Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-11 / 135. szám
■ 6. NÉPÚJSÁG, 1985. június 11., kedd LABDARÚGÓ NB I. Hetedszer ilyen nagy előny, ötödször holtverseny a mesterlövészek között A vasárnap véget ért 1984 —85. évi labdarúgó NB I-ben ugyanaz a dobogós helyezés alakult ki, mint az előző bajnokságban, vagyis Bp. Honvéd, Rába ETO, Videoton sorrendben kapták az érmeket a csapatok. Az 1983— 84-es idényben — a mostanihoz hasonlóan — ugyancsak egyenlő pontszámmal végzett a Rába ETO és a Videoton, de akkor eggyel többhöz jutottak, mint az idén. Ezek szerint három csapatnak „kétéves bérlete" volt azonos sorrenddel az első három helyre, ugyanakkor a további klubok pozíciói alaposan változtak. A legutóbbi bajnoksághoz viszonyítva előbbre lépett a Z TE, a Vasas, a Csepel és a Haladás, ugyanakkor gyengébben sikerült ez az idény az Ű. Dózsának, a Pécsnek, a Tatabányának, a Ferencvárosnak, az MTK-VM-nek és a SZEOL AK-nak. A Tatabánya 7, az Ü. Dózsa 6 helyet esett vissza, a kiesett SZEOL AK-ról pedig csak annyit: az előző idényben 9. volt. az 1984— 85. évi bajnokságban viszont egyszer sem állt előbb a 15. helynél. A bajnokság a Bo. Honvéd diadalmenete volt. Legutóbb 36 éve adódott ilyen jelentős (10 pontos, vagy annál nagyobb) különbség a bajnok és az ezüstérmes között: 1948—49-ben a Ferencváros 53 pontjával szemben az MTK csak 42- höz jutott. Tíz ponttal előzte meg a második helyezettet 1919—20-ban és 1923—24- ben az MTK, amikor a Kispesti AC és a Ferencváros maradt le ennyire. Ötödször adódott viszont, hogy nem egy játékos érdemelte ki a gólkirályi címet. Most Détári és Kiprich osztozik 18—18 góllal az első helyen. A korábbi 4 holtverseny : 1955: Czibor ás Machos (mindkettő Bp. Honvéd) 20— 20 gól. 1958—59: Kisutzky (Csepel), Monostori (Dorog), Tichy (Bp. Honvéd) 15—15 gól. 1960—61: Albert (Ferencváros), Tichy (Bp. Honvéd) 21—21 gól. 1974—75: Bene (Ü. Dózsa), Kozma (Bp. Honvéd) 20—20 gól. Rövid bizonyítvány a csapatokról : BP. HONVÉD: Tavasszal „állva hagyta" vetélytársait, mindössze 4 pontot veszített. 1 vereséggel. 2 döntetlennel. Tavaszi gólkülönbsége: 43—14. RÁBA ETO: Negyedik idényben nem adták alább az ezüstéremnél. de ez már nem az igazi ETO volt, elég csak a 4 hazai vereséget említeni, s a 0—5-öt. 0—4-et és 2—5-öt idegenben. VIDEOTON: Tavaly is, most is őszi bajnok volt. .. Most tavasszal csak 14 pontot hozott össze, igaz eg ász Európa elismerését kiérdemelte UEFA-kupa bravúrjaival. ZALAEGERSZEG : Még egyszer sem végeztek ilyen előkelő helyen. Nem sok hiányzott a dobogóhoz és az UEFA-kupa szerepléshez. VASAS: Siralmas őszre ragyogó tavasz. ez pontszámban 12, illetve 19. Illovszky újra bizonyított. EÉKÉSCSABA: Az újonctól senki sem várt 6. helyet és 30 pontot. CSEPEL: Az 50 százalékos eredmény messze a várakozáson felüli, 16 mérkőzésen nem kaptak gólt. DEBRECEN: Ősszel mindenkit elámítottak (20 pont), tavasszal egy ideig a kieséstől is remegniük kellett (a SZEOL-lal együtt csak 10—10 ponthoz jutottak). HALADÁS: Tavaszi meglepetést sejtetett, még a 4. helyen is álltak. de ekkor 9 fordulóból csak 5 pontot szereztek. Ü. DÓZSA: Évek óta nem szerepeltek ilyen gyengén. Ötször kikaptak Újpesten, a kiesett Egertől egyetlen pontot sem szereztek. PÉCS: Ősszel kétszer állt dobogós helyen, tavasszal hetekig kiesőjelöltek voltak. Egyenlő. 14—14 pontos őszitavaszi elosztással szerezte a 28 pontot. TATABÁNYA: Dobogós helyet vártak — majdnem kiestek. FERENCVÁROS: Az új év, új játékosokkal sem hozott jobbat, sőt, egy hellyel hátrább végeztek, mint az előző idényben. MTK-VM : Teremben „királyok voltaik” — tavasszal viszont csak 11 ponthoz jutottak, legtöbb mérkőzésükön vergődtek. EGER: Csak átszállót váltottak az NB I-be, de emelt fővel távozhattak. Egészen kevés plusz kellett volna a bent- maradáshoz. SZEOL AK: Az egymás utáni 3 őszi vereség annyira sokkolta őket. hogy már nem tudtak lábra állni. Már az őszi idény után kiesők voltak szerény 4 pontjukkal. SAKK Tarnamérán vetélkedtek a fiatalok (Tudósítónktól) A Heves Megyei Sakk Szövetség . ebben az évben is Tarnamérán rendezte a serdülő és ifjúsági korú versenyzők megyei egyéri és csapatversenyét. Végeredmények: Fiú ifjúsági és serdülő csoport (30 induló) : 1. Zolnai (Bélapátfalva) 8,5, 2. Szécsényi (GYSE) 7,5, 3. Karsai (HKVSC) 7.5 pont. Serdülő csapatbajnokság: 1. Hatvani KVSC 15,5, 2. Füzesabony 14,5, 3. GYSE 14,5 pont. Felnőtt női és ifjúsági egyéni: 1. Máté Mária (Hevesi SE) 5,5, 2. Mezei Nikoletta (HKVSC) 5, 3. Orosz Eszter (Hevesi SE) 3,5 pont. Fiú ifjúsági csapatbajnokság: 1. Hatvani KVSC 18,5, 2. GYSE 18, 3. Füzesabonyi VSC 14.5 pont. Megyei ifjúsági egyéni villámverseny : A-csoport: l. Szécsényi (GYSE) 8.5, 2. Zolnai (Bélapátfalva) 7,5. 3. Karsai (HKVSC) 7 pont. B-csoport: i. Kovács P. (HKVSC) 7, 2. Veres (Hevesi SE) 7, 3. Seres (Hevesi SE) 6.5 pont. Schmidt Gábor. a megyei sakkszövetség elnökségi tagja. a Hatvani KVSC edzője és szakosztályvezetője örömmel nyugtázta fiataljainak kiváló teljesítményét. A táblázat szerint 3 arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek. Ezzel a teljesítménnyel megelőzték Hevest, Bélapátfalvát, a GYSE-t, Kiskörét, mely csapattok éremtáblázata jóval gyengébb. Feltűnő volt, hogy az Eger SE egyetlen versenyzőt sem indított. Schmidt Gábor arról is beszámolt, hogy a tavalyihoz viszonyítva magasabb volt a színvonal, igen sportszerű volt a légkör és Báder Miklós versenybíró kiválóan oldotta meg feladatát. Egyöntetű volt az a vélemény is — ha azt akarjuk, hogy rangja legyen a mindenkori megyei ifjúsági és serdülő egyéni és csapatbajnokságnak —, akkor joggal várjuk el megyeszékhelyünk OB II-es sakkszakosztályától, indítsa el versenyzőit ezen a tornán —, fejezte be nyilatkozatát a szakember . . . És befejezésül még egy vélemény: — Korlátozni kellene a nevezési szintet a heterogén összetétel csökkentése miatt. Dobroviczky Ferenc Csak röviden... CSELGÁNCS Herman Szabolcs sikere Haladás VSE—Eger SE 2— 1 (2—1), Utánpótlás bajnoki mérkőzés. Szombathely, 600 néző. V: Segovics. ESE: Szakmár — Papp, Csendes. Tóth, Szabó — Szilágyi. Hegedűs, Lénert, Szántai — Vojtekovszky, Fodor. Edző: Vígh Tibor. Már az első tíz percben eldőlt a mérkőzés sorsa, a hazaiak két gyors támadás végén szereztek gólt. Ezután hiába próbálkozott az Eger. G: Szarka. Gyurmánczy, illetve Vojtekovszky (11-esből). Az. NB I-es junior-bajnokság 1984 85. évi végeredménye: 1. MTK-VM 30 18 7 5 68-36 43 2. Vasas 30 16 8 6 67-53 40 3. Honvéd 30 15 8 7 48-31 38 4. Tatabánya 30 15 7 8 52-41 37 5. Û. Dózsa 30 14 6 10 58-37 34 6. Csepel 30 12 9 9 48-46 33 7. Haladás 30 14 3 13 47-43 31 8. Rába ETO 30 11 6 13 38-56 28 9. FTC 30 11 5 14 48-45 27 10. Pécsi MSC 30 10 6 14 44-49 26 11. Eger SE 3C 8 10 12 41-48 26 12. ZTE 30 10 5 15 39-45 25 13. SZEOL 30 8 9 13 32-54 25 14. Videoton 30 7 9 14 39-48 23 15. Békéscsaba 30 8 7 15 47-57 23 16. Debrecen 30 + 7 7 16 32-53 21 A labdarúgó NB II. állása egy fordulóval a befejezés előtt, amikor már eldőlt, hogy az NB I-be a Bp. Volán és a Siófok jutott fel. 1. Bp Volán 37 23 8 6 82-46 54 2. Siófok 37 20 11 6 63-37 51 3. Vác 4. Diósgyőr* 5. Dcbr. K. 6. Salgótarján 7. Szolnok 8. Nyíregyh.* 9. Sopron 10. K.-barcika 11. Dunaújv. 12. Metripond 13. Baja 14. Szekszárd 15. Keszthely 16. B. Vegyész 17. Nagykanizsa 18. Ózd 19. Bauxitb. 20. 22. sz. Volán 37 18 13 6 58-29 49 37 18 10 9 76-50 42 37 16 10 11 62-53 42 37 17 8 12 49-35 42 37 16 9 12 57-40 41 37 18 8 11 51-33 40 37 14 12 11 46-44 40 37 13 12 12 47-41 38 37 11 15 11 43-49 37 37 12 11 14 40-39 35 37 11 11 15 43-51 33 37 11 11 15 44-57 33 37 11 9 17 38-45 31 37 11 9 17 44-46 31 37 11 9 17 50-63 31 37 10 10 17 36-49 30 37 4 9 24 31-95 17 37 4 7 26 35-83 15 Megjegyzés: * ^ a Diósgyőrtől és a Nyíregyházától 4—4 büntetőpont levonva. A labdarúgó NB I. utolsó, 30. fordulójában nyújtott kiemelkedő egyéni teljesítménye alapján Megyesi (Eger SE) bekerült a Népsport forduló válogatottjába, annak második csapatába. ★ A totó nyereményei: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: X3-)-l találatos szelvény (4 db), nyereményük egyenként 1 040 362 forint, 13 találatos szelvény (3 db), nyereményük egyenként 657 071 forint, 12 találatos szelvény (431 db) nyereményük egyenként 7144 forint, 11 találatos szelvény (7054 db) nyereményük egyenként 435 forint, 10 találatos szelvény 60 759 darab, nyereményük egyenként 76 forint. Az Eger SE cselgáncs szakosztályának rendezé.sében országos serdülő rangsorversenyre kerüli sor 16 egyesület 165 judósának részvételével. A színvonalas küzdelmek során a házigazdák versenyzői közül a 64 kg-os Herman Szabolcs imponáló győzelmével első lett. A csapatversenyben az Eger a két nagy hagyományú budapesti klub. az Û. Dózsa és Bp. Honvéd közé ékelődve a második helyen végzett. Eredmények. 35 kg: 1. Bodnár Gábor (Bp. Spart.). 2. Tőszegi (Bp. Spart.). 3. Biro (Ü. Dózsa). 3. Varga (MVSC). 5. Váczi (BHSE). 5. Bőviz (KSC). 40 kg: 1. Fedor Zoltán (Ü. Dózsa). 2. Belecz (SZEOL.). 3. Szűcs (Eger A 64 kg-osok csoportjában Herman Szabolcs lett az első SE). 3. Rados (Sopron). 5. Ko- zári (Bp. Spart.). 5. Molnár (SZEOL). 44 kg: 1. Sárkány László (KSC). 2. Balázs (Eger SE). 3. Tóth (Ú. Dózsa). 3. Na- haczki (SZEOL). 5. Novak (Bp. Spart.). 5. Lakatos (KSC). 48 kg: 1. Petőfalvi Lajos (Tatabánya). 2. Wagner (Eger SE). 3. Peltzer (Kaposvár). 3. Korpácsi (KSC). 5. Ágoston (SZEOL). 5. Szőke (Sopron). 52 kg: 1. Szcdmák János (BHSE). 2. Petes (Eger SE). 3. Puskás (BHSE). 3. Csonka (STC). 5. Paku (Tata). 5. Gor- janácz (U. Dózisa). 56 kg: 1. Bö- röcz Zsolt (Kaposvár). 2. Boda (Kaposvár). 3. Zöllner (U. Dózsa) 3. Neubauer (BHSE). 5. Kádas (Bp. Spart.). 5. Bakai (BHSF,|. 60 kg: 1. Sós Péter (Ü. Dózsa). 2. Gályer (Bp. Spart.). 3. Szalui (SZEOL). 3. Prancz (Paks). -i. Petrik (Budaörs). 5. Papp (BHSE). 64 kg: 1. Herman Szabolcs (Eger SE). 2. Igi (BHSE). 3. Koller (Ú. Dózsa), 3. Mártiin (KSC). 5. Pásztor (MVSC). 5. Farkas (BHSE). 68 kg: i. Zsili- novszki Pál (Békéscsaba) 2. Lipták (Békéscsaba). 3. Fut-» (Bp. Spart.). 3. Korbei (Bp Spart.). 5. Magyar (Ü. Dózsa). 5. Peti (£SC). -f-68 kg: 1. Fridrieh Gábor (Budaörs). 2. Fazekas (Budaörs). 3. Selmeczi (BHSE). 3. Zoliai (KSC). 5. Gyarmati (Esztergom). 5. Tudor (STC). Csapat: 1. Ü. Dózsa 34. 2. Eger SE 26. 3. Bp. Honvéd 25. 4. KSC 25. 5. Bp. Spartacus 22. 6. SZEOL 15 ponttal. Az egri Wágner útban az ezüstérem felé (Fotó: Szántó György) A területi labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk : HATVAN—H. PAPP J. SE 2—1 (0—0) Miskolc, 100 néző. V : Gáspár. Hatvan: Takács — Turcsányi. Bóna. Borics, Kerek. Hegyi. Go- hér (Kovács), Zombori. Sváb. Juhász. Horváth. Edző: Gál Bela. A gólok története. 50. perc: jobb oldali beadás Boricson irányt változtatott és a kifutó Takács mellett a hálóba vágódott a labda, 0—1 (öngól). 65. perc: Zombori beadását Juhász Sváb elé ,.csúsztatta”, aki 5 m- ről a kapuba lőtt, 1—1. 81. perc: Zombori mesteri beadását Juhász értékesítette, 2—1. Csúszós, mély talajú pályán a több helyzetet kidolgozó hatvani csapat megérdemelten nyert. Jók : Takács, Turcsányi, Zombori. Borics. Juhász, illetve Gyet- vai. Szendi László GYÖNGYÖS—BORSODI ÉP. VOLÁN 4—1 (3—1) Gyöngyös, 500 néző. V : Gáspár. Gyöngyös : Nagy A. — Bekecs Jerem. Jakab, Vágó, Tóth. Vajda, Csomány, Ferencz, Soltész (Nagy G.), Patócs (Szabó). Edző: Treiber Rudolf. A gólok története. 24. perc: jobb oldali támadás végén a szemfüles Bodnár közelről talált a jobb alsó sarokba. 0—1. 25. perc: a bal szélen kiugró Vajdát a 16-oson belül felvágták. A büntetőt Csomány értéMátra-csoport Érmes a Hatvan és a Gyöngyös kesítette. 1—1. 29. perc: Vajda kicselezte a kapust, majd az üres kapura ívelt, s az egyik védő kézzel ütötte ki a labdát. A ll-est Csomány lőtte. Kiss kiütötte a labdát, de másodszorra a gyöngyösi játékos a kapuba talált. 2—1. 44. perc: Ferencz gurított Vajda elé, aki nagy erővel lőtt a léc alá, 3—1. 65. perc: Bekecs futott el a jobb oldalon, jól adott középre, és a hátulról érkező Tóth közelről nem hibázott. 4—1. A tetszetősen játszó gyöngyösiek akár nagyobb arányban is nyerhettek volna a mérsékelt formát mutató miskolciak ellen. Jók: Bekecs (a mezőny legjobbja). Vajda, Csomány. Nagy A.. Patócs. illetve Kiss. Szanyó. Ifik: 2—1. Szkocsovszky Tibor FÜZESABONY— BÉLAPÁTFALVA 4—1 <1—1) Füzesabony, 200 néző. V : Pe- cze. Füzesabony: Bartos — Antal. Lakatos J., Nagy L., Polgár, Tor- bavecz, Barta, Takács. Bari. Mártha. Jónás. Edző: Káló Mihály. Bélapátfalva: Erdős — Zsólyom, Zágonyi. Józsa. Cseh. Sas vári, Berecz P.. Kovács P.. Patkós (Bartuska). Berecz E, (Jánosi). Horváth T. Edző: Vár- allyay Miklós. A gólok története. 37. perc Jónást szabálytalanul választották el a labdától a 16-osos belül. A ll-est Mártha biztosan értékesítette. 1—0. 44. perc: egy bal oldali beadásból Kovács P. nagy erővel fejelt a kapu jobb oldalába. 1—1. 62. perc: Mártha —Barta összjáték után az utóbbi pörgetése nyomán a jobb also sarokba gurult a labda. 2—1. A 78. és 88. percben: Barta szinte lemásolta góljait, amikor mintegy 8 m-ről a hosszú bal felső sarokba helyezte a pettyest a rossz ütemben kimozduló Erdős felett. 4—1. Eseménytelen első félóra után a közönség játékot követelt! A gólt követően megélénkült a találkozó, s a második félidőben nyújtott jobb teljesítményével eddigi legtöbb gólját érte el egy mérkőzésen a sereghajtó Füzesabony a csalódást okozó, nehéz helyzetbe került Bélapátfalva ellen. Jók: Nagy L. (a mezőny legjobbja), a közvetlen védelem. Torbavecz. Barta. a vendégek közül senki nem érdemel dicséretet. Ifik : 1—2. Szigetváry József GANZ-MÁVAG—RECSfC 4—1 (1—0) Kőbányai út. 200 néző. V : Kovács S. A bajnokcsapat különösebb megerőltetés nélkül, biztosan nyert. G: Nagy, Kovács A., Vár- hidi. Oroszki, illetve Szabó. MEGYEI BAJNOKSÁG Visszaesett a Heves A megyei labdarúgó-bajnokság vtolsó előtti fordulójának találkozóiról a következőket jelentettették tudósítóink : SÍROK—BOLDOG 0—0 Strok, 300 néző. V: Kaposvári (Nógrád m.). Sírok: Kovács M. — Lipták, Gyurácz, Erdélyi B., Kovács L., Hilják (Székely), Erdélyi I., Pó- csik. Csizmarik (Bőgős), Szabó, Erdélyi F. Edző: Gere Tihamér. Boldog: őszi J. — Sinkovics, Nagy, Ecker, Makádi, Tóth, Józsa P. (Józsa S.), Inkret (Csá- nyi), Futó, őszi Cs., Kátai. Edző: Tóth Dénes. A mérkőzés kezdete előtt a vendégcsapat játékosai virágcsokorral köszöntötték a bajnokcsapat tagjait. Végig jó iramú. sportszerű mérkőzésen igazságos döntetlen született. Jók: Erdélyi B.. Kovács L.. Szabó, illetve Nagy. Tóth D.. Futó. Ifik: Boldog—Sírok I—0 (.’). Varga Tibor h. Gáspár se—heves 4—2 (2—2) Hatvan. 300 néző. V : Molnár. H. Gáspár SE: Nagy — Veres. Molnár. Soós. Danka. Szarvas. Acs. Molcsánv (Balázs F.). Lakatos (Patai). Szajkó. Tóth. Edző: Oláh Ferenc. Heves: Szarka — Patkó. Kolozsvári. Tóth. Kalmár, Nász. Csintalan. Dudás. Balogh. Pataki, Oszlánczi • (Bakos). Edző: Varga István. A piros-fehérek utolsó hazai mérkőzésükön azt nyújtották, amit hosszú időn keresztül vártak tőlük szurkolóik. G: Tóth. Ács, Patai 2, illetve Csintalan, Balogh. Jók: Ács (a mezőny legjobbja), Molnár, Patai, Tóth, illetve Szarka, Nász, Csintalan. Balogh. Marosvári János PETÖFIBÁNYA— DOMOSZLÓ 7—2 (3—0) Petőfibánya, 300 néző. V:Nagy S. Petőfibánya : Sisa (Bíró) — Kotroczó J., Berki, Lugosi, Gu- gyela, Osztafi Tómács, Szakol- czai. Skoda, Komáromi (Krisztián), Huszár Gy. Edző: Pásztor István. Domoszló: Schrüffel — Nagy. Juhász, Seszták. Likker, Veres. Kovács, Fehér, Csáki (Sidló), Galgóczi dr.. Szabó. Edző: Fehér István. A végig fölényben játszó bányászgárda helyzetei alapján kétszámjegyű eredményt is elérhetett volna a mezőnyben jól adogató vendégek ellen. G: Tómács 2. Huszár Gy. 2. Krisztián, Skoda, Szakolczai, illetve Galgóczi dr. (11-esből). Kovács. Jók: Osztafi (a mezőny legjobbja), Tómács Skoda. Krisztián, Huszár Gy.. illetve Kovács, Sidló. Szabó. Galgóczi dr. Ifik : 10—0. Novák József NAGYRÉDE—PÊTER- VÁSÁRA 2—0 (1—0) Pétervására. 400 néző. V: Pólón kai. Nagyréde : Baranyi — VályiNagy, Nádudvari. Boháti. Deme, Kovácsik, Bárdos (Zavarkó). Acs, Csontos. Lukács. Papp (ör- dögh). Edző: Szén József. Pétervására : Kiss — Ivády. Marittyák, Földi G., Kifusz D.. Panyi, Nagy, Pusomi (Kovács). Bukrán, Zagyva. Bíró. Edző: Bocsi Barnabás. Megérdemelt vendéggyőzelem született. G: Papp, Csontos. Jók: Lukács, Bárdos, Csontos, a hazaiak közül senki nem érdemel dicséretet. Ifik: l—l. Panyi Károly TÁRNÁMÉRA— GYÖNGYÖSHALÁSZ 1-1 (1-0) Tárnáméra, 100 néző. V: Szigetváry L. Tárnáméra: Juhász — Csillag. Ugrai, Blahó, Farkasinszki, Kiss, Kovács, Poroszka. Somodi, Nagy II., Szekeres. Edző: Keresztesi István. Gyöngyöshalász : Horváth — Veres, Tóth Gy., Tóth J.. Szabó K., Harmath J., Kiss, Szabó L., Győri, Szabó J. Edző: Jakab István. A mezőnyben jól játszó vendégek megérdemelten szerezték meg az egyik pontot. G: Somodi, illetve Tóth J. (11-esből). Jók: Szabó L., Tóth J., a hazaiak közül senki sem nyújtott átlagon felülit. Ifik: 0—1. Erdő« József POROSZLÓ—APC 4—2 (2—2) Poroszló, 100 néző. V: Pető (Szolnok m.). Poroszló: Kecskeméti — Esze- nyi, Szász, Kovács, Görbe, Illés, Papp, Luhály (Varga), Hegedűs. Molnár M., Molnár T. Edző : Pázmándi Gáspár. Apc: Németh — Csorba. Szőke, Duzs. Jakab, Fodor L., Te- rónyi, Kiss, Kun. Fodor B. (Miczki). Jancsó (Jambrik). Edző: Rezsnyák András. Mély talajú pályán, jó iramú, sportszerű mérkőzésen a lelkesen játszó hazaiak 0—2-ről fordítva megérdemelten nyertek a mezőnyben jól iátszó Vasas ellen. G: Görbe 3, Molnár M.. illetve Terényi, Kiss. Jók : Görbe (a mezőny legjobbja), Kecskeméti, Hegedűs. Molnár T., illetve Jakab. Kiss. Ifik: 1—3. Orosz Károly BESEN Y ÖTELEK— KOMPOLT 3—2 (1—1) Besenyőtelek, 150 néző. V: Bo- zsóki (Borsod m.). Besenyőtelek: Kiss — Túró. Szabó K., Bata, Szakái, Vrata- rics (Riczu), Fenyvesi, Szabó Gy., Müller, Fodor, Szabó A. Edző: Szakái Miklós. Kompolt: Somogyi — Wingendorf, Parádi Z., Tóth, Káló, Báder II., Rajnai S., Antal V. (Farkas), Klein F. (Báder I.), Tres- nyánszki, Rajnai J. Megbízott edző: Káló János. A végi^ jobban játszó hazaiak megérdemelten nyertek. G: Müller 2, Fodor, illetve Tresnyánsz- kl, Káló. Jók: Bata, Szabó Gy.. Müller, illetve Wingendorf, Tres- nyánszki. Ifik: l—l. Szakái Sándor A Selypi Kinizsi szabadnapos volt. A bajnokság állása : L. Sírok 27 18 8 l 71-22 44 2. Petőftb. 28 15 4 9 53-39 34 3. Boldog 21 13 7 7 47-32 33 4. Heves 27 14 4 9 43-29 32 5. Nagyréde 27 12 6 9 50-46 30 6. Apc 27 12 6 9 43-45 30 7. H. Gáspár SE 27 12 5 10 51-38 29 8. Gyöngyöshalász 27 9 9 9 32-34 27 9. Selyp 27 7 11 9 41-39 25 1». Tárnáméra 27 6 13 8 31-41 25 11. Domoszló 27 8 7 12 45-45 23 12. Pétervására 27 6 10 11 33-43 22 13. Kompolt 27 7 7 13 44-50 21 14. Poroszló 27 6 6 15 31-72 18 15. Besenyőtelek 27 4 5 18 30-70 13 Mikófalva visszalépett