Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-15 / 164. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. július 15., hétfő P_., L 'i, A KÉPERNYŐ egy net... ELŐTT A legtöbb az írón múlik Nem szeretem az ismétléseket. a legtöbb tévés produkciót ugyanis elég egyszer megnézni. Az esetek nagy részében ugyanis ehhez is ritka. irigylendő türelem szükségeltetik. Szerencsére kivételek is akadnak, sajnos csak a fehér hollók gyakoriságával. Ilyen alkalom volt az elmúlt hét szerdáján a Bolondnagysága című film újravetítése. Először 1982. február 11- én került képernyőre, mindjárt megnyerve nemcsak az irodalombarátok. hanem a nagyközönség rokonszenvét is. Az egyértelmű siker titka Galgóczi Erzsébet kivételes tehetsége, sokrétű életismerete. rögvest elbűvölő, hamisítatlan embersége. Élményekkel, megszenvedett igazságokkal, határozott mondandóval robbant be a hazai literatúrába. Azóta hosszú esztendők teltek el, de tarsolya mostanra se merült ki, mert valaha minden fontos impressziót rögzített, s ezt a krőzusi kincstárat később újabb ékkövekkel bővítette. « Alakjai a valóságból metszettek, és mintázásukkor általában mellőz minden felesleges kompromisszumot. Árnyalt jellemeket varázsol elénk, s nemcsak a főalakok karakterének precíz megrajzolásával törődik. hanem legalább ilyen gondot fordít a mellékfigurák megfestésére is. Munkái hús-vér hétköznapokba kalauzolnak minket, ahol értékes, jobb sorsra méltó emberek szomorog- nak. sóvárognak, viaskodnak a szívmelengető szeretetért. Közéjük tartozik az a volt földbirtokosnő is, akit Gobbi Hilda jelenített meg, a tőle megszokott kivételes szintnél is rangosabban. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy alkotótársává nőtt a szerzőnek. s közös vállalkozásuk nyomán kerekedett az az Egész, az a Tökély, amelyre mindig számítunk, de rendszerint hiába. A nagyszerű lehetőségekre érzett rá Benedek Katalin dramaturg, s főként Nemere László rendező, aki remek foglalatot teremtett a megrázó sztorihoz. Érezte: egyszer sem hibázhat, s teendője csupán a maradéktalan. a mindenfajta önmutogatástól mentes szolgálat. Háttérbe vonult, s a megnyerő szerénység meghozta a maga gyümölcsét: a hazai tévéfilmtermés becses darabját, amely soha nem veszti el aktualitását. Elsősorban Írói érdem ez, s arra figyelmeztet, hogy hasznos lenne többnyire csak a legkiválóbbak ajtaján kopogtatni, s tőlük kérni milliók számára élvezetes írásokat. Mindnyájunk elégedettségére. szellemi épülésére . .. Pécsi István A dolgok értelme Meglepődve néztem az órára, amikor vége lett A dolgok értelme című angol tévéjátéknak: máskor még a fordulatosnak álcázott krimikben is ólomlábakon jár az idő. most meg méltatlankodtam, hogy miért csak ilyen kurta volt a történet. Olyan egyszerű eszközökkel dolgozott pedig a rendező, John Bruce, hogy nálunk nem engedné meg magának ezt egy művészi babérokra pályázó kollegája. Rá merte hagyni a színészekre a játékot, épített adottságaikra, s épkézláb emberi kapcsolatokat, jellegzetes karaktereket formáltatott meg velük. Óhatatlanul is összehasonlításokat tesz az ember. s nem megy a fejébe, hogy a hazai termésben miért van olyan sok, félresiklott életű, furcsa figura. Miért próbálkoznak az alkotók szélsőséges példákat felhozni, amikor mondandójukat szerencsésebben is megfogalmazhatnák, hétköznapibb jellemek segítségével. Necsak televízió- sabb. hanem egyben sokatmondóbb, érdekesebb lehetne így az alkotás. Mert mi történt az angol tévéfilmben? Csupán annyi, hogy egy tárgy fölidézett egy elméletet, s egy középkorú férfi elindult gyermekkora tájait megkeresni. S eszébe jutott egy olyan személyiség, amely meghatározó volt későbbi életére: tanára világos, tiszta értékrenddel igazította el a diákjait. S ebből mit láthattunk? Kevés cselekményt, inkább beszélgetéseket, lassú folyású képsorokat. Semmi látványos üldözés, szenvedélyes szerelmi jelenet, még. az ember szeme odatapadt a képernyőhöz. Nyilvánvalóan szerepe volt ebben annak a bölcsességnek. amellyel az író, Freda Kelsall szemléli a világ átalakulását. Nem kellett elvont filozófia ahhoz, hogy ráébresszen bennünket az értékekre, a mindennapok emberi tanulságaira. Gyermekek jelleméből is következtetni engedett a szerző napjaink erkölcsi tunyaságára, a 30 évvel ezelőtti eset mindnyájunk számára megszívlelendő üzenetet adott. Mert érzékelhetővé vált, hogy nemcsak szó a becsület és a tisztesség. hanem pontos jelentés van a fogalmak mögött. Az itt ábrázolt pedagógus arra volt képes, mint szakmájának legkiválóbbjai: testet adott az elvontságoknak, átlelkesítette, megvilágította tanítványai számára a bonyolult emberi viszonyrend- szereket. Bizony, sok ilyen tanítóra és tanárra volna szükség ahhoz, hogy ellensúlyozhassuk mindazt a gondot és bajt. amely a mai ifjúság körében jelentkezik. A szép és jól megfogalmazott gondolatot értő módon tolmácsolták a színészek. Alec McCower és Margaret Tyzack mintaszerűen azonosultak a figurákkal, jól tárták fel legrejtettebb gondolataikat is. Nálunk ez is ritkaság: kevesen vállalkoznak ilyen odaadással szerepeikre. Külön aláhúzta a jó szinkron művészi teljesítményüket: Márkus László és Ruttkai Éva azonos hullámhosszon volt angol kollégáival. Így aztán nem csoda, ha egy élménnyel lett gazdagabb a néző. de felvetődött bennen néhány kérdés is. Főleg a magyar tévéjátékokkal kapcsolatban. Kevés költséggel készült ez az angol film. így hát még azzal sem lehet védekezni, hogy a gazdagabb tévétársaságok természetes módon gyártanak jobb alkotásokat. Valami másról lehet itt szó. s ha ebbe belegondolunk, valamit megérzünk ezeknek a dolgoknak az értelméről is. Gábor László Azok a derűs franciák ... A Villanelle kórus hangversenyéről Az idei nyáron hazánkba látogatott a franciaországi Laonból a Villanelle nevet viselő kórus. Útja során Egerbe is eljött és szerdán este, a házasságkötő teremben adott hangversenyt egri barátainak. A villanelle szó dél-olaszországi karneváli táncot ta kar, s ha a kórus ezt a nevet választotta, már jelezte is, hogy a reneszánsz idők dallamai, sanzonjai, táncai, liturgiális alkotások légkörében él. Különös dolog, de így van: minden hangversenynek más a hangulata. Ha ott valóban művészet szólal meg. Hétfőn, a székesegyházi János-pas- sió a maga zord fenségével, számunkra ma is megrendí- tően ható lelki mélységeivel, lenyűgözött minket. Itt viszont, a meghitt környezetben, Thomas Mosley XVI. századi táncritmusára vonult be a vegyeskar a terembe, mintha éppen mulatságból érkezett volna. A mi feszesebb. kissé zártabb. ezért ünnepélyesebb műsorépítő fegyelmünknek feltűnő és kedves volt ez a könnyed, kedélyes, derűt teremtő „belépő”. S ez a fesztelenség, könnyedség folytatódott azzal, ahogyan az egyes számok előtti hangolást, behan- golódást végigcsinálták a francia kisváros lelkes énekesei. Néha már azt hittük, hogy a számot elkezdték, úgy keresték-finomították az intonálást. S amíg bennünk a szokatlan szokás nemcsak a várakozás izgalmát ébresztette fel. Jean Maumené, a karnagy, egyszerre csak egy határozottá váló, ám alig látható mozdulattal elindította a számot. Nemcsak műsorszerkesztési ötletességre, de gazdag repertoárra is utal. hogy a XVI. századi ismert és ismeretlen szerzők, a barokk előtti világ megannyi számát színesen szólaltatták meg, más hangulati elemeket is keverve a fülnek mindig kellemesen hangzó számok közé; a hozzánk közelebb álló szerzőktől; Schu- manntól, Saint-Saénstól, sőt egy egészen modern francia muzsikustól is választottak műsorszámot. Ennek az énekkarnak és műsorának az adja saváribor sát, hogy karnagya szellemi játékként, nemes szórakozásszerzik .És természetesen a közönségnek is. Elképzelem, ahogy ott, Laonban. ebben a kis francia városban, ahol majdnem mindenki majdnem mindenkit ismer, milyen hatást ér el egy ilyen műsorral a karnagy és kórusa, amelyben Guillame Costeley sanzonja a szerelemről énekel, vagy emléket állít annak a történelmi pillanatnak. amikor a franciák felszabadították Calais-t az angolok uralma alól. Mint ahogyan elhangzott Claude Bolling dzsesszes feldolgozása. Monteverdi Madrigálja. Adriano Banchieri állathangutánzó remeklése. LasS akkor még nem is említettük, hogy Kodály és Bárdos is belefért ebbe a műsorba, mint ahogyan nem hiányzott belőle Bortnyansz- hij pravoszláv liturgiái kompozíciója sem. vagy Saint- Saëns Ave veruma. a francia. chilei és a cseh karácsonyi népdal sem. A barokkot csak érintették Bach Magnificatjának egy fúgájával. Guillaume de Machault Szökőkúti kánonja, Lafarge Zenélő dobozok című műve. csak megerősítették azt a jóleső érzést, hogy ez a zeneileg művelt, a vidéki kedélyességben magát jól érző. ként fogja fel az együttének- lésnek ezt a barátságig menő kapcsolatát. Amíg derűvel. játszva megtanulnak egy-egy játékos, de nem könnyű számot, addig nemcsak a zene varázsát élvezik. hanem azt is, hogy ezt az örömöt ők egymásnak sus Echója, vagy a dél-amerikai Carnavalito vagy a brazil Balaio. Csemegeként említenénk Pennetier Beszédzörejek című művét, amely a megszülető harmónia útját követi onnan, amíg az emberi tüdőből felszakad az első. sóhajnyi zörej. lelkes közösség megérezte az egri zenebarátok szeretetét: a házasságkötő teremből Jean Maumené dobszavára kivonulva, még az utcán is énekelt. És szerenáddá változott — bővült a hangverseny. Farkas András Nevét és arcát mindenki ismeri. Mégis, amikor szóba kerül, sokan gondolkodva ráncolják össze homlokukat: „Ki az a Pásztor Erzsi... ? ” Aztán beugrik. Sok-sok tévéfilm és színházi előadás szereplője volt. Alakításaival mindig az eljátszott figurát, nem pedig önmagát tette ismertté. — Színész vagyok. Pont olyan kiszolgáltatott, sikerre és szeretetre éhes. mint a kollégáim. Az eltelt évtizedek alatt megerősödtem, legalábbis lelkileg. Szükség volt rá, mert kijutott a csillogásból. de a teLjes elhagyatott- ságból is. Megtanultam, hogy a siker — még ha megszolgáljuk is — csupán ajándék, ici-pici. múló pillanat. Ami utána következik, azt kell nevetve átvészelni. Mindig és mindenhol jól akartam érezni magam, s mert akartam, sikerült is. Pedig nem volt könnyű. Takarítónőket, vécésnéniket nem olyan lelkesítő dolog játszani, mint Júliának lenni. Eger számára eddig fehér folt volt a térképen, csupán egy régi osztálykirándulás kötötte ide. Most az Annus- kában főszerepet játszik — Szerencsés vagyok, hogy a rendező engem hívott. Az Annuska bájosan szép darab Nemcsak a szerep fontos számomra Élvezem az ittlétet. Kevés városban érzem azt, hogy bűn otthon ülni, itt viszont lelkifurdalásom van, ha szabad óráimat a négy fal között töltöm. Szépek a házak, a terek — főleg a belső udvarok — és nyugodtak az emberek. Kicsit Pécsre emlékeztet ez a város, de meghittebb. Tizenhárom évet töltött ott. aztán Debrecen, majd Szolnok következett. Most a Madách Színház tagja. — Jó dolog vidéken lenni, de számomra a „kezdet” nagyon hosszúra nyúlt. Tizenhat esztendő után ne csodálkozzon. hogy Pestre vágytam! Jászai- és Balázs Béla-dí- jas. Az Angi Verában, s a Veri az ördög a feleségét című filmekben nagy sikert ért el. akárcsak a televíziós. Naponta két vonatban. — Ritkán jutok olyan lehetőséghez, amilyet ezekben a produkciókban kaptam. Az a csodálatos ebben a szakmában, hogy minden egy percen múlik. Soha nem tudjuk, mikor fordulnak a dolgok az ellenkezőjére, tehát van miben reménykedni. Néha a legjelentéktelenebbnek tűnő vállalkozások hozzák el azt az ici-pici pillanatot, amiről már beszéltem. Nincsenek szerepálmaim, csak dolgozni akarok. Nem vállalok el mindent. Inkább legyek szegényebb, s lássanak ritkábban, de maradjak meg Pásztor Erzsinek. Nem mintha ez olyan nagy cím lenne, de elszomorító tehetséges kollégákat hurkavacsora és ízes vörös bor mellé „fölszolgált”, ízetlen haknikban látni. Soha nem engedtem meg magamnak ilyet. — És a hivatáson túl... ? — Anya vagyok, kétszeresen is. Kislányomnak, s most már édesanyámnak is én vagyok a mamája. Elváltam. Hármasban élünk. Együtt, a három generáció — mondja, s hallgat, majd felcsillan a szeme. — Érdekes, hogy az Annuskában is anyaszerepet játszom. De sokszor voltam már anya! Sinkovits Imre is volt már a kisfiam ... ! Képzelje. Az én koromban! — Nevet. Kollégái mondják, hogy mindig ezt teszi. Mesél-me- sél és nevet. Nem csak örömében, bánatában is. Szabó Péter Az öltözőtükörnél Pásztor Erzsi (Fotó: Szántó György)
