Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-16 / 113. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1985. május 16., csütörtök

Akik a mélységből tértek vissza

Jegyzetek egy hatvani koncert műsorlapjára

Hét esztendeje, hogy megalakult Egerben a Mozgássérültek Egyesülete, nem sokkal később társult eme akcióhoz a Lelki Egészségügyi Klub, éspedig azon céllal, hogy az érdekelteket összefogja, együttes foglalkoztatásukról, szórakoztatásukról gondoskodjon. Ide értendő természetesen az a törekvés is, miszerint a rászorulókért szervezett formában lép fel az egyesület, a klub. és minden szociálpolitikai kérdésben súllyal képviseli a tagságot.

Hatvanban három esztendeje — dr. Gingl István után — dr. Vidovszky Gábor ideggyógyász főorvos karolta fel e mozgalmakat, és Pest megyében szerzett tapasztalatai nyomán ma már nagyon sokrétű az a munka, ahogyan a „mélységből visz- szatértek” egészségének őrzésével, a mozgássérültek napi gondjainak megoldásával foglalkoznak az arra illetékes szervek,, más esetben maga az egyesület, a klub, amely adományokból, központi segélyalapokból tartja fenn magát, s élükön Nagy István, valamint Erki Ferenc munkálkodik fáradat- lanul.

Mi adott okot, hogy a hatvani csoporttal most külön foglalkozzunk? Részesei lehettünk a cukorgyári művelődési házban egy olyan közösségi rendezvénynek, amely több oldalról is jellemzően világította meg a tömörülés lényegét. Neves művészek — Gábor Artemis. Hegedűs Valér és operista társaik — adtak koncertet a két szervezet tagságának, s miközben maradandó művészi élményhez juttatták őket. a gázsijukat „elfeledték” fölvenni.

— Nem az első eset ez a helyi csoport életében, arcúkor összejövünk valamire nemes céllal, s a vendégek önkéntes felajánlásai mellett pártfogásukba veszik a tömörülést a varos és környéke különböző szervei — mondotta érdeklődésünkre Nagy István. — A város környékét azért hangsúlyozom, mert tagjaink között tudjuk Boldog, Heréd. Csány, Hort mozgássérültjeit, utó- kezeltjeit éppen úgy, mint

például azt a petőfibányai asszonyt akinek a kártalanítási ügyében a városi tanács szociálpolitikai előadója, Juhász Gáborné ígért célhoz vezető segítséget. Vagyis, ez utóbbiról derül ki. miszerint legfőbb feladatunk a rászorult tagtársak érdek- képviselete, a habilitáció és a rehabilitáció feltételeinek a lehetőség szerinti biztosítása, hogy az egészséges emberekével egyenrangú életet élhessen valamennyiük.

A találkozó során azt -is elmondotta a hatvani csoport elnöke, hogy az anyagiak korlátozottsága ellenire igyekeznek bővíteni tevékenységüket. Ehhez támogatást nyújtanak több üzem szocialista brigádjai, segít a helyi tanács, együttműködési szerződés fűzi őket több művelődési intézményhez, legutóbb pedig Micsinai Béla, a tanács osztályvezetője arról biztosította a helyi csoportot, hogy kulturális rendezvényeiket forinttal támogatja, a koncertek, baráti összejövetelek, előadóestek otthonaként pedig a házasságkötő termet bocsátja rendelkezésükre.

Leültünk egy pillanatra Gábor Artemissel, az Állami Operaház magánénekesével is, aki emlékezetes sikert aratott e hatvani estén. Mintha kicsit összeszorult volna a torka, amikor a műsor hallgatóságára terelődött a szó.

— Valóban nehéz meghatottság nélkül élvezni a sikert a mi esetünkben, ak*k egészségesek, testileg és idegileg épek vagyunk. De talán éppen ez hozza ki belőlünk a pluszt, az igazán mély feltárulkozást. hogy tisztában vagyunk egy-egy délután, egy-egy est fogadtatásainak körülményeivel, s azzal a ténnyel, hogy olyanokat ajándékozunk meg a nagy alkotók művészetével, akik különben talán nem részelnének belőle. És ez az ajándék másként esik latba őnáluk ! Talán gyengeségüket, fogyatékosságukat pótolja, s valamennyit úgy építi a társadalom szövetébe, mint hiányozhatatlan, nélkülözhetetlen fonalszálat. . .

Moldvay Győző |

Keramikus

operaénekes

A Hatvani Galériában egv testvérpár mutatkozik be alkotásaival, Csavlek András Munkácsy-díjas festőművész és Csavlek Etelka keramikus, aki a Magyar Állami Operaház magánénekese. Felvételünkön a kerámiák előtt... (Fotó: Szabó Sándor)

A kistelepülések és a lakótelepek művelődése

A kis településeken és a lakótelepeken jó, ha egy intézmény van arra. hogy a közösség művelődési igényeit kielégítse. Egyre többet vitatkozunk mostanság a művelődési otthoni hálózat munkájáról, fejlődésének lehetséges irányairól, ám gyakran elfelejtünk differenciálni. Nemcsak a méretekben a tevékenység tartalmában is jelentős különbségek vannak. Az 1940-es évek végétől létrehozott . művelődési házak rendszere eredeti céljait tekintve arra volt hivatva, hogy a kulturális javak elosztását egységbe illesztve végezze el, hasonlóan az akkor felállított többi ellátó szervezethez. A korszak mü- velődéspotitikájából logikusan következett, hogy a tevékenység középpontjába mindinkább az agitatív, demonstratív feladatok kerültek. Ezt a tartalmat fejezik ki az akkor épült intézmények már külső megjelenésükkel, alaprajzi elrendezésükkel is. A ház közepén terpeszkedő nagyterem — a gyűlések, az előadások színhelye — uralkodik mindenek felett. A hatvanas évek közepétől kezdődött meg az a folyamat. . amelynek. eredményeként a művelődési otthoni háiózat elveszítette ugyan látogatóinak nagy többségét, de a megmaradóknak sokszínű, érdeklődésüknek, öntevékeny szándékaiknak jobban megfelelő tevékenységeket kínált.

A helykeresés, a differenciálódás napjainkban is zajlik. Ennek egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy az elmúlt években megszaporodtak a közművelődési kísérletek.' Játszóházat, nyitott házat — és még ki tudja mennyi újdonságot — próbálnak ki váltakozó sikerrel. A gondok legfeljebb akkor jelentkeznek nyilvánvalóan, amikor a szükséges tárgyi, személyi, anyagi feltételek nélkül vágnak bele egy-egy kísérletbe ott is. ahol a társadalmi környezet nem képes az adaptálásra. Ilyenkor rendszerint a kísérleti tevékenység alapeszméinek bírálatával igyekeznek elfedni a kudarc valódi okait.

A művelődési otthoni hálózat nemcsak méreteiben, felszereltségében, személyi és anyagi feltételeiben differenciálódott. hanem funkciójában is. Azokon a kistelepüléseken. ahol a iielvi művelődési otthon, vagy klubkönyvtár a kultúra terjesztésének kizárólagos eszköze, a közösségi szerveződés egyetlen lehetséges fóruma. ott alapvetően más az intézmény feladata, mint a nagyobb településeken, ahol a specializált intézményrendszer tagjaként lehetőség van a szakosodásra, a tevékenységi formák és igények közötti válogatásra. Még nehezebb a helyzet a lakótelepeken. ahol rendszerint nem is épült művelődési otthon, és épület, stabil íopa- rátus nélkül kell a kultúra szervezésének feladatait elvégezni

A kis települések és a lakótelepek közművelődéit intézményei az egyforma szűkösség miatt hasonlóságokat mutatnak. Egy-egy nagyobb közösség számára ezek jelentik az intézményes formától elszakadó szerveződés kizárólagos bázisát. És ezen a ponton felerősödik a felelősség. Elmúlt már az az idő. amikor a kulturális tevékenységet is ellátási feladatnak fogtuk fel, bár a szóhasználat még mindig él. Nem az a feladat, hogy egv- egy közösség évi előirányzott szükségletét kielégítsük. Egyfelől a kistelepüleseken is differenciálódó't az ízlés, más kulturális szokások jelentek meg, s az emberek egy része a nagyobb anyagi áldozattól sem riad vissza, hogy a közeli városba színházba, moziba menjen, könyvet vásároljon, másfelől megjelent és általánosan elterjedt a televízió. amely az igények megfogalmazását nagymértékben befolyásolja. Aki naponta látja a képernyőn ■< világ eseményeit, a színbá/i közvetítéseket, az nem szívesen ül be egy kopott kultúrterembe. Az anyagi javak fogyatkozása is a verseny feladására kényszerítik a kis intézeteket. Ma mér az úgynevezett hakni sem olcsó mulatság.

Marad viszont a kistelepülések és lakótelepek művelődési otthonainak olyan funkciója, amelyet senki sem helyettesíthet. A községeket működtető intézményrendszer többnyire fölülről lefelé épülő hierarchikus szerveződésű. Az érdekek érvényesítésében a kisebbek rendszerint rosz- szabb pozícióban vanna.<, mint a nagyok. Más támogató nem lévén, a helyi érdekek érvényesítésére kész és alkalmas közösségek rendszerének kialakítása lehetne a legnagyobb jelentőségű támogató erő.

Ilyen közösségek megalakítására, működtetésére a lazább szervezetű művelődési intézmények a legalkalmasabbak. Erre elsősorban n nyitottház kísérletekben már számtalan jó példát láthatunk. Olyan helyi kezdeményezéseket karolnak fel a művelődési otthonok, amelyek alkalmasak arra. hogy egy-egy közösség megismerje saját múltját, fölismerje önnön érdekeit.

E tevékenység kibontakozásának első jelei egyes lakótelepeken is mutatkozunk.

A mind nagyobb számban létrejövő szabadidő-centrumok ás információs irodák elsősorban az új lakótelepek társadalomszervezési feladataiból vállalnak részt. Nemrégen jelent meg a Népművelési Intézet segítségével a Veszprém megyei Ba- kcnyoszlop és társközségeinek Közérdekű Közösségi Kalendáriuma, és megjelenés előtt áll Dombóvár és társközségei hasonló információs kiadványa is. Eze.<, a füzetek nemcsak a közhasznú információk nyilv i- nosságra hozatalával végeznek úttörő munkát. de annak szemléltetésével Is. hogy a közösségen belüli kezdeményezések, a válla1- kozó hajlamok támogatásával elkerülhető a tétlen várakozás a központi elosztás adományaira. Jó lenne, na egyre nagyobb számban jelennének meg hasonló kiadványok, mind szélesebb társadalmi összefogással. Nemcsak azért fontos, mert akkor több pénzt, energiát lehetne összegyűjteni, hanem azért is, mert minél több szerv, intézmény és állampolgár vesz részt a munkában, annál többen érezhetik a magukénak az eredményt A művelődési otthonok a kis településeken sem alkalmasak önmagukban arra. hogy a közösség gondjait megoldják. Csak arra képesek, hogy közvetítsenek, érdekeket fogalmazzanak meg és képviseljenek. Ehhez igénybe kellene venni minden társadalmi, politikai, gazdasági szervezetet, és teret adni az állampolgárok kezdeményezéseinek is. Ebben a helyzetben új tartalmú, új szervezeteket kívánó közművelődési munka kibontakoztatására van igény, és — úgy tűnik — lehetőség is. Érdemes továbbmenni ezen az úton.

P. F.

BARTHA GÁBOR:

4 kutya

Régi gazdája se ismerte volna meg. Bordái már- már a bőrét lyukaszották, szőre összegubancolódott, szeme körül, mintha örökké sírna, udvart rajzoltak a rászáradt könnyek. Néhány éve még a gazdája vett neki csontot, a szobában aludt a cserépkályha melletti szőnyegen.

Most a temetőiben volt a vacka, a régi, halódó temetőben, ahol a sírokba itt- ött már az építők gépei haI

raptak, ahol már csak a kifordult sírkövek, s a gyászokat túlélő néhány díszbokor. évelő virág őrizgette a temető hangulatát. Itt talált magának egy bedőlt falú kriptát, s innen rémít- gette a játszó gyerekeket, és a sóskát szedő, holtakkal perelgető ölregasszonyokat.

Akik látták fel-feltűnni a bokrok között, megijedtek tőle, pedig nem bántott senkit, csak a temetőn átvezető ösvénnyel párhuzamosan messze elkísérte az arrajárókat. Ha a sétáló megállt; földrelapult. és menekülésre készen várta a felé repülő éles követ.

Esténként a környező utcákig merészkedett. A kapu elé kirakott szemétből kapart ennivalót magának. Néha fél kenyér is került a szemétbe, azt a kripta környékén elásta.

Ugatni sohasem hallották.

? Néha vonított csak, nagyra- nőtt téli éjszakáikon, szemrehánycain és keserűen, mintha rontani akarná az emberek álmát. Szeretetért koldult. A könyörgők .mindig kitaszítottak. Bélyeget üt rájuk a kolduló szándék. Kitaszított volt az öreg kutya is, míg régvolt simitá- sokat, becézést gyászolt, s régi gőgöt is, ha gazdája mellől dühös morgással támadt a vézna kóbor kutyákra.

A gazdája halála után hetekig ácsorgott a régi ház ajtaja előtt. Aki szólt hozzá, azt messze kísérte, nyüszítve sírt a néha simító idegen kezek alatt, s ha szerencséje van új gazdát is találhatott volna magának, de a balszerencse úgy hozta, hogy az úton egy autóbusz elé került. A vezető fékezett, a- kerék nem ment át rajta, csak kiperdítette az út szélére. Az oldala felszakadt. Ki- csorgó vére gubancossá tette valaha fényes szőrét, és attól kezdve a néhai idegen simítások is elmaradtak. Félt már mindenki tőle, s mert a félelem kegyetlenné tesz, kövekkel dobálta, akinek nyomába szegődött. Verekedő, mogorva jószág lett belőle, fejedelme és ura a kóbor kutyáknak.

Az utcáktól félt a baleset óta. A környező házak kutyái kijártak a temetőbe, éjszakánként ő is megpróbált néha az ismerős kerítésekig lopózni, de a nappali barátságot elfelejtő dühös, acsarkodó ugatás fogadta. Olykor kövek is repültek a kerítés mögül.

— Veszedelmes dög — mondták az emberek, hasó- várgó vonítását hallották, de a gyerekek még az embereknél is rosszabbak voltak, mert háborúsdit játszottak a volt sírok között, s a magányos kutyát ellenségessé tette a játék. Tél volt. Napokig ki sem bújt a vackából. A gyerekek egyre közelebb merészkedtek a kriptához, néha egészen a bejáratig.

Hógolyókat dobáltak a lyukba, és csak a dühös morgás késztette őket menekülésre. Egyikük akkor kitalálta, hogy ne tudjon kijönni onnan, egy nagy követ kell a bejárat elé hen- geríteni. Kétszer is nekikészültek. de a bátorság elfogyott félúton. Akkor már igazi ellenség volt a kutya, igazibb, mintha maga is részt vett volna a harcban.

A gyerekek elhatározták, hogy harcba hívják Varga Laciék komondorát. Ez a

terv is kudarcba fulladt, a komondor húzta a rövideb- bet, s a gyerekek szétfutottak. A komondorra büszke Varga Laci majdnem sírt szégyenében, azt mondta. hogy nem volt igazságos, mert szabálytalanul verekedett a másik.

És a többi gyerek is elismerte, hogy nem volt igazságos, már azt is számolgatták, hogy újra kell rendezni a viadalt, de hát a komondornak elég volt az egyszeri vereség. Talán ez is oka volt annak, hogy a gyerekek közül néhányan átpártoltak a kóbor kutyához. Két táborra szakadt így a sereg. Zászlajuk is volt, nem messze a kriptár tói rendezték 'be a hadiszállásukat a kutyapártiak. Igaz, a kutyát nem is látták, az csak feküdt a vackán, és éjszakánként járt ennivalóért.

A szeplős Rumszauer, akinek bérházi gyerekként sohasem lehetett kutyája, kitalálta, hogy meg kell szelídíteni. És attól kezdve naponta vittek neki enni. ösz- szevesztek és kibékültek azon, hogy kinél lesz majd, s ki rendezi a második viadalt közte és a Vargáék komondora között. A hazulról hozott csontot, lopott süteményt elvitték a kriptáig, és ott bedobták a lyukon, mint azelőtt a hógolyókat. A kutya dühös morgással fogadta az első szere tetet, amit három év után kapott. A gyerekek olyankor elszaladtak, de másnap újra mentek, és egymást túllicitálva bizonygatták, hogy mennyi fogyott el a tegnapi csontból.

Eltelt egy hét, s mire a játékot megunhatták volna, már nem mcirgott a kutya. Megszokta, és elfogadta az ajándékokat. Aztán még egy hét eltelt, s akkor már a hasát földhöz szorítva csúszott elébük, s reszkető viny- nyogással várta a gyerekek simítását, de ínye felhúzódott, torkából szakadozottan feltört a morgás, mert megijedt a feléje nyúló kezektől. Akkor már minden éjszaka vonított. Sóvárgóbban, keservesebben, mint máskor.

A szemüveges Soltész kitakarította az ólat, sírástól dagadt szemekkel, mert sírnia kellett az anyai engedélyért. A szeplős Rumszauer pórázt kerített, és maguk között kisorsolták, ki mikor viheti sétálni.

És eljött az első igazán

tavaszi nap, az öreg kutya elcmászott a vackából, és kifeküdt a bejárat élé. Hosz- szú idő óta először várt. A gyerekeket várta, pedig éhes sem volt, bőven maradt még a tegnapi csontból, A temetőbe aznap Varga Laciék érkeztek először. Elfoglalták a főhadiszállást, aztán meglátták a kutyát is, és köveket szedtek.

Az pedig régvolt simítások örömét érezte, s elindult eléjük nyüszítve, földhöz lapulva, boldogan.

— Nézzétek, támad — mondták a gyerekek.

— Tűz! — vezényelt Varga^ Laci, és kövek repültek. Először történt három év óta, hogy a kivert állat nem menekült.

— Tűz! — kiáltott még egyszer Laci elvékonyodott, rémült hangon, aztán futott. Az első harapást lábán nem is érezte, csak a rémületet. Megbotlott, elesett. A kiáltozásra emberek futottak oda, elzavarni a megvadult állatot. S mind a síró gyereket vigasztalták. A kutya pedig a bokron túl lefeküdt. Estére megdöglött. Az emberek, akik elindultak, hogy agyonverjék, csak a kriptánál keresték. Nem találták ott, hazamentek.

Két napig senki sem járt a temetőben, de harmadnap újra játszottak a gyerekek. Háborúsdit a dőlt sírok között.