Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-20 / 116. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. május 20., hétfő Fffv fipt A KÉPERNYŐ LaC V llvlittl ELŐTT Furcsa visszatérés Kedvelem, becsülöm, nagyra tartom Abody Bélát és írásait. Annál is inkább, mert nála az egyéniség és az önkifejezés mikéntje azonos. Idegen tőle a lényegleplező pózolás, a valódi karaktert rejteni hivatott szerepvállalás. Ö minden helyzetben, valamennyi műfajban a rögvest megnyerő őszinteségre esküszik. Mesterévé lett az öniróniának. Nemcsak mások kétségtelen hibáit ostorozza, gúnyolja, hanem saját botlásait is megmosolyogja, kineveti, pellengérre állítja. Teszi ezt eredeti ízzel, a csak rá jellemző nyíltsággal. Csoda-e, ha sokan vártuk, hogy ismerősként ismét feltűnjön a tévé képernyőjén. Többek között azért is, mert hamarosan megjelenő könyvet irt — ennek legfrappánsabb fejezeteit közli folytatásokban megyénk közművelődési folyóirata, a Hevesi Szemle — hajdani televíziós tündökléséről és „bukásának" okairól. Vártuk. mert sejtettük, tudtuk, hogy magvas ajándékkal lep meg minket. Nem is csalódtunk, hiszen a négyrészes produkció műsorcsemege volt, a javából. Persze, csak annak, aki látta, aki megnézte. Az értékes kínálat időbeni tálalásáról ugyanis megfeledkeztek a műsorösszeál- litók. Talán eszükbe sem jutott — vajon miért nem? —. hogy főműsorba rendeljék, méghozzá az egyes csatornára. Ehelyett a kettesre parancsolták, ott is kilenc utánra. Két alkalommal egy- egy nevezetes futballmeccs versengett vele. Mi tagadás: meghökkentő ez a mostoha bánásmód, s furcsa az ekként reklámozott visszatérés! Ügy hisszük, mindez nem kíván kommentárt. Azt azonban meg kell jegyeznünk — számos tántoríthatatlan irodalombarát nevében —, hogy az előnytelen indíttatás ellenére is, szép számmal akadtak olyanok, akik maradandó élményekre szom- júhozva. mindenképpen találkozni óhajtottak az alkotóval. ök jártak jól, mert ismét meggyőződhettek arról, hogy joggal hiányolták ezt a hamisítatlan tévés személyiséget, aki a rögtönzött diskurzusok virtuóz művelője. A riporter Vitray háttérbe vonult. Szerényen kérdezett — mindig akkor, amikor kellett, s annyit, amennyire épp szükség volt —, s az író könnyed eleganciával, tömören, szellemesen, elgon- dolkodtatóan válaszolt, megfogalmazva veretes hitvallását is. Négy estén át hallgattuk, örülve visszatérésének, bízva abban, hogy a jövőben többször felbukkan arca. Az egyes adón. Este nyolc előtt vagy közvetlen utána is... (pécsi) Mi van a bőröndben? Sokan gondolják azt, hogy ismerik a fiatalságot. Még az ifjak között is akad néhány, aki szentenciákban beszél, megpróbálja egy-két jelzővel elintézni egy-egy korosztály jellegzetességeit. Hát még az idősebbek milyen egyszerűen fogalmaznak legtöbbször. Pedig egyegy nemzedék nem egy vagy két tulajdonságot hordoz, hanem bőrén viseli, sejtjeiben hordja a múltat, egyben a jelen ellentmondásai között készül a jövőre. Módos Péter íróként ezt a sokszínűséget próbálta megragadni Egy fiú bőrönddel című tévéjátékában, és sajátos környezetben keresett szereplőket hozzá. Hősei egyetemisták, akik az intézmény védett életében, majd hogy nem laboratóriumi körülmények között vívódnak és csatároznak. Ez egyszerre jó és rossz, mivel egyrészt személyiségük szabadon mutatkozhat meg, viszont másrészt tét nélküli ábrázolásuk. Lehet, hogy furcsa az előbbi megfogalmazás, hiszen voltaképpen életről, halálról, s egyéb, véresen komoly dolgokról esik szó. Viszont mindez olyan köntösben, amely egybemossa a döntéseket : mindegy, mi történik. A nagyobb közösségre, még az egyetemi csoportra sincs különösebb hatással a végkifejlet. A rendező, Szőnyi G. Sándor kitűnő szereplőket nyert meg: Ruttkai Éva, Gálffi László, Bán János, Kállai Ferenc, Mensáros László ás a többiek, többre hivatottak. Mindent megtettek, ami csak telt tőlük, de a vérszegény sztorit nem tudták mélyértelművé és megdöbbentővé tenni. A főhős, Dobosy Péter egytemista, megszökik egy szál bőrönddel erőszakos anyja elől. Szülei elváltak, valamikor édesanyja volt a család megmentője és éltetője. Ám személyisége eltorzult. hozzátartozóit üldözi szeretetteljes terrorjával. A bőröndös fiút egy egyetemista társa hívja el vendégségbe, ám barátunk ezzel csöbörből vödörbe kerül: itt is régi konfliktusokat talál. Itt már összegabalyodnak a szálak: senkinek nem ismerjük meg a sorsát annyira, hogy közel érezzük magunkat hozzá, felemás történeteket. végig nem gondolt históriákat látunk. Nem tárulkozik fel előttünk még annak a figurának az arca sem, akit a középpontba állítottak az alkotók. Nem bomlik ki előttünk, hogy miért kötődik a környezetében élő néhány alakhoz, s miért menekül el másoktól. Inkább csak lajstromot készíthetünk: feltűnik egy Né_ meth László világához tartozó egyetemi professzor, egy különös államtitkár, utalás esik egy világjáró zongorista életvitelére, s egy külvárosi lakásra, ahová bőröndös főhősünk a kollégium előtt költözik. Ezek a színhelyek és emberek felszínesen jelennek meg, így aztán a köztük levő összefüggés bemutatása egyszerűen lehetetlenné válik. Nem tudták a stáb tagjai a valódi társadalmi gondokat, ellentmondásokat megvilágítani. Mondhatja persze bárki, hogy egy ilyen, meccsekkel dúsított héten, ráadásul 9 óra után, „elmegy" egy ilyen tévéfilm is. A jelenség azonban mégis elgondolkodásra készteti a nézőt: menynyire képesek eligazodni a művészek mai világunkban, s milyen megfontolások alapján kapnak szót több millió ember előtt. Mert ezzel a rangos színészgárdával, ezzel a kamerával, még valamilyen érdekességet is lehetett volna teremteni. Ám a bőrönd képletesen is kongott az ürességtől, így felesleges volt annak fogantyúját a közönség kezébe adni. Súlyát még előzőleg mérlegelhették volna ... Gábor László RÉGI HAZAK, HAJDANVOLT EGRIEK (111/3) A fürdőben koldusok ütöttek tanyát Dózsa György tér 1. Később aztán kiderült — a vizsgálódások ezt egyértelműen igazolták —, hogy a szenvedélyes „felfedező" ezúttal a lényegre tapintott, ugyanis a két ilidzsa valóban létezett. Bél Mátyás szintén ezt hangsúlyozza 1735-ben. Közlését nyomatékolja 1764-ben Markhot Ferenc Heves és Külső-Szolnok vármegyék főorvosa. Vélekedését ismételten aláhúzza 1766-ban kollégája, Dombi Sámuel, aki Borsodban tevékenykedett, hasonló funkcióban. Meglátásaikat húzzák alá a különböző időpontokból származó, egymást erősítő, Egert, illetve a környékét ábrázoló rézkarcok. Ezek a városfalakon túl álló, nagy méretű létesítményre céloznak. Katona István jelzése nyomán a krónikaíró Gorové László is ilyen jellegű érveket tálal. Felhívja a figyelmet az erősség kapuja melletti, márványkőbe vésett török írásra, amely számos érdekességgel lep meg bennünket. Közli, hogy Ali pasa, megunván itt-tartózkodását, a nagyvezímek írt, hogy hazamehessen. Az óhaj teljesült, s jött a következő parancsnok: Arnaut. A nevek eligazítanak, afféle kronológiai iránytűt adnak. Az egyik turbános nagyúr 1609-ben búcsúzott, a másik pedig 1610-ben utazott ide. Róla mondja az említett szöveg, hogy: „...idővel szép fürdőházakat építtetett”. Nos, a felsorakoztatott tények önmagukért szólnak, s ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a díszes épületet 1610. után, illetve 1617. előtt hozták tető alá. Mondjuk meg mindjárt, a mai gyógyfürdő helyén állt ez a létesítmény. Hol lehetett a másik? Erre is fény derült: ez a szerényebb kivitelű épület a jelenlegi versenyuszoda forrásait kamatoztatta. A források arra is céloznak, hogy Kara Musztaja nagyvezír 1638. december és 1664. január között a városban fürdőt és iskolát alapított. Most már töprenghetünk azon, hogy melyik építmény fűződik nevéhez. Talán közel járunk az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk, hogy a vár alatti Valide Szultána gőzfürdő. Annál is inkább, mert közelében valóban működött egy mest- rup, azaz török oktatási intézmény. Hogyan festettek a meleg vizet hasznosító, közcélú hajlékok? Bél Mátyás erről a témáról így nyilatkozik: „Mindkét fürdő a város Maklári-kapuja előtt keletre (utólag bebizonyosodott, hogy délre) van. egyike a városhoz közelebb, másika körülbelül 200 lépéssel távolabb ... a két fürdő kerek medencéit egykor a törökök négyszögletes kövekkel körüiépítették.” Dobi Sámuel közlése ekként hangzik: „Megyénk nyugati határán, melyet Hevestől az Egernek nevezett patak választ el .. . a püspöki város külvárosában két fürdő van, alig néhány lépésnyi távolságra egymástól, melyek egyike a folyón túl van ... másika a folyón innen helyezkedik el. Réginek, töröknek mondják.' A kisebbikről még az alábbiakat írja: „Mindmáig fennáll szögletes kövekkel körüldíszített, régi szokás szerint megépített épülete.” Ennyi információ és egy kis ötletesség révén — 1978 végére — a KÖZTI tervei alapján sikerült restaurálni, az eredetivel majdnem egyezően helyreállítani a hajdani nevezetességet. Aki ide belé i, fogalmat alkothat a hajd nvolt napokról. A pihenni, a megújulni, a gyógyulni vágy >k a bejárati helyiségben vagy az előtérben vetkőztek le. Persze, nem mehettek rögvest a nyolcszögletű terem nagy víztükrébe, előbb a kőből faragott mosdómedencékben megtisztálkodtak. Dicséretes, irigylendő igényesség ez, mert napjainkban csak igen kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, holott az egymás iránti figyelmesség mindenkit erre kötelezne. A sokszor lekicsinyelt turbánosok tudták ezt, s ezzel még korunkat is megelőzték. Mellesleg, az itt időzök igénybe vehették a masszírozót és a szőrtelení- tőfülkéket is. A jelenlegi hangulat majd hogy tökéletes. Ha itt járunk, akkor megértjük, hogy a XVII. század utolsó évtizedének nagyurai miért kedvelték ezt a helyet. Esztétikus küllemére utal az is, hogy Rákóczi Ferenc. az eleinte diadalmas kurucve- zér szívesen töltötte itt üres óráit, nemcsak felfrissülést, hanem gyógyulást is keresve. Az angol vendég több hétig tartózkodott a félhold jegyeiről árulkodó városban. Vendéglátója elkalauzolta a másik hírességbe, a vár feljárata előtti gőzfürdőbe is. Gyönyörködhetett nemcsak az építészeti igényességben, hanem az ötletesség ezernyi jelében is. Érdeklődött, megnézte a fűtőkemencét. kiváncsi volt minden apróságra. A mohamedán nagyúr mosolyogva nyugtázta a már rég sejtett megjegyzést. — Rólatok csak az hirlett. hogy beleültök a készbe, hogy minden értéket tönkretesztek. ki gondolta volna, hogy ilyen avatott kezű mestereitek is vannak. Ezután lepődött meg csak igazán. — Nézz csak szét a fővárosban, ott láthatsz igazi csodákat. Itt azonban nem érdemes semmire se áldozni, csak a röpke jelenre, hétköznapjaink elviselhetővé tételére, mert bármikor jöhet a máshová rendelő parancsolat ... A másik, a kisebb hamam — legalábbis Evlia közlése szerint — a Kaimét, azaz Cifra-kaputól délre eső, bal parti városrészen emelkedett. Nyomára egyéb jelzés nem utal, ezért aligha valószínű, hogy valaha is meglelhetjük maradványait. A török távozása után a visszafoglalok hasznosítani szeretnék a Dobó erőssége melletti impozáns fürdőt. A Kamara 1687. december 29-én utasítja Domokos Jakab egri harmincadost, hogy gondoskodjon a további üzemeltetésről. Annál is inkább, mert tetemes bevételt reméltek a nyitva tartástól. Valameddig funkcionált is. hiszen a források megjegyzik, hogy Zapf Mihály kirurgus dolgozott itt fürdésként. Nem sokáig tehette, mert az 1695-ös leírás már ekként minősíti: „...a vár kapuja előtt, az mint az Törökök gőz fördője volt...” A Rákóczi-szabadsághárc esztendeiben még rosszabb állapotban lehetett, mert gabonát tároltak itt. Ilyen funkciót szab meg neki 1711 után a császári katonaság is Ne kerülgessük a forró kását, fogalmazzunk nyíltan, mondjuk mtg őszintén, hogy a messze űzött mohamedánok értékes örökségét semmire sem becsülték. A higiénia még sok-sok évtizeden át hiába szorgalmazott óhaj maradt. 1712—1749. között már telektulajdonos sincs. Az húzódik meg itt, aki akar. akinek nincs otthona, hajléka. Koldusok, nyomorgó polgárok találnak itt alkalmi menedéket, mindezért csak néhány filléres adót fizetnek. Eleinte négy-öt embert tartanak számon, de 1742-től már csak egy Pipanos András nevű nincstelent. 1765. körül élelmes hasznosító jelentkezik, Schwarczen- pach János harangöntő személyében. aki műhelyt rendez be. A tulajdonjogot 1752-ben kapja vissza Barkóczy püspök, aztán újabb birtokosok következnek, közben az építmény egyre porlad. Az 1950-es próbaásatások ígéretes titkokat sejtettek, a kutatás 1958-ban meg is indult. de négy év múltán abbamaradt. Szerencsére —erre már utaltunk — a régi adósságot törlesztik az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei, s a hajdani hamam helyreállított formájában bizonyára egyik ékessége lesz a megyeszékhelynek. A londoni vendég úgy búcsúzott, hogy többé nem térhet vissza ide. Eljátszott a gondolattal, s a szíves gazdát fura kérdéssel töprengtette el. — Vajon itt talál-e benneteket az unokám? Az őszi délután aranyozó- nében még előrelátóbbnak tűntek a válaszmondatok. — Igen. ha a béke és a ■kardsuhogtatás, a tűz és a víz összeegyeztethető. 1682-öt írtak ekkor ... Pécsi István (Vége) (Részlet a szerző 1986 tavaszán megjelenő könyvéből.) Május 40! Negyven év, több mint két- ; ezer szám. s ki tudná ösz- fí szeszámolni, hány vicc, ka- j; rikatúra, humoros írás. Mindez együtt: a Ludas Matyi, s egyúttal kicsit valamiképp a magyar történelem krónikája is. Hiszen az elmúlt negyven esztendőt vizsgálva, nemegyszer előfordul, hogy az irattárak és komoly dokumentumok mellett, még a kutatók sem restellik a Ludas néhol már sárgult példányait fellapozni. 1945. május 20-án jelent meg a Ludas Matyi első száma. Az újságalapítás körülményei mai szemmel nézve különösen érdekesnek tűnnek: Gál György, aki a háború előtt Izé címmel rejtvényújságot szerkesztett, 1945 elején Debrecenbe utazott, hogy engedélyt kérjen az ideiglenes kormánytól egy szatirikus hetilap megindításához. Jóindulatban nem volt hiány, ám papírban — annál inkább — a Magyar Negyvenéves a Ludas Kommunista Párt volt az, amely felismerte az élclap- ban rejlő lehetőségeket, és védnökséget vállalt a vállalkozás felett. A lap tehát megvolt, már „csupán” nevet kellett találni az újszülöttnek. A névadás körülményeire így emlékezett Tabi László, aki munkatársa, később szerkesztője is volt a Ludasnak: „Nem messze Budapesttől még dörögtek az ágyúk, amikor a párttól kapott megbízás alapján néhányan összeültünk az aikkor meglevő Fé&zek Kávéházban, hogy javaslatot tegyünk a demokratikus Magyarország szatirikus hetilapjának címére. Gábor Andor, a felejthetetlen Bandi bácsink. ekkor már megérkezett Moszkvából, de csak néhány napja. Tudtuk, hogy ő lesz a lap fő- szerkesztője, de személyesen még nem találkoztunk vele. öten-hatan ültünk a kávéházban, előttünk papír és ceruza. Tanácskozásainkat Gál György, a lap azóta elhunyt és tehetséges szerkesztője vezette. Reggeltől estig gyűjtöttük az ötleteket. Kár, hogy nem maradt meg a lista, amelyet összeállítottunk. Több mint száz lapcímet írtunk össze. Csak néhányra emlékszem, mint különösen sikerűitekre: Petárda, Pellengér, Csalán, Csi- picsóka, Vitriol, Fullánk, Görbetükör, Vese velővel. Amikor leszállt az alkony, és már semmi sem jutott eszünkbe, felkerestük Gábor Andort, hogy egyrészt bemutatkozzunk neki, mint a leendő szerkesztőség alapító tagjai, másrészt, hogy eléje terjesszük a lapcímek végtelen listáját. Március eleje volt. Hideg, fűtetlen szobában találtuk Bandi bácsit, kabátban és zöld puhakalappal a fején üldögélt íróasztala mellett. Átesvén a bemutatkozás formaságain, megkérdezte, találtunk-e megfelelő címet a rövidesen induló lapnak. Büszkén tettük le asztalára a papírlapot, a címjavaslatok orgiájával. Egyelőre bele sem nézett, miközben ujjával a papírlapra mutatott: — Az, hogy Ludas Matyi, benne van? — Az nincs benne. — Az lesz! így lett címe a lapnak, s az»ta milliónyi olvasó derülhetett a Ludas szatirikus írásain. Alapításának 40. évfordulóját az újság jelenlegi munkatársai méltó módon kívánják megünnepelni: május 21-én, este 7 órakor, a budapesti Gutenberg Művelődési Otthonban (VIII., Kölcsey u. 2.), Május 40 címmel műsoros estet rendeznek. Az esten — melyen két főszerkesztő, Tabi László és Árkus József is bevezetőt mond — a lap munkatársai (Mikes György, Peterdi Pál. Moldova György, Radványi Barna, Föld S. Péter, Galambos Szilveszter) mellett ismert színművészek — Rátonyi Róbert, Géczy Dorottya. Papp János, Tóth Judit — is közreműködnek. F. S. P.
