Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-04 / 129. szám
4» NÉPÚJSÁG, 1985. június 4., kedd TALÁLKOZÓ A LÍCEUMBAN Az érettségi napján már nem dörögtek a fegyverek Felsőoktatás a számok tükrében Érettségi bizonyítványukon a dátum: 1945 A Líceum egyik legnagyobb termében zsúfolva a széksorok, ősz hajú emberek ülnek ott. Valaha osztálytársak voltak — negyven esztendeje ennek. A felszabadulásunk utáni első, Egerben érettségizett osztály találkozóján vagyunk. Középiskolásként tanultak ebben az épületben. Annak idején 112- en kezdtek, aztán egyre kisebb lett a létszám. Nem a szekundákat osztogató tanárok szigora „radírozta ki" nevüket az osztálykönyvből, hanem a történelem szólt közbe, ami akkoriban leventebehívó képében kopogtatott a kapukon. A diákok hiába voltak ártatlanok ab(Fotó: Pesti Erzsébet) ban, hogy éppen az ő fiatalságuk idején bolydult meg a világ — menniük kellett. Az A. B, C osztályokat összevonták, így az érettségire csupán 45-en maradtak. Kőműves Endre, a találkozó szervezője megtett mindent, de a kezdő gárdának csak töredéke jött el. Sokan betegségükre, külföldi utazásukra hivatkoztak. Az ő számuk elenyésző az örökre eltávozottakéhoz képest. Hosszú a halott osztálytársak nevének felsorolása. Van, akit rák. másokat szívroham vagy baleset ölt meg. de olyan is akad, aki saját kezével vetett véget életének. — Rosszkor születtünk, nehéz időkben — fordul hozzám valamelyikük, „magyarázatot adva" a tragédiák sorára. A szenvedésektől, ellentmondásoktól terhes évtizedek viszont legtöbbjüket nem hogy megtörte volna, hanem éppen ellenkezőleg: megedzette emberi tartásukat, növelte élniakarásukat. sorra állnak fel, s ahogyan beszélnek életükről, mintha egy véres akadályversenyről szóló tudósítást hallanánk. Nemcsak a háború kegyetlenségeit élték ők végig, de sokuknak utána sem volt megnyugvása. — Az első találkozóra nem jöhettem el. Börtönben voltam akkor. Kuláknak, ellenségnek tituláltak, ez volt a bűnöm. Később bevallották, hogy tévedtek — halljuk, nem is egytől. Az ő sorsuk is jobbra fordult. Szakmai dicsőségeikről szólnak, gyermekeik sikerével büszkélkednek, s boldogan mutogatják unokáik fotóit. A beszámolók után Kőműves Endre lép a katedrához. Felolvassa a távolmaradottak leveleit, táviratait. Az egyik osztálytárs sorait felháborodott morajlás fogadja: „Nem megyek, mert számomra csak a jelen számít, nem érdekelnek az emlékek". Később egymást követik az ötletek, a felszólalások. Megállapodnak abban, hogy ezután évente találkoznak, más-más helyszínen, s öt esztendő múlva újra Egerben. Dr. Morvay Tibor a bajba jutott osztálytársak megsegítésére OTP-betét nyitását kezdeményezi : ehhez tízezer forinttal járul hozzá. Címeket cserélnek, közös ismerősök után kutatnak. majd előkerülnek a régi történetek, s a diákcsi- nyek felelevenítése harsány nevetést varázsol elő. Háború ide. háború oda, ők mégiscsak életük egyik legszebb szakaszát töltötték együtt. A régi tanárok közül csak ketten jöttek el: Abkarovits Endre és Oltay Rudolf. A többieket az öregség és a halál tartotta távol. Bizonyára szívesen lennének itt. hisz számukra is felejthetetlenek voltak azok az immár deres fejű diákok, akiket egy új kor kezdetén ők indítottak útnak — még a fényes szelek lehelete előtt, amikor épp, hogy elhallgattak a fegyverek. Szabó Péter E tanévben 14 500-an fejezik be tanulmányaikat a hazai felsőoktatási intézményekben, 325-tel kevesebben, mint az előzőben. A Tudományszervezési és Informatikai Intézet most közzétett statisztikai tájékoztatója szerint a műszaki oktatási intézményeknél és az orvostudományi egyetemeken 1,2 százalékos létszám- csökkenés volt tapasztalható a megelőző tanévhez képest, a pedagógusképző intézmények hallgatóinak létszáma viszont 4,3 százalékkal emelkedett. A nappali tagozatos hallgatóknak jelenleg több mint a fele egyetemre. 44,2 százaléka főiskolába jár: a tudományegyetemeken 13 624-en. a műszaki egyetemeken 8377-en, a műszaki főiskolákon 6643-an, az orvostudományi egyetemeken pedig 7587-en tanulnak. A végzősök között csaknem ötezren kapnak pedagógus- oklevelet: eszerint 1260 középiskolai tanár, 1680 általános iskolai tanár. 1470 tanító és 520 óvónő kezdheti meg munkáját. A nők száma 32 509. arányuk 0,8 százalékkal emelkedett a hallgatók között, kivéve a műszaki egyetemeket és főiskolákat, az orvosi és az agrártudományi egyetemeket, ahol 1.2 százalékkal csökkent. Az ország minden tízezer lakosa közül 57 hallgatója valamelyik felsőoktatási intézmény nappali tagozatának. Legmagasabb ez az arány Győr-Sop- ron megyében, a legalacsonyabb Pest megyében. Budapesten tízezer lakos közül 73-an tanulnak felsőoktatási intézményben. Az esti tagozatra az 1984 —85. tanév elején 6119-en. —az előzőnél 420-sza! kevesebben — iratkoztak be, a levelező tagozat létszáma 30 650. ez 0,9 százalékkal több a korábbinál. Az első évfolyamos hallgatók több mint 40 százaléka másoddiploma megszerzéséért iratkozott be. A tanévben csaknem 60 000 hallgató részesült állami támogatásban; rendszeres szociális támogatást mintegy 35 és fél ezren, általános ösztöndíjat csaknem 25 és fél ezren kapnak. Társadalmi ösztöndíjra évről évre kevesebb hallgató köt szerződést. Diákotthonokban 30 656 hallgató lakik, köztük 308 házaspár. Ezekben az intézményekben 14 545-en oktatnak, 93- mal többen mint az előző évben. 94 százalékuk főfoglalkozásban végzi ezt. Közülük nő 4551 : számuk több mint 200-zal nőtt egy év alatt. 30 évnél fiatalabb az oktatók között 1245 fő. (MTI) VIT-vágtóról még egyszer Miután kifújtuk magunkat... Lekonferálták a műsort, lekeverték a VIT-vágta or. szagos döntőjének záró képsorait, s a játékosok és a nézőtéren, valamint a tévékészülékek előtt ülő szurkolóseregek hozzáláthattak annak elemzéséhez, miként is válhattak a majdnem elsőkből, sok pontszámmal lemaradó utolsók. A tévéprodukciót, mint olyat, szűkebb pátriánk lapjában — úgy vélem — fölösleges részletesen elemezni. Mert a hivatásos kritikus számára tűnhettek bármilyen ügye fogyottnak a feladatok — azok voltak —, tűnhettek bármilyen vontatottnak az egymás után vetített képsorok — azok voltak — és szidhatta az erőltetett beszélgetéseket, betéteket is — okkal — a Heves megyeiek mégiscsak izgultak végig övéikért. Más kérdés azonban az, hogy vajon helyes volt-e a fiatalosság ürügyén ennyire lazán, az esetlegességnek ennyire túl nagy szerepet biztosítva lebonyolítani a „játékot". Hisz kezdve az ipi-apacstól, bezárva a bridzselésig, az egész szépségét minden korosztály számára az adja, hogy pontos szabályok alapján, még a szerencsét is elvszerűen beszámítva, derülhet ki az: ki, mit tud, kinek, mi, hogyan sikerülhet. Mert ha csak azon a bizonyos tízpontos létrás csalafintaságon múlt volna az utolsó helyezés, szótlanul fejet hajthatnánk. Bosszantó viszont, hogy a zsűri esetenként összekeverte, melyik csapatot is értékeli (lapszemle), hogy következetlen volt (címer és szénmikrofon), hogy alkalmamként nem vállalta a döntést (ruhabemutató, április 4-én születettek), hogy olyasmit rótt fel — még, ha csak szóban is —, amiről nem tehettek a résztvevők. Gondolom, a zalaiak, a békésiek, a Pest megyeiek saját példájukkal kiegészíthetnék a sort. Félreértés ne essék, nem akarom bírálni a dönt- nököket. Olyan szituáció volt számukra fölállítva, amelyben legföljebb kicsinyeskedés árán őrizhették volna ennél jobban a tisztaságot. És félreértés ne essék, nem akarom azt állítani, hogy a talán megkérdőjelezhető szempontok alapján összeállított Heves megyei csapat volt a legjobb. De utolsó helyezésük nem ennek a következménye volt. Marad tehát a már megfogalmazott tanulság, amely a befulladt második „félidő” előtt nyilvánvaló volt. A VIT-vágta erényeként kell elismerni, hogy szövetségeket hozott létre. Hogy végül is sikerült a figyelem középpontjába állítani a nagy nemzetközi eseményt. De mindezt — nem kétséges — lehetett volna úgy is, hogy maradéktalan szórakozást, maradéktalan örömet biztosítson. Németi Zsuzsa Lehotka Gábor orgonaestjéről A fúga fegyelme A Filharmónia őszi-téli hangversenysorozatának befejező műsorát Lehotka Gábor orgonaművész adta a székesegyházban. Talán az évforduló is hozta magával, hogy ez alkalommal három Baclrdarabot szólaltatott meg a kiváló muzsikus: a C'dúr toccatát és tűgát (BWV 564), a D-dúr prelúdium és fűgát (BWV 532) és a Korálető- játékot. Lehotka Gábor nagy kedvvel1, erőteljes hanghordozással indította el a C-dúr toccatát. Nem először halljuk Őt Egerben, ismerjük gondos, árnyalt előadásmódját, azt a törekvést, hogy a helyszín lehetőségeit, az orgona minden hangzási szféráját igénybe vegye. Itt most mintha a regisztereket is arra használta volna, hogy újabb, gazdagabb színhatást adjon annak a játéknak, zenei technikának, amely annyira megunhatatlanná nemesedett Bach muzsikájában. Aki már ült orgonánál, tudja, hogy az előadó éppen a sokfajta regiszter megszólaltatásával mennyi mindent képes elérni. Talán az orgona művészetének éppen az a kulcskérdése, hogyan „kot- tázza le” magában a regiszterekkel a művet az orgonista. A kristálytiszta szerkesztésű skálameneteket, majd az akkordosan szerkesztett ritmusrendet úgy vezette elő. hogy a hallgató az áhítatot érezte, azt a drámai fenséget, amely oly ritkán rázza mega mai embert. (Talán mert el is szokatták tőle!) A Korálelőjáték egy másik Bachot idézett, azt a hitében megingathatatlan férfit, aki elmélkedik s közben lejegyzi érdemeit, gondolatait a világról, önmagáról. A D- dúrból a befejező részt emelnénk ki, ahol a variációk végső feloldása a szellemi és érzelmi rendet mutatta be. amit az ember teremteni képes önmagában. Lehotka a hangversenyt a mindig is zárószómként megszólaló Liszt B—A—C— H prelúdium és fúgájával fejezte be hatásosan, hozva. adva Liszt zenei gesztusaiból a legszebbeket amik nála orgonán megszólalhattak. Előbb azonban eljátszotta saját művét, a Variációk és fúga egy XX. századi dallamra című kompozícióját. Reméljük, hogy fogjuk még tőle hallani ezt a minden ízében modern, a saját zenei világképét őszintén bemutató darabot. Nekünk, egrieknek ez a zene mindenképpen meglepetés. Nemcsak azért, mert ilyen nagyszabású kompozíciót még Lehotka Gábortól nem hallottunk, másrészt a variációk nem kizárólag egy orgona-virtuóztól származó alkotás, de bepillantást enged annak lelkivilágába; megérteni segít, mit és miért is tart olyan fontosnak az orgonában, az orgonamuzsikában a művész? A variációkban „kötetlenül” válogathatja a színeket, érzelmi és szenvedé- lyi okokból sok-sok oldalról közelítheti meg választott témáját a szerző. Am, ez a kötetlenség szigorú szabályok között mozog előre, hiszen Lehotka nem véletlemül az egyik legjobb hazai Bach-interpretátor. A végén már nem is az köti le figyelmünket, hogy ezek a változatok hogyan is illeszkednek egymáshoz, mikor a fúga és benne a fegyelem ünnepélyesen lezárja ezt a jó negyedórás alkotást. Az est két számában Palotai István trombitált. Telemann öt hősi dalát és J. Stanley négytételes művét, a Voluntaryt játszotta. Telemann és Stanley egyaránt a XVIII. század művésze, mégis micsoda különbség a két zene között. Annak ellenére, hogy Stanley a Hän- del-hagyaték örököseként is ismert. Palotai István itt is nemzetközi rangjának megfelelően fújta hangszerét és a barokk világ dallamait könnyedén, nemes zengéssel elevenítette fel. Az egri közönségnek az utóbbi hónapokban nem lehet panasza, egyik kitűnő hangversenyt a másik után kapta. Reméljük, ez a sorozat a nyáron sem szakad meg. F. A. M egláttam egy pádon 1 1 napozó fiatalembert, odaléptem hozzá, s megkérdeztem : — Bocsásson meg, van itt ezen a lakótelepen vízvezeték-szerelő? A fiatalember figyelmesen végigmustrált* és így válaszolt: — A lakossági szolgáltatások területén igen tarka a helyzet, ezért ebben a szférában kénytelenek vagyunk megküzdeni bizonyos nehézségekkel. A kézműipari tevékenység területén kritikus jelenségként kerültek előtérbe bizonyos egyenetlenségek, melyek az egyszerű. nehéz munkát végző állampolgárok kárára történő szertelen és jogtalan meggazdagodásra való törekvés formájában nyilvánulnak meg. Azon állampolgárokról van szó, akiknek vállaikon kell hordozniuk az ellátás és az emelkedő szolgáltatási végösszegek kínjait. Janusz Oseka: Beszélgetés Egy pillanatra abbahagyta. láthatólag azért. hogy levegőt vegyen, így sikerült közbeavatkoznom.- — Talán tud egy vízvezeték-szerelőt itt a közelben? — Személy szerint, a mai napon, nincsenek birtokomban konkrét adatok az említett profilú munkálatokat képviselő szakterület elhelyezkedéséről. — Ez annyit jelent, hogy nem tud senkit? — Senkit. Mégis az az érzésem. hogy bár a gazdasági szankciók jelentős mértékben megnehezítették lehetőségeinket, ennek ellenére van esély a válságból való kijutásra amennyiben persze magunk is dolgozni fogunk ! Kedvetlenül csóváltam a fejem. — Dolgozni fogunk ... Vajon akaródzik az embereknek dolgozni? A semmittevést szeretik. Inkább söröz- getnek és napoznak! — Ha rólam van szó, ez a megállapítás nem állja meg a helyét. A sógoromnál dolgozom, most azonban betegállományban vagyok. Nehéz fiatalságom és a család széthullása miatt súlyos vegetatív neurózisban szenvedek, amit egy állami egészségügyi intézetben kezelnek. Csak a háború utáni hatalmas társadalmi változásoknak köszönhető, hogy ... — Jól van, jól. Sietek. Viszontlátásra. — Jól van? — kérdezte izgatottan. — Ügy gondolja, hogy jól sikerült? — Micsoda? — csodálkoztam. — Hát... a felvétel? — Milyen felvétel? — Ugratni akar... Hiszen ön készítette! — Én? — Hát persze, nem is a plébános... És ez mi? Nem mikrofon? Idegesen rámutatott a táskámból kikandikáló zuhanyrózsára. mely fürdőszoba-berendezésem egyik alkatrészét képezte, s melyet oly eredménytelenül próbáltam fölszereltetni egy vízvezeték-szerelővel. — Barátom... Milyen mikrofon? Nem látott még zuhanyzót? Amikor távoztam, hallottam, hogy a szájából az eddigi folyamatos szavalat helyett káromkodások özöne zúdul elő. keretezvén hirtelen elkomorult arcának kelletlen fintorát. Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán
