Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam. 127. szám ÁRA: 1985. június 1., szombat 2.20 FORINT A munka ünnepeff/el Tizenharmadszor is kiváló a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezet Li Peng és Marjai József miniszterelnök-helyettesek az ünnepi közgyűlésen 1972 óta tizenharmadszor nyerte el a nagyrédei Szö- lőskert Termelőszövetkezet a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter által adomá­nyozott Kiváló Szövetkezet címet, amely alkalomból tegnap ünnepi közgyűlést rendeztek a hűtőház nagy termében. Az eseményt meg­tisztelte jelenlétével Li Peng. a Kínai Népköztársaság mi­niszterelnök-helyettese, aki Ma Lie nagykövet és Mar­jai József, a magyar kor­mány elnökhelyettese társa­ságában érkezett Nagyrédére a kora délutáni órákban. A vendéglátók, akik között je­len volt Barta Alajos, a me­gyei pártbizottság első titká­ra és Markovics Ferenc, me­gyei tanácselnök is, először a közös gazdaság irodaházá­ban adtak rövid tájékozta­tást a szövetkezet gazdálko­dásáról, illetve a község éle­téről. Majd határszemlére került sor, amikor Li Peng és a kínai delegáció tagjai megtekintették a málna- és szőlőültetvényeket, a ma­gyar vezetőkkel körutat tet­tek a faluban. ellátogatva többek között a bölcsődébe, az iskolai napközi otthonba, illetve Bene Sándor és Fel­földi János szövetkezeti ta­gok családi portáján néztek körül, beszélgettek el a há­zigazdákkal. Sor került a nagyrédei ismerkedés al­kalmával az új, beüzemelés előtt álló palackozó megte­kintésére is, amely éves szin­ten nyolc-tíz millió butella borral való feltöltésére al­kalmas. Délután 5 órakor a Him­nusz akkordjai vezették be a szövetkezet ünnepi köz­gyűlését, természetesen a magas rangú vendégek rész­vételével, akiket a tagsággal együtt Majoros János párt­titkár köszöntött. Ezt köve­tően Frecska Sándor, a szö­vetkezeti gazdaság Állami­díjas elnöke emelkedett szó­lásra, hogy számot adjon a kiváló cím elnyeréséhez vivő munkáról, s határozta meg az 1985-ös esztendő feladatait. Utalt a téli hi­deg által okozott kiesések­re, amelyek jobbára a sző­lőben keletkeztek, majd ar­ról beszélt, hogy a vesztesé­get, amibe két aszályos esz­tendő is belejátszott, haté­konyabb munkával, költség­takarékos gazdálkodással és jobb minőségű áru előállítá­sával kívánják ellensúlyozni. Ugyanekkor nagy jelentősé­get tulajdonított a háztáji ágazat eredményes munkájá­nak. valamint az áruértéke­sítés jövedelmezősége foko­zásának. Az elnöki számvetés után Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese mon­dott beszédet, elöljáróban Marjai József átadja az oklevelet Frecska Sándornak kifejtve milyen fontos ese­ménynek tekinti pártunk Központi Bizottsága és a magyar kormány Li Peng iminiszterelnök-helyettes és az általa vezetett kínai de­legáció magyarországi útját. Mint mondotta, egy olyan országot képviselnek, amely a világ sorsának egyik for­málója. és évről évre nagy lépésekkel halad előre a mezőgazdasági és ipari fej­lődés útján. A közgyűlést illetően majd a múlt esztendő eredmé­nyeiről beszélve leszögezte a min isz terein ök-helyettes. hogy a nehézségek ellenére elégedettek lehetünk, smosi Gyerekek között » bölcsődében (Szántó György felvételei) az a legfőbb cél, hogy a megszigorodott gazdasági kö­rülmények közepette is őriz­zük. visszaszerezzük elért pozíciónkat mert csak így felelhetünk meg a világpiac követelményeinek. Es ha ez más verseny is mint az ipar­iban zajló, konzekvenciája ugyanaz: alá drágábban ter­mel. nem érvényesül. Ezért a jövőben a cél nem a több, hanem a jobb munka, ame­lyet a párt következetes ag­rárpolitikája az MSZMP XIII. kongresszusán is meg­erősített, húzta alá Marjai József. Örömmel regisztrálta ké­sőbbiekben a szónok, hogy a mezőgazdaság behozta a különböző természeti ténye­zőkből eredő késést, a határ országszerte optimizmussal tölthet el bennünket, ami­nek hazánk külgazdasági egyensúlya szempontjából ugyancsak nagy a jelentősé­ge. Feszültségek természete­sen vannak de ezek felol­dásához megtaláljuk a mód­szert, ha hittel és tudással végezzük minden feladatun­kat. Ezután a miniszterelnök­helyettes nagy taps és ün­neplés közepette adta át a Kiváló Szövetkezet címet dokumentáló oklevelet Frecs­ka Sándor szövetkezeti el­nöknek, majd a különböző szövetkezeti és vállalati el­ismeréseket vehették át azok a kollektívák és egyének, akik múlt évi munkájukkal erre rászolgáltak. IVIoldvay Győző (Folytatás a 2. oldalon) Sport, játék r— s egy kis jogtudomány Fiatal ügyészek találkozója Mátraházán A megnyitó résztvevői (Fotó: Szabó Sándor) A Dunán innen lévő ki­lenc megyéből érkeztek Mát­raházára ifjú ügyészek arra a hagyományos, minden év tavaszán megrendezett ta­lálkozóra. amely elsősorban az ebben az igazságszolgál­tatási ágazatban dolgozó fia­talok kikapcsolódását szol­gálja. de természetesen jut idő a szakmai tapasztalat- cserére is. Idén Nógrád és Heves me­gye főügyészségei a rende­zők, s a kétnapos esemény­nek Mátraházán az OTSH olimpiai edzőtábora ád ott­hont. A pénteki megnyitón dr. Patkó Benjámin, Heves megye főügyésze köszöntötte a résztvevőket, köztük Vi­rág Károlyt. a megyei párt- bizottság titkárát. Gyöngyös város vezetőit, továbbá a megyékből eljött főügyésze­ket. Ezt követően dr. Nyíri Sándor, a legfőbb ügyész helyettese mondott megnyi­tó beszédet, amelyben szólt az ügyészségi szervezet idő­szerű ifjúságpolitikai kér­déseiről. Mint hangoztatta. Arisztotelész gondolata ha­tározza meg ennek a ren­dezvénynek is a jelenét és jövőjét, miszerint a világ sorsa a fiataloktól függ. Ez természetesen éppúgy érvé­nyes a szervezetben dolgo­zó ifjú szakemberekre, akár a más területeken munkál­kodókra. A legfőbb ügyész helyettese többek között be­szélt a pályakezdő jogászok gondjairól, helyzetéről is. Utána Obranovics József, az MSZMP Központi Bizottsá­ga közigazgatási és admi­nisztratív osztályának mun­katársa sportpolitikánk leg­fontosabb problémáiról adott rövid elemzést. Mint mon­dotta, a sportpolitika fejlesz­tésében az elsőrendű cél­kitűzés a gyermekek, a fia­talok testedzésének előmoz­dítása. s ez a mátraházi ta­lálkozó kitűnő lehetőséget nyújt a célok megvalósításá­ra. Dr. Nyiri Sándor lapunk munkatársának kérésére így összegezte a már hagyomá­nyos rendezvények jelentő­ségét: — 1980-ban, a Szolnok megyei fiatalok kezdeménye­zésére indult ez a találkozó­sorozat, kezdetben még csak három megye — Szolnok. Bács-Kiskun és Csongrád — fiatal ügyészei vettek részt rajta. Később, az évek so­rán olyan kapcsolattá együttműködéssé erősödött, hogy ma már kilenc megyé­ből jöttek el ifjú ügyészek. Azért is fontosak ezek az összejövetelek, mert közös­ségformáló erejük van, a sportoláson, a szórakozáson kívül alkalmat nyújtanak a szakmai tapasztalatcserére időszerű ifjúságpolitikai kér­dések megvitatására is. Mint az ügyészi szervezet ifjúsági bizottságának elnöke el­mondhatoma tavaszi — mondhatni könnyedebb — találkozások mellett őszön­ként rendszeresen megszer­vezzük az ifjú ügyészek szakmai tudományos konfe­renciáit is. Ezeken a részt­vevők dolgozataikkal is be­neveznek, s azokat a szakma neves művelői előtt vitatják meg, s ők is bírálják el. Eb­ben az évben a környezet­védelem, valamint a vá­sárlók jogi védelme téma­körében készülnek majd pá­lyamunkák. Nagy a hasz­nuk ezeknek az események­nek azért is, mert tovább javítható általuk a káder- munka. a rátermett, ügyes fiatalok megismerése, s az elkötelezett jogalkalmazás is. A két nap eseményei so­rában valóban bőven volt. illetve van lehetőségük a fiatal ügyészeknek testük edzésére: az olimpiai edző­tábor gyönyörű környezet­ben lévő pályáin hat együt­tes verseng kispályás lab­darúgásban, számos csapat és résztvevő asztalitenisz­ben. Mindemellett olyan versenyek is szerepelnek a gazdag programban, mint lövészet, kötélhúzás. súly­lökés és futás. A találkozón tegnap este a szórakozás mellett bősége­sen jutott idő á szakmai eszmecserére, a fiatal ügyé­szek helyzetének megvitatá­sára is. Ma újabb sportve­télkedőkkel folytatódik a rendezvénysorozat, amely a kora délutáni órákban ér Véget. Könyvhét ’ Nemcsak kereskedői fogás, jóval több annál: a könyv­hét elsősorban a magyar irodalom ünnepe. Több mint fél évszázada rendre vissza­térő alkalom ez, amikor az árusak sátrakba pakolják portékájukat, mellette „ring- be szállnak” az írók is, akik dedikálják munkáikat, s még sok színes műsor teszi változatossá a programot. A többi között a megjelenő alkotások péfldányszáma és minősége is tükre társadal­munk átalakulásának! a műveltség értéke növekedé­sének. Ezekről is szólt megnyitó beszédében pénteken dél­után 4 órakor Pócs János. az MSZMP Eger Városi Bi­zottságának titkára. Mint hangsúlyozta, szellemi éle­tünk fontos hagyománya ez. amély elmélyíti a könyv és az olvasó kapcsolatát. Külö­nös jelentősége van ebben az esztendőben ennek az al­kalomnak, mivel némi meg­torpanás ikövetkezett be a kiadványok iránti érdeklő­dés növekedésében. Ennek oka volt a választék kiala­kítása, az életviszonyok megnehezülése, s olykor a szervezés rutinszerűségé. Ezek figyelembevételével a művelődési kormányzat az év januárjában állást foglalt (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom