Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
NBflUitaq 1985. június 15., szombat Kilencven évvel ezelőtt született Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán, a munkásmozgalom ismert harcosa. Munkácsy-díjas grafikus. Tanulmányait a budapesti Iparrajziskolában végezte, s két nyáron a Nagybányai Mü- vésztelepen majd a Kernstok Károly és Rippl-Rónai József vezette képzőművészeti szabadiskolában tanult, amelynek kiállításán díjat nyert. 1918-ban Bíró Mihállyal megalapította a grafikusművészek szakszervezetét. A Tanácsiköztársaság idején a Művelődési Népbiztosságon titkárként dolgozott; a Vörös Hadsereg toborzó plakátjainak kiadásában, elbírálásában vett részt. A proletárdiktatúra vérbefojtása után előbb Bécsbe. azután Olaszországba. később Moszkvába emigrált: 1922-től 1933-ig Berlinben élt. a Németország Kommunista Pártja KB agitációs és propaganda osztályának munkatársaként. 1933-ban a Szovjetunióba emigrált itt folytatta művészeti tanulmányait és aktív működését. Számos kollektív tárlaton, vándorkiállításon is részt vett. 1918-ban tért haza ; 1969-ben rendezték meg a Nemzeti Galériában gyűjteményes kiállítását. s 1960-ban megjeleni egy karikatúragyűjteménye is. A Nap kél: 4.46 órakor, nyugszik: 20.43 órakor. A Hold kél: 2.49 órakor, nyugszik: 17.56 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JOLÁN, VID nevű kedves olvasóinkat! A Vid latin eredetű és az Avi- tus-Vituson keresztül alakult át Viddé. Jelentése ..életerős”. Várható időjárás ma estig: nyugat felől fokozatosan beborul az ég. Eleinte nyugaton, később országszerte várható ismétlődő eső. Néhány helyen zivatar is előfordulhat. Később nyugat felöl időnként már felszakadozik a felhőzet. Az élénk, déli. délnyugati szél időnként megerősödik, napközben a Du- nátúlon északnyugatira fordul és többfelé viharossá fokozódik. A hőmérséklet napközben keveset emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Halálos figyelmeztetés Még meg sem kezdődött a vakáció, máris halálos gyermekbalesctröl vagyunk kénytelenek tudósítani. Az utolsó tanítási napon, pénteken reggel Vldebrön Prokaji Béla verpeléti lakos teherautóval — a vizsgálat eddigi megállapításai szerint — figyelmetlen vezetés következtében elgázolta az úttesten egv álló autóbusz mögül szabálytalanul átfutni szándékozó L. Mária hétéves tófalui általános iskolai tanulót. A baleset következtében a kislány a helyszínen éleiét vesztette. tv/, a haláleset legyen intő .jel a vakációra! — ELISMERÉS MUNKATÁRSUNKNAK. A tűzvédelem érdekében a sajtóban kifejtett munkássága elismeréseként a belügyminiszter a Tűzbiztonsági Érem ezüst fokozata kitüntetést adományozta lapunk belpolitikai rovatvezetőjének, Szilvás Istvánnak. A kitüntetést a szerkesztőségben Lukács Béla tűzoltó alezredes, a Heves Megyei Tűzoltóparancsnokság parancsnoka nyújtotta át. — HANGVERSENY. Hatvanban, a városi tanács házasságkötő termében Kocsis Albert hpgedűművés? koncertjére kerül sor június 16- án, vasárnap, délelőtt 10 órától. Közreműködik az Egri Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara, a műsorban Bach, Händel és Farkas Ferenc művei szerepelnek— A RENDŐRSÉG KÉRÉSE. Május 5-én, délelőtt fél 11-kor a Hatvani Cukorgyár előtti autóbuszmegállónál egy segéd-motorkerékpáros Karambolozott a Eilcsik István hatvani lakos vezette kerékpárral. A segédmotoros személye egyelőre ismeretlen. épp ezért kéri a rendőrség, hogy a balesetben részes kerékpáros, valamint a szemtanúk személyesen vaav írásban jelentkezzenek a gyöngyösi rendőrkapitányság közlekedési alosztályán, illetve a hatvani rendőrkapitányság ügyeletén. EGERBEN : szombat reggel 8 órátpl, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermekbetegei részére. Az ügyelethez tartozó községek : Kerecsend, Egerszalók, Makiár, Felsőtárkány, Andor- naktálya, Bátor, Ostoros, Nova j, Nősz vaj. Az ügyelet helye; Eger. Baj- csy-zs. utca 6. szám alatt. Telefon; 11-000. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétifő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg? el 8 órától este 20 óráig, a echnika Házában. Gyöngyösön : központi körzeti orvosi ügyelet: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Helye: Széchenyi u. l. Telefon: 11-727. Fogorvosi ellátás : szombat, délelőtt 7—13 óráig, a Kossuth L. u. 37. sz. alatt. Fogorvosi ügyelet szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. a Széchenyi u. 1. sz. alatt. Gyermekorvosi ügyelet : szombaton. 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: U-727 telefonon. hatvanban : szombaton 7 órától hétfő reggel — Hatvan ' város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa- ház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi Ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Áz ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér t8. Gyermekorvosi ügyelet szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN : szombat reggeltől hétfő reggelig, Vörös Hadsereg u. 32. (Volt szülőotthon.) Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Állatorvosi ügyelet: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig EGRI ÜGYELET: Eger. Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388 RECSKI ÜGYELET: Recsk Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15 FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd. Tanácsháza. Dózsa Gy. u. 37. Telefon: Füzesabony 321 GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös, Deák F. u. 17 Telefon: 13-991. HEVESI ÜGYELET: Heves, Fö út 17. Telefon : Heves 124 TARNAMÊRAI ÜGYELET: Tárnáméra, Lenin Mgtsz, központi iroda. Tárnáméra, Boco- nádi u 50. Telefon : Tamaméra 6 HATVANI ÜGYELET: Hatvan. Városi Tanács. Telefon: 12-720 áz ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tá- iékoztatást Allatkórházi ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388 Filmművészeti és műemlékvédelmi kurzusok Egri nyári egyelem A hagyományokhoz híven, ebben az évben is megrendezi a TIT Heves Megyei Szervezete Egerben a nyári egyetemet. A pénteken megtartott tájékoztatón előbb Okos Oszkár, a filmművészeti tagozat titkára ismertette az intéző bizottságnak az időszerű feladatokat, a szervezési tennivalókat. A filmes tagozatot augusztus 10—19. között rendezik meg az Ifjúsági Házban. Európa valamennyi országába elküldték a jelentkezési lapokat. Ily módon mintegy száz résztvevőre számíthatnak: érkeznek vendégek az NDK-ból, Csehszlovákiából, Bulgáriából. Szovjetunióból és Lengyelországból. A nyugati résztvevők között várnak dánokat, olaszokat, angolokat, NSZK-belieket. franciákat és hollandokat. Az idén kilenc finn érdeklődő is lesz a filmművészeti kurzuson. A programban ezúttal Szabó István eddigi művei szerepelnek: nyolc játékfilmjét vetítik le. Kiss József kisfilmjeit is láthatják a résztvevők, valamint a Pannónia Filmstúdió legújabb alkotásai is szerepelnek. Kiállításokat is rendeznek, ezen kívül sor kerül alkotó—közönség találkozókra. Időszerű programmal jelentkezik július 29—augusztus 7-ig a műemlékvédelmi tagozat: a népi építészet megmentésének■ módjaival foglalkozik. Erre mintegy hatvan vendéget várnak — amint arról tájékoztatott Kalmár Péter, a nyári egyetem titkára. A hazai résztvevőkön kívül a több mint 111 napos programban svéd. görög. olasz, francia, finn és NDK-beli hallgatók is ismerkednek Heves megyével és Egerrel. Az előadásokat fotódokumentációs kiállítás, több autóbuszos kirándulás egészíti ki. Szőlőtermesztő szakcsoport Zagyvaszántón Dtletességbői — jeles A zagyvaszántó.i Zagyva- völgye Termelőszövetkezetben mintegy két esztendővel ezelőtt alakították meg a szőlőtermesztő szakcsoportot. A dologban az az érdekes, hogy maga a szövetkezet nem foglalkozik efféle munkával. Miért jött hál létre ez a kis kollektíva? Amint azt Mester Lajos- né főkönyvelő — egyébként ő is tagja a társulatnak — elmondta, a gazdaságnak rendelkezésére állt akkor tájt nyolc hektár olyan föld, amelyet nemigen tudtak hasznosítani. Főleg amiatt, mert dombokon terült el, s a gépek ezen a területen nehezen mozoghattak volna. A talajvizsgálat ugyanakkor kimutatta, hogy a szőlő ott kiválóan megélne. Ekkor merült fel a csoport létrehozásának gondolata. Különösebb kikötés nem volt, hogy ki jöhet közéjük, csupán az kellett. hogy a téesz dolgozója legyen. Huszonötén vágtak bele a vállalkozásba. A munkához szükséges szakismereteket részben könyvekből böngészték ki, másrészt pedig az egyik társuk — aki kertészmérnök — segített. Az induláshoz természetesen anyagi befektetés is kellett. Ennek egyik hányadát saját zsebből fedezték, a másikhoz viszont az állam támogatását vették igénybe. így sikerült hektá- ranként 100 ezer forint körüli összeghez jutniuk a központi forrásból. A majdani termést — a megállapodás szerint — a nagyrédeiek veszik át. Az idén már szüretelheti is a kis csapat a jó fajta, zamatos ezerfürtűt. Az ötlet, a megvalósítás, a lelkesedés mind-mind az ottaniakat dicséri, egyben pedig követésre méltó példái is nyiújt. Windischgraetzhagyaték Hazánkba került a hires Windischgraetz-hagyaték. A főnemesi származású belga vadász végrendeletében a magyarok iránti szimpátiájának kifejezéséül Magyarországnak adományozta a páratlan értékű trófeagyújte- ményét. Képünkön: cédulát kap a tigris (MTI-fotó: Arany Gábor — KS) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hévízen megtartott 24. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 10, 38, 44, 45, 48 Fél évszázad múltán Baranyó tanár úr emlékére Az egri Dobó István Gimnázium és Szakközépiskola nemrég ünnepelte fennállá- sának 95. évfordulóját. A tantestület és a tanulóifjúság a közel évszázados haladó hagyományok örökösének és folytatójának vallja magát. Nem feledkeznek meg azokról a itanárokról és diákokról, akik életük feláldozásával is küzdöttek a szocialista iskola megteremtéséért. Ezt [bizonyítja- az az újabb emléktáblaavatás, amelyre ma 9.30 órakor a tanévzáró ünnepélyt megelőzően kerül sor. A márványlap Baranyó Ernő mennyiségtan és ábrázoló geometria tanár érdemeiért emeltetett az iskola- vezetés és az 1939-ben érettségizett tanítványok kezdeményezésére. Baranyó tanár úr 1905-től 35 éven át tanította a dobós diákokat kezdetben szabadkézi rajzra, majd mennyiségtanra. Tornaórákat is tartott, s gyakran vitte diákjait a Berva-völgybe trigonometriai méréseket végeztetni, de mint a városi sakkszövetség alelnökét is sokan ismerték. Haladó nézeteit bizonyítja, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltásának hírére megalakult 3 tagú direktóriumnak ö is tagja volt. Később ezért a magatartásáért társaival együtt hátrányos helyzetbe került. Az 1940-es tanévet követően nyugdíjba vonult és Szolnokon élt. Az iskola mai diákjai előtt neve eddig is ismert volt, hiszen 1974 óta minden évben megrendezésre kerül a Baranyó Ernő matematikai háziverseny. amelyet a kiváló pedagógus emlékére alapítottak. MA ÚJRA INDUL Diákcentrum Három éve még új jelenség volt. Az idén már csak elvétve kérdezik meg néhá- nyan: mi az a DC?! És rögtön értővé válik az arcuk, ha meghallják .azt a szót: Diákcentrum. Nem könnyű a szervezők feladata, amikor arra vállalkoznak, hogy a nyári szünetüket töltő diákokat hasznos, szórakoztató programokkal kössék le. hiszen egy részük üdülni indul, más részük munkát vállal, felvételi vagy éppen utóvizsgáira készül. Az idei, két és fél hónapos rendezvénysorozat ma kezdődik. Az első napon a Latin Combo együttes dél-amerikai. karibi, afro-cuban, spanyol muzsikáját ajánlják az egzotikus zene kedvelőinek. Maksa Zoltán vasárnap lép az Érsekudvar pódiumára, őt Pilisy Elemér újságíró diaképes afrikai útibeszámolója követi hétfőn. Szemerei László logikai játékokat mutat be június 29-én. Mindemellett állandó műsorok is találhatók a Diákcentrum kínálatában. Minden szerdán délelőtt fél 11- től az Ifjúsági Ház Prizma mozijában fűmet vetítenek, vasárnaponként diszkó, kéthetenként pénteken pedig videovetítés várja az érdeklődőket. A munkát vállalóknak. a túrázni, üdülni vágyóknak. országos rendezvényekre igyekvőknek friss információkkal is szolgálnak. Ennek érdekében a város két pontján — a városi KISZ-bizottság és a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola előtt — két tájékoztató sátrat állítanak fel. ahol nemcsak kérdéseikre kaphatnak választ az arra járók, hanem stoppos igazolványt, különféle VIT-emléktárgyakat is vásárolhatnak. Piacokról — hét végére Megjelent az új fokhagyma Az egri szabadpiacon megjelent az újdonságnak számító fokhagyma, amelyből l darab 4 forint. A zöldborsó 20—24, az eper 45— 50, az uborka 30, a karfiol 45, az új burgonya pedig 15 forint. A paradicsomot 50—60 forint közötti áron. a retek csomóját 7 forintért adják. Van főzőtök 40-ért. és megjelent a görögdinnye is — igaz kilóját 300-ért adják. A ZÖLDÉRT-nél a fejes káposzta 26 forint, 32—40 a karalábé és 36 a főzőtök. A paradicsomot 60- ért, a cseresznyét 25-ért, a saláta darabját pedig 4—4.50-ért kínálják. Gyöngyösön 14 az újburgonya. 40 a kelkáposzta, 30 az uborka kilója. A cseresznyét 26, a megy- gyet 28, a földiepret 40 forintéra kínálják. Ugyanitt a száraz bab 80, a zöldborsó 18. a karfiol 40 forint. A hatvani piacon 12 forint az újburgonya kilója, a fejes káposztát 20, a paradicsomot 60, az uborkát 30 forintért adják. A retek csomója 8 forint, a zöldhagymáé pedig 2. Van cigánymeggy 30 forintért, cseresznye 25 forintért, sóska és paraj 20. Illetve 25 forintért. A hevesi piacon 6 az ó-. 15 forint az újburgonya, 20 a zöldbab. 12 a zöldborsó, és 40 a főzőtök kilója. 50 forintért adják a paradicsomot, 20-ért a fejes káposztát. Kapható vöröshagyma. amelyből egy kiló 8 forintba kerül és karfiol is 40-ért. ★ A hét vége asztalára a sokak által kedvelt erdélyi kelkáposztát ajánljuk. Hozzávalók: 2 füstölt köröm, másfél liter víz. egy fej hagyma, pár gerezd fokhagyma, egy bögre árpagyöngye, egy fej kelkáposzta, négy-öt burgonya, köménymag, paprika, kapor, tejföl. A két darab füstölt körmöt szépen megtisztítjuk, egy órára hideg vízbe áztatjuk. Bő vízzel föltesszük főni, egy nagy fej hagymát, gerezd fokhagymát adunk hozzá. Ha félig puha, egy bögre megmosott árpagyöngyével tovább főzzük. Húsz perc múlva beledarabolunk egy nagy fej kelkáposztát, négy-öt burgonyát kockára vágva, borssal, köménymaggal ízesítjük. Ha az egész jól összefőtt, kapros, paprikás rántással berántjuk. Tálaláskor tejföllel meglocsoljuk. Jő étvágyat kívánunk! — NYELVI NAPKÖZIS TÁBOR — az egri 6-os iskolában. A megyeszékhelyen, az általános iskolai tanulók számára szervezett nyári nyelvi napközis tábor színhelye a 6-os iskola, ahol július 1-től ismerkedhetnek a kisdiákok az általuk választott idegen nyelvvel. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1.3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál ésa kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.