszas van nálam. — Ne kábítson! — Tessék! Nézd meg! — nyújtotta a fiú orra alá a retikült. — Meg ne moccan jon ! — kapta el a táskát a másik. Az asszony hirtelen mozdulattal benyomta a startgombot. A lift kísértetiesen felvinnyogott, és tovább húzott a magasba. — Ne ijedj meg! Csak nem fogunk órákig két emelet között hercígeskedni? Még feltűnne valakinek! — nézett a megzavarodott fiúra, és érezte a mondat végén a nyakán valami meleg szalad végig, mint egv apró hangya. — Kuss! — hördült fel a fiú, és ijedten vette észre az asszony megk*arcoTl nyakát: Fél kézzel a táskában turkált, a másikkal remegve tartotta a bicskát, inkább csak maga elé. mintha védekezne. — Tedd már el azt a kést! Mindjárt1-" megérkezünk. A pénztárcában valóban csak egy húszas volt. és néhány aprópénz. A lift nagyot zöttyent. és megállt. — Na gyere. mosakodj meg nálam! Rád fér. mert nagyon büdös vagy! — lépett ki az asszony a liftbői. és magával húzta a fiút. — Most értesíti a rendőrséget? — Minek? — Hát. . . — Ne izgasd magad! Nincs telefonom. Az asszony előrement. Befordultak egy másik lépcsőházba. és még egy emeletet mentek. A fiú. mint akit megbabonáztak, követte az asszonyt. — Nem fél tőlem? — Láthatod — mondta halkan az asszony, de arra gondolt, hogy akár hátba is szúrhatná őt a fiú. talán ha- I lálos sebet is kaphatna. A j bicska egy kis vacak, rövid élű kutyafüle volt. Igazi, har lálos sebet nem lehetett volna ejteni vele. Azt a nyamvadt bicskát akarta használni ez a gyerek. ( Folytatjuk) Az Angol Királyi Fotótársaság kincsei Kiállítás a Műcsarnokban Igazi ritkaságot kínál a BATH-i ROYAL PHOTOGRAPHIC SOCI ETY anyaga, amelynek nagy része a fényképezés őskorából származik. A fotótörténet kiemelkedő egyéniségeinek — Henry Fox Talbot, a kálo- tipia kidolgozója, R'oger Fenton. a társaság alapítója. Frederick Henry Evans. Júlia Margaret Cameron, Robert Adamson. Earl of Carnarvon a Tu- tanhamon sir felfedezője és megörökitője — művei szerepelnek a kiállításon. A fotótörténeti és műfaji gazdagság mellett fontos kortörténeti érdekességet kínai a bemutatott anyag. Láthatunk portrékat, expedíciókról készült sorozatokat, táj- és utcaképeket, az ún. dokumentarista irányzat darabjait, riportsorozatokat sport- és társadalmi eseményekről, valamint az autonóm fotóművészet körébe tartozó képeket és nem utolsósorban érdekességeket. különlegességeket. A kiállítás a magyar—brit kulturális egyezmény alapján a Művelődési Minisztérium, a British Council és a Műcsarnok együttműködése alapján jött létre. Frank Meadow .Sutcliffe: Szigetünk öslakói (18,45) Oscar Gustave Rejlandrr: Hajlék nélkül az éjszakában (1857) Lord Kcdesdalc: VII. Edward király (1901)